A Deutsche Telekomhoz fordul Szigetvári Viktor a Fidesznek nyújtott pártfinanszírozás gyanúja miatt

2017. október 13. 09:22 - Szigetvári Viktor blogja

A németországi Deutsche Telekom felügyelő bizottságához fordul Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke, a mai napon felmerült pártfinanszírozás-gyanú miatt, mivel a magyar Telekom egy harmadik felet igénybe véve finanszírozta a Fidesz számára Barack Obama kampányfőnökének 2009-es látogatását.

Somogyi Péter, aki konferenciaszervezésből élő üzletember, a mai napon azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy 2009-ben a Magyar Telekom vezérigazgatójának személyes felkérésére szervezte meg David Plouffe, Barack Obama kampányfőnökének magyarországi látogatását. A nyilatkozat szerint a Telekom vezetője azért kért fel erre egy harmadik felet, mert a közel 15 millió forintos költséggel az akkori legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz számára kívánt szívességet tenni. Ennek volt az eredménye, hogy a fizetős, de nyilvános konferencia-előadás után a demokrata párti Plouffe kizárólag a jobboldali Fidesz kampánystábjával ült le zártkörű workshopra. 

telekom_big_1.jpg

Emlékszem David Plouffe látogatására, és mindig is úgy könyveltem el, hogy annak mindeddig számomra érthetetlen politikai okai voltak. Míg a Fidesz közismerten a Republikánus Párt hátországával ápolt kapcsolatot, addig a baloldali és liberális pártok a demokratákkal. 2009-ben már jó kapcsolatban lehettem néhány agytröszttel, akik segítették az Obama-kampányt, de David Plouffe hazai látogatása a fideszes szál miatt meglepően megközelíthetetlen volt számomra is.

Akkor éppen Bajnai Gordon miniszterelnök kabinetfőnöke voltam, és David Plouffe látogatását megelőzően közvetlen és közvetett csatornákon keresztül jeleztem a volt kampányfőnök stábjának, hogy megtiszteltetésnek tekintenénk, ha a Miniszterelnöki Kabinetirodán fogadhatnánk Plouffe urat. Erre nem kerülhetett sor, és a Habony-Plouffe találkozó után világossá vált számomra, ki fizette a révészt, és miért nem akart valójában ő találkozni a mi stábunkkal. Végül formálisan időhiányra hivatkoztak.

A mai nyilatkozatok más megvilágításba helyezik az ügyet.

Hazánk egyik meghatározó, multinacionális vállalatának vezetője a gyanú szerint saját cége etikai kódexét megkerülve a kormányra készülő Fidesznek kívánt bújtatott pártfinanszírozással szívességet tenni egy harmadik fél bevonásán keresztül. Szemben a cég ma megjelent cáfolatával, az én tapasztalataim szerint sem egy sima konferencia-szponzoráció volt mindez, hanem politikai szívesség, ami az amerikai vendéget tudatosan, és finanszírozási okokból tette elérhetetlenné az akkori miniszterelnök stábja számára.

A Magyar Telekom dicstelen szerepet játszott az elmúlt években az orbáni illiberális rezsim közvetett konszolidálásában. Ennek kulcsmozzanata volt az Origo hírportál tudatos átjátszása a Fidesznek, ami rombolta a magyar sajtószabadságot. Egy német vállalat úgy viselkedett itt, a félperiférián, Kelet-Európában, ahogyan otthon nem merne viselkedni. Úgy látszik, a szívességek a Magyar Telekom vezetése részéről korábban kezdődtek.

Mindezek miatt az Együtt választmányi elnökeként etikai kifogással élve bejelentést teszek a Deutsche Telekom felügyelő bizottságánál, amely társaság a Magyar Telekom meghatározó tulajdonosa. Kifogásom jogalapja a társaság etikai szabályai megsértésének gyanúja, egy politikai párt számára tett, 15 millió forintnyi szívesség, aminek leplezése érdekében egy harmadik felet vettek igénybe.

Az Együtt szinte az egyetlen magyar párt, amely nem lázít a hazánkban működő multinacionális vállalatok ellen, mert közös jólétünkhöz ilyen cégekre is szükségünk van. Hiszünk abban, hogy tisztességes piacgazdaság és verseny csak akkor lesz hazánkban, ha a nemzetközi vállalatok is felhagynak a gyarmati jellegű korrupciós taktikákkal, és valóban a lefektetett elveik szerint működnek. A most pártfinanszírozási botrányba keveredő Magyar Telekom ezt az elmúlt évek alapján többször is elhibázta, amivel ártott a magyar köztársasági eszmének, a liberális demokráciának és a tiszta versenynek hazánkban.

komment
süti beállítások módosítása