LMP – kormányváltás 2022?

2017. december 05. 12:37 - Szigetvári Viktor blogja

Sokra tartom Gémesi Györgyöt, a veterán, jobboldali politikust, Gödöllő polgármesterét. Jó várost épített egy élet munkájával, és most újra beszállt az országos politikába. Szerintem szükség van a tapasztalt emberekre a Fidesz 2018-as megroppantásához és az új rendszerváltáshoz.

Ezért lettem az elmúlt napokban nagyon szomorú Gémesi György miatt.

Pár napja bejelentette, hogy nem indul egyéni választókerületben Gödöllőn és környékén. Ma bejelentette, hogy bár bejutó helyen van az LMP országos listáján, de mégsem ül be a következő országgyűlésbe. Elmondása szerint nem akar hátradőlni és gombot nyomogatni, és hozzátette: „ebben az országban változásra van szükség, előkészített változtatásra, rendszerváltoztatásra van szükség, annak a feltételeit meg kell teremteni, és azt helyben lehet először fölépíteni.”

Foglaljuk tehát össze!

Bár mindenki tudja, hogy 2018 sorsa azon múlik, hogy minden egyéni választókerületben egy-egy ellenzéki jelölt szálljon szembe a Fidesszel, mert akkor most, jövő tavasszal megtörhető a Fidesz hatalma. De a saját választókerületét gond nélkül, éppen a kemény munkája miatt megnyerni képes Gémesi György nem is indul el ott. A parlamenti mandátumát sem veszi át, átadja azt valakinek (tényleg, kinek?), mert további helyi építkezésben látja a rendszerváltás esélyét. Mivel Gödöllőn marad, így nyilvánvaló, hogy az előkészítés 2022-re vonatkozik, mert akkor látja ezt reálisnak.

Pedig ez a Fidesz 2022-re minden levegőt elszív mindenkitől, aki nem hozzájuk tartozik. Minden plakát, minden újság, minden rádió, minden cég, minden bíróság végleg az övék lesz. Nem tud várni Magyarország 2022-ig.

gemesi_gy_portre.jpg

(fotó: godollo.hu)

Az Együtt politikusaként sokszor elmondtam az elmúlt hónapokban: két szavazata van mindenkinek jövő tavasszal. Az egyéni jelöltivel leválthatja az Orbán-rezsimet, a listás szavazattal pedig kiválaszthatja a neki legjobban tetsző jövőt magának.

Büszke lennék, ha akár Hadházy Ákos, akár Gémesi György javára, Szekszárdon és Gödöllőn visszaléphetne az Együtt egyéni jelöltje helyben, mert ha minden más párt is így járna el, és kölcsönösen elismernénk komoly teljesítményt nyújtó helyi politikusainkat, akkor már jövő tavasszal meg lehetne akadályozni egy újabb Orbán-kormány megalakulását.

De az LMP listáján bejutó helyen levő gödöllői politikus szavai nem ezt mutatják. Pár napja azt is nyilatkozta sajnos, hogy Juhász Péter ugyanúgy semmit sem ér a rendszerváltás szempontjából, mint Gyurcsány Ferenc. Szerintem Gémesi György bölcsebb annál, hogy hosszú évtizedek után ilyen vagdalkozó, méltánytalan nyilatkozatokat tegyen.

Én nem egy ilyen Gémesi Györgyöt tanultam meg tisztelni. Egy éve még a könyvbemutatójára is elmentem, dedikálta is nekem az életmű-kötetét. Szeretnék hinni abban, hogy nem adta még fel 2018-at, és nem abban hisz, hogy csak 2022-re lehet előkészíteni a rendszerváltozást. Hiszen ez lehetséges most tavasszal is.

Az Együtt abban hisz, hogy most kell, most lehet legyőzni a Fideszt. Aki 2022-ben akar nyerni, az tegye meg, hogy csak 2022-ben indul el.

Bízom benne, hogy az általam sokra tartott Gémesi György meggondolja még magát. Az Együttben egy együttműködő, megújuló Magyarországban hiszünk, és nem abban, hogy egy-egy párt tudja csak az igazságot. Induljon el Gödöllőn és környékén, nyerje meg a mandátumát. Mert egy rendszerváltó országgyűlésben az ő évtizedes tapasztalatára is szükség van.

Remélem, nem akar az LMP ezzel 2022-ig várni. Sajnos, most mindebből úgy látszik.

komment
süti beállítások módosítása