Miközben minden korábbinál mocskosabban beszélt a magyar miniszterelnök politikai ellenfeleiről, Magyarország legfőbb szövetségeseiről és a szír polgárháború menekültjeiről, nem kerülheti el figyelmünket a tény: 2016. március 15-én Orbán Viktor valójában az Európai Unió ellen beszélt. Egészen pontosan egy új, ma még nem létező, éppen csak formálódó új Európai Uniót próbált szétverni, amikor az Európai Egyesült Államok ellen beszélt.

Az Együtt régóta mondja, hogy akár a menedékkérők elleni lázító népszavazás, akár a kvóta-ellenes, minden elemi szolidaritást nélkülöző orbáni politika, mind-mind arról szól, hogy a közeljövőben egyszer lehessen szavazni Orbán szándéka szerint hazánk és az Európai Unió viszonyáról. Ha nem egy erre rendeltnek hazudott, alkotmányellenesen áterőltetett népszavazáson teszi ezt, akkor majd a 2018-as általános parlamenti választás tétjévé teszi. De előbb vagy utóbb választói felhatalmazást akar szerezni unió-ellenes politikájához.

Az EU válsága

A mai Európai Unió nem a létező világok legjobbika. A közösség képtelen fenntartható növekedéssel túllépni az elmúlt évtized gazdasági válságán. Közben a menedékkérők okozta válsághelyzet hatékony kezelésére az első meglepetés év után 12 hónappal ismét felkészületlennek tűnik. A nemzetállami önállóságok maradéka, a helyi politikai elitek legitimitás-őrző és -erősítő szándéka, valamint a brüsszeli adminisztráció antipolitikus élethazugsága mind-mind azt a képet erősítik, hogy ez a közösség így nem fog fennmaradni. Ezt látja és gondolja ma még az uniópárti európai-polgár is sajnos, nem beszélve az EU-szkeptikusokról és a függetlenedni vágyókról.

Az EU példátlanul erős gazdasági és politikai közösség lehetne. Ennek gyengítésében éppen ezért aktív a multilaterális eszközöket a kétoldalú politikával jól vegyítő Vlagyimir Putyin, aki egyik kezével betolja a menedékkérőket Európába, közben pedig másik kezével ügynökei és információs háborúja révén szítja a nacionalista, nemzetállami bezárkózást a kontinens különböző országaiban. E háború Németországban már teljesen nyilvánvaló, és Magyarországon is annak kellene lennie, ha a megvásárolt pártok, a gázzal és paksi atommal lefizetett oligarchák, valamint a lábhoz tett fegyverrel félrenéző magyar titkosszolgálatok nem szolgáltatnák ki hazánkat Orbán Viktorral (vélt) érdekegységben az orosz hibrid-háborúnak.

Ennek ellenére már megkezdődött az új Európai Unió jövőjének története. Az alapító tagállamok rendszeresen egyeztetnek. Nagy tekintélyű EP-képviselők tanulmányt publikálnak a Lisszaboni Szerződés kereteinek jobb kihasználásának lehetőségeiről, a nemzetállamok feletti politikai unió már most is használható jogi kereteinek erőteljesebb alkalmazásáról.

Az biztos, hogy teljes szétesés, tagállamok kizárása nem lesz. Látható, hogy sem a magyar, sem pedig a lengyel válságot nem tudja ma kezelni az EU, mert nem készült fel arra, hogy akár érdemi szankciókkal is kell rendelkezni a esetleges lator-államainak megfegyelmezésére. Magyarországot, ha tagjelölt ország volna, ma nem vennék fel az EU-ba a magyar jogállam és sajtószabadság állapota, a korrupcióellenes harc hiánya és a fékek és egyensúlyok szétvertsége miatt. Néhány hónap, és Lengyelországban is ez lesz a helyzet. Az eszköztelen EU még a politikai nyomásgyakorlással sem élt, és most sem él igazán - ennek következménye, hogy menekültügyben Angela Merkel úgy maradt mára szinte egyedül, hogy az elmúlt évtizedek után most kért először érdemi szolidaritást az uniós tagállamoktól, és találta magát szembe elutasítással.

Nem több sebesség, hanem politikai unió

A többsebességes EU már realitás. Nem ez lesz a változás, hiszen már ma is létezik sokféle tagsági szint: ki benne van Schengenben, ki nincs, ki Euróval fizet, ki nem, ki törekszín az eurózónába, ki nem, kinek vannak opt-outjai bizonyos kérdésekben, kiknek nincsen.

A mostani változás, ami mindannyiunkra vár, az Európai Egyesült Államok felé tett határozottabb lépés, egy új EU megteremtése. Ennek alapja a közös politikai kormányzás erősítése és ennek részeként a közös gazdasági, költségvetési és monetáris politika lehetőségeinek megerősítése.

Nincs értelme úgy létrehozni egy szorosabb, politikai uniót, ha a gazdasági kérdéseket nem rendezik a tagállamok. Hiszen önmagában nem Putyin mértéktelen finanszírozási képessége erősítette meg Európában a demagóg és establishment-ellenes pártokat, hanem a stagnáló, illetve romló középosztályi életszínvonal, a növekvő vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek, valamint az uniós fejlesztési források konvergencia-erősítő hatásának elmaradása.

A másként, de mégis elhibázott görög válságkezelés

Hiszen a görög válság is megmutatta, hogy a fiskális alkoholizmus sehova sem vezet. És csak a demagóg módon túlretorizált viták szóltak csak - nyilván rövidtávú pártpolitikai érdekből - a megszorítás-ellenességről és az úgynevezett megszorítás-pártiságról.

Egy lépés távolságról a valóság azonban más volt: voltak olyanok, akik fenntartottak volna működésképtelen és pazarló újraelosztási intézményeket forrás nélkül is; voltak olyanok, akik ezeket megszüntették volna, akár fájdalmak árán is, és inkább az oktatásba és a munkerőpiaci válság kezelésébe ruháztak volna be; és voltak olyanok is, akik csak saját országuk és bankjaik pénzügyi stabilitásának megőrzésére figyeltek, néhány rossz recept ismételt elővétele mellett. A már el is feledett görög-alku éppen azért vívta ki joggal az IMF haragját is, mert az EU magállamai, és főleg Németország nem voltak felkészülve politikailag a bukott hitelek jelentős részének leírására, és úgy vártak el közben részben jogos, részben értelmetlen, részben pedig jobb alternatívákat is kínáló megoldásokkal szemben ortodox intézkedéseket. Ebből lett, ami lett.

Németország hősies elvszerűséggel és gazdaságilag is racionálisan jár el a menekültválság 2016-os szakaszában is. Elfogadhatatlan, hogy nem talált sokak szolidaritására az Európai Tanács ülésein. De akár az eurózóna mai konstrukciója, akár teljesen önkényesen megállapított maastrichti kritériumok, akár pedig a német külső mérlegtöbblettel való túlzó és valójában uniós fenntarthatósági szempontból irracionális visszaélés oka a mai gazdasági helyben járásnak.

Már régóta azt diktálja a józan ész, hogy Németország rugalmasan elszakadjon túl ortodox politikájától az unió gazdasági ügyeiben, de közben a megalapozatlan és felelőtlen tax and spend se indulhasson újra az Unió perifériáján. A menekültválságot kezelő egyeztetett stratégia és hosszú távú megoldás megtalálása után a politikai unióként önmagát újradefiniáló EU-nak a gazdasági bajokra kell választ találnia, különben a választók többsége inkább fogja az önző (és már ismert) nemzetállami rövidtávú stratégiákat választani, megfelelően demagóg politikai tálalásban.

Az európai közép politikai érdeke

A politikai középen Európában minden látszat ellenére jobb- és baloldalról sok választó van. Ők ugyanakkor az első generáció a második világháború óta, amely nem reménykedik abban, hogy saját korosztályának még az életében jobb lesz a szülei korosztályának életminőségénél. És ez jó néhány évtizede példátlan. Erre kell választ adnia egy politikai uniónak.

Akarják-e egyáltalán a centrumországok egy ilyen EU-ban Magyarországot? Ma gyaníthatóan nem. Egy Oroszország által erősen befolyásolt, illiberális lator-állam, amelynek vezetése büszke regresszív és nacionalista zsákutcájára nem kell egy politikailag egységesebb EU-nak. És igazuk is van. Az elmúlt évtized fejlesztési forrásainak jelentős része rosszul lett felhasználva, hazai oligarchákat gazdagított, aki pedig különböző pártokat finanszíroztak ebből. A hátrányos helyzetű, alsóközéposztályi vagy még szegényebb társadalmi csoportok közben minden illúziójukat elveszítették, és szabadságjogaikkal élve elmenekültek az életszínvonal-mintának tekintett Nyugatra.

Ebből az ördögi körből nehéz lesz kitörni, így reális az a számítás, hogy az EU mai meghatározó tagállamai inkább a jelenlegi periféria-helyzetünk stabilizálásában érdekeltek, ami nagyobb szuverenitást enged Orbánnak és rezsimjének, és ez pedig elvezet egy hazánk számára történelmileg is kudarcot és összeomlást jelentő új status quo-hoz. Ma így reális esély - és Orbán ebben érdekelt - egy, az EU-ból nem kilépő, hanem éppen a politikai unió új minőségét megteremtő közösségből kimaradó, de tagságát megőrző Magyarország - az Orbán-rezsim új EU általi konszolidációja.

Az Együtt meggyőződése, hogy akár a kvótaellenesnek hazudott alkotmányellenes népszavazási ötlet, akár pedig maga a 2018-as parlamenti választás erről fog dönteni. Nem véletlen kezdte el az állami média és maga a miniszterelnök is az Unió aktív lejáratását.

Az EU-ellenes orbáni konszolidáció alternatívája

Pedig hazánk történelmi és taktikai érdeke világos: benne kell lennünk egy szorosabban együttműködő EU-ban. A magyar nemzeti érdek egy európai politikai unió, amelyben a közös politikák immár megakadályozzák a lator-államok kialakulását, és a szorosabb gazdasági kormányzás pedig fenntartható választ ad az európai periféria erősödő lemaradására.

Régóta azt gondolom, hogy sokkal kevésbé a magyar infrastruktúra-építő oligarchákat kell finanszíroznia az EU-nak, hanem inkább az oktatást és a középosztály képességeinek megerősítését. Egy jobb oktatási rendszer vezet el a munkaerőpiac akár már középtávú válságkezeléséhez, és ebben egyszerűen kevés volt itthon a politikai bátorság. Autópályát építeni pedig megéri majd egyeseknek hazai forrásból is. Más feladatok központosítására és egységesebb politikai irányítás alá vonására volna szükség. És egy ilyen programmal még talán arról is meggyőzhetőek az európai centrumállamok, hogy a világkereskedelmi egyezmények megerősítése és a piacgazdaság fenntartása mellett az egyenlőtlenségek csökkentésének is aktív részévé kell válnia ezen új EU politikai és gazdasági programjának.

Egy ilyen közösségben hazánknak is helye van. Szerintem és az Együtt szerint is valójában erről fog szólni az elkövetkező 2 év magyar politikai élete is.