Tegnap volt a húszéves évfordulója a Bokros–Surányi-csomag bejelentésének. Az névadók emlékkonferenciáján Kunhalmi Ágnesen és rajtam kívül aktív politikus nem volt jelen, és általában véve is árulkodó a magyar ellenzék hallgatása e fontos esemény kapcsán.
A mai magyar nyomor és kilátástalanság még nagyobb volna, ha nem az történik 1995-ben, ami történt. De ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy 2018-ban ugyanazt és ugyanúgy kell majd megtenni a magyar gazdasággal, mint amit Bokros és Surányi tettek 1995-ben. A lényeget kell megtanulni és alkalmazni.
Magyarországnak akkor van gyarapodást jelentő jövője, ha a nyugati országokhoz tartozik, és jól működő kapitalista versenyben szociális piacgazdaságot működtet erős és fenntartható jóléti rendszerekkel. Egyenes beszéd, merész megoldások, összehangolt költségvetési, monetáris és jövedelem-politika, szakszerű kormányzás. Ez 2015-ben 1995 tavaszának a tanulsága.
Manapság szokás egy az egyben kidobásra ítélni az elmúlt 25 évet. Szokás ellenzéki körökben eltagadni egyesek és mások politikai identitásának baloldali részét. Szokás az Európai Unión belüli Magyarország számára nemzetállami keretben antikapitalista kiutat festeni az égre. Szokás szembeállítani a szegénységellenes küzdelemre való elszántságot a költségvetési fegyelem hangsúlyozásával, mintha a kettő bármiben is ellentmondásban volna. És végül szokás az is, hogy a demokrata ellenzéki pártok az elmúlt két évtized megőrzendő, pozitív tapasztalatait sem merik önmaguknak és saját politikai közösségüknek bevallani, mert a populisták és demagógok hangorkánja minduntalan védekezésbe szorítja őket.
Az Együtt elnökeként úgy gondolom, hogy minden, 2018-ban kormányváltásra készülő ellenzéki pártnak a nemzeti érdeket követő intézkedéssorozatnak kell értékelnie a Bokros–Surányi-csomagot. Nyilván nem volt hibátlan, nyilván nem volt minden jól elmagyarázva politikai közösségünk tagjainak, de helyes és szükséges volt, ami történt.
Miért fontos ez most? Miért nem hallgatok inkább egy ilyen, sokak számára népszerűtlen intézkedéscsomag elismerése helyett? Azért nem hallgatok, mert néphülyítésre, mellébeszélésre és saját múltunk gyávaságból fakadó hazug értékelésére nem lehet alapozni a 2018 utáni kormányzást.
Ha valaki baloldaliként, liberálisként, újbaloldaliként és polgári demokrataként képtelen és alkalmatlan arra, hogy a mai magyar polgároknak elmagyarázza, miért volt fontos, jó döntés az 1995 tavaszi, az képtelen lesz arra is, hogy 2018-ban megfelelő felhatalmazást kérjen a választóktól és megfelelően kormányozzon a mai magyar válságban.
Bokros Lajos és Surányi György intézkedéssorozata a költségvetési-, a jövedelem- és a monetáris politika összehangolt átalakítására épült. Szemben (!) az IMF akkori, ortodox, kizárólag fiskális intézkedéseket elváró politikájával több eszközű csomagot vezetett be. A maga nemében unortodox volt, de szemben Matolcsyval, egyáltalán nem dilettáns. Az államcsőd közelében is sikerült a gazdasági válságot nem mélyítő megoldásokat találni, ugyanakkor széles társadalmi csoportok komoly szociális árat fizettek azokban az években – ezt sem szabad tagadni.
Az elmúlt két évtized igazi tragédiája, hogy az exportvezérelt, termelékenység-növelésen alapuló, az államadósságot és az inflációt gyors ütemben csillapító reformok után 2001-től olyan időszak következett, amelyben sem a megerősödő magyar gazdaság eredményeinek újraelosztása, sem pedig a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartható csökkentése nem megfelelően történt. Mert kétségünk ne legyen, Járai Zsigmond és Chikán Attila alapvetően folytatták az 1995-ben megkezdett gazdaságpolitikát, amíg volt rá lehetőségük.
Az igazi baj 2001 egy után következett, mert bár „jóléti rendszerváltásra” szükség lett volna ugyan, de nem úgy, nem abban formában, ahogyan ez a kampányra készülő Orbán-kormány és a későbbi Medgyessy-kormány idején megvalósult.
Ma már más a magyar gazdasági, társadalmi és alkotmányos válság természete. A munkanélküliség továbbra is nagy, a gazdaság növekedése nem fenntartható, privatizációs mozgástér csak kicsi van, miközben az állam egyre több vállalatot próbál működtetni, és minduntalan csak lopás lesz a vége. A gyengülő középosztály és a szegényebb 4 millió magyar polgár viszonyában pedig nem találnak megoldást sem a kormánypártok, sem az ellenzékiek.
A mai magyar nyomort és a középosztály gyengülését csak kemény politikával lehet megszüntetni. Az Együtt 2018-at megelőzően világosan fog beszélni az ehhez szükséges lépésekről. A semmiből nem lesz jólét, de türelmet sem kérhet újabb évtizedekre az új kormány. És azt sem szabad hazudni, hogy a felső 20 százaléknak megint jó lesz azonnal, a többiek pedig várják ki a sorukat, amíg hozzájuk mindez leszivárog. Nem, ez is tévút volna.
Mit kell akkor mégis megtanulnunk 1995-ből? Hogy nem szabad hülyíteni az embereket. Hogy nincs antikapitalista jövője Magyarországnak, mert csak akkor lehet itt stabil jólét, ha azt a pénzt költjük csak el, amit megtermelünk, vagy hiteltörlesztésként tényleg vissza tudunk fizetni. Hogy nehéz helyzetekben egyenesen kell beszélni a választókkal. Hogy a kormánynak mernie kell eltérnie a tankönyvi megoldásoktól, miközben hitelesnek kell maradni a piacok és a választók előtt.
