Szijjártó Péter, leendő külügyminiszter az elmúlt években ellenzéki politikusként, majd kormányzati tényezőként három ingatlanra és 82 millió forintos megtakarításra is szert tett. Vagyonnyilatkozata szerint gazdasági társaságnak nem tagja, nem alkalmazottja, vagyona mégis folyamatosan növekedett az elmúlt években.
Ezt az információt a miniszteri kinevezés miatt vette elő minap az RTL Klub. De volt ez már hír idén egyszer. Szijjártó Péter vagyonosodása kapcsán vagyonnyilatkozati eljárást és vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett az ellenzéki szövetség február 12-én.
Azóta információink szerint semmi sem történt. Ahogyan nem történt semmi Rogán Antal vagyonosodási vizsgálata ügyében sem, amelyet ellenzéki politikusok mellett saját maga is kezdeményezett önmaga ellen.
(Fotó: Origo/MTI)
Lényegét tekintve tehát az a helyzet, hogy a magyar állam erre rendelt szervei semmit nem tettek az elmúlt fél évben két vezető fideszes politikus vagyona eredetének tisztázása érdekében. Az aktatologatásnak számos kiérlelt formája van. A debreceni városvezetők „floridázása” kapcsán általunk kirobbantott ügyben 5 hónapon át csak egymáshoz passzolgatták különböző városok rendőrkapitányságai a nyomozás felelősségét – miközben az igazság kiderítése érdekében nem történt semmi, ahogyan Szijjártó és Rogán urak vagyonosodásának ügyében sem.
Ma Magyarországon az igazságszolgáltatás csak azokban a politikai ügyekben jár el határozottan, ahol a kormányzó erő érdekelt az ügy feltárásában, vagy ahol képtelenek feltartóztatni a korrupciós hullám leleplezését. Ez utóbbi történt – ritka kivételként – az elmúlt években Nyíregyházán. De szinte sehol máshol.
Az ország többi részén azt láthatja a választópolgár, hogy a fideszes politikusok és kedvezményezettjeik számára mindent szabad. A rendőrség, a NAV és az ügyészség segíti az ügyek elsimítását. E kegyes asszisztencia oka lehet megfelelési kényszer vagy akár direkt beavatkozás, a valódi okot nem tudhatjuk, csak az eredményt, illetve az eredménytelenséget látjuk.
Ügyet politikusnak polgári demokráciákban akkor van lehetősége csinálnia, ha a kötelező sajtótájékoztatók keretén túl idővel külső ágensek is hitelesítik az ellenzéki politikus által megfogalmazott vádakat. Ilyen lehet egy bűnvalló szemtanú vagy társtettes, a rendőrség, az ügyészség vagy pedig a bíróság, esetleg oknyomozás után a sajtó. A politikai napirend formálása ilyen külső szereplők belépése után kikerül a kétoldalú politika küzdelemből, és jó esetben a valósággal, a kinyomozott valósággal is viszonyt kénytelen teremteni az, akit megvádolnak – azaz nem intézheti el pusztán annyival, hogy politikai támadás történt a személye ellen.
Ma minden hibájuk mellett az ellenzéki politikusok azért is képtelenek ügyeket teremteni, mert egy idő után csak az egyodalúan megfogalmazott vádak maradnak. A polgári demokráciákban működő igazságszolgáltatás ügymenete nyílt politikai elfogultság miatt akadozik vagy el sem indul, így az ellenzéki politikusok által indított témákban a kormányzó erő elfojtja az igazság nyilvánosságra kerülését. Ezen bűnöket ismert felelősséghárító rutinok szegélyezik: „ők csak kommunisták, velük mindent szabad”, „ez csak ellenzéki zavarkeltés, bűnügyekké teszik a politikai küzdelmet” stb.
Az ellenzék megerősödésének egyik fontos feltétele, hogy képessé kell válnia egyre szélesebb választói kör számára bebizonyítani, hogy a magyar igazságszolgáltatás és a NAV a politikailag releváns ügyben nem az igaságot szolgálják, hanem a jelenleg kormányzó erőket, mivel rendszeresen elszabotálják a nekik kényelmetlen vizsgálatokat. És ebben Polt Péternek, Pintér Sándornak és tettestársaiknak döntő felelősségük van.
A ki nem deríthető igazság miatt a választók jogos elégedetlenségét át kell irányítani a politikai megrendelést kiadókra és végrehajtókra. Ezzel át kell irányítani a Fidesz és Orbán Viktor által kialakított rendszerre, amely nem csak a politikai elit belharcai ügyében válik elfogulttá, hanem idővel az állampolgárok helyi ügyeiben is, függően attól, hogy érint-e kormánypárti politikust, vállalkozót, alkalmazottat vagy helyi érdekű helytartót. A rendszer-ellenzékiség a mindennapokban azt jelenti, hogy a választott képviselőkön túl is ki kell terjeszteni a politikai kritikát mindazokra, akik segédkeznek a plurális, polgári demokráciát felszámoló Fidesznek.
