Az elmúlt napokban ismét előkerült a budapesti nyári olimpia rendezésének gondolata. Szerintem ez rossz ötlet. Nem azért, mert mi „kicsik” vagyunk, és nincs jogunk nagy dolgokról álmodni. Dehogynem. Élhető, biztonságos, modern fővárosban szeretnénk élni mindannyian. A kérdés csak az, hogy összhangban van-e a magyar válság megoldásának érdekével az, hogy az elkövetkező másfél évtized meghatározó közös céljává a nyári olimpiát emeljük? Csak ez által lehet-e megoldani a főváros fejlesztésének gondjait, és vajon ez-e a leghatékonyabb mód? Szerintem nem.

A versenysport és benne az olimpiai sportágak állami támogatása helyes és pártok feletti cél. A magyar nemzeti büszkeség szinte egyetlen pártpolitika feletti terepét jelentik sportsikereink, különösen olimpiai eredményeink. Mind az utánpótlás nevelésre, mind a célzott felkészítésre költenünk kell. A jelenlegi kormány egyik fontos lépése volt, hogy stabilizálta az elmúlt évek sokszor kiszámíthatatlan, de végül mindig elegendő olimpiai támogatásait.

A magyar gazdaság azonban nincs túl a növekedési válságán, ahogyan az Európai Unió tagállamai sem. Nem véletlen, hogy a jelenlegi világgazdasági konjunkturális feltételek közepette hazánknál fejlettebb államok is inkább félreteszik olimpia-rendezésre vonatkozó ambícióikat.

Az elmúlt évtizedekben demokratikus piacgazdaságokban is láttuk az olimpia-rendezés nehézségeit. A görög államcsődben nagy szerepe volt az athéni olimpiának és a fenntarthatatlanra épített sportinfrastruktúrának. Még a fenntarthatósági szempontból sikeresnek tekinthető londoni nyári olimpia is drágább volt a tervezettnél, és egy, a magyarnál transzparensebben működő államigazgatás számára is komoly kihívást jelentett. A kevésbé demokratikus országokban e világversenyek a nemzeti versenyképesség felmutatásának eszközeivé váltak, Oroszországtól Kínáig. Hazánk anyagi lehetőségeit tekintve közelében sincs ezen országoknak, akkor sem, ha a miniszterelnök úr modellként tekint rájuk.

Minden széles érdeklődésre számot tartó nemzetközi sporteseményt körülvesz a korrupció is. Ebben hazánk hagyományai illeszkednek – sajnos – a nemzetközi sztenderdekhez. Hazánk ma sajnos egyedül a korrupciós felkészültségben állja a versenyt.

Természetesen szükség van ugyan arra, hogy legyen méltó, világvárosi megközelíthetősége a repülőterünknek, de ezt amúgy is illene már megcsinálni, nem az olimpia miatt. Egyes barnamezős területek rehabilitációját is folytatni kellene, másokét pedig meg kellene kezdeni. Minden budapesti volt ipari területet úgysem lehetne rehabilitálni az olimpia révén, így inkább állami, önkormányzati segítséggel, piacilag fenntartható alapon, urbanisztikai szempontból tervezett módon az olimpiától függetlenül kellene rendbe rakni a város egyes területeit. A közösségi közlekedés, benne különösen a kötöttpályás budapesti közlekedés fejlesztésre szorul. Éppen elég volna törekedni a külkerületek lakótelepeinek és új, kertvárosias részeinek könnyebb megközelíthetőségére, mint mindezt összekötni egy olimpiai projekttel. Mert az kizárt, hogy egy és ugyanazon olimpia miatt egyszerre lehetne Gazdagrétet, Káposztásmegyert és a 17. kerületi lakótelepeket jobban integrálni Budapest közösségi közlekedési rendszerébe. És akkor még a fővárosi szociális intézményrendszerről, bérlakás-hiányról, egészség- és drogpolitikai gondokról már nem is beszéltünk.

Az olimpia populizmusával szemben sajnos egyelőre még számos társadalompolitikai és fejlesztési cél vár megoldásra a fővárosban, amely nagy mértékben segíthetné Budapestet abban, hogy Vancouverhez vagy Koppenhágához hasonlóan élhető közösséggé váljon.

A nyári olimpiai rendezés a magyar válság elhúzódó éveiben éppen azért elhibázott gondolat, mert közös gondjaink megoldása elől von el forrásokat elképesztő fenntarthatósági és korrupciós kockázatok mellett.

A politika varázstalanítása éppen arról szól, hogy antipopulista módon ki merjük mondani, ha egy népszerűnek vélt cél elhibázott. Ebben nem szabad gyávának lenni. És ez nem kishitűség. Az igazi bátorság és inspiráló politikai feladat épp az, hogy megértessük hazánk polgáraival és a budapestiekkel, hogy a sokkal fontosabb és nemesebb cél, ha jobb közösségi közlekedésre, tisztességesebb városüzemeltetésre, biztonságos lakótelepekre, fenntartható szociális rendszerre és nyugodt, zöld világvárosra törekszünk.

A közös nemzeti problémáinkkal való szembesülés és megoldáskeresés helyett az illúziók építése lehet egyeseknek üzlet, másoknak lelkesítő, megint másoknak pedig szórakoztató. De a nyári olimpia rendezésének illúziója az ámítani és valóságot tagadni akaró hagyományát viszi tovább a magyar politikának.

Progresszív politikusként ezért utasítom el a hazai nyári olimpia rendezését.