A romániai tüntetések árnyalatai (tldr)

2017. február 09. 09:28 - Szigetvári Viktor blogja

Közel érzem magamhoz a romániai tüntetéseket. Ismerem a teret, ahol tüntetnek, és ahol a miniszterelnök hivatala áll. Sok bukaresti főút fut össze az első kerületben ott. Van román barátom, aki a pesti internetadós tüntetés résztvevőihez hasonlóan, telefonját emelve követelt minap korrupciómentes, nyugatias Romániát. És van olyan barátom is ott, aki mára ugyanúgy utálja a politikusokat, mint a különleges ügyészséget és a titkosszolgálatokat, és nem hisz már semmiben.

Életem egy meghatározó időszakában, 2007 és 2009 között, hónapokon keresztül gyakorlatilag Bukarestben éltem. Naponta szeltem át gyalog vagy taxival a tüntetések hatalmas helyszínét. A közelben laktam, oda jártam vásárolni és metróra szállni. Számos romániai pártnak adtam tanácsot különböző kampányokban, minden esetben nagyobb tanácsadói csapatok tagjaként, székházaik nem messze voltak, vannak e híres tértől.

Megszerettem Bukarest keleties hangulatát és nyugatias kultúráját, az Aviatorilor sugárút éttermeit és kávézóit. Nyitott román fiatalokkal töltöttem napjaim, akiktől sokat tanulhattam a román–magyar együttélés másik oldaláról és az ő tükrökbe nézve saját hazámról, Magyarországról.

Egy mélyről jövő, több reménnyel teli, de szétesettebb társadalomnak láttam akkor Romániát Magyarországhoz képest, ahol a korrupció és a bizalomhiány számomra korábban nem ismert méreteket öltött. Ez rombolta a közösséget, a társadalmi szolidaritást, és mégis, minden mögött ott volt sokak hite, hogy lehet, érdemes megpróbálni előrébb jutni, az országot pedig nyugatabbra rángatni. Ez repítette Romániát, Kolozsvártól Bukarestig az elmúlt éveket megelőző évtizedben. Mára mindez részben kifulladt, részben megmaradt, de egyre mélyebb társadalmi, politikai válságba süppedt.

Tüntetni egy bizalmatlan országban

Miközben van román barátom, aki az elmúlt évek korrupció-ellenes harcát és a mostani tüntetéseket is román titkosszolgálati provokációnak, és részben az Egyesült Államok ösztönzésére végbemenő tudatos politikai elitcserének tartja, én hiszem, és másoktól tudom is, hogy a tüntetések résztvevőinek döntő része őszinte korrupció-ellenes meggyőződésből vesz részt a megmozdulásokban.

afp_romania.jpeg

fotó: AFP

A román városi polgárság jelentős része elvándorolt az elmúlt évtizedekben külföldre, együtt a szegényebb sorsú munkássággal és vidéki kétkezi dolgozókkal. Ugyanakkor az elmúlt évek robbanásszerű informatikai és szolgáltatási fejlődése megerősített egy széles, a magyarnál erősebb középosztályt, felső-középosztályt. Jelentős részük már nem volt részese a rendszerváltó évtizedek eredeti tőkefelhalmozásának, nem volt benne a megcsúszott és lelassult román fejlődés, európai felzárkózás helybenjárásában.

...minden politikus lop, nem a haza javát akarja...

Olvasmányélményeim, beszélgetéseim és cseteléseim eredményként úgy látom, hogy az elmúlt évek kisebb-nagyobb tüntetéshullámai után most a Szociáldemokrata Párt (PSD) elhibázott büntetőtörvénykönyv-módosítási döntése újra riadóztatta e 20-as, 30-as és 40-es korosztályt, meg azokat, akik hozzájuk csapódtak. Alapélményük közös: minden politikus lop, nem a haza javát akarja, az igazságszolgáltatás esetleges, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) sokat tett a bűnösök elítéléséért, a lopás szimbolikus megbélyegzéséért. Őket nem érdekli, ha esetleg túllendül a DNA igazságosztó keze. Nem érdekli, hogy milyen bizonyítékok alapján állítanak egy politikust vagy gazdasági háttérembert bíróság elé – mivel „mindenki” benne van, így „mindenki” bűnös, gondolják oly sokan. És ha legalább eggyel kevesebb van szabadlábon, akkor előrébb jutott Románia.

A politikai rendszer és a tüntetők

A tüntetők nagyrészt a modernizációs központokban és azok beszállítói hátországát jelentő városokban mozdultak meg országszerte. A döntően kisebb és közepes településeken népszerű PSD, e tekintetben a régió baloldali, állampárti vagy rendszerváltó örökséggel is rendelkező nagy pártjaihoz képest pont fordított elhelyezkedésű szavazóbázissal rendelkezik. Erősödött az elmúlt években a városokban ugyan, de nem uralja őket. A szociáldemokraták hagyományosan a vidéki népességet szólítják meg, és a városok közül csak ott teljesítenek jól, ahol történelmi beágyazottságuk van ipari, bányászati vagy egyéb adottságok miatt. A legutolsó parlamenti választáson a jobboldal teljes szétesése miatt előretörtek, Bukarestben és más nagyvárosokban is tisztes eredményt értek el Romániai mértékben.

Ezt a részben megszerzett bizalmat tüntette el a kormány és a kormánypárt titokban előkészített BTK-módosítása, amely sokak számára okkal bizonyult minden szempontból illegitimnek. Azóta a kezdeményezők meghátráltak, de a tüntetések folytatódnak.

A román politikai rendszer minden pártja része a román korrupciónak. A feudális birtokszerzés, a köztulajdonban levő források és eszközök saját célra való használata sokkal mélyebb és kiterjedtebb, mint azt mi, Magyarországon a 1990-es években bármikor is el tudtuk volna képzelni. A mai Magyarország feudális és illiberális szétlopása részben már hasonlít a román válság alapjaihoz, csak nálunk részsikerek után egy komoly társadalmi válság közepette történő visszafordulást lehet látni, míg Romániában mindez folyamatos, három évtizedes adottság.

A román gazdasági és politikai elit alapvetően más privatizációs stratégiát választott 1990 körül. Először románok vásároltak meg, szereztek meg, loptak el nagyvállalatokat és közszolgáltatókat, ők vitték csődbe vagy rakták rendbe cégeiket, és később, egy jó fél évtizednyi ütemmel később kezdtek bevonni multinacionális vállalatokat, nemzetközi tudást és tőkét. Ennek eredménye, hogy létrejött egy, a magyar elitnél tízszer gazdagabb, jóval szélesebb román csúcs-elit. Sokan közülük el-el tűnnek, mások felbukkannak, mindig vannak időszaki befektető-sztárok, akik vagy nagyon balkáni, vagy erőltetetten nyugatias vállalkozói szerepkészlettel dolgoznak.

És ebből lett mindenkinek elege idővel.

Ők, legyenek bár románok, magyarok vagy németek, mind összefonódtak a román politikai elittel. Járadékvadászat, állami támogatásból élés, korrupt közbeszerzések és privatizációk mindenfelé. Az egymást váltó pártok kézről kézre adták a megoldóembereket és vállalkozókat. Volt, hogy vállalkozók csináltak pártokat, volt, hogy pártok tartottak el vállalkozókat, és voltak békés és kevésbé békés, de mindenképp kifizetődő együttműködések. Mindebből mesés paloták nőttek ki a földből a snagovi holtágnál és Bukarest első kerületének sugárútjain. A korrupció a román elit létmódjának szerves részévé vált, amelynek úgymond nem volt alternatívája, és a manipulált, részben oligarcha-tulajdonban levő modern nyilvánosság még adta is ez alá a lovat. Közismerten tolvaj, médiasztárrá lett vállalkozók kérkedtek vagyonukkal és politikai kapcsolataikkal. Ugyanők zsaroltak politikusokat és másokat.

És ebből lett mindenkinek elege idővel. Ez nem most történt, hanem már jó egy évtizede.

A tüntetési hullámok Romániában rendszeresek. Van, hogy egy nagy diszkóbaleset miatt tüntetnek, van, hogy egy aktuális válsághelyzet miatt, de az közös mindegyikben, hogy rendszerint ezeket a felszínen a modernizációs középosztály viszi, féltve saját, nyugatias perspektíváját és élethelyzetét. A szétesettség, a bizalomhiány és az illúzióvesztettség olyan mély és közös társadalmi tapasztalat, amelynek hangulatához mi, az orbáni Magyarországon élő polgárok csak most kezdünk hozzászokni.

A korrupció-ellenes ügyészség sikerei és kudarcai

Az intézményesült és bénító válság megoldására keletkezett egy igazságszolgáltatási megoldás. Nemzetközi, döntően amerikai nyomásra, az elmúlt évtized politikai elitjének aktuális megfelelési szándékával támogatva, és egy új, fiatal ügyészgeneráció lázadása által kiszolgálva létrejött a DNA. Az intézményi függetlenséget és a büntetőjogi szabályok kereteit a maximálisnál is jobban kihasználva a DNA érdemi sikereket ért el a román korrupció feltárásában és visszaszorításában.

Köztudott ügyekről rántották le a leplet büntetőjogilag is, és közben kevésbé ismert összefonódásokat is feltártak. A siker nem kizárólag a percepciók és a kommunikált valóság szintjén volt jelen, hanem a valóságban is. A román média-, gazdasági- és politikai elit azon, több évtizedes léthazugságának mertek nekimenni, hogy „mindent szabad, úgyis megússzuk”. E bátorság és hatékonyság, a maga túlzott látszata ellenére is erős társadalmi legitimációt adott a hivatalnak a társadalom széles rétegeiben. És ez akkor is igaz volt, ha közben sok, körön kívüli cinikus és kiábrándult egyszerű román polgár mindezek ellenére is csak legyintett az ügyészek sikereire.

A DNA elszabadult hajóágyú, ekként része és egyik okozója a román válságnak.

Románia alapvetően jobb ország, jobb demokrácia lett a maga válságos formájában is a DNA valódi sikereinek eredményeként. E sikerekről a magyar nyilvánosság is sokat tudósít. Ismerethiányos magyar értelmiségiek, újságírók és politikusok ugyanakkor az árnyoldalak és intézményi problémák pontos megértésének szándéka nélkül rajonganak ezért az intézményért. Amikor árnyalni kívánom a képet, akkor nem a tolvajokat mentegetem, nem a korrupciót védem, és még csak nem is a bizonyított sikereket vitatom. Hanem liberális demokrata nézőpontból tekintek egy olyan jogintézményre, amely mára Romániában a sikerei és a legitimitása ellenére is inkább elszabadult hajóágyúnak tekinthető, ekként részévé és egyik okozójává vált a román válságnak.

A köztudottnak tekinthető lopásokat és tolvajokat feltáró sikeres munka egy idő után a teljes romániai román és kisebbségi politikai elit elleni belső, igazságszolgáltatási háborúvá vált. Mivel sok a korrupt román politikus és gazdasági szereplő, ez a folyamat döntően korruptnak tekintett, korrupt, de legalábbis stiklikben benne levő szereplőket talált meg. Ugyanakkor egyre több lett a korruptnak tekinthető szereplőt megalapozatlan váddal illető ügy is. Számos esetben súlyosan törvénytelen módon szerzett bizonyítékok alapján emelt vádat az ügyészség, és ilyen bizonyítékok alapján születtek jogerős ítéletek.

A „mindenki korrupt” legitim társadalmi érzületét kiszolgálva valóban „mindenkit” korruptnak láttat a DNA, önálló politikai, nem igazságszolgáltatási szereplőként. A támadott célszemélyek kiválasztása mutat politikai konjunktúra-függést, hiszen a volt államelnököt, Basescut is leginkább és legerősebben hivatali ideje után kezdték el támadni. A megalapozott ügyek mellett voltak apró-cseprő hibák miatt előrángatott és meghurcolt politikusok. Voltak olyanok, akiket a BTK hibás és pontatlan megfogalmazásait kihasználva azért ítéltettek el, mert mások, tőlük függetlenül, róluk azt beszélték, hogy „meg kell keresni”, „beszélni kell vele”, „tud segíteni”. Hasonló ügy miatt ül börtönben Nagy Zsolt is, RMDSZ-politikus, akinek irányában személyes ismeretségünk okán vagyok elfogult. Különösen azért fáj ez, mert közben a romániai politikai elit olyan érinthetetlen tagja, mint Verestóy Attila, az RMDSZ egyik meghatározó szereplője, a legnagyobb romániai magyar fehérgalléros bűnöző pedig szabadon él. A DNA és a titkosszolgálatok célzása és szelektivitása e tekintetben is aggodalmat keltő.

Egy módosításra érett büntetőtörvénykönyv

A román BTK számos ponton problematikus megfogalmazása megteremtette a korruptnak tekintett politikusok és gazdasági szereplők könnyű elítélések lehetőségét. A hivatali visszaélés büntetőjogi alakzatának szabályozásával a most folyó tüntetések ellenére is van valódi, jogállami szempontból fontos probléma. Az elmúlt években számos politikust ítéltek el Romániában szándékok, másodlagos, harmadlagos és töredékes bizonyítékok alapján, amelyek részben törvénytelen forrásból származtak, részben pedig nem magát a korrupció tényét bizonyították. És a nyilvánvaló túlkapások pedig rendszerint politikai jellegű döntéseket érintettek, nem korrupt pénzért szolgáltatást vagy megrendelést biztosító, bűnös összefonódást. Mert bár szoktak a világban sokfelé lopni közbeszerzéseken politikusok és mások, és mindez bűn, de közben egy uniós forrásból épülő út nyomvonalának puszta kijelölése lehet politikai vagy szakmai hiba, lehet akár korrupt mérlegelés eredménye, de önmagában egy út iránya, az erről szóló politikai döntés, nem hivatali visszaélés. Mégis voltak ilyen ügyek is szép számmal a DNA listáján.

A BTK-n változtatni kellett, de nem úgy, ahogy most történt. A saját bőrét menteni akaró politikai elit csak részben akarta a valóban létező jogi problémát megoldani, közben azonban fontosabb volt önmaguknak menlevelet adni. A most vitatott és visszavont sürgősségi rendelet a döntési hibára alapuló büntetőjogi felelősség kérdését a román Alkotmánybíróság döntésével összhangban pontosította, ez helyes és szükséges módosítás volt.

Ugyanakkor az alkotmánybírósági elváráson messze túlment, amit a PSD-kormány a vitatott sürgősségi rendeletében kimondott, így joggal kapta nyakába a tüntetéseket. A valódi probléma egy részének megoldására hivatkozva csak folytatni kívánták az elmúlt évtizedek keleties, feudális járadékvadászatát. A titkosszolgálatok és a korrupció-ellenes ügyészség együttműködésének káros, antidemokratikus összefonódást jelentő részére valódi válasz nem született, a korrupció-ellenes küzdelem mellett folyó hatalmi küzdelem fékeit és egyensúlyait nem sikerült helyrebillenteni.

A korrupció-ellenes ügyészség mint a válság része

A nyilvánvalóan súlyosan korrupt közegben nehéz kritizálni egy sikereket elérő intézményt. Ráadásul a sikereket sokszor épp olyan érintettek kérdőjelezték és kérdőjelezik meg, akik maguk is részei a korrupt és korruptnak érzékelt román politikai elitnek. Szavuk inkább tűnik a társadalom széles csoportjai számára hiteltelennek. Ráadásul az ügyek tömegétől és az évtizedes, bénító korrupciótól kifáradt, szaturált, manipulált román nyilvánosság és választói közeg inkább eltűri manapság a túlkapásokat, mert közben örül a bűnök és bűnösök megbüntetésének.

„Remélem, az amerikaiak tudják, mit csinálnak a hazámban”

Tény, hogy a DNA a fékekre és egyensúlyokra épülő liberális demokrata intézményrendszer szempontjából jár előnyökkel, de elszabadultsága, ellenőrizhetetlensége intézményi kockázatokat is jelent. Évek óta hozzá kellett volna tudni nyúlni a DNA túlkapásai miatt az intézmény ellenőrzési kérdéseihez, de ebben politikai legitimitás híján nem tud és nem tudna előrelépni a román politikai elit. Mivel egy ideális és kívánatos Románia szempontjából sok hasznot is hajt ez az intézmény, így politikailag lehetetlen manapság az ellenőrzés alá vonásról, az egyensúlyok beépítéséről beszélni. Ráadásul jó oka van mindenkinek feltételezni, hogy mivel Romániában sem 400 éve nyírják azt a bizonyos füvet, így egy liberális demokrata szempontból helyénvaló intézményi korrekció nem is mehetne végbe, mert ekkor valójában csak az ellenérdekelt politikai és gazdasági szereplők próbálnák csak saját menlevelüket megváltani, nem pedig az igazságért engedni küzdeni tovább átláthatóbb feltételek mellett.

„Remélem, az amerikaiak tudják, mit csinálnak a hazámban” – mondta nekem két éve egy liberális bukaresti román barátom. Ő nyugatias érzelmű, multinacionális vállalatoknál dolgozó, politikai tanácsadással élete egy szakaszában foglalkozó román polgár, aki nagyon hisz hazája fejlődésében, elítéli a lopást, és fontosnak tekinti Románia NATO tagságát, kiemelten erős kapcsolataikat az Egyesült Államokkal. Ő nem egy összeesküvés-hívő ember, de mégis így fordította le a DNA egyes ügyeit.

A román politikai elit mivel korrupt, így érdekből is külső érdekek végrehajtójaként tekint a DNA-ra, rendszerint az Egyesült Államokat sejtve a tisztogatások mögött. A politikai rendszer szuverenitásának korlátozása közös tapasztalata minden romániai román és magyar politikusnak, beszélnek is róla egymás között és másutt. „Idejönnek ezek, és, bár mi olyan világot szeretnénk, amilyenben ők is hisznek, elkezdenek tisztogatni” – szól a romániai politikusi panasz.

Mindennek az oka részben az, hogy Románia geopolitikai helyzete fontosabb hazánkénál. A fekete-tengeri kikötők, a nyersanyaglelőhelyek mind-mind szoros amerikai-román politikai szövetséget eredményeztek a NATO-tag Románia számára. E tekintetben az Egyesült Államok mindenkori vezetésével ápolt különleges kapcsolat, a legendák, hogy „ki az amerikaiak számára kedves ember”, „ki az, aki valóban az ő üzenetüket hozza”, évtizedek óta részét képezik a román belpolitikai mitológiáknak. Emlékszem, milyen önmagán túli jelentőséget tulajdonított a román politikai elit a NATO-csúcsnak, amelyet közel egy évtizede, George W. Bush elnöksége idején Bukarestben rendeztek. Több volt az, mint egy kelet-európai ország által szépen megrendezett multilaterális értekezlet. Nem csak a megbecsülésről szólt, hanem évekre célt és értelmet adott a politikai és gazdasági elit egyes megfelelési vágyainak.

Minden korrupció-ellenes küzdelem akkor sikeres, ha nemzetközi együttműködésen alapul, hiszen a pénzmozgások sem a határoknál állnak meg, a korrupció is nemzetközi együttműködésen alapul, a multinacionális vállalatok megvesztegetési struktúrái is nemzetközi cégeket használnak, és az e kísérleteket támogató nemzetközi kormányzati szereplők sem belföldiek. Így az akár amerikai, akár német, akár angol vagy más titkosszolgálati együttműködés, tippadás és figyelemfelhívás, kockázatelemzés egy szuverén ország számára hasznos, és partnerei számára sem káros.

Sosem hittem és most sem hiszem, hogy a DNA-t külföldiek rángatnák dróton, akkor sem, ha nyugatos, Amerikát kedvelő barátaim is így gondolják Bukarestben és Kolozsvárott. A DNA azonban ma, miközben jogos és legitim küzdelmet folytat részben illegitim és illegális eszközökkel a létező román politikai és gazdasági korrupció ellen, ellenőrizhetetlen intézménnyé vált. Az ügyészi vádelőkészítés önállóságnak hazudott voluntarizmusa, a politikai populizmus célját szolgáló jogi populizmus mind-mind inkább válságjelenségek egy, a maga gondjaival bajlódó, felzárkózó, fiatal liberális demokrácia számára.

A román titkosszolgálati komplexum szerepe

A magyar közbeszédben az orosz térfoglalás és az UD Zrt. botránya kivételével a rendszerváltás első évei óta sajnálatosan alultematizált a magyar titkosszolgálatok kérdése. Nem így Romániában!

Magyar fül és szemlélő számára érthetetlen és befogadhatatlan, hogy a román közélet elemzése szempontjából mennyire elengedhetetlen, hogy mindennek és mindenkor meg kell vizsgálni a titkosszolgálati rétegeit. Ez része a közgondolkodásnak, része a román átlagválasztó politikai megértési folyamatainak. Szakmunkás ember ugyanúgy vágja rá fókuszcsoportos vizsgálat közben, hogy „ez a titkosszolgálatok műve”, amiként egy fiatal pedagógus ugyanakkor. Ez nem az alufóliasisakos összeesküvők felelősségkeresése és alternatív igazsága, hanem a román belpolitika megkerülhetetlen része.

A Securitate valódi elszámoltatásának elmaradása, a mára a rendszerváltást megelőzőnél bizonyos tekintetben erősebb hálózattal rendelkező SRI és társszolgálatai ellenőrizetlen politikaformáló részesei a román közéletnek. A román titkosszolgálati komplexum folyamatosan korlátozza a román politikai és kormányzati elit népképviseleten alapuló szuverenitását. Ezzel természetesen együtt jár a titkosított és átláthatatlan korrupció, az államilag végrehajtott szervezett bűnözés privilegizált világa, a fedett gazdasági érdekek operatív szempontból szükséges kiépítésének vegyítése a titkosszolgálati vezetők személyes, gazdasági önérdekével. A titkos megfigyelések rendszere még annyira sem átlátható, mint hazánkban, pedig nálunk is komoly gond van e rendszerekkel.

Több, vezető romániai magyar politikus számolt be már nekem arról, hogy mobiltelefonjukat folyamatosan, éveken át megfigyelték, konkrét ügy, konkrét operatív érdek nélkül, általános nemzetbiztonsági okokból. Ennek része, hogy leiratok és magánéleti szálak nyomai egyes felhevült politikai viták fontos pillanataiban rendre elő is kerülnek, amivel román és romániai magyar politikusok tömegeit próbálják zsarolni titkosszolgák, politikustársak és állami vezetők. A körkörös titkosszolgálati zsarolások rendszere már réges rég foglyul ejtette Romániát.

A liberális demokrata érdek Romániában

A korrupció-ellenes ügyészség és a titkosszolgálati komplexum, a DNA, az SRI és más szervek kombinált túlhatalmának korlátozása valójában a román korrupciós válság mellett az ország liberális demokráciájának másik kulcskockázata és válsága. A román liberális demokrácia akkor lesz erősebb, ha a politikai és gazdasági elit átitatott korruptsága csökken, a személyi kör frissül, és közben a titkosszolgálatok ellenőrizhetetlensége, kormányzati szuverenitást korlátozó hatalmi szerepvállalása megszűnik, és az illetékes ügyészség pedig tovább folytatja ugyan szükséges korrupcióellenes harcát, de liberális demokráciákban elfogadott eszközökkel, módszerekkel teszi.

E szép célok érvényesítése – nem túlzás – ma polgárháború szélére sodorná Romániát.

Így megoldás mindebből valójában rövid távon nem lesz, csak tovább gyengülő legitimitású politikai rendszer.

A most folyó válság során e háromelemű korrekció végrehajtásának sosem volt meg az esélye. A titkosszolgálati világ illegitim és antidemokratikus privilégiumainak védelmét egyesek okosan bújtatták oda az őszinte és tisztességes tüntetők jogos felháborodása mögé. A „minden tüntető, a teljes DNA tiszta és hős, és minden, de minden politikus korrupt gazember, és rosszat akar Romániának”-jellegű, leegyszerűsítő médiareprezentáció pedig csak erősítette e szándékok hatékony érvényesülését.

Az elhúzódó román tranzitív válság mélysége abból ítélhető meg igazán, hogy a tüntetők őszinte dühe és jogos elégedetlensége, a társadalom városiasodott részének PSD-ellenes kiábrándultsága olyan mértékű, hogy a korrupció-ellenes harc során kevéssé zavarja őket a használt eszközök illegális vagy illegitim volta. Mivel a DNA egy valódi baj ellen küzd részben sikerrel, így maximum ennek költségeként tekintenek a túlkapásokra. A titkosszolgálati világ korlátozhatóságában pedig józan demokrata amúgy sem hitt soha Romániában. A delegitimálódott politikai elit ellencsapásai éppen ezért még a jogos és indokolt korrekciók esetén is privilégiumféltésnek tűnnek. Különösen akkor, amikor a jogos és indokolt korrekció lehetőségét azonnal privilégiumvédésre és önfelmentésre is használja a román politikai elit egy része.

A bizalmatlanság és e többelemű válság ördögi köréből szinte lehetetlen kitörni. A mostani, jogos és tiszta szándékú tüntetések mögött meghúzódó hatalmi küzdelem arra utal, hogy az elkövetkező időszak Romániában a politikum, a titkosszolgálati világ és a korrupció-ellenes ügyészség elhúzódó harcát hozza majd. Mivel minden fél követ el hibákat, és minden fél része valójában a román liberális demokrácia válságának, így megoldás mindebből valójában rövid távon nem lesz, csak tovább gyengülő legitimitású politikai rendszer, tovább növekvő apátia, és tovább növekvő, ellenőrizhetetlen titkoskodás.

Tanulságok hazánk számára

A román válság jellegzetes tulajdonsága, hogy a szó köznapi értelmében vett közjó érdekében akárcsak részben fellépő szereplőket legitimnek tekinti a társdalom meghatározó része, különösen az elmúlt évtizedben megerősödött városi, modernizációs középosztály. A korrupció-ellenes küzdelem a közjót szolgálja, tehát könnyebben tolerálják az eközbeni túlkapást és az illegális eszközöket.

A liberális demokrácia helyreállítása érdekében sok mindent eltűrnek az emberek és a nemzetközi partnerek.

Nem arról van szó, hogy a mindenkori demokratikus kormányokkal szemben vannak őket korlátozni, ellenőrizni akaró belső vagy külső aktorok, hanem a problémának mindenki része, mindenki követ el bűnt és hibát, de aki a közjó érdekében látszik cselekedni, annak eltűrik új utak, új intézmények, új megoldások megtalálását. A saját státuszukat és gyarapodási esélyeiket joggal féltő társadalmi csoportok a demokratikus politikai kultúra alulfejlett állapotában, a liberális demokrácia intézményrendszerének elégtelenségét megélve, eltűrik és legitimálják a jogszerűtlen, illegitim igazságtételi és korrekciós megoldásokat.

Magyarországra nézve tanulság, hogy egy sokrétű válságtól sújtott országban, a liberális demokrácia helyreállítása érdekében sok mindent eltűrnek a nemzetközi partnerek és a stabilitásra, gyarapodásra vágyó középosztályok.

Amennyiben a jövőben bármely magyar ellenzéki erő a közjó szolgálatának részeként hitelesen lesz képes bemutatni a foglyul ejtett magyar állam felszabadításának, az oligarchikus korrupció felszámolásának programját, akkor tőle sem a hazánk legfőbb külföldi partnerei, sem pedig a saját támogató nem fogják elvárni a nyugatias jogállami és liberális demokrata sztenderdeknek való teljes, formális megfelelést. Az elmúlt három évtized privilégium-teremtő politikai-gazdasági korrupciójával, a függő helyzetbe hozott hivatalnokok tömegével, az ellenőrizhetetlen pénzekből felhalmozott belföldi vagyonokkal szemben éppen ezért nyitva áll az út a jogfolytonosság megszakítása, a régi rend vezetőinek hivatalból történő, azonnali, jogon kívül, politikai döntéssel történő felmentése, az ellopott és belföldi vagyonok kompenzáció nélküli állami tulajdonba vétele, és a teljes, átlátható magyarországi adófizetési és vagyonleltár bevezetése felé. Különben sem biztonság, sem szabadság, sem kapitalizmus, sem erős középosztály, sem pedig csökkenő szegénység nem lesz hazánkban, mert a fehérgalléros bűnözés jogtechnikai mentegetésének évtizedei után egyre többen és többen fognak igazságtételt követelni hazánkban is, és amíg ezt nem kapják meg, kivonulnak a közéletből.

Addig jó, amíg ezt liberális demokraták próbálják megadni úgy, hogy közben liberális demokráciát teremtenek, komoly fékekkel és egyensúlyokkal, erős önkorlátozással. De abba akkor nem fér majd be a nekünk tetsző pártsajtó lopott pénzből való „megmentése”, nem fér bele a saját, többpárti, az Európai Unió által is kimutatott milliárdos infrastruktúra fejlesztési korrupciós botrány elhallgatása, és nem fér bele a magyar titkosszolgálati világ magánérdekből történő használata sem bankbiztonságnak hazudva.

Ha ezt nem mi tesszük meg, akkor majd jön a Jobbik, megígéri, és nem teszi meg, persze. És abban aztán nem lesz köszönet.

 

Magyarország leggazdagabb embere találkozott Európa leggazdagabb emberével

2017. február 05. 16:38 - Szigetvári Viktor blogja

Szigetvári Viktor beszéde az Orbán–Putyin-szövetség elleni füttykoncerten

Elsősorban annyit szeretnék mondani, hogy ma az Országgyűlés épületében Magyarország leggazdagabb embere találkozott Európa leggazdagabb emberével.

Az a közös bennük, hogy mind a ketten adófizetőktől lopták össze a vagyonukat, adófizetők pénzén gazdagodtak, strómanok kezelik a vagyonukat, oligarchákkal építtettek stadionokat, épületeket, téli vagy nyári olimpiát. 

Az Együtt ma este azért tüntet itt, mert szerintünk Magyarország számára Orbán és Putyin szövetsége zsákutca.

Magyarország helye a Nyugaton van, nem a Keleten. 

Ezért fütyülünk, és fütyüljetek velünk!

A mai napon arra tettünk kísérletet, hogy közelebb menjünk az Országgyűlés épületéhez. 

Az Együtt egy bátor, cselekvő ellenzéki párt, amely nem futamodik meg a konfliktustól. Vállaljuk a konfliktust vidéken és Budapesten, de a magyar terrorelhárítás nem engedett bennünket közelebb. Nem tiltották be a tüntetésünket kijátszva a jogszabályokat, pedig nekünk jogunk lenne ott tüntetni. De köszönöm, hogy eljöttetek, mert aki itt van most, az azért van itt, mert a hazánkért érzett szeretetünket fejezzük ki, mert a mi hazánkat adja el Orbán Viktor szövetségesének, Vlagyimir Putyinnak.

szv_tunt.JPG

Meggyőződésem, hogy a magyar Országgyűlésben – ahol dolgoztak jobb- és baloldali, igazi hazafiak –, a magyar Országgyűlés épületében nincs helye egy olyan háborús bűnösnek, mint Vlagyimir Putyin.

Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad. Vlagyimir Putyin kezéhez vér tapad, mert százezreket és milliókat üldöztek el orosz bombákkal Szíriából. Ezekben a napokban is emberek millióinak életet keseríti meg az orosz elnyomás Ukrajna egy részén és a Krím-félszigeten. Ebben az országban is és másutt is, Szíriában, Ukrajnában orosz ügynökök próbálják destabilizálni azt a rendet, amely megpróbál élni, megpróbál békét teremteni és megpróbál gyarapodni. 

Vlagyimir Putyin egy olyan háborús bűnös, akinek a kezéhez vér tapad, és nincs helye Magyarország Országgyűlésében bárkivel találkozni. Orbán Viktor szégyene, hogy Magyarországra hozza ezt a szégyent, hogy egy ilyen embert fogad.

[...] 

Az ellen a Vlagyimir Putyin ellen tüntetünk, aki jelenleg a Nyugat ellen is háborút folytat. Vlagyimir Putyin oligarchái által finanszírozott, hamis híreket gyártó portálok megpróbálják szétverni a nyugati demokráciát, elbizonytalanítani bennünket az igazságban, elbizonytalanítani bennünket abban a becsületben, amely összetart bennünket, elbizonytalanítani bennünket abban, hogy lehet békében, nyugodtan élni Nyugat-Európában és egész Európában.

Ezt ma Magyarországon is teszik, és Orbán Viktor arra utasítja a magyar titkosszolgálatokat, hogy semmit ne tegyenek az orosz dezinformációs kampány ellen. Mert Orbán abban érdekelt, hogy ha szüksége lesz, akkor Putyin titkosszolgálata Magyarországon is őt védje meg. Ezért tüntetünk. 

Az Együtt azért tüntet, azért fütyül ma itt, mert Orbán Viktor rengeteg mintát vesz Vlagyimir Putyintól. Ugyanúgy kezelteti strómanokkal a pénzét, ugyanúgy szétlopja oligarchákkal ezt az hazát, mint Putyin teszi otthon, de emellett megtámadja a civil szervezeteket, azokat a civil szervezeteket, amelyek menedékkérőkért, melegekért, kisebbségekért, romákért és másokért küzdenek, vagy teszik ugyanezt Oroszországban.

Orbán Viktor [...] szövetségese Vlagyimir Putyinnak, és az Együtt ma azért fütyül, hogy ne verje szét a szabad sajtót. Ne használja arra a magyar állam intézményeit, hogy amikor Orbán barátja vásárolja meg a sajtót, akkor a GVH, a versenyhivatal egy nap alatt engedélyezi, és amikor egy független, szabad, nyugati és magyar kézben levő sajtótermék próbál akárcsak harminc százaléknyi tulajdont szerezni egy jól működő, független portálban, akkor a hivatal ezt megakadályozza. 

Orbán Putyin szövetségeseként a magyar sajtószabadságot, a magyar civilek szabadságát korlátozza. Az Együtt ezért tüntet, és köszönöm, hogy eljöttetek!

 

Szigetvári Viktor: Az alkotmányos forradalomról

2017. január 14. 08:02 - Szigetvári Viktor blogja

(Az alábbi cikket a Magyar Nemzet mint válasz-cikket nem kívánta lehozni, így itt jelentetem meg.)

Hideg napjainkban szívet melengető, amikor a Magyar Nemzet véleményrovatában Bakondi Györggyel állítanak párba. Minden bizonnyal jól meg kellett dolgoznom azért, hogy egy, a Fideszt is kiszolgáló posztkommunista káderrel egyszerre legyen a fejemre koppintva e lap hasábjain.

R. Kiss Kornélia írásában Bakondi mellett tőlem félti a magyar jogállamot, amire mindvégig létezőként tekint. A szerző szerint kizárólag az Orbán-rezsim törvényeit betartó demokratizáló út áll előttünk, semmilyen más.

A rendszerváltás harmadik évtizedének kezdetére a politikum önkorlátozásra való képtelensége önmaga alá temette az egész magyar politikai rendszert. Az elnyomó Orbán-rezsim saját hatalmának és kiváltságainak védelme érdekében illiberális országlása idején tovább rombolta a magyar jogállamot. Mára a hazai nyugatos, jogállami konszenzus szétesett.

Ez a mai magyar jogállam nem az, amelyért 1956-ban vagy 1989-ben bárki küzdött. Ebben semmi megvédendő nincs, mára a köztársasági hagyományt felszámolták. A megmaradt bírói függetlenség szigetei, az esküszegő ügyészi vezetéssel szemben ellenállni próbáló ügyészi csoportok, a továbbra is a hazát szolgáló rendőrök és titkosszolgák hősiesen küzdenek ugyan, de ez utóvédharc. A joguralom kereteit saját érdeke miatt fenntartja ugyan az Orbán-rezsim, de haszonelvű módon tekint a jogra, és kizárólag saját hatalmának bebiztosítása érdekében használja, minden autonóm intézmény és szereplő derekát megtörve.

A valódi kérdés ez: kell-e tisztelni Orbán Viktor minden szabályát, amikor a nép majd leváltja őt egy rendszerváltó választáson? Csak jogfolytonos alapon lehetséges-e rendszerváltás?

Természetesen nem. A katonai puccs és a tárgyalásos átmenet között számos, demokratikus fokozat létezik. Magyarország 1989-90-ben kísérletet tett arra, hogy az előző rendszerrel a jogfolytonosság megőrzése mellett szakítson, ha már nem „teccettek” forradalmat csinálni – ahogyan a híres mondás tartja. Ennek erénye volt a békés rendszerváltás maga. Hátránya pedig mások mellett, hogy az ügynökakták ügyét máig nem sikerült megoldani, az előző rendszer ügynökei mind a mai napig döntéshozói pozíciókat töltenek be. A tárgyalásos átmenet legfőbb bűne pedig, hogy számos 1990 előtti privatizációs visszaélést formálisan jogszerűnek minősítettek az akkori szabályok szerint, így ítélve tétlenségre az eredeti tőkefelhalmozás és spontán privatizáció bűnei ellen fellépni akarókat. Az elmúlt 30 évben vaknak és süketnek tettettük magunkat, amikor a privatizációs bűnökről, a TSZ-melléküzemágak posztkommunista ellopásáról kellett volna beszélnünk.

Miközben hazánkban voltak sikeres és hasznos, a modernizációt szolgáló privatizációk, addig a korai bűnök formális jogszerűség általi mentesítése az igazságtétel alól több generáció számára ásta alá a tulajdonba és a becsületes munkába vetett hitet, és ártott a versengő, magyar piacgazdaság alapjainak. Mivel Orbán Viktor és családja saját maga gazdagodására használja közös, állami vagyonunkat, így csak úgy lehet és szabad a választóktól mandátumot kérni a változtatásra, hogy a jogszerűvé hazudott vagyonszerzést az új rendszernek vissza kell fordítania, a lopott földeket, kaszinókat, szállodákat és ingatlanokat állami tulajdonba kell venni.

Ez nem padlássöprést jelent, mert nincs helye kollektív megtorlásnak. De rossz megoldás volna, ha mindent elfelejtenénk egy rendszerváltás után, és mennénk tovább, kerülgetve Orbán és bűntársai lopott vagyontárgyait országszerte. A tulajdon becsületének helyreállítását, a nemzeti vagyon védelmét az szolgálja, hogy a törvénnyel vagy más szabállyal legalizált lopást is vissza kell csinálni majd egy szimbolikusan szűk kört érintően.

Amikor rendszerváltás történik, új szabályok íródnak. A rendszerré összeállt szabadságkorlátozással, személyi függéssel és jogi béklyókkal szemben csak rendszerváltó politikai akarattal lehet fellépni a kormányváltás érdekében együttműködő ellenzéki erőknek.

A mindenre kiterjedő jogfolytonosság csak az egyik demokratikus lehetőség egy elnyomó rezsim lebontásakor és egy politikai közösség liberális demokrata átmenetének kezdetén. Tanulnunk kell az elmúlt harminc év hibáiból akár a tulajdontisztelet, akár a joggal való visszaélés politikai mentegetésének káros társadalmi tapasztalatai terén.

Tisztán jogi értelemben is tény – ahogyan arra kritikus véleményében Stumpf István alkotmánybíró rá is mutatott egy decemberi alkotmánybírósági határozatban –, hogy a mai jogrendszeren belül is létrehozta a Fidesz alkotmánybírósága a rendszer lebontásának jogi alapjait. Úgy fogalmaztak, hogy a magyar alkotmányos identitás sérelme jogon kívüli, jog előtti tény, amelyet a szuverén hatalom birtokosa csak elismer, nem létrehoz.

Az Alkotmánybíróság fogalomhasználatát átvéve meggyőződésem, hogy Magyarország évezredes alkotmányos identitásával ellentétes az Orbán-rezsim orosz mintákat másoló, elnyomó, illiberális rendszere. Az új kormány nem létrehozza a rendszerváltást, hanem  parlamentje révén elismeri azt a tőle független, jogon kívüli politikai tényt, hogy a magyar nép az Orbán-rezsimet leváltotta. Nem hiszek a forradalmi útban, az összes nehézség ellenére le lehet váltani a mai kormányt a mai választási rendszerben. De egy ilyen körülmények között megteremtett új parlamenti többség, kétharmad híján is rendelkezik a rendszerváltás politikai mandátumával.

A személyi függéseket felszámolja a rendszerváltó aktus: Polt Péter, az alkotmánybírák és más kollaboránsok hivatalból veszítik majd el állásukat, hiszen a nép megszünteti a rendszert, amelyben elnyomó hatalmukkal élhettek. Az új rendszernek semmilyen politikai vagy morális kötelessége nincs tisztelni egy önmagát is szabadságkorlátozó, illiberális rezsimként leíró hatalom szabályait.

A majdani negyedik köztársaság attól marad legitim, ha az akkori többség elismeri minden kisebbségét, és nem felszámolni kívánja ellenzékének társadalmi, politikai hálózatait. Közben pedig a nemzetközi megbékélés spanyol vagy dél-afrikai mintáira figyelve a teljes politikai közösség által megélhetővé kell tenni az igazságtétel, a korrekció és az önkorlátozás politikai gyakorlatát. Másrészt pedig arra van szükség, hogy minden korábbinál többet tegyünk az intézményes átláthatóság érdekében. Vagyon és adójogi transzparencia kell, politikailag színvak antikorrupciós intézményrendszer, politikusi vagyonleltár és az utolsó kockacukor-számláig átlátható állami gazdálkodás.

A politikai és jogi lehetőség adott, a demokratizálásnak számos lehetséges formája van. Meggyőződésem, hogy alkotmányos forradalom, kárpótlás és igazságtétel kell az Orbán-rezsim után, mert különben közös hazánkban sosem lesz becsülete a teljesítménynek, a polgári vagyonfelhalmozásnak és a versenynek.

Ha már mi, magyarok harminc év alatt elrontottuk a rendszerváltást, akkor a soron következőt nem ronthatjuk el.

Igazságtétel és kárenyhítés ‒ A haza mindig egyszerre van kormányon és ellenzékben

2016. december 16. 11:31 - Szigetvári Viktor blogja

Szigetvári Viktor beszéde az Együtt Igazságtétel és kárenyhítés című konferenciáján.

Tisztelt Vendégeink!

Köszönöm szépen, hogy eljöttek az Együtt évzáró konferenciájára!

Néhány nappal ezelőtt Strasbourg-ban egy rokkantnyugdíjas pert nyert a magyar állammal szemben korábbi ellátásának megszüntetése miatt. Kártérítést kapott. Nyugdíjuktól, munkalehetőségüktől vagy végkielégítésüktől megfosztott magyar rendőrök, köztisztviselők és bírák százai nyertek már pereket az elmúlt években a Fidesz-kormánnyal szemben nemzetközi bírói fórumokon. Magánnyugdíjpénztári károsultak és volt trafikosok százezrei közben a kárenyhítés mindenféle reménye nélkül élik hétköznapjaikat. Földjeiktől megfosztott gazdák ezrei maradtak megélhetés nélkül.

Magyar középvállalkozók tömegei pedig remegő kézzel adósítják el inkább cégeiket azért, mert úgy remélik, hogy a fideszes táskás emberek eladósított céget az adósságával együtt azért már csak mégsem marnak el. Szemben azon vállalkozások tömegével, akikhez egyszer csak megérkezett az a bizonyos autó, és megkérte a tulajdonost, hogy ugyan adná már el cégét neki, a fideszes támogatással bíró helyi, feudális megfejtőnek.

Mindeközben mára a magyar szállodapiac meghatározó része van Orbán Viktor lányának irányítása alatt egy strómanon keresztül. És nincs olyan nap, hogy ne értesülnénk újabb és újabb hűtlen kezelésekről a magyar igazságszolgáltatás egyes vezetőinek néma hallgatása közepette.

 

Tisztelt Konferencia!

Az Együtt azért készített javaslatot az igazságtételre és a demokratizálásra, mert elfogadhatatlannak tartjuk, ami ebben az országban történik a köz- és magánvagyonnal, és tenni kívánunk ellene.

A jó hír az, hogy van megoldás. Nem kell eltűrnünk mindörökké, hogy Orbán Viktor családja és lekötelezettjei úgy teremtsenek foglyul ejtett, járadékvadász államkapitalizmust a hazánkban, hogy közben mi ennek örökségét soha nem tudjuk felszámolni.

Képzeljék el, amint egy rendszerváltás után 2021-ben milliárdos osztalékot vesz ki továbbra is Mészáros Lőrinc a Hunguestből! Vagy gondoljanak bele, amint a MET nevű gázkereskedő-cég az Orbán–Putyin megállapodás következtében továbbra is megkerülhetetlen szereplő a korrupt régiós gázkereskedelmi piacon, a svájci Zugból okosan bebetonozott szerződésekkel? Vagy lehetségesnek tartja bárki, hogy egy új magyar köztársaság jogállami rendszerének, fékeinek és egyensúlyainak 2019-ben Andy Vajna korábban összelopott tulajdonának védelmét is úgy kellene tiszteletben tartani, amint 1992-ben gondoltuk mozgástér nélkülinek Antall József kormányát a posztkommunista elitek által végrehajtott spontánprivatizáció bűneivel szemben?

Szerintem mindez elfogadhatalan volna. Éppen a versengő piacgazdaság, a teljesítmény-tisztelet és a tulajdon-védelem értékeinek valódi képviselete miatt.

Van megoldás. De ehhez nekünk, meggyőződéses liberális demokratáknak ki lell lépnünk a komfortzónánkból egy, a magyar nemzeti érdekkel összhangban levő ország új eszközökkel való megteremtéséért.

Ma javaslatainkról és megfontolásainkról szeretnék beszélni annak érdekében, hogy világossá tegyem az Együtt meggyőződését: nem tűrhetjük el, mi, liberális demokraták naivan, hogy egy országrontó, tolvaj kormányzás végállapota az olyan adottság, amit egy rendszerváltó alkotmányos forradalom után tétlenül kell szemlélnünk. Sőt, védenünk kellene majd netán saját, immár tisztességes intézményeinkkel.

Meggyőződésünk, hogy az illiberális Orbán-rezsim új módszerekkel legalizálja korrupt gyakorlatát, így az igazságtétel során is új eszközökre van szükség. Több ez, ami most történik, mint az egyébként önmagában helyénvaló privatizációs folyamat korrupt befolyásolása volt a kilencvenes években. Rendszerszerű, szisztematikus lopás folyik most, aminek összértéke GDP százalékokban mérhető.Az igazságtételről a választást megelőzően nyilvános vitát kell folytatni, mert a választópolgároktól alkotmányos forradalomra, demokratizálásra és igazságtételre kell felhatalmazást kérni – ez teremti meg a későbbi tettek legitimitásának alapját.

Mi hasznosnak tekintjük ugyan az átmenet versengő privatizációs folyamatát, amely számos termelő ágazat, közszolgáltatás és infrastrukturális fejlesztés területén lehetővé tette hazánk gyorsabb felzárkózását a fejlett, nyugati országokhoz, de a bűnök kivizsgálása akkor elmaradt.

Ez rombolta a harmadik magyar köztársaság társadalmi legitimitását, megágyazott szélsőjobboldali, nacionalista populizmusok megerősödésének, lejáratta a piacgazdaság és verseny eszméjét egy újabb magyar generáció számára.

Az elmúlt 30 évben vaknak és süketnek tettetük magunkat, amikor a privatizációs bűnökről, a TSZ-melléküzemágak posztkommunista ellopásáról kellett volna beszélnünk. Mindent megmagyarázottnak tekintettük azzal, hogy úgymond „jogszerű volt” a lopás, tehát tehetetlenek vagyunk. Az új rendszernek a békés átmenet részeként úgymond kötelessége volt tudomásul venni a járulékos károkat. Ennek az az eredménye, hogy mára nincs semmi becsülete hazánkban a kapitalizmusnak, a versengő, szociális piaczgazdaságnak, és nincs becsülete a teljesítménynek, amely átláthatóan gyarapítja a magántulajdont. Mivel mindig tabusították a vitákat az eredeti tőkefelhalmozás bűneiről, mára ez a mocsok a Fidesz-bűneivel keveredve végleg alátemette köztársaságunkat és a nyugatos Magyarországot.

***

Az elmúlt másfél évszázadban a magyar polgárosodás időről időre lelassult, megállt vagy visszafordult. Az egyik fontos tanulság, hogy a tulajdonviszonyokat átfogóan átrendezni kívánó, ciklikusan ismétlődő hatalomváltások aláásták a kiszámíthatóságba és a tulajdon tiszteletébe vetett bizalmat.

A másik, hogy a utólagos korrekció teljes elmaradása avagy a általános, mindenkire kiterjedő, padlássöprő kiigazítás – mint két lehetséges és megtapasztalt véglet – egyaránt károkat okozott. Az igazságtétel jogos társadalmi elvárását egyik nem szolgálta, és nem törekedett a nem szándékolt társadalmi károk minimalizálására.

Ez történt a negyvenes években a magyar zsidók vagyonával, ez történt később a magyar németekével, majd a kommunista államosításban milliókéval, és később ez történt 1989 után, és ez történik most. Ebben a spirálban forog a magyar polgárosodás válságos története.

Az Együttnek meggyőződése, hogy az Orbán-rezsim utáni demokratizálás részeként az igazságtétel elkerülhetetlen.

Rossz megoldás volna, ha mindent elfelejtenénk egy rendszerváltás után, és mennénk tovább, kerülgetve Rogán Antal és bűntársai lopott vagyontárgyait városszerte. De rossz megoldás volna az is, ha milliókra kiterjedő, általános büntetőhadjárat indulna mindenki ellen, akit a szomszédja fideszes korruptnak vél, és névtelen feljelentésben megpróbál lejáratni.

Éppen ezért az igazságtételnek célzottnak, korlátozottnak kell lennie, és a versengő teljesítmények megerősítését kell elősegítenie. Mindennek elmaradása csak tovább mélyítené a válságot, és folytatná a szőnyeg alá söprés évszázados gyakorlatát.

Tanulni kell azokból a sikeres nemzetközi társadalmi megbékélési folyamatokból, amelyek során igazságtétel és társadalmi párbeszéddel történő békéltetés egyszerre történt. De példát kell statuálni, szimbolikus kárenyhítést kell végrehajtani, és békéltetni, békéltetni, békéltetni kell, sokkal tisztességesebb társadalmi gyakorlatok meghonosítására törekedve mindeközben.

Az Együtt ma nyilvánosságra hozott javaslatai a következők!

Először is, szükség van a jogfosztottak igazságtételére és részleges anyagi kárenyhítésére.

Ide tartoznak mások mellett a földbérletüket, -tulajdonukat érintően sérelmet elszenvedők, a nyugdíjrendszer átalakítása során nemzetközi bíróság által is elismerten károsultak, a koncessziós rendszerek kiépítésének áldozatai, különösen a trafik-koncessziók területén.

Másodsorban, szimbolikus kárenyhítéssel és a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások piaci alapú, állami ösztönzésével enyhíteni kell a magánnyugdíjpénztárak államosításával okozott tulajdonjogi károkat. Teljes kártalanítás sajnos lehetetlen, és felelőtlen néphülyítés volna ezt ígéri, ami ellentétes az Együtt meggyőződésével.

Harmadik javaslatunk az orbáni érdekkör vagyonának ellentételezés nélküli állami tulajdonba való vétele törvénnyel és hatósági intézkedéssel. Az illiberális rezsim megalkotóit nem védi bűneiben az új, magyar köztársaság. A liberális demokrácia híveinek kötelessége a mindenkori politikai és más kisebbségek intézményes védelme, kötelessége az önkorlátozó és átlátható hatalomgyakorlás, de éppen saját eszméink védelme miatt nem kötelessége egy elnyomó rezsim tolvajai lopott vagyonának védelme. A stróman-struktúrákat fel kell számolni, a színlelt szerződésekkel végrehajtott adócsaló szolgáltatások után az adóhiányt meg kell állapítani és be kell fizettetni.

Az Együtt negyedik javaslata szerint korrigálni kell a felelőtlen állami vagyongazdálkodás fideszes bűneit.  Az állami földbérleteket a korrupt bérlői körben fel kell mondani, a földtulajdonosoktól pedig vissza kell venni különösen azok esetében, akik politikailag megválogatottan odaítélt, támogatott állami hitel révén tudtak földet vásárolni. Tételesen meg kell vizsgálni a 2010 után végbement magánosítási tranzakciókat, és a szükséges esetekben az eredeti állapot helyreállítása érdekében kell cselekedni

Végül pedig jóvátételi adót kell kivetni az Orbán-rezsim kitüntetett kedvezményezettjeire, akik a tisztességes piacgazdaságokban bevett ellenőrzött verseny elvét megsértve, közbeszerzések nyerteseiként vagy az állami szereplőkkel ápolt jó kapcsolatok révén kerültek aránytalan gazdagodást lehetővé tevő helyzetbe.

Nem öröm, hogy ezt kell tenni. De az elmúlt évszázad tapasztalatai alapján nem követhetjük el újra a korábbi hibákat. Sajnos, a bevallottan és tudatosan illiberális rezsimet építő Orbán Viktor nem adta meg a lehetőséget számunkra arra, hogy leváltása után hagyományos, átadás–átvétel történjék.

Az Együtt elnökeként meggyőződésem, hogy a jogfolytonosságot megszakító rendszerváltásra van szükség az Orbán-rezsim leváltásához és a negyedik magyar köztársaság megteremtéséhez.

Vannak a világban olyan, demokratikus átmenetek, amelyek mindenben fenntartják a folyamatosságot, de sajnos néha szükség van olyan változásra is, amikor Pinochet vagy Castro normái nem kötik meg az új status quo kezét. A kizárólagos uralomra való törekvés révén az Orbán-rezsim már akkor is elérte ezt hazánkban, ha nincs fasizmus és nem Észak-Koreában élünk.

Egy ilyen rendszerváltás után az új, köztársasági kormány nem megteremti a jogi kereteit az Orbán-rezsim felszámolásának, hanem elismeri azt a jog előtti tényt, hogy a magyar nép felszámolta a parlamenti választás során az elnyomó rendszert, és valami újra nyújtott be igényt.

Nem az új parlament meneszti Polt Pétert, Matolcsy Györgyöt, az alkotmánybírákat és másokat, hanem az új parlament csak elismeri azt a tényt, hogy a nép menesztette őket.

Ha valaki netán önök közül olvasta a kollaboráns Alkotmánybíróság minapi, szégyenletes határozát, amellyel a semmiből értelmezte az alkotmányos identitás fogalmát a magyar jogrendszeren belül, akkor most rettenetesen keserű iróniával, de tényszerűen, fogalmazhatnék úgy is, hogy az illiberális Orbán-rezsim léte önmagában ellentétes a magyar alkotmányos identitással. Ez utóbbit, az Alkotmánybíróság megfogalmazása szerint nem az Alaptörvény hozza létre, hanem csak elismeri a létét, így mivel ellentétes vele, az illiberális Orbán-rezsim léte meggyőződésem szerint önmagában alkotmányellenes.

Van úgy, hogy a rendszerváltás és a liberális demokrácia megteremtése jogon kívüli aktus. Magyarországon kísérletet kell tenni majd egy ellenzéki választási győzelem után a rendszer lebontásáról való megegyezésre az új parlament pártjaival, de amennyiben ebben nem partner korábbi állampárt utódja, akkor a legitim felhatalmazás és szuverenitás birtokában az új, köztársasági kormány egy világosan meghatározott szűk körben szuverén módon cselekedhet. És minden másban pedig önmagát is súlyosan korlátozó, fékekre és egyensúlyokra épülő rendszert kell azonnal teremtenie, amely tiszteli a pluralizmust és a másik oldal nemzethez tartozásának elismerésén alapul.

Hiszen ma már az új, nacionalista-populizmusok kutatói is világosan leírják: a korszellemet jelentő politikai hullám képviselőiben az az alapvetően közös jellemző, hogy tagadják ellenfeleiknek a nemzeti közösséghez tartozását.

Egy új, negyedik köztársaság az ökorlátozó korrekció mellett akkor lesz legitim, ha elismeri: a haza mindig egyszerre van kormányon és ellenzékben egyaránt.

 

Tisztelt Konferencia!

A korszellem miatt manapság a korábbiaknál kevésbé hiszünk a második világháború utáni nemzetközi intézmények problémamegoldó képességében.

A visszavonulót fújó Amerikai Egyesült Államok Obama-doktrínája csak a hivatalos leképeződése volt annak, hogy bár minden józan, realista tudja, hogy az ENSZ, a NATO, az EU és más, multilaterális intézmények jelentik világrendünk alapját, de mégis egyre kevésbé hisznek a nemzetállami elitek mindezek problémamegoldó képességében.

A gazdasági modellválság megválaszolatlansága, a növekedés lassulásának megfordíthatatlansága megingatta közös problémamegoldó képességünkbe vetett hitünket. Mert bár az egész világ szintjén nő a jólét, javul a várható élethossz és életminőség, tehát van felzárkózás, a fejlett nyugati világban a világgazdasági válság után mégis inkább helyben járunk, nőnek jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeink.

De ott is baj van, ahol mindezek nem nőnek, mert a jövőre vonatkozó elvárások, az életpályakalkulációk romlanak. Elég csak meginognia közösségeink hitének a jobb jövőben, és máris újra-nacionalizáljuk gondjainkat és megoldási kísérleteinket.

Ma a fejlett nyugaton és a félperiférián három generáció egyszerre hiszi úgy, hogy gyerekeinek rosszabb lesz, mint neki magának volt.

***

A kortárs nacionalista populizmusok nemzeti megoldást hazudnak, és belső vagy külső, igazi vagy képzelt ellenségek ellen vívnak valós vagy fantom-háborúkat. Ezt szenvedik az ukránok, a szírek, a törökök; ezt szenvedik a szegények és elitek mindenfelé; és erre játszik rá Putyin, Trump, Erdogan vagy Orbán.

26 évvel a magyarországi békés átmenet után azonban a magyar liberális demokrácia újrateremtése szempontjából le kell vonnunk egy fontos közvetkeztetést, és ezzel kívánom zárni mai megnyitó beszédemet: ha a korszellem újra nacionalizált konfliktusokat hoz a világban, akkor a negyedik magyar köztársaság megteremtése is csak nemzeti keretben fog megtörténni, nem a nemzetközi intézmények és fontos kétoldalú partnereink nyomására vagy segítségével.

Érdek, ha van is, nincs figyelem, nincs eszköz, nincs konfliktus-potenciál a centrumállamokban ma az illiberalizálódó periféria bajának megoldására. Az Európai Unió és az egyre szorosabb integráció meggyőződéses híveként szomorúan kell megállapítanom, hogy az EU mai szerződéses keretei alkalmatlanok, és ennél már csak a uniós politikai elitek, valamint a tagállami kormányok érdektelenebbek csak.

A magyar progresszív hagyomány képviselőinek úgy kell itthon köztársaságpárti alkotmányos fordulatot hirdetniük a negyedik magyar köztársaságért, hogy közben nemzetközi partnereink inkább tisztára mosnak egy orosz atomipari lobbitevékenység bűnébe eső német kereszténydemokrata uniós biztost, semmint hogy bármit is tegyenek.

Azonban szerencse a szerencsétlenségben, hogy mindebből az is egyértelműen következik, hogy ugyanazen nemzetközi tér el fogja fogadni legitimnek az új magyar alkotmányos forradalmat. Brüsszel nem fog tiltakozni Mészáros Lőrinc lopott vagyonának kártalanítás nélküli visszavétele miatt, és nem fogja Berlint zavarni, ha a magyar köztársaság új kormánya inkább a Budapesti Értéktőzsdére viszi Orbán Ráchel strómanokon keresztül megszerzett, majd később általunk visszaveendő szállodáinak részvényeit. Párizs nem hullajt majd könnyet az alkotmányellenes és áruló alkotmánybírók automatikus hivatvesztéssel járó rendszerváltó nyugdíjazása miatt. Mert a be nem avatkozás nem szelektív.

Ráadásul pont éppen akkor miért avatkoznának be partnereink, ha a jogfolytonosság megszakításával, az Orbán-család és strómanjai lopott vagyonának állami tulajdonba vételével, a kollaboráns közhivatalnokok hivatalból történő menesztésével illiberalizmus helyett újra liberális demokrácát teremtünk szuverén népi felhatalmazással Magyarországon.

Ha Brüsszel, London, Párizs és Berlin hagyta – Washington folyamatos tiltakozása ellenére – Orbán illiberális fordulatát végbe menni, akkor hagyni fogják annak eltörlését is. Ezért nem csak az egyetlen lehetséges út, hanem az egyetlen szükséges út is az, hogy nemzeti keretben teremtsünk újra köztársaságot a hazánkban. És, teszem hozzá, Putyin sem fog csapatokat küldeni Orbán védelmére. Még akkor sem, ha mostanság közös hazánk egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a német üzleti körök egy részének gyáva szégyenével együtt az új orosz gazdasági és titkosszolgáltati befolyási övezetbe.

A negyedik köztársaság attól marad majd legitim, ha az akkori többség elismeri minden kisebbségét, és nem felszámolni kívánja ellenzékének társadalmi, politikai hálózatait. Közben pedig a nemzetközi megbékélés spanyol vagy dél-afrikai mintáira figyelve a teljes politikai közösség által megélhetővé kell tenni az igazságtétel, a korrekció és az önkorlátozás politikai gyakorlatát.

Másrészt pedig attól marad legitim az új rendszer, ha minden korábbinál többet teszünk az intézményes áltláthatóság érdekében. Vagyon és adójogi transzparencia kell, politikailag színvak antikorrupciós intézményrendszer, politikusi vagyonleltár és az utolsó kockacukor-számláig átlátható állami gazdálkodás.

Ha mindezt a munkát a magyar progresszió politikai hagyományának jelenkori képviselői nem végzik el, akkor a Jobbik fogja, és az sokkal rosszabb lesz. Már csak ezért sem kell velük együttműködni, szemben egyes téves illúziókkal. És ha nem mi vagy nem a Jobbik végzi el, akkor pedig egyszer majd az utca fogja. De az nélkülünk fog történni, és még sokkal rosszabb lesz. Ezen megfontolások miatt tette az Együtt politikai programjának részévé 26 évvel a békés átmenet után újra az igazságtétel ügyét.

Mi nem csak sípolni tudunk és szeretünk Orbán Viktorral szemben, hanem gondolkodunk is a jövő új megoldásaink, amelyek szakítanak az elmúlt 30 évvel, és tanulnak a múlt hibáiból.

Ez a radikális és centrista politika teremthet csak negyedik köztársaságot Magyarországon, és ez az Együtt útja.

Ma ez a józan középút.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Az ellenzék útja a rendszerváltáshoz

2016. december 12. 13:10 - Szigetvári Viktor blogja

Nehéz napjai vannak manapság mindenkinek, aki hozzám hasonlóan hisz abban, hogy a politika problémáink megoldásáról és közösségeink megerősítéséről szól. Pillanatokra hihetjük, hogy immár semmi gátlás és önkontroll nem számít. Csak mondani kell erőseket a nagy, közösségi mikrofonba, hergelni és hazudni, levetve minden politikai és nyelvi tanulságot, amit világunk felhalmozott a második világháború sokkja óta. És akkor menni fog, csak akarni kell. De nem.

Érdemes nem félreérteni a jobboldali populisták győzelmeit a világban és Magyarországon. Mind mögött valódi problémákra adott rossz válaszok húzódnak. Miközben a folyamatos tanulás és változás kényszere mindannyiunk vállát nyomja, sokan szeretnének kiszállni ebből egy vagy több tizednyi helybenjárás után. Mostanság azok veszítenek, akik csak tovább pörgetnék a körhintát bármiféle érdemi változás nélkül, és azok nyernek, akik azt ígérik, hogy le tudják állítani a szédítő körbe-körbe forgást. Persze ők sem tudják ezt megoldani, de legalább sejteni vélik, mit akarnak hallani a szédült, fáradt milliók a már megunt körhintán pörögve.

Mostanság azok nyernek, akik azt ígérik, le tudják állítani a szédítő körhintát.

A feladat világos: a liberális demokrácia és a globális kapitalizmus a múlté lesz, ha továbbra is képtelenek vagyunk törődni egyes kényelmetlen következményeikkel. Az elitek elidegenedése, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek növekedése erős érzelmi reakciókat váltanak ki. És már a helybenjárás maga is lecsúszást jelent sokak számára.

A folyamatos társadalmi változás kényszerét joggal utasítják el milliók, ha közben semmit sem éreznek erőfeszítéseik eredményeiből. És itt ez az érzés maga is fontos. Mert baj van ott is, ahol nincs semmi javulás a valóságban, és ezt érzik, de manapság már baj van ott is, ahol a valóságban van javulás, de ezt nem érzik. Mert egészen egyszerűen elfogytak lelki tartalékaik, remélnek valami jobbat, ami bátran szakít a tűrhetetlennel, és eközben sokszor hagyják magukat megtéveszteni a könnyű megoldást ígérő vezetők által, akik csak identitásproblémaként tálalják a jóléti gyökerű válságot.

Ugyanezt kell megoldania a magyar liberális, polgári és baloldali ellenzéknek is. A rendszerváltás bár jó irányba és jó stratégiai célokkal indult, elveszítette legitimitását. Az érzetek és a valóság szintjén is évtizedes a teljes helybenjárás. Akik pedig előrébb jutottak, szétesett és megosztott társadalmunkban sokkal jobban féltik saját előrejutásuk gyümölcseit a náluk csak egy kevéssel szegényebbektől, mint azoktól a politikusoktól, akik valójában ellopják a javaikat és jövőjüket.

Mindezek döntően jóléti, elosztási, vagyoni kérdések, amelyek mára teljes politikai identitásokat bizonytalanítottak el. Egyre többen nem hisznek demokratikus intézményeinkben sem ennek következtében, egyre többen tesznek idegeneket és külső szereplőket felelőssé saját bajaikért, és joggal nem fogadják el a valóság gyáva megmagyarázását senkitől.

A gazdasági és növekedési modellbe vetett hitt veszett el.

Nem elit-kérdés, nem kisebbség–többség-kérdés, nem bőrszín-kérdés, nem idegen–őshonos-kérdés, nem nyugat–kelet-kérdés, és nem nemzeti–nemzetellenes-kérdés ez elsődlegesen. A gazdasági és növekedési modellbe vetett hitt veszett el akkor, amikor a világ fejlettebb országai évek óta növekedési válságban vannak. És ezekből lett mára elitellenesség, identitásválság és populista–nacionalista előretörés. Mindez megingatta hitünket jóléti rendszereinkben és társadalmi szolidaritásunk intézményeiben, legyenek azok bár generáción belüli vagy generáción túli társadalmi kapcsok. És ezekből lett mára elitellenesség, identitásválság és populista–nacionalista előretörés.

Az egy generáción belüli szolidaritás és mobilitás eszközeiben nem hiszünk: nem látjuk a tanulás feltétlen értelmét, nem látjuk a szociális támogatások értelmét, ha sokba kerül és mégsem jut, az egészségügyben nem látjuk viszont egy forintunkat sem a romló ellátásban és az alulfizetett nővérek bérében. És mindeközben nem hiszünk a generáción túli szolidaritási intézményekben sem: a maradék bizalmunk is elveszett a nyugdíjrendszerben, gyermekeinket és unokáinkat jobban szeretnénk Bécsben vagy Londonban tudni, és megtakarításaink termőre fordulásában sem reménykedünk.

Ma legalább három elő magyar generáció szorong attól, hogy az ifjabbak rosszabbul fognak élni, mint szüleik a 2000-es évek elején.

Meg fogom állítani a körhintát – sugallja Orbán Viktor

Erre Orbán Viktor választ nem ad illiberális rezsimjével, de nem is akar. Az érzetek és érzületek világában kínál álmegoldást. Identitást formál a valósággal való elégedetlenségből, megoldás nélkül. Egyre több és több hangszóróból és képernyőn sugározza nekünk: „meg fogom állítani a körhintát, meg fogom állítani a körhintát.” És mivel hangosan is mondja, látványosan is sugallja, ráadásul csak ő mond bármit is, ami alternatívát jelent, így forgunk-forgunk körbe szédülten, kiábrándultan és szétesetten.

Az általa teremtett valóság átfesti elégedetlenségeinket. A jóléti kiábrándulást és elbizonytalanodást Orbán kelet-nyugati geopolitikai játszmává stilizálja, idegenellenes háborúsággá hazudja, Európa-ellenes keresztes hadjárattá mitizálja, és politikai korrektség ellenes szájalássá provokálja.

A magyar miniszterelnök szerencsére minden ilyen félrevezető dilemmában kitartóan és következetesen a magyar nemzeti érdek szempontjából rossz oldalra tesz. Saját, szűk választói koalícióját összetartandó teremt egy szekuláris politikai vallást, amelynek temploma az éppen általa átszínezett félelmekből épül. És közben mindenkit, de mindenkit kitagad a nemzetből, aki nincs vele – ahogyan ezt a kortárs populisták mindenfelé teszik. Így épül meg Orbán kisebbsége a magyar politikai többségen belül: nyugat- és EU-ellenes, változás-ellenes, a jövőt felélő, bezárkózóan nacionalista identitás ez. Mindennek pedig a korrupció, a stróman-világ, az uralkodócsaládi gazdagodás az ára, és - persze - jóléti, újraelosztási gondjaink teljes kezeletlensége.

A jóléti bizonytalanságra kell választ adnia az ellenzéknek.

Mindezek miatt egyszerű az ellenzék feladata: a gazdasági modellválságból fakadó jogos szorongásokra kell új gazdasági és jóléti modellt kínálni Magyarország számára. Ennek meghirdetése során radikálisan szakítani kell a polgárosodást szétverő, a középosztályt gyengítő, a tisztességes vagyonfelhalmozás elől a lehetőségeket felélő két és fél évtizedes magyarországi megoldásokkal. És a tisztességes piaci verseny becsületének megteremtése közben, a magyar jobboldal igazságtalanul szűk elitpolitikáját kidobva, újraelosztással és beruházással kell segíteni az egyenlőtlenségek érdemi csökkentését, a balkáni nyomor felszámolását és a középosztály kiszélesítését.

Mindehhez megújult választói koalícióra és hiteles vezetőkre van szüksége a magyar liberális-, polgári- és baloldalnak. Ezt a Jobbikkal való bárminemű együttműködés nélkül kell megteremteni, hiszen van ehhez szükséges 2,3 millió magyar választó ebben az országban a szélsőjobboldal nélkül is.

Az előválasztás segít mindezek tisztázásában. Nem szövegírókat kell összeereszteni pártalapítványok bugyraiban, hogy kéthavi és négyhavi nyugdíjemelés-ígéretből koalíciózzanak ki háromhavit, hanem a víziók és érzelmi közösségek versenyére van szükség. Manapság kritikai ügyekkel még a korlátozott sajtószabadság feltételei között is könnyen napirendre tud kerülni egy ellenzéki politikus. De a vízióra, a pozitív programra teljes a nyilvánosság érdektelensége.

Az előválasztás a gépezet, amely hitelesíti az alternatívát.

Az egész ellenzék felelőssége, hogy az előválasztás intézményrendszerével önmagának teremtse meg azt a gépezetet, amely végre lehetőséget teremt a kormánykritika mellett a programok versenyére, bemutatására is. Egy ilyen folyamat megoldja a vezető-hiányt is, mert immár értelmes dolgokról, remélhetőleg hittel, érzelmekkel teli politikusok fognak TV-stúdiókban vitatkozni úgy, közben egymást partnernek tekintik, és a győzelemre törnek. Nem pedig elve lehorgasztott fejjel tömörülnek egy inspiráció nélküli közös listán, mint marhák a (harmadik) vágóhídon.

Az Együtt az előválasztás mellett hisz abban is, hogy könnyebb a mai ellenzéki világot egyszerre több listán megszervezni. Nem kell és nem is szabad tagadni a pluralizmust ebben. Akinek van szavazója, annak létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni, de ebből nem következik, hogy közös listán kell mindenkinek indulnia. Egy kulcskérdés van: 106 egyéni választókerületben 106 ellenzéki jelöltet kell állítani a Fidesszel és a Jobbikkal szemben. Én reménykedem abban, hogy az LMP is tud csatlakozni ehhez, mert rájuk is szükség van e választói koalíció felépítésében. Ha pedig ők immár inkább jobboldali, EU-szkeptikus pártként tekintenek magukra, akkor hagyni kell őket arra menni.

106 jelöltet a legjobb előválasztáson kiválasztani. Lehet, hogy számos helyen nincs erre szükség, mert a helyi ellenzéki közösségek meg tudnak állapodni egy alkalmas kihívóban. Aki nyitott szemmel figyeli a Budapesten kívüli magyar közéletet, az tudja: vannak tehetséges baloldali–liberális polgármesterek, vannak jó függetlenek, civilek és az újabb pártokhoz tartozók. Sokszor nem a párttagkönyv színe dönti el, ki tisztességes és ki nem, ki dolgozik nehéz körülmények között is a változásért és ki nem. De éppen a bénult és bezárt, régi pártközösségek kinyitását és demokratizálását hozná el az előválasztás versenye Pécstől Nyíregyházáig, Pápától Gyuláig.

Ezért örülök annak, hogy immár az MSZP is elkötelezett az előválasztás mellett. A saját választói szövetség megszervezése nélkül nem fog menni sem az új ellenzék program megteremtése, sem a kormányváltó jelöltek kiállítása.

A mai válság semmiféle naivitást nem tűr el, de szabad idealistának lenni.

Fel kell rúgni évtizedes tabukat Magyarországon a gazdasági és jóléti csapdából való kikerülés érdekében. Lehet állami tulajdonba venni kártalanítás nélkül a strómanok által ellopott vagyonokat, lehet kárenyhítést fizetni a meglopott trafikosoknak, lehet alkotmányos forradalommal felszámolni az elnyomó rezsimet, lehet nyilvánosságra hozni végre az ügynökaktákat, lehet intézményes eszközökkel elősegíteni a politikai osztály megújulását és tisztességesé válását, és lehet valódi párbeszédben közösségeket építeni helyben és országosan.

Trumptól és Orbántól nem a megtévesztés kultúráját kell eltanulnia a magyar ellenzéknek. Hanem a valós problémák észlelését az egyenlőtlenségek területén, amikből ők identitás-problémát teremtenek. Így azonban a jobboldali populisták valójában semmit sem változtatnak a tűrhetetlen és igazságtalan valóságon.

Kormányt váltani Magyarországon csak új gazdasági és jóléti modellel lehet, és ez segít megerősíteni az elbizonytalanodott és jogos félelmekkel teli identitásokat is. Ennek útja pedig a programok és vezetők versenye, a külön listákkal megújított ellenzéki tábor, és a versenyben kiválasztott 106 egyéni jelölt.

Az Együtt ezen az úton jár, és ehhez keres új szövetségeseket.

A puccsista Alkotmánybíróság

2016. december 06. 07:31 - Szigetvári Viktor blogja

Alkotmányos forradalommal kell felszámolni az alkotmányellenesen kormányzó, illiberális Orbán-rezsimet.

Méltánytalanul kevés visszhangot kapott az Alkotmánybíróság legutóbbi határozatának lényeges, második fele. A hírekbe csak azért került be az alapvető jogok biztosa által kért alkotmányértelmezés ügye, mert Orbán Viktor és a Fidesz saját győzelmeként tekintett a határozatra. Ez természetesen hazugság volt. De az Alkotmánybíróság most ennél nagyobb bajt okozott: alkotmányellenes módon bevezette az alkotmányos identitás fogalmát a magyar alkotmányos hagyományba. Fontos tanulság ez az ellenzék számára is. Nincs más út, mint a magyar alkotmányos identitással ellentétesnek minősíteni az elnyomó Orbán-rezsimet.

Az Együtt meggyőződése szerint a még csonka Alkotmánybíróság egyik utolsó határozata szimbóluma a jogtiprás alkotmányellenes gyakorlatának. Az Együtt hisz abban, hogy csak alkotmányos forradalommal szabad leváltani az Orbán-rezsimet, amely minden független hatalmi intézményt és ellensúlyt önmaga uralma alá hajtott.

A határozat nyilvánvaló része

A mostani határozat tisztázni kívánta, hogy vannak-e jogkörei a magyar Alkotmánybíróságnak olyan esetekben, amikor a Európai Unió közösségi döntéshozatali fórumai a társulási szerződések keretein túl állapítanak meg kötelezettséget hazánkra nézve. Erre a jogtudomány mai állása és a magyarországi szakmai konszenzus szerint is csak egy válasz lehetséges: igen.

Semmi okunk hála imát rebegni az Alkotmánybíróságnak, hogy egy evidens dolgot elismert. Számos uniós tagállam alkotmány-védő bírói fóruma megtette már ezt. 

Az nem meglepő, hogy Orbán Viktor és Fidesz hazudott az Alkotmánybíróság mostani határozata kapcsán. Abból a tényből, hogy a testület kiállt hazánk osztott, de továbbra is létező szuverenitásának védelme mellett, nem következik, hogy a menekültkvóta kérdésében igaza lett volna a miniszterelnöknek.

A határozat puccsista része

Sokkal érdekesebb mindennél az, hogy az Alkotmánybíróság most önmaga meghatározta a magyar alkotmányos rendszeren belül az alkotmányos identitás fogalmát.

Miközben e fogalom természetesen létezik, és kell is róla vitatkozni, van egy probléma. Az alkotmányos identitás Alaptörvénybe írása nem kapott kétharmadot a magyar országgyűlésben 2016 őszén, a bukott népszavazás után.

Tehát a népszuverenitás letéteményeseként funkcionáló népképviseleti szerv kimondta, hogy nem kívánja beemelni szövegszerű formában az Alaptörvénybe az alkotmányos identitás fogalmát. Erre válaszul az Alkotmánybíróság most egy határozatában maga létrehozza és értelmezi ezt.

Egy alkotmányvédő testületnek jogában áll foglalkozni az alkotmányos identitás ismert problematikájával. Nem ez a baj. De az, hogy egy parlamenti szavazási vereség után, egy belpolitikailag egyértelműen megosztó, kisebbségi álláspontként képviselt jogpolitikai kérdésben hoz egy olyan határozatot az Alkotmánybíróság, amely mindenben a Fidesz és Orbán Viktor politikai álláspontját veszi át – ez így egyben elfogadhatatlan. Azt bizonyítja, ami miatt az Együtt illegitimnek tekinti az Alkotmánybíróságot: a testület feladata mostanság nem az alkotmányos egyensúly biztosítása, nem az alkotmány védelme, hanem kulcskérdésekben az orbáni, elnyomó rezsim védelme.

Mit mond a határozat az alkotmányos identitásról? 

Néhány fontos idézet:

„[64] A magyar Alkotmánybíróság az alkotmányos identitás fogalma alatt Magyarország alkotmányos önazonosságát érti, és tartalmát az Alaptörvény egésze, illetve egyes rendelkezései alapján, az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése szerint azok céljával, a Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban, esetről- esetre bontja ki.”

„[65] Magyarország alkotmányos önazonossága nem statikus és zárt értékek jegyzéke, ugyanakkor több olyan fontos összetevője kiemelhető példálódzó jelleggel, amelyek azonosak a ma általánosan elfogadott alkotmányos értékekkel: a szabadságjogok, a hatalommegosztás, a köztársasági államforma, a közjogi autonómiák tisztelete, a vallásszabadság, a törvényes hatalomgyakorlás, a parlamentarizmus, a jogegyenlőség, a bírói hatalom elismerése, a velünk élő nemzetiségek védelme. Egyebek mellett ezek történeti alkotmányunk olyan vívmányai, amelyeken az Alaptörvény és általa a magyar jogrendszer nyugszik.”

„[67] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország alkotmányos önazonossága olyan alapvető érték, amelyet nem az Alaptörvény hoz létre, azt az Alaptörvény csak elismeri. Az alkotmányos önazonosságról ezért nemzetközi szerződéssel sem lehet lemondani, attól csak a szuverenitás, az önálló államiság végleges megszűnése foszthatja meg Magyarországot.”

Mi következik mindebből a kvóta-vitát érintően?

Az Alkotmánybíróság megágyazott annak, hogy szükség esetén az Alaptörvény szövegén túllépve a [65]-ös pontban meghatározott ezoterikus örökségre mint alkotmányos identitásra hivatkozva „megvédje” hazánkat a kvótától.

Bár álláspontom szerint a társulási szerződéssel összhangban van az EU (jelenleg már éppen elhaló félben levő) kvóta-törekvése, de az „esetről-esetre való” kibontással az Alkotmánybíróság ki fogja bontani, miért is ellentétes a definíciószerűen meg nem határozott alkotmányos identitásunkkal a menekültkvóta.

Mi következik ebből a magyar alkotmányosság maradékára nézve?

A textualista–originalista alkotmányvédő hagyományt teljesen hátrahagyta most a testület egy kulcskérdésekben. Pokol Béla megtagadta korábbi önmagát, mert politikai érdekei úgy kívánták. Pedig az alkotmány-értelmezési vitákban is érdemes a középúton járni: a jog írott betűjétől esetenként elszakadó progresszív alkotmány-interpretációs hagyomány mellett szükség van ellensúlyként a szöveghez szigorúan hű megközelítésre is egy köztársaság egységének védelméhez.

Ettől még számos bíró az esetek jelentős részében az Alaptörvényhez fog ragaszkodni, de ha olyan kérdés következik, amely alkotmányos identitási kérdés, akkor eljön az ezotéria kora. Függően attól, hogy ki és mit gondol a nemzeti önrendelkezés, a hatalommegosztás vagy a szabadságjogok területén ezen identitás részének, a testület hozhat az írott jogon, az alkotmánybírósági határozatokon és az 1990 óta épülő köztársasági alkotmánybírósági hagyományon túllépően is határozatokat.

Nem csak egy egy új láthatatlan alkotmány ez?

Nem, bár adódik a feltételezés.

Szemben a köztársaság-ellenes és jelentős részben a populista jobboldalról fűtött Sólyom László-ellenességgel és láthatatlan alkotmány-gyűlölettel, a láthatatlan alkotmány maga nem olyan volt, mint amit most az alkotmányos identitással a Fidesz alkotmányvédő testülete megalkotott.

Szemben a korábban mások mellett Pokol Béla által is erősített téves közmeggyőződéssel Sólyom László a láthatatlan alkotmány fogalmának meghatározásakor a harmadik magyar köztársaság kezdeti alkotmányos hiányosságainak befoltozására, a normában rögzített, de egymással konfliktusban levő rendelkezések feloldására törekedett. A kulcskérdés itt az, hogy a láthatatlan alkotmánynak voltak normában rögzített alapjai. Nem egy „esetről esetre”, voluntarista módon kibontható, az írott jogon túli, annak fölérendelt valamire gondolt. 

A láthatatlan alkotmány normán és esetjogon túli, ezoterikus kiterjesztése veszélyes (lett volna) egy alkotmányos demokráciára. Sólyom László alkotmánybírósági elnökként ezt nem lépte át, felelősségének mindvégig tudatában volt, és a történelmi átmenet által megkövetelt aktivizmussal volt magyarázható ennek szükségessége. Súlyosan sajnálatos, hogy most a fideszes testület minden írott jogon és határozati joganyagon túlra nyitott ajtót, ezzel ágyaztak meg az alkotmányos demokrácia-ellenes későbbi határozatoknak. Ez a fideszes alkotmánybírósági többség alkotmányos puccsa.

Ha egy fideszes testületi többség úgy véli a jövőben, hogy az EU bármilyen, az írott közösségi jogon belüli, szuverenitási tekintetben határhelyzetet jelentő ügyben Orbán Viktor érdekével ellentétesen dönt, akkor az alkotmányos identitásra hivatkozva fogják azt alkotmányellenesnek nyilvánítani.

De más országokban is van ilyen vita, nem?

Igen, például a német alkotmánybíróság is hozott már olyan határozatot, nem is egyet, amelyben meghúzta az uniónak átadott német szuverenitás határait. De az ilyen esetekben ajánlott megoldások, a konfliktusrendezés folyamata minden tekintetben a liberális, alkotmányos demokráciák szabályainak megfelelően történt. A testület a német alaptörvény nem megváltoztatható részeire hivatkozva pontosító javaslatokat tett a szuverenitási konfliktust érintően. És éppen azért mert a jogi konfliktus határhelyzetetekre vonatkozott, a konfliktusrendezés is az európai alkotmányos párbeszéd intézményeinek keretein belül történt.

Nálunk nem így lenne. A láthatatlan alkotmány egyik legkeményebb kritikusa, Pokol Béla, most a láthatatlannál is sokkal láthatatlanabb magyar alkotmány, a parlamenti elutasítás ellenére létrehozott, a magyar Alkotmánybíróság által most kiterjesztően leírt alkotmányos identitás védelmében csak simán elküldené az EU-t oda, ahova szerinte való. 

Egyetértek Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos véleményben elrejtett elhatárolódásának minden szavával

„[108] Éppen ebből eredően nem tartom elfogadhatónak a többségi indokolásban két bekezdéssel lejjebb szereplő megállapítást, amely szerint »az alkotmányos önazonosság védelme felmerülhet az egyének életfeltételeit, főként az alapjogok által védett magánszférájukat és személyi, illetve szociális biztonságukat, továbbá önálló döntési felelősségüket befolyásoló esetekben.« Ez a kijelentés a Német Szövetségi Alkotmánybíróságnak az indokolás által korábban idézett határozatából (BverfG, 2 BvE 2/08, 2009. június 30.) vizsgálat nélkül átemelt megállapítás, amely nélkülöz Magyarország Alaptörvényéből kiinduló bármilyen levezetést.

[109] Ugyanígy nem tudom elfogadni a többségi indokolás következő bekezdését sem: »Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország alkotmányos önazonossága olyan alapvető érték, amelyet nem az Alaptörvény hoz létre, azt az Alaptörvény csak elismeri. Az alkotmányos önazonosságról ezért nemzetközi szerződéssel sem lehet lemondani, attól csak a szuverenitás, az önálló államiság végleges megszűnése foszthatja meg Magyarországot. Az alkotmányos önazonosság védelme ennek megfelelően mindaddig az Alkotmánybíróság feladata marad, amíg Magyarország szuverenitással rendelkezik.« (Indokolás [67]) Ez a megközelítés Magyarország alkotmányos önazonosságát tulajdonképpen elszakítaná az Alaptörvény szövegétől, egyfajta láthatatlan Alaptörvényt hozna létre, amelyet az Alkotmánybíróságnak – bizonytalan módszertan szerint értelmezett, akár külföldi jogi importcikkekkel megtöltött tartalommal – az Alaptörvénytől függetlenül védenie kellene. Ez Alaptörvénysértő lenne. Határozott álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak Magyarország alkotmányos önazonosságát az Alaptörvényből kiindulva, ahhoz hűen, az abban meghatározott keretek között kell érvényesítenie.”

Már csak azt nem értem, hogy egy ilyen fontos kérdésben ezt miért egy párhuzamos véleményben kell elrejtenie Stumpfnak, és hogy egy ilyen jogtipró határozat után mi maradása van még egy ilyen, politikai kiszolgálóvá enyészett testületben.

Mi következik mindebből az ellenzék számára?

Egyrészt ez az alkotmánybírósági határozat is fényesen igazolja, miért nem szabad legitimnek tekinteti a mostani testületet, a kisebbségben levő bírók tisztességének el nem vitatása mellett. Ugyanebből következik, hogy semmi értelme nincs egy ilyen, alkotmányellenes határozatokat kiadó testületbe új tagokat választani. Különösen ellenzéki támogatással.

Fontos történelmi tanulság, hogy minden kiegyensúlyozott alkotmány-védő testület jobb, mint bármely egyoldalú. Hiszen egy, a magyar jogfilozófiai hagyományok széles körét megfelelően reprezentáló testületen egy ilyen határozat nem mehetett volna át. De a Fidesz a jelölési folyamat korábbi konszenzusosságának felrúgása után nem erre törekedett, hanem kizárólag saját politikai véleményének pluralizmustagadó testületi képviseletére. Ezt a négy új alkotmánybíró megválasztása után is fenn tudták egyébként tartani.

A negyedik magyar köztársaság jövőbeni megteremtése szempontjából minden ellenzéki számára tanulság, hogy csak olyan rendszert szabad létrehozni, amely tiszteli a magyarországi politikai és jogfilozófiai vélemények pluralizmusát. Egy ilyen elvek szerint összeállított testületben egyaránt van helye a Schanda Balázs-féle konzervativizmusnak, a Sólyom László-i hagyománynak és a liberális, progresszív, baloldali megközelítéseknek.

Az Orbán-rezsim alkotmányos forradalommal történő felszámolása szempontjából pedig világos érvet kínál a mostani határozat. Az ellenzék számára innentől nem maradt más út, mint a magyar alkotmányos identitással ellentétesnek tekinteni az illiberális Orbán-rezsimet. Hiszen e rendszer gyakorlata tagadja a hatalommegosztás elveit, rombolja a vallásszabadságot, nem ismeri el valójában a bírói hatalmat, és nem tiszteli a közjogi autonómiákat.

Bár én személyesen azt gondolom, hogy a liberális, alkotmányos demokrácia helyreállítása érdekében nem kell tisztelni egy elnyomó hatalom jogtipró rendelkezéseit, de az Alkotmánybíróság mostani, puccsista határozata éppen a saját rendszerén belül nyitott ajtót az Orbán-rezsim felszámolása felé. Hiszen mostantól a valódi alkotmányos identitásunk szerinti liberális demokrata rend helyreállítása is a fideszes Alaptörvény előtti, az írott jogon kívüli aktus. Éppen úgy, ahogyan azt saját rezsimje védelme érdekében a Orbán-rendszer Alkotmánybírósága is rendezni kívánta ezt mostani határozatában.

A nacionalista populisták világszerte tapasztalható előretörésének időszakában nem szabad naivnak lennie a liberális demokratáknak. Alkotmányos forradalommal kell felszámolni az alkotmányellenesen kormányzó, illiberális Orbán-rezsimet, és ennek részeként hivatalból meneszteni kell a rendszerváltás pillanatában a testület tagjait.

Ironikus, hogy ennek mindeddig hiányzó alapjait éppen Pokol Béláék teremtették meg, és csak Stumpf István látott át a szitán.

A nyugdíjemelés, a minimálbér és Donald Trump

2016. december 04. 11:11 - Szigetvári Viktor blogja

Sajnos úgy látszik, hogy egyes magyar ellenzékiek félreértik Donald Trump győzelmét. Felszabadításként élik meg, hogy hát akkor mindent, de mindent lehet mondani – ez a politika. Legfeljebb kihátrálunk belőle majd kormányon. Ennek eredménye, hogy az elmúlt héten az LMP 300 ezer forintos minimálbért és bérszínvonalhoz igazított nyugdíjemelést követelt, az MSZP pedig újra 13. havi nyugdíjat.

Tovább

Szigetvári Viktor: Az Együtt illegitimnek tekinti az Alkotmánybíróságot

2016. december 02. 12:58 - Szigetvári Viktor blogja

Nyílt válaszlevél Schiffer Andrásnak az LMP alkotmánybíróságot érintő döntéséről

Tisztelt Ügyvéd Úr! Kedves András!

Érdeklődéssel olvastam blogbejegyzésed a Reflektor-blogon, amelyben a Lehet Más a Politika (LMP) alkotmánybíró-választási döntését kívántad megindokolni. Fontosnak és a demokratikus konszenzuson belül értelmezhetőnek tartom ezt a vitát. Döntően nem is a politikai alkufolyamat megítélése vagy a megválasztott bírók személye miatt, hanem az alkotmányos, liberális demokrácia magyarországi helyreállítása szempontjából.

Mielőtt kifejtem, miért tartom értelmetlennek és károsnak az LMP által megkötött politikai megállapodást, két bevezető megjegyzést kell tennem, amelyek az elmúlt napok vitájának stílusára vonatkoznak.

Egyrészt elfogadhatatlannak tartom azt politikai mentalitást, amely alapján a demokratikus politikai pluralizmus tiszteletének teljes hiányáról tett tanúbizonyságot az LMP döntését kritizálva a Demokratikus Koalíció (DK) Schanda Balázs megítélését érintően. Sosem lesz Magyarország normális ország, ha nem vesszük mi, különböző értékrendet valló demokrata politikusok tudomásul, hogy közös hazánk éppen attól válik értékesebbé és élhetőbbé, ha a sajátunkéval homlokegyenest szembenálló, de demokrata politikai álláspontokat is méltányosan tudjuk megvitatni, azok erkölcsi alapját nem azonnal kikezdve, nem a teljes erkölcsi és politikai megsemmisítés szándékával fellépve. Mert miközben én erkölcsfilozófia és alkotmányjogi szempontból szinte semmiben nem értek egyet Schanda Balázs nyilvánosan megismerhető álláspontjával, de közben demokratának, konzervatív, keresztény alapokon álló demokratának tartom őt.

A DK által megfogalmazott kritikák számos esetben összekeverték azt a tényt, hogy Schanda meggyőződése ellentétes a DK politikai értékrendjével, és azt, hogy a Schanda által képviselt meggyőződésnek volna-e egyáltalán helye egy bármikori magyar alkotmánybírósági kisebbségben. Én úgy gondolom, hogy Schanda Balázsnak volna helye akár a majdani Negyedik Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságában, függetlenül attól, hogy akár a női önrendelkezés, akár a házasság jogát illetően homlokegyenest más álláspontot képviselek.

Ráadásul a DK folytatólagosan hazug módon hivatkozott nyilatkozataiban Schanda Balázsnak a jelenlegi egyházügyi törvényhez való viszonyáról, hiszen tényszerűen csak az igaz, hogy neki a kereszténydemokraták által előkészített változathoz volt köze, amelyet a Fidesz, úgy ahogyan volt, kidobott. A jelenlegi szégyenletesen alkotmányellenes és vallásszabadság-korlátozó egyházügyi szabályozás nem Schanda Balázs szüleménye. Ráadásul az erkölcsi megsemmisítés célját a pluralizmus-tisztelet mindenféle igénye nélkül a DK úgy vitte tovább Schanda Balázs esetében, hogy a korunk Katolikus Egyházát érintő legsúlyosabb belső válság, a papi pedofília ügyét rá nézve hátrányosan hozta összefüggésbe előéletével. Pedig szemben a DK interpretációjával Schanda álláspontja ezügyben, amelyet a Magyar Kurírban fejtett ki világos, kritikus beszéd, nem pedig a mocskos bűnök relativizálása. És ez akkor is így van, ha hívő keresztényként kötelességének érezte felhívni a figyelmet arra, hogy az egyházában megjelentő mocsok leleplezése és eltakarítása közben figyelni kell arra is, hogy ne essenek a kritikusok az általános és előítéletes egyházellenesség csapdájába, legyenek bár ateisták vagy mások. (Apró önéletrajzi megjegyzés, hogy a DK házi bloggerei az Együtt elé is azt a dilemmát hazudták, hogy aki nem ítéli alkalmatlannak Schandát, az maga is pedofilmentegető. Ugyan, kérem!)

Másodsorban jeleznem kell, hogy szégyenletesnek tartom az LMP és a DK közötti vita számos állítását. A pluralizmus tiszteletének és egymás legitimitása elfogadásának teljes hiányáról árulkodik, amikor két demokrata politikus egymást olyan stílusban becsmérli, ahogyan az közöttetek megtörtént. A DK-val lehet és kell is vitatkozni, de demokratikus elkötelezettségüket ugyanúgy nincs joga senkinek kétségbe vonni, ha önmagára mint tisztességes politikusra akar gondolni, mint ahogyan nem kell kollaboránsnak és árulónak tekinteni mindenkit, aki nem pont ugyanazt az álláspontot foglalja el, mint amit aktuálisan a DK és bloggerei elfoglalnak. Különösen Eörsi Mátyás kormánytámogatással való jelölése, és Gyurcsány Ferenc külügyminisztériumi felkészítői után.

Kollaboránsozni vagy ÁVH-zni, akkor már pontosan, szépen, ha kérhetném. De leginkább sehogy!

Szerencsére a demokratikus politika már csak olyan, hogy egyikünk sem birtokolja az erkölcsi zsinórmértéket kizárólagosan, maximum csak véleményezni tudjuk egymást. De ebbe nem fér bele sem az, ha az ÁVH örökösének nyilvánítja az LMP a DK-t, hiszen nem azok, és az sem, ha Schiffer Andrást és az LMP-t kollaboránsnak bélyegezi a DK. Az erkölcsi megsemmisítésre törekvő politika beszédmód demokraták között tűnhet ugyan taktikailag célszerűnek, de valójában mindannyiunkat gyengít, mert képtelennek mutatkozunk arra, hogy inkább érzelmi avagy racionális érvekkel mutassuk ki véleménykülönbségeinket, és helyette a teljes erkölcsi megsemmisítés fegyverzetét öltjük magunkra.

Szemben a DK által hangozgatott kollaboráns- és áruló-váddal, az LMP a demokratikus konszenzuson belül hozott döntést az alkotmánybírák ügyében. Mindez következhet az LMP mindeddig nyilvánosan képviselt politikai álláspontjából, aktuális reálpolitikai mérlegelésből, egy elérni kívánt hatalompolitikai szándékból, de nem árulás. Akkor sem, ha nem értek vele egyet egyáltalán.

Az LMP döntése

Az LMP rossz döntést hozott az új alkotmánybírák megválasztásakor. Legitimitást biztosított egy illegitim, alkotmánytipró testületnek. Matematikailag megalapozatlanok mindazok a reálpolitikai várakozások, amelyek a kibővített testület véleményének érdemi átalakulását várják. Ráadásul a megválaszott személyi kör sem ér fel azokhoz a célokhoz, amelyeket velük szemben az LMP támaszt. Aki nem jobboldali vagy fideszes vagy LMP-s, az semmilyen formában nem láthatja magát képviselve ezen alku eredményében – így kirekesztő a döntés. Az önmagára immár jobboldali szavazókat is integrálni kívánó pártként gondoló LMP politikai céljait sem szolgálja mindez, és a magyar politikai sokszínűség minimális tiszteletéről sem árulkodik.

Súlyosan hibás politikai számításon alapul az LMP döntése, és káros minden későbbi magyar demokratikus kibontakozás esélye szempontjából, mert arról árulkodik, hogy az LMP saját identitáspolitikai céljait a Fidesz illiberális rezsimjén belül elé helyezi a rendszer elsöprésének mint politikai célnak. Lényegét tekintve azért nem tudok semmilyen formában egyetérteni a párt álláspontjával, mert alkalmazkodó, a rendszert belülről megváltoztatni akaró rendszerváltó stratégiáról árulkodik, miközben az Orbán-rezsimet csak kívülről megszüntetve lehet és kell felszámolni.

Az Együtt álláspontja

Az Együtt több mint egy éve illegitimnek tekinti az Alkotmánybíróságot. Szemben a bennünket más ellenzéki pártokkal összemosó LMP-s kritikával, mi jó ideje semmilyen formában nem tekintjük érvénynek és jogszerűnek az Alkotmánybíróság mint testület működését, döntéseit jogtiprónak és sok esetben nyíltan alkotmányellenesnek tartjuk. A jelölési folyamatban nem vettünk részt, képviselőink nem szavaztak.

Orbán Viktor rendszerében az Alkotmánybíróság a főhatalom alárendeltje, nem ellensúlya. Így funkciója is az, hogy a lényegi kérdésekben apologétája legyen a rendszernek, nem kritikusa. Ez akkor is így van, ha nagy ritkán alapjogi kérdésekben kritikával él az Alkotmánybíróság a jelenlegi magyar politikai status quoval szemben, mert ezek sosem a főhatalom megszerzésének és megtartásának kérdéskörét érintő kritikák. Tiszteletreméltó néhány jelenlegi és korábbi, kisebbségben levő alkotmánybíró törekvése a jogpozitivista és köztársasági alkotmányos hagyomány testületen belüli képviseletére, de e viselkedés heroizmusának alélt tiszteletétől távol tartanám magam. Erkölcsileg és politikai célszerűségi szempontból is tévesnek tartok minden olyan önfelmentő kisebbségi alkotmánybírói magyarázatot, amely a rendszeren belülről kíván ellensúlyt képezni, és ezzel igazolja saját politikai viselkedését. Mindezzel valójában csak legitimálnak valami olyat, amit alkotmányos, liberális demokrácia szempontjából nem volna szabad sem jobb, sem baloldaliként, sem liberális értékrendűként, sem zöldként, sem konzervatívként támogatni.

Ezt az Alkotmánybíróságot és Orbán rezsimjét nem lehet és nem is kell belülről megváltoztatni. A nép maga fogja leváltani és megszüntetni a rendszert, amennyiben a választók szükséges mértékű támogatását maga mögött tudva egy demokrata ellenzéki választói koalíció elsöpri majd az illiberális, alkotmánytipró és elnyomó rendszert.

A rendszerváltás poltikai aktus, így jogon kívüli. Ez a mai Alkotmánybíróság ex officio fogja elveszíteni mandátumát abban a pillanatban, hogy egy olyan, új Országgyűlés és kormány alakul, amely közvetlen demokratikus felhatalmazással a háta mögött az Orbán-rezsim eltörlésére kért mandátumot. Ez a rendszerváltás nem lesz jogfolytonos, és Polt Péter ugyanúgy el fogja azonnal veszíteni hivatalát, mint Matolcsy György vagy mások. Új rendszert, új alkotmányos kereteket kell alapítani, és azokon belül a régi status quo vezetőinek nincs maradásuk, hiszen őket mint rendszert a nép leváltotta.

Tanulni kell ehhez saját rendszerváltásunkból és a világ más rendszerváltásainak tanulságaiból. Miközben visszatekintve is helyesnek tartom az 1989-1990-es magyar rendszerváltás jogfolytonos és tárgyalásos jellegét, semmilyen formában nem tekintem ezt kizárólagosan lehetséges mintának az Orbán-rezsim leváltására. Az LMP politikai stratégiája egy jogfolytonos és tárgyalásos Orbán-utáni rendszerváltási szándékról árulkodik. Ezzel szemben az Együtt szerint alkotmányos forradalomra, és jogon kívüli legitim, demokratikus, a nép felhatalmazását bíró politikai aktusra van szükség egy új, plurális, alkotmányos és liberális demokrácia megteremtéséhez Magyarországon Orbán szabadságkorlátozó, az államot fogjul ejtő, haveri kapitalizmust és teljes járadékvadászatot megvalósító rendszere után.

Szabad-e egyáltalán alkut kötni velük?

Úgy gondolom, hogy Orbán-rezsimjével csak akkor szabad alkut kötni, ha annak következménye egyértelműen segíti a magyar liberális demokrácia újbóli megerősítének esélyét. E tekintetben az Alkotmánybíróság többségi viszonyainak teljes átalakítása vagy a parlamenti választási rendszer szabaddá és tisztességessé tétele ilyen kérdések volnának. Ezekben alkut lehetne kötni a rezsimmel.

Az LMP mostani döntése nem szolgálja ezen célokat.

Jó alku köttetett-e?

Ha puszta tranzakcionális kérdésként tekintük e politikai alkura, akkor a köztársasági célok elérését nem szolgálja az LMP mostani megállapodása. E tekintetben érthetetlen a döntés, hiszen semmivel sem leszünk közelebb újabb különvéleményeket megfogalmazó bírák megválasztásával hazánk újra-demokratizálásához, viszont a döntéssel az LMP legitimitást biztosított egy nem legitim, alkotmánytipró, rendszer-apologéta testületi többségnek.

A Reflektor-blogon kifejtett álláspont alapján az a reálpolitika jellegű megfontolás mozgatta az LMP-t, hogy az új bírák esélyt teremtenek a fékeken és egyensúlyokon alapuló liberális alkotmányos demokrácia magyarországi megerősítésére. Ez illúzió, és ezért téves a párt döntése.

Soha 2010 óta egyetlen egyszer sem döntött úgy a Orbán Viktor önszántából lényegi, hatalompolitikai kérdésben, amellyel magát külső, független, autonóm szereplőknek szolgáltatta volna ki. Nincs semmi okom feltételezni, hogy szemben az LMP optimizmusával, ne az lenne inkább az igazság, hogy a miniszterelnök saját hatalmi szerkezetének bebiztosítását szolgáló alkut kötött most is. A miniszterelnök felmutatta közben, hogy ha szükséges, akkor a Jobbik helyett az LMP-vel is tud kétharmadot teremteni a parlamentben, leértékelve ezzel a szélsőjobboldali párt alkupozícióját az elmúlt hónapok alkotmánymódosítási játszmája után.

Ismerve a jelenlegi Alkotmánybíróság kulcshatározatait, látva az új bírákat nem igaz az LMP azon feltételezése, hogy bármi jóra érdemi esélyt teremtene a mostani döntés. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy néhány alapjogi kérdésben, amely hatalompolitikailag nem érinti Orbán-rezsimjének alapját, a Paczolay Péter vagy Lenkovics Barnabás által vezetett dicstelen testületek eseti, pozitív hagyományát követve megengedőbb, alapjog-védő határozatok fognak születni. Ehhez az is szükséges lesz, hogy a Fidesz jogállami alapokon álló belső kisebbsége se értsen egyet Orbán aktuális túlterjeszkedő szándékával, és az állampárt hatalmi frakciói politika küzdelmüket az Alkotmánybíróság feletti személyi kontroll gyakorlásán keresztül játszák le egyes befolyásolható bírák bevonásával. Bár immár ennek az esélye is sokkal kisebb, mint a Paczolay-féle testület idejében, hiszen ahhoz az időszakhoz képest sokat romlott a testület személyi összetétele.

A választási rendszert, a fékek és egyensúlyok rendszerét, a véghajtóhatalom korlátozását vagy fontos, fideszes szimbolikus ügyeket érintően eddig is és ezután is többsége lesz az orbáni álláspontnak a testületen belül, amelyet sem konzervatív, sem jobboldali jelzővel nem érdemes illetni, és maximum rezsimhűnek lehet nevezni.

Mindezek alapján nem gondolom, hogy – Magyari Péter megfogalmazását átvéve– „[a] legcsúnyább alku is jobb, mint a teljhatalom”. Mert bár lehetséges olyan tranzakcionális alku egy elnyomó rezsimmel, amely érdemi, stratégiai jellegű, pártpolitikai érdekek feletti hasznot hajt, de ehhez szükséges a rendszert gyengítő, világosan érzékelhető ellentételezés. A Fidesz számára irreváns volt a 11 taggal működő Alkotmánybíróság, és el tudták volna gond nélkül viselni azt is, hogy elnök nélkül, később csak 8 taggal működjön a testület. A most megkötött megállapodással ők jártak jól mind legitimitási szempontból, mind pedig a hatalmi biztosítékok tekintetében

Egy jó alku egy teljhatalommal jobb, mint a teljhatalom, de egy haszontalan alku rosszabb, mint a teljhatalom, mert legitimál valami olyat, ami nem méltó a legitimálásra. Márpedig jó alku most nem köttetett. A Fidesz most nem kötött látható kompromisszumot. Inkább csak megengedte, hogy az LMP téves politikai mérlegelése miatt belelépjen egy csapdába, amivel hasznot hajt a Fidesznek.

Az új bírák és Sólyom László öröksége

A mostani döntés kapcsán fontos kérdés a rendszerváltó alkotmánybíróság tiszteletreméltó örökségének ügye. Én nem gondolom, hogy akár a most megválaszott négy bíró, akár az így kiegészült testület bármilyen szempontból is egy lapon volna említhető a Sólyom–Kilényi–Zlinszky–Lábady és társaik féle testülettel. Miközben számos viselkedési és döntési kérdést illetően kritikusan szemléltem Sólyom László köztársasági elnöki időszakát, addig a demokratikus köztársasági hagyomány szempontjából fontos örökségnek tekintem a Sólyom-alkotmánybíróság munkáját. Míg akár a Magyar Gárda, akár a melegek jogegyenlőségének kérdésében a köztársaság pluralizmusát és érdekeit nem tisztelő módon, érzéketlenül viselkedett Sólyom László elnökként, addig alkotmánybírósági elnöksége, az irányítása idején meghozott határozatok jogfejlesztő és hagyományteremtő gyakorlata fontos példa minden későbbi magyarországi liberális demokrata kibontakozás szempontjából.

Ezzel együtt a mostani személyi döntések méltatlanok a köztársasági örökséghez. Előéletét és nyilvánosan hozzáférhető szakmai minőségét tekintve maximum Schanda Balázs fért volna be a rendszerváltó testületbe. Ott is számos erkölcsfilozófiai és szabadságjogi kérdésben inkább a kisebbségben levő bírákkal tartott volna.

A többieket illetően egyetértek a Kettős Mérce blog szerzőjével, akinek álláspontja szerint ugyan Marosi Ildikó tisztességét megkérdőjelezni nem lehet, de korábbi döntései számos kérdésben aggodalomra is okot adnak. Míg Szabó Marcell – szemben az LMP érvelésével – semmilyen formában nem tekinthető a ökopolitikai gondolat bátor alkotmánybírósági letéteményesének, hiszen az elmúlt években inkább gyáva, akkommodatív viselkedésről tett tanúbizonyságot, semmint hogy például Paks2 ügyében harcosan képviselt volna bármilyen karakteres álláspontot a magyar nyilvánosságban.

Horváth Attila pedig tovább fogja rombolni az amúgy is méltóság nélküli testület tekintélyét. Ennek oka nem a konzervatívnak tekintett meggyődődése, hiszen azzal semmi gond nem volna, hanem a pártpolitikailag jelentőséggel bíró kérdésekben elfoglalt, jól dokumentált véleménye. Aki Horthy Miklós szobrának festékkel való leöntése, a 2006 őszi szégyenletes események vizsgálata, a Ságvári Gimnázium névváltoztatása ügyében minden esetben pártpolitikai szempontok szerint értelmezhető, egyoldalú álláspontot foglalt el, attól nehezen remélhetjük az LMP által elvárt függetlenséget. Ráadásul a magyar jobboldali, nemzeti hagyományt is sokan méltóbb módon képviselték bármely korábbi alkotmánybírósági testületben vagy akár még a jelenlegiben is nála.

A sólyomi örökség politikai tekintetben nem egyoldalú és nem kirekesztő. Az immár négy új bírával kiegészült Alkotmánybíróságban nincs egyetlen olyan tag sem, aki a nem jobboldali magyar polgárok véleményét, erkölcsi meggyőződését képviselné saját meggyőződéséből fakadóan. Nem találhat magának tetsző álláspontot egy, a fokokozatos jogkiterjesztésben hívő meleg nő, nem találhat magának a szociális jogok elismerését remélő baloldali, de nem találhat a fenntarthatóságot és a zöld gondolatot magáénak valló polgár sem, aki számára sem Paks2, sem a természeti örökség megkárosítása nem elfogadható.

Az LMP szavazataival kiegészített Alkotmánybíróság nem képviseli a sólyomi örökséget, nincs tekintettel annak pluralizmus-tisztelő és köztársasági hagyományára. A matematika ma érvényes szabályai szerint pedig az immár 15 fős testület lényegi kérdésekben semmit sem tudna helyreállítani a sólyomi alapjogi örökség bármely eleméből, ha egy ilyen döntés érdemben sértené Orbán Viktor személyes hatalmi érdekeit.

Az LMP döntése a demokratikus kibontakozás szempontjából

Közismert tény, hogy az LMP önálló úton kíván járni, ennek megítélése a választók feladata. A párt mostani döntése nem szolgálja az Orbán-rezsim korlátozását és leváltását, sőt, legitimálja a rendszert. Ennél is súlyosabb probléma, hogy egy olyan döntést támogatott a párt, amely kizárólag jobboldali embereket juttatott a testületbe, így bár az LMP-nek akár lett is volna lehetősége más szellemiségű bírákról alkudni, ennek elérését irreálisnak tartva, inkább alkalmazkodott a párt a reálisan lehetséges személyzeti szempontokhoz. A rendszer belülről való megváltoztatása pedig szükségtelen és értelmetlen illúzió. Ráadásul akadályozza az illiberális rezsim alkotmányos forradalommal történő, nem jogfolytonos, demokratikus eltörlését.

Az LMP döntésének számomra az a legfontosabb és legszomorúbb személyes tanulsága, hogy immár kevésbé tudok hinni abban, hogy liberális demokratikus köztársasági körülmények között saját pártpolitikai érdekein felülemelkedve tudna plurális testületet létrehozni politikai alkuval az LMP egy új parlamentben.

Látva a vita stílusát, mindez arra utal, hogy az LMP antiliberális indíttatása, amely lényegileg helyi szembe a pártot az 1990 és 2010 közötti időszak örökségének több, valójában az Együtt álláspontja szerint megőrzendő elemével, egyre nehezebben átléphető árnyék a párt mögött. Az elmúlt egy hét után én személyesen kevésbé tudok hinni abban, hogy az általam vitapartnerként tisztelt Schiffer András képes volna az Orbán-rezsim elsöprése után egy olyan új, köztársasági Alkotmánybíróság felépítésében részt venni, amely méltó módon tükrözi a köztársaság érdekét és hazánk heterogén véleményklímáját.

Nem csak az a baj, hogy legitimitást adott a testületnek az LMP egy szerintem téves kalkulációban. Nem csak az a baj, hogy egy sokmillió magyart semmiben nem képviselő testületről próbálja elhitetni most az LMP, hogy nekünk is jó. Hanem az is baj, hogy a schifferi kritikai indulat kiegyensúlyozatlansága megingatta a hitemet abban, hogy bármikor is képes lesz-e Schiffer András kilépni a saját komfortzónájából az általa sokszor persze joggal kritizált hagyományos magyar baloldal és liberális közösség felé egy élhető, plurális köztársaság újrateremtése érdekében.

Márpedig a Negyedik Magyar Köztársasághoz mindannyiunknak ki kell lépnünk komfortzónánkból, és el kell fogadnunk egymást egy nemzethet tartozónak, ha valóban tudunk liberális demokraták lenni egy közösségben.

Tisztelettel: Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke

(Megjelent a reflektor.blog.hu oldalon.)

A Jobbikkal való választási együttműködés értelmetlenségéről

2016. november 29. 14:45 - Szigetvári Viktor blogja

Az elmúlt időszakban új keletű bizonyossággá vált a demokrata ellenzéki táboron belül, hogy a Fidesz-kormány leváltása nem lehetséges a Jobbikkal való választási együttműködés nélkül. Indokként a széttöredezett ellenzéket, a kevés szavazót és a választási rendszert szokás felhozni. Reálpolitikai érvként pedig azt, hogy akár rájuk is szabad szavazni, ha ez megdönti az Orbán-rezsimet.

Szerintem ez teljes tévedés. Elvileg elfogadhatatlan, reálpolitikailag pedig szükségtelen a választási együttműködés a Jobbikkal. Ez nem segíti a nem nacionalista választói tábor kiszélesítését, és nem eredményez több Orbán-váltó parlamenti mandátumot sem. Már önmagában a Jobbikkal való választási együttműködés szükségességéről való beszédet is károsnak tartom az Orbán-rezsim előremutató leváltása szempontjából, mert félreérti a választási rendszert, a választókat és a centrista, liberális és baloldali erők előtt álló politikai kihívást.

Mindenki csak veszít vele 

A Jobbik 2014-re a korábbiaknál földrajzilag országosan kiegyensúlyozottabb támogatottsági szerkezetű párttá vált. Támogatóinak értékvilága ugyan továbbra is radikális, de nem kizárólag szélsőjobboldali. Számos kérdésben mérsékeltebbek a fideszeseknél. Megnőtt a rendszerrel, a piacgazdasággal, a gazdasági- és szociális helyzetükkel, várakozásaikkal elégedetlen középosztályi választók aránya a Jobbik táborán belül. A párt erősödött ugyan Nyugat-Magyarországon, de a modernizációs központokban, és különösen a központi régióban nem hogy áttörni nem tudott, inkább csak a korábbi táborát tudta stabilizálni. A 2014 óta eltelt időszakban a Jobbik támogatottsága ingadozott, nem látszik erősebbnek a 2014-es helyzetnél. Reális célja lehet a pártnak egyes, a Fideszből kiábrándult választók megszerzése, és a fiatal szavazók körében a rendszerkritikus hangúak megszervezése. Feléjük immár taktikai érdekből nem is cigány-ellenes, nacionalista hangon beszél a párt, hanem nemzeti technokrata hozzáállással, pragmatikus problémavezéreltséggel és megoldás-látszatokkal.

A valóságban a Jobbik küzd saját tábora szélsőségességével. A radikális választók tudják, mit keresnek, tudják, mit akarnak hallani, és számukra részben kénytelen is fenntartani a nacionalizmuson túl rendpárti, az etnikai jellegűként dekódolt hazai feszültségek élezésére épített politikát a Jobbik. Közben, szemben azzal az értelmiségi közhellyel, hogy a Jobbik már minden falu minden egyedülálló idős nénijének felvágta már az összes hátralevő télre való tűzifát, az igazság az, hogy bár a pártnak van szervezett bázisa, és ez versenyképes a nagyvárosok alatti települési körben a nagyobb pártokkal, de a hálózatépítés számukra is nehézségekkel teli. Ennek oka ugyanaz, mint másoknál: az elvándorlás, és a félelmet, elnyomást hozó helyi fideszes függés.

A Jobbik maga semmilyen formában nem érdekelt egy széles együttműködésben. Számukra politikai hitelességük feláldozását jelenti a Fideszével azonosan károsnak tekintett baloldalinak hívott politikai világgal való együttműködés. A mai Jobbik inkább várakozik tovább ellenzékben az Orbán-rezsimben, semmint hogy együttműködéssel váltsa le a rendszert. Sok Jobbik-szavazó számára e két nagy politikai csoport egyaránt a legyőzendő régi status quot jelenti, akikhez még csak közel sem szabad lépni. Ennek rövid távon persze következménye, hogy mindaddig, amíg a Fidesz nem omlik össze, ebben a választási rendszerben a Jobbik legfeljebb blokkoló kisebbség lehet a Parlamentben.

Velük szemben egy, a saját kihívásait megoldó liberális és baloldali ellenzék könnyebben válhat kormánytöbbséget alkotni képes parlamenti erővé önállóan, a többségi jellegű választási rendszerben. A másik oldal felől nézve a nyílt együttműködés a Jobbikkal a liberális demokrácia hívei számára meggyőződésbeli okokból kizárt. A párt hazánk geopolitikai kihívásait félreérti, a szegénységet és a megosztottságot rosszul kezeli, és folyatja a Fidesz nemzeti jellegű, bezárkózó válságkezelési megoldásait. Ezt egészíti ki a gyűlölet öncélú felkorbácsolása, amit a trumpi sikertől megrészegülve nyilván a valóságról való bátor beszédként értelmeznek önmaguk számára. Pedig csak a megoldásra váró jövedelemegyenlőtlenséget, elbizonytalanodást és félelmet használják ki hitelesnek ható módon, megoldások nélkül.

A Fideszen kívüli politikai világ teljes és nyílt együttműködése feloldhatatlan értékkonfliktusokat jelentene, összezavarná a választókat, és számos csoportot el is idegenítene. Ebben az esetben is igaz volna az a közhely, hogy a politikában a szövetségkötés önmagában nem eredményezi különböző szavazótáborok összeolvadását. Aki a Jobbikot a Fidesz zsákutcás politikájának folytatójának látja, nem tud együttműködni a párttal. Egy ilyen út teljes hitelességi és későbbi szavazatszerzési csődöt jelentene. 

Mandátumok is elvesznek 

Segítené-e az Orbán-rezsim leváltását, ha egy 106 egyéni választókerületre kiterjedő ellenzéki együttműködésbe a Jobbikot is bevonnák a további ellenzéki pártok? Könnyebb lenne-e a mandátumszerzés, ha a felek a politikai törésvonalak felett átívelő döntéssel nyíltan arra jutnának, hogy számos egyéni választókerületben nem indítanak egymás ellen jelölteket?

Nem, nem lenne könnyebb, inkább nehezebb volna, nem segítene.

Közös listát és közös egyéni jelölteket még a Jobbikkal való szükségszerűnek nyilvánított együttműködés legfőbb pártolói sem akarnak.

Ha egymás javára való visszalépésekkel és külön listákkal kívánná a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki együttműködés segíteni a mandátumszerzést, akkor az országoslista-állítás, a kampányfinanszírozás és a helyi jelenlét fenntartása is aránytalanul nehézzé válna a résztvevők számára. És amennyiben politikai retorikai eszközökkel pedig még kísérletet is tennének a választók vállára nehezedő morális teher csökkentésére, és megmagyaráznák a Jobbikra is való szavazás Orbán-ellenes értelmét, akkor sem következne mindebből automatikusan több mandátum.

Számos olyan egyéni választókerület van, ahol mostanra hárompólusú politikai viszonyok stabilizálódtak. Igaz volt ez már 2010-ben is, de 2014-re végképp. Márpedig egy hárompólusú egyéni választókerületben körülbelül azonos szintű a liberális demokrata ellenzék, a Jobbik és a Fidesz tábora. Szinte kizárt, hogy ilyen területeken olyan mértékű szavazói átalakulás menjen végbe, hogy ne éppen abban volna a Jobbik is érdekelt, hogy legyen egy olyan harmadik szereplő az egyéni választókerületi versenyben, aki a többi szavazó lekötése révén a szélsőjobboldali jelölt számára 30-35 százalékos relatív szavazatszinten biztosítja az egyéni mandátumszerzést. Ha egy ilyen választókerületben a liberális demokrata ellenzék nem indítana egyéni jelöltet, akkor szavazói szétszavaznának a Fidesz és a Jobbik között, jelentős részük pedig otthon maradna. A taktikai jellegű átszavazásnak mindenképp komoly politikai költsége volna az átszavaztató oldalán.

A veszprémi és ajkai–tapolcai időközi választások éppen azt bizonyították, hogy a Jobbik nem érdekelt az ilyen típusú választókerületekben a duális versenyben, hiszen a győzelemhez szükséges 40-50-es szintre nehezen tudják felvinni a szavazati százalékukat. A választási adottságokat elemezve, figyelemmel a 2016 őszi népszavazás szavazat eloszlási mintázataira is, beazonosítható a 106 egyéni választókerületből 10-15, ahol a Jobbiknak reális esélye lehet akár a győzelemre is. Ezeknek azonban csak a kisebbsége olyan, stabilan, évtizedek (évszázadok) óta jobboldali országrész, ahol minimális a progresszív, liberális, baloldali politika beágyazottsága, tehát kétpólusú Fidesz–Jobbik verseny várható. De Pest megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vagy Bács-Kiskun megye egyes részein – ahol történelmileg nagyon alacsony a liberális demokrata mozgalmak támogatottsága – a Jobbik jelenlegi támogatottsági szintjén nehéz elképzelni, hogy képesek lennének fej-fej melletti, kétpólusú versenyben, 15 százalékos átlagos támogatottság alatti liberális demokrata ellenzék mellett megszerezni a mandátumot. Ha mégis, akkor e cél eléréséhez éppen nem arra van szükség, hogy Budapestről postázott szórólapon megüzenjék az ellenzék túlsó végéről, hogy akkor mi is volna a választók helyben rendelt feladata, helyénvalónak tekintett taktikai szavazói viselkedése.

Mindebből következően megállapíthatjuk, hogy az egymás javára történő, reálpolitikai megfontolásúnak szánt jelölt-visszaléptetés (amit ugyebár lehetetlen letagadni) káros a Jobbik mandátumszerzési esélyeire nézve, és mindkét fél számára komoly politikai költséggel jár. Ahol hárompólusú a verseny, ott éppen ez kell a Jobbiknak is, ahol pedig kétpólusú a Fidesz–Jobbik szempontjából, ott pedig a választók is ki tudják találni, mely jelöltbe kell beleálmodniuk a helyi változás esélyét, ha a Jobbik jól politizál.

Van más út

A liberális demokrata ellenzék a mai, többségi választási rendszerben széttöredezettsége ellenére is közelebb áll a Fidesz abszolút többségének megtöréséhez és legyőzéséhez. A szavazótábor bővítését versenyben kiválasztott, közös miniszterelnök-jelölttel, külön listákkal és előválasztási versennyel lehet biztosítani. Egy ilyen stratégia pedig inkább közelebb hozza egyes hárompólusú egyéni választókerületek megszerzésének esélyét is, a Jobbikkal való együttműködés nélkül, természetesen. Ezért is képviseli ezt az Együtt. A szavazók Jobbikra történő taktikai szavazásra való rábeszélése helyett ugyanezt a politikai erőfeszítést a liberális demokrata politika bátor megújítására kell felhasználni.

A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséről, a biztonságérzet megerősítéséről, a jövedelmi válság fenntartható kezeléséről és a liberális demokrácia radikális eszközöket is igénylő helyreállításáról, a hideg polgárháború befejezéséről kell beszélni inkább. Szembe kell fordulni az elmúlt évtizedek néhány politikai tabujával a megújulás érdekében akár az igazságtétel, akár az oktatási reform, akár pedig középosztály megerősítése területén. Versenyben hitelesített, új, harcedzett helyi és országos kihívókkal minden pesszimizmussal szemben lehetséges a liberális demokrata tábor bővítése.

Mi, az Együtt részéről a megújulás listájának megszervezését tesszük hozzá a győzelemhez. És bátorítunk mindenkit 106 egyéni jelölt előválasztással hitelesített indítására, hogy ne egymástól és a győzelemtől vegyenek el szavazatot helyi politikusaink. Várjuk, hogy más ellenzéki pártoknak milyen, kidolgozott terveik lesznek a 2018-as győzelemre. Szerintünk a változatlanság és a 2014-es kudarc megismétlésének útja nem jó terv. 

És utána mi következik? 

A Jobbikot a magyar választók legitimálták, így legitimációs vitát róluk folytatni felesleges. Ráadásul a nép véleményét lenéző elitizmus is. Mivel ők magukat nem mondják olyan pártnak, amely osztja a liberális demokrácia alapelveit, így identitássértő módon felesleges minden politikai együttműködés velük a választások során. Normalizálni sem kell őket, engedni sem szabad ezt. Sokkal fontosabb a valós problémák empatikus megértése, a jövedelemelosztási igazságtalanságok és más félelmek megválaszolása. Mindebben kulcsfontosságú a nehezen elviselhető jelenkori valóság bátor megváltoztatásának képviselete. 

A Jobbikkal egy új köztársaság parlamentjében együtt lehet működni bizonyos döntéseknél. Az új politikai rendszer kialakításába mint legitim pártot be kell őket vonni a Fidesz leváltása után, hiszen részei a magyar pluralizmusnak. Az illiberális Orbán-rezsim leváltásához azonban sem a választások előtt együttműködő partnerként nem szükségesek, sem pedig magához a rezsim megtöréséhez.

Utóbbi, demokrata módon végrehajtott alkotmányos forradalommal önmagától végbemegy. A kormányváltás tényével megszűnik Orbán Viktor illibeárlis alkotmányos rendszere, tisztviselőinek mandátuma önmagától megszűnik az új köztársaságban. Ehhez csak az kell, hogy erre kérjen felhatalmazást egy liberális demokrata választási együttműködés, amelynek milliók jogos bizonytalanságára és félelmeire is empatikus, hiteles megoldást kell ajánlania. A rezsimváltás után pedig egy új köztársaság alapítása, amelynek − szemben a Fidesz rendszerével − tekintettel kell lenni hazánk plurális politikai közösségére. A kulcskérdéseket érintő nemzeti egység megteremtése lehet csak a cél egy új rendszer alapításánál, aminek véghezvitele sokáig eltart majd.

Mindennek alapja a változás, amely csökkenti az egyenlőtlenségeket, növeli a biztonságot, és nyugatias együttműködéssel biztosítja a magyar politikai nemzet megerősödését.

Az Együtt a szabad kereskedelem pártján

2016. október 10. 09:15 - Szigetvári Viktor blogja

Az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ügyében a Fidesz gyáva és kétszínű politikát folytat. A kezdeti támogatás helyett most az egyezményről leválasztják átmenetileg a nemzeti hatáskörbe tartozó kérdéseket, minden mást a későbbi ratifikációra halasztanak. Az Együtt támogatja a CETÁ-t, mert jobb a magyar nemzetgazdaságnak, mint a mai helyzet. Ezért nem támogatjuk a Fidesz javaslatát. A globalizációval számos gond van, de ezek megoldása az együttműködés, nem a nemzeti elzárkózás. Abból csak szegénység lesz.

Tovább