A változás nem jelentheti az orbáni kerítésépítés támogatását

2015. november 05. 09:06 - Szigetvári Viktor blogja

Szigetvári Viktor nyílt levele Tóbiás Józsefhez.

Tisztelt Elnök Úr! Kedves József!

Engedd meg, hogy jelen nyílt levél formájában kérjek tájékoztatást az elmúlt napok fejleményei után a Magyar Szocialista Párt (MSZP) menedékkérőket érintő politikai álláspontjáról!

A 2018-as kormányváltásra képes új magyar ellenzék megteremtése szempontjából fontos kérdésnek tekintem, hogy a magyar baloldal és a politikai centrum pártjai miként vélekednek erről a válsághelyzetről, amely minden korábbinál nagyobb próbatétel elé állította az Európai Uniót (EU) és ennek tagországaként hazánkat, Magyarországot is. Az elmúlt hónapokban nyilvános nyilatkozatok formájában megismerhettük az MSZP álláspontját, amelyet a párt „pozitív semlegességnek” nevezett. Az Együtt aktivistái és vezetői ezzel párhuzamosan az ország számos városában találkoztak szocialista politikusokkal és aktivistákkal miközben civil szervezetek által szervezett, a menekülteket segélyező önkéntes munkát végeztek. Kifejezetten jó példája volt ennek a szegedi együttműködés, ahol kollégáink és szimpatizánsaink a város polgármesterével, Botka Lászlóval közösen, egyeztetve vették ki a részüket a hazájukat nem önszántukból elhagyó menedékkérőknek nyújtott segítségből.

Mindezek után szomorú meglepetéssel hallottam Hiller István e heti nyilatkozatait. Az MSZP volt elnöke, jelenlegi országgyűlési képviselője és a Parlament egyik alelnöke a korábbiakban megfogalmazott szocialista állásponthoz képest úgy fogalmazott, amivel tovább közelítette álláspontját a Fideszéhez, haladva tovább a „pozitív semlegesség” által kikövezett úton. A volt pártelnök egyik nyilatkozata szerint jelenleg nincs jobb megoldás a hazánk határaira épített kerítésnél, és amíg valaki nem mond ennél jobbat, addig el kell fogadni a kerítés szükségességét. Egy másik nyilatkozatában az Országgyűlés szocialista alelnöke úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem lehet kizárni azt sem, hogy „valamiféle koordináció” áll a napjainkban látható népvándorlási folyamat mögött.

Mi, az Együttben azt gondoljuk, hogy a kerítésnél csak jobb megoldás létezik. Az etnicista, nemzeti önzésbe bugyolált fideszes gyávaság embertelen, és nem szolgálja a magyar társadalom biztonságának megerősítését sem. Az nem megoldás, hogy máshova szorítjuk a menekülőket, mert így csak áttoljuk a problémát, ami ettől még nem múlik el. Ha mindenki így járna el, akkor pedig csak emberhalál lenne a következmény.

Menekültügyben van józan középút, amely a többségi magyar társadalom számára biztonságot, a menedékkérők számára pedig emberséges megoldást jelent. Ebben a szellemben dolgoztuk ki négy pilléren nyugvó szakpolitikai javaslatunkat, Több emberség, nagyobb biztonság címmel (http://egyuttpart.hu/tobb-emberseg-nagyobb-biztonsag/). Az Együtt azt javasolja, hogy Magyarország az idén 10 ezer, jövőre pedig további 5 ezer menekültet fogadjon be önkéntesen és tartósan, mert hazánknak szüksége van arra, hogy új munkavállalókat szerezzen, amivel fenntarthatóvá teheti nyugdíj- és szociális rendszerét. Pártunk e mellett támogatja a kötelező kvóták tehermegosztó javaslatát, és hibának tartja, hogy ezt a magyar kormány elutasítja. Magyarországnak erkölcsi kötelessége is a menekültek befogadása, hiszen jelenleg minden jóérzésű magyar ember szégyenkezni kényszerül Orbán Viktor embertelen tevékenysége miatt.

Az Együtt elnökeként meggyőződésem, hogy Magyarország egyik legfontosabb nemzetközi szövetségeseként a menekültkérdés kezelésében Angela Merkel német kancellár asszonynak van alapvetően igazsága. Az ő küzdelme az önző európai nemzetállamokkal a mi küzdelmünk is. Angela Merkel felelősen néz szembe a világgazdasági válság utáni stagnálástól is megtört európai társadalmak megrettentségével és elbizonytalanodottságával a menekültválság kapcsán. Álláspontja azon nyomás alatt formálódik, amely mindannyiunk vállát nyomja: hogyan lehet olyan, egyszerre biztonságot teremtő és emberséges megoldást találni, amely figyelembe veszi a Genfi Konvencióból következő nemzetközi jogi kötelezettségeket, és valódi választ ad a problémára. Ennek része a származási országok válságainak csillapítása, a Törökország-politika átalakítása, az uniós menekültügy intézményrendszer módosítása és a kötelező kvóták – Együtt által is támogatott – bevezetése. Merkel kancellár mindvégig arra törekedett, hogy saját társadalmának hangulatváltozásait is figyelembe véve hosszú távú megoldást ajánljon minden uniós tagország, és ennek részeként Németország számára is. A német álláspont az eljárásjogi szigorítások ellenére mindvégig a befogadó politikát képviselte. Annak figyelembe vétele mellett, hogy a multikulturalizmus válságára és kudarcaira reagálva sem párhuzamos társadalmak, sem pedig elzárkózó kisebbségek kialakítása nem megengedhető. Ugyanakkor a kerítéssel kapcsolatosan több uniós és tagállami vezető mindig világosan fogalmazott: a kerítés rossz megoldás, mert csak a szomszédos országokra tolja a problémákat.

A német koalíciós kormányban a Szociáldemokrata Párt is osztja a lényegi kérdésekben a kancellár álláspontját. E párt az MSZP nemzetközi szövetségese. Az Európai Parlamentben az S&D frakció – amelynek tagjai az MSZP EP-képviselői is – közös, európai cselekvésre szólított fel minden tagállamot. Gianni Pitella elnök úr több nyilatkozatában is felhívta a figyelmet az Orbán-kormány kerítésépítési akciójához hasonlatos, egyoldalú lépések elkerülésének fontosságára, és a közösen elfogadott uniós szabályok emberséges betartására.

Elnök Úr!

Mindezek alapján az alábbiakban foglaltak szerint szeretném kérdezni Önt az MSZP hivatalos álláspontjáról.

  • Helyes vagy helytelen, célszerű vagy célszerűtlen intézkedésnek tekintik az orbáni kerítésépítési politikát?
  • A minden uniós polgárt közösen érintő menekültválság okai között milyen, nyilvánosan fel nem fedezhető „koordinációt” észlel a válság eszkalálásában az MSZP?
  • A menedékkérőket érintően támogatja-e az MSZP a Fidesz nemzetközi jogot sértő gyakorlatát, amely 2015. szeptember 15-ével lépett hatályba, és azóta hazánk az alapvető emberi jogokat is megtagadja a menedékkérőktől?
  • A „pozitív semlegességnek” nevezett álláspont után várható-e még, hogy az MSZP újabb fordulatot hajt végre a menekültválság kezelésében? Amennyiben igen, az miként szolgálja egy új magyar ellenzék megteremtését?

Az Együtt álláspontja szerint, Orbán már jó néhány hónapja Putyin kottájából énekel, és erőlteti az EU szétverésének politikáját. A magyar emberek új ellenzéket akarnak 2018-ra. Ehhez mindenkinek változnia kell. De ez a változás nem jelentheti azt, hogy az MSZP immár támogatja az embertelen orbáni kerítésépítést.

Budapest, 2015. november 5.

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke

komment
süti beállítások módosítása