A jelenlegi magyar politikai rendszert illiberálisnak tartom, ahol számos nemzetközi és univerzális norma sérül, és 2010 óta legális, de illegitim eszközökkel egy szűk személyi kör sajátította ki a hatalmi eszközöket, alkotmányellenes módon. (mandiner.hu)
Nagy Attila Tibor (Méltányosság Politikaelemző Központ) azt írja, reméli, csak tévedésből mondtam, amikor a kétharmados béklyóból nemzeti kiegyezési kísérlet után, annak kudarca esetén a jogfolytonosság megszakításával javaslok kiutat.Sajnos nem tévedésből mondtam. Sajnos, mert négy év alatt eljutottam oda, hogy erről is beszélni kell.
A nyílt beszéd fontosságáról
Nem azért, mert azt gondolnám, hogy nem választáson kell megverni Orbán Viktort. Nem azért, mert ne hinnék abban szilárdan, hogy 2018-ban le lehet váltani a jelenlegi kormányt, erős parlamenti többséggel, és hogy ebben pártomnak, az Együttnek meghatározó szerepe lesz. És még csak nem is azért, mert nem gondolnám, hogy a centrális erőtér politikai megtöréséhez erős, széles és sokszínű szövetséget kell kötni a választókkal.
Csak azért gondolom, amit mondtam, mert a jelenlegi magyar politikai rendszert illiberálisnak tartom, ahol számos nemzetközi és univerzális norma sérül, és 2010 óta legális, de illegitim eszközökkel egy szűk személyi kör sajátította ki a hatalmi eszközöket, alkotmányellenes módon.
Fontosnak tartom az erről való beszédet, mert nem az „Orbán takarodj” kiabálásának hangereje fogja eldönteni, képes-e az ellenzék leváltani a jelenlegi miniszterelnököt. Beszélni kell az utána következő jövőről is. Be kell mutatni a programot az elhúzódó magyar válság társadalmi, alkotmányos és gazdasági rétegeinek megoldására.
Csak úgy érdemes készülni a kihívónak, csak úgy érdemes törekedni a győzelemre, és csak úgy érdemes legitimációt nyerni parlamenti választáson 2018-ban, ha a kihívó fél világosan beszél arról, mit tenne a társadalmi, alkotmányos és gazdasági válság enyhítése, megoldása érdekében. Miközben a Fidesz mágusai minduntalan el akarják hitetni mindannyiunkkal, hogy a politika nem más, mint a hatalom cinikus és korlátot nem ismerő eszközökkel való öncélú megtartása, addig én hiszek abban, hogy bajainkat csak nyílt beszéddel, közösen, egymás létjogosultságát elismerve fogjuk tudni megoldani.
Orbán Viktor felelőssége
Nagy Attila Tibor úgy csinál, mintha a korrekció esetén a mai ellenzéket terhelné minden felelősség, és legitim politikai folyamat eredménye volna a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) kiépülése. Nem volt az. Nem gondolom, hogy a miniszterelnök felel minden bajért, nagyon sokat örökölt a korábbi kormányoktól is. Kísérlete legálisnak legális volt, de sem nem kért erre felhatalmazást Orbán Viktor a választóktól, sem pedig nem úgy és azt oldotta meg a NER közös gondjainkból, amit meg kellett volna.
Orbán Viktor becsapott rengeteg magyart. 2010-ben arra kapott felhatalmazást, hogy a megelőző évek, évtizedek válságát konszolidálja. Nem ezt tette, hanem páros lábbal rátaposva a gázpedálra még gyorsabban halad a zsákutcában.
Közösségünk atomizálódása folytatódik, a korrupció soha nem látott mértékű, az igazságszolgáltatás – apró kivételektől eltekintve – az Orbán-kör fogja, értelmes párbeszéd nincs senkivel, a civileket és minden másként gondolkodót ellenségnek bélyegez Orbán Viktor, és közben keletre fordulván immár történelmi szövetségeseinktől is izolálja hazánkat.
Az egypárti és ideológiailag egyoldalúan túlterhelt alkotmányozással, az egypárti választási reformmal, a sarkalatos törvények szakpolitikai ügyekre való kiterjesztésével, az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács jogköreinek csorbításával, a hatalmi egyensúlyok biztosítását garantálni hivatott intézmények személyi függésbe sodrásával Orbán Viktor személyesen felelős azért, hogy a mai rendszer alkotmányossága megkérdőjelezhető.
A nyíltan vállaltan programmá tett illiberális modellkísérlet nem bírja a választók többségének felhatalmazását. Az egyre szűkebb társadalmi támogatottsággal megteremtett alkotmányozó többség előre kormányzóképtelenné tett minden olyan magyar kormányt, amely a jelenlegi alkotmányos keretek között kívánna kétharmadosnál kisebb, feles parlamenti többséggel kormányozni. A sarkalatos törvények túlterjeszkednek az alapjogi és az intézményes alapokat érintő kérdéseken. Egy új kormány nem tudná a saját társadalompolitikáját megvalósítani, például eltörölni az egykulcsos adót, Polt Péter és mások pedig továbbra sem a köztársasághoz, hanem Orbán Viktorhoz lennének lojálisak.
Érvek a sarkalatos törvények ellen
Egyetértek
Jakab Andrással és Szilágyi Emesével, a kétharmados többséget igénylő szabályokat a rendszerváltáskor a konszenzuskényszer miatt emelték be az Alkotmányba, egypárti kétharmad esetén az alapcél „üresedik ki”.
„A képviselők közötti egyetértés célja azonban nem önmagáért való: valójában társadalmi konszenzust jelenít meg, azt a célt kívánja biztosítani, hogy a legalapvetőbb ügyek eldöntése során a képviseltek mindegyikének preferenciái, érdekei figyelembe vétessenek. Azonban, annak eldöntéséhez, hogy a kétharmados követelmény ezt a célt jelenleg is képes-e szolgálni, figyelemmel kell lenni a választási rendszer sajátosságaira is. A jelenlegi választási rendszer viszont azt eredményezi, hogy a szavazatok kisebbségét megszerző párt minősített,kétharmados többséghez juthat a parlamentben. Ily módon a parlamenti kétharmad nem képvisel(het)i a társadalom széles többségét, a kétharmados konszenzus nem képes a fentebb vázolt cél realizálásra. Azt az alapvető funkciót, amelyet az Alkotmánybíróság a sarkalatos törvényeknek tulajdonít, azok immár nem képesek betölteni.”
A korábbinál is többségibbé tett választási rendszerben könnyebb kétharmadot szerezni. Ugyanakkor nem egyformán könnyű a mai ellenzéknek és a kormánypártoknak. A Fidesz szavazótáborának 2018-ra bekövetkező esetleges összeomlása esetén természetesen könnyedén kétharmadot szerezhet egy megfelelő kihívóval, programmal és együttműködéssel bíró nem radikális ellenzék, de a választókerületek átrajzolása, a kormányzati hirdetési médiafölény és még számos más faktor egyértelműen az Orbán Viktor vezette pártot hozza kedvezőbb helyzetbe.
Így a mai ellenzék számolhat győzelme esetén erős parlamenti többséggel, de ezért jobban meg kell dolgoznia a mai választási rendszerben, kétharmados többséggel viszont kisebb valószínűséggel. Az egyéni választókerületek úgy lettek kialakítva, hogy könnyedén alakulhat olyan helyzet, amelyben több szavazattal, nagyobb arányú győzelem esetén is kisebb mandátumarányú győzelmet arat kihívó, nem radikális ellenzék, mint a jelenlegi kormánypárt 2014-ben. Így kívánja Orbán Viktor a NER foglyává tenni a magyar jövőt.
Abban is egyetértek Jakab Andrásékkal, hogy egy következő alkotmányos korrekció során jó volna akár kitörölni a kétharmados többséget igénylő törvények rendszerét a magyar jogrendből. Erős, részletes, szinte mozdíthatatlan új alkotmányra van szükség, és sokkal arányosabb választási rendszer mellett döntően sima, feles többséget igénylő joganyagra. A kétharmados törvények valójában stabilitást nem teremtettek, konszenzust sem hoztak.
Bármilyen későbbi politikai konszenzusnak nem a kétharmados törvények jelentik a kényszerítő alapját, hanem a nemzeti érdek higgadtabb, békésebb parlamenti képviselete minden politikai oldal részéről.
A hideg polgárháború végéről
Egy esetleges választási vereség utáni Fidesz is érdekelt abban, hogy szabaduljon a kormányzás kétharmados felelősségétől. Egymás felülalkotmányozásának (Tölgyessy Péter megfogalmazása) kényszerébe nem a mai ellenzék sodorta önmagát, hanem Orbán Viktor. Javaslatom szerint a nem radikális ellenzéknek világosan meg kell mondania, hogy választási győzelme esetén mindent meg fog tenni a kormányzóképtelenséget eredményező alaptörvényi helyzet nemzeti konszenzuson alapuló megoldására.
De mindennek alapfeltétele, hogy a hideg polgárháború véget érjen, és az évtizedes, értelmetlen küzdelembe eltérő időpontban beletört felek elfogadják végre egymás létjogosultságát.
Erre a mai, nem radikális ellenzéknek is készen kell állnia, de a Fidesznek viszont szakítani kell ehhez a nemzet politikai megosztásának, a „haza nem lehet ellenzékben” doktrínájával. A megalapozatlan „antikommunista” indulattól fűtött kollektív kitagadása a mai ellenzéknek a politikai nemzetből a rákfenéje mindennek, ami a Fideszt bajba sodorta, és ezáltal hazánkat is szétverte. Orbán Viktor még mindig ellehetetleníteni akar mindenkit, aki nem ért vele egyet.
Lehet mást gondolni múltról és jövőről, lehet más ikonokat tisztelni és utálni, de egymás létezésének jogát elvitatni nem szabad. Sosem lesz olyan jobboldali párt Magyarországon, amely minden 168 Óra olvasó számára tetszeni fog – nem is baj ez, mert ha tetszene mindenkinek, nem volna jobboldali párt. Mike Károly pontosan
írt erről a Kommentár című folyóiratban tavaly:
„Amíg a magyar jobboldal nem lép túl az antikommunizmus ideológiáján, nem lesz képes virágzó országot teremteni. [...] Az antikommunista ideológia a kormányzatra a játékszabályokat folyton felülíró, nagyhatalmú bajnokság-szervező szerepét osztja. [...] A logikus következmény a meglévő társadalmi rend folyamatos aláásása anélkül, hogy a helyére egy új és jobb kerülne. A növekvő rendnélküliségben az egyetlen biztos ponttá a kormány széles jogköre válik a hatalmi struktúrák korrigálására. Minden társadalmi szereplő feléje fordul, tőle várja az elismerést, vagy tőle félti a helyzetét.”
A legjobb megoldás persze az volna, ha Orbán Viktor még 2018 előtt korrigálna, új feltételek között mérettetné meg magát a parlamenti választásokon, kiigazított választási rendszerrel és szűkített sarkalatos szabálytömeggel. De ezt nem fogja megtenni, mert nem tud korrigálni, nem tud konszolidálni.
Egy ellenzéki győzelem után
A választási győzelem után az ellenzéknek kísérletet kell tennie az új parlamentben a végrehajtó hatalmat bénító személyi és szakpolitikai béklyók megegyezésen alapuló levetésére. Ebben konszenzusra mindenképp törekedni kell, mert csak úgy lehet véget vetni hazánk két és fél évtizedes, egyre súlyosbodó nehézségeinek.
De egy esetleges sikeres konszenzus-teremtési kísérlet esetén is új köztársaságot kell alapítani, közösen. Szimbolikusan szakítva az elmúlt évtizedek kísérleteivel, de beemelve az 1989 utáni alkotmányfejlődés minden pozitív és megtartandó elemét.
A végrehajtó hatalom jogköreinek szűkítésére már csak azért is szükség van, mert nem tudok tragikusabb eshetőséget elképzelni annál, mint hogy egy új, nem radikális kormány tagjai, vezetője netán beleszeretnének a megerősített, illiberális jogköreikbe. Könnyű volna ekkor hivatkozni arra, hogy a „rendrakáshoz élnünk kell ugyanazon jogkörökkel, amelyekkel Orbán Viktor rendelkezett”, de ezt tévút, és tovább rombolná alkotmányos demokráciánk maradékát. A NER rendszere nem azért rossz, mert nem nekünk van lehetőségünk vezetni.
Parlamenti kiegyezés nélkül viszont nem marad más út, mint a jogfolytonosság felfüggesztése, és átlépés a végrehajtó hatalmat korlátozó szabályokon, a választói felhatalmazással összhangban levő kormányzati munka megkezdéséhez. Nem mindent kell ekkor felülírni. Nem szabad új alkotmányt írni. Csak és kizárólag a kormányzóképességet akadályozó jogszabályokat és személyi viszonyokat kell felszámolni.
A jogfolytonosság megszakításáról
Hazánk bilaterális nemzetközi partnerei az elmúlt években a skandináv országok és az Amerikai Egyesült Államok kivételével tétlenül nézték alkotmányos demokráciánk szétverését. Ma hazánkat nem vennék fel az Európai Unióba, mert nem felelne meg a csatlakozás kritériumainak a jogállam állapotát illetően. Multilaterális partnereinknek rendkívül kevés jogi eszköze van a beavatkozásra. A minket tagállamként soraiban tudó Európai Unió pedig részben eszköztelensége, részben egyéb, súlyosabb problémái miatt, részben pedig politikai gyávaságból nem tudta érdemi korrekcióra szorítani Orbán Viktort. Uniós tagságunk határozott elkötelezettjeként, föderálisabb EU-ban gondolkodó polgárként kevés ennél fájdalmasabb dolgot éltem meg az elmúlt öt évben.
Ugyanezen, korábban tétlen nemzetközi partnereknek el kell fogadniuk egy erős társadalmi támogatottságú, demokratikus kihívó szándékát arra, hogy kormányra kerülve az alkotmányos, liberális demokrácia helyreállítása érdekében egy pillanatra megszakítja a jogfolytonosságot, és új alkotmányos kezdetet hoz el.
Egyetértek Szabó Máté Dániel alkotmányjogásszal, a TASZ szakmai igazgatójával, aki az Élet és Irodalomban, Rádai Eszternek adott interjújában
így fogalmazott tavaly novemberben:
„[A]z alkotmányosság helyreállításához nem elég az ebben érdekelt pártoknak győzelmet aratniuk valamelyik következő választáson. [...] Mert az a rendszer, amelyet egy nem alkotmányos és ezért nem legitim rendszer talapzatán, tehát legálisan, de nem legitim módon hozunk létre, maga is illegitim lesz, voltaképpen ugyanaz a rendszer marad, mint amit meghaladni kíván. Új rendszert ugyanis nem lehet a régi alapjain, annak szabályain keresztül, tehát legálisan létrehozni, csak a régi rendszer tagadásával. […] Tehát ha egyszer majd stabil alkotmányos berendezkedést szeretnénk létrehozni, akkor egyértelművé kell tenni, hogy az új rendszer nem a régiben, nem az előző rendszerben gyökerezik. Érdemes levonnunk a tanulságokat a régi mulasztásainkból, ne kössük magunkat a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez. Rendszert váltani ugyanis nem lehet az előző rendszer módosítására kitalált eljárásjogi rendben, tehát ilyen értelemben jogszerűen.”
A Negyedik Köztársaság nem lehet egy oldalé
Ugyanakkor úgy gondolom, új alkotmányt egy politikai oldalnak, a 2018-ban győztes ellenzéknek nem szabad írnia. Szemben sok baloldali értelmiségivel azt gondolom, hogy Orbán Viktor saját alkotmányával szemben nem fogadhatunk el egy szimbolikusan is csak a most kihívó ellenzék számára elfogadható alkotmányt.
A korrekcióra, az Alaptörvény módosítására volt már szakmai javaslat Tordai Csaba és alkotmány-jogász társai részéről. A jogfolytonosságot megszakítani a demokratikus korrekció érdekében szükséges, de új alkotmányt adni már csak politikai konszenzusra törekedve lehet, amihez kell majd egy, a „haza nem lehet ellenzékben” doktrínájától megszabadított Fidesz is.
Mindezen kérdésekről 2011-ben még mást gondoltam. Eörsi Mátyás 2014 című cikkére, amely a Magyar Narancsban jelent meg még fulminánsan reagáltam. Vitánk az új Alaptörvény elfogadása után, de a parlamenti választási törvény benyújtása előtt alakult ki. Lehet, hogy naivan, de akkor én még azt gondoltam, a Fidesz nem tűzdeli tele az Alaptörvényt sarkalatos kiegészítésekkel, nem hoz létre egyenlőtlen feltételeket biztosító választási rendszert, és benne különösen a korábbinál is erősebben érvényesülő többségi elvet. Tévedtem, visszanézve Eörsi Mátyásnak volt igaza.
Ugyanakkor – szemben az ő akkori javaslatával – népszavazáson is csak akkor szabad megerősíteni egy új alkotmányt, ha van lehetőség a megegyezésre a leváltott és az újonnan kormányra kerülő erők között. Különben tényleg csak az történik, hogy az egyik oldal felülalkotmányozza másikat. Először parlamenti konszenzusra törekvés a korrekcióban, utána – ha nem sikerült – radikális korrekció, majd konszenzusra törekvő alkotmányozás.
A Negyedik Köztársaságban azért nem kellenek majd kétharmados törvények, mert a politizáló feleknek tanulniuk kell az elmúlt két évtized hideg polgárháborújának bűnéből.
A fegyvert le kell rakni. Együtt kell működni és közben versenyezni kell.
E kettőt egyszerre. Nem alkotmányos szabályoknak kell megakadályozniuk bizonyos, jelenleg kétharmadba öntött ügyek időről időre történő átszabását, hanem a megújuló politikai elit önuralmának és a sokkal erősebb külső, civil és intézményes hatalmi kontrollnak.
Ez ma naiv cél. De meggyőződéssel hiszek abban, hogy a politikai alrendszer szereplőinek önuralom hiánya és a civil társadalom intézményeinek tudatos gyengítése vezetett el a mai válságunkhoz.
A Negyedik Köztársaság megalapítása nélkül nem lehet jólétet, békét és szabad versenyen alapuló szociális piacgazdaságot teremteni Magyarországon. De ez nem lehet újra csak az ország egyik felének, harmadának, negyedének a köztársasága.
Nem az alkotmányos válságunk az egyetlen a mai magyar válsághelyzetben. A társadalmi és gazdasági válság is ugyanennyire fontos. Az Együtt nyílt és világos válaszokat mutat be az elkövetkező időszakban mindezek megoldására. Ennek részeként teszünk meg mindent az Orbán-kör korrupciójának leleplezése érdekében, és annak bebizonyítására, hogy a magyar igazságszolgáltatás egyes kulcsszereplői nem az igazságot szolgálják.
Mégis minden oka megvan mindenkinek arra, hogy végre remélni tudja: még a mi életünkben lehet itthon jobban, nyugodtabban élni, mert nem lehetünk mi az első generáció 150 év után, amelynek a gyermekei rosszabb körülmények között élnek majd, mint szüleik tették. Ehhez szakítani kell az intézményesített lopással, a párbeszéd hiányával, egymás létjogosultságának elvitatásával és a másik oldal megsemmisítésére való törekvésekkel. Ehhez megújuló Fidesz kell, de megújuló ellenzék is. Az Együtt e másodikból ki fogja venni a maga részét.
Szigetvári Viktor
Együtt, elnök
(A cikk elsőként a mandiner.hu oldal jelent meg.)
