Nehéz napjai vannak manapság mindenkinek, aki hozzám hasonlóan hisz abban, hogy a politika problémáink megoldásáról és közösségeink megerősítéséről szól. Pillanatokra hihetjük, hogy immár semmi gátlás és önkontroll nem számít. Csak mondani kell erőseket a nagy, közösségi mikrofonba, hergelni és hazudni, levetve minden politikai és nyelvi tanulságot, amit világunk felhalmozott a második világháború sokkja óta. És akkor menni fog, csak akarni kell. De nem.

Érdemes nem félreérteni a jobboldali populisták győzelmeit a világban és Magyarországon. Mind mögött valódi problémákra adott rossz válaszok húzódnak. Miközben a folyamatos tanulás és változás kényszere mindannyiunk vállát nyomja, sokan szeretnének kiszállni ebből egy vagy több tizednyi helybenjárás után. Mostanság azok veszítenek, akik csak tovább pörgetnék a körhintát bármiféle érdemi változás nélkül, és azok nyernek, akik azt ígérik, hogy le tudják állítani a szédítő körbe-körbe forgást. Persze ők sem tudják ezt megoldani, de legalább sejteni vélik, mit akarnak hallani a szédült, fáradt milliók a már megunt körhintán pörögve.

Mostanság azok nyernek, akik azt ígérik, le tudják állítani a szédítő körhintát.

A feladat világos: a liberális demokrácia és a globális kapitalizmus a múlté lesz, ha továbbra is képtelenek vagyunk törődni egyes kényelmetlen következményeikkel. Az elitek elidegenedése, a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek növekedése erős érzelmi reakciókat váltanak ki. És már a helybenjárás maga is lecsúszást jelent sokak számára.

A folyamatos társadalmi változás kényszerét joggal utasítják el milliók, ha közben semmit sem éreznek erőfeszítéseik eredményeiből. És itt ez az érzés maga is fontos. Mert baj van ott is, ahol nincs semmi javulás a valóságban, és ezt érzik, de manapság már baj van ott is, ahol a valóságban van javulás, de ezt nem érzik. Mert egészen egyszerűen elfogytak lelki tartalékaik, remélnek valami jobbat, ami bátran szakít a tűrhetetlennel, és eközben sokszor hagyják magukat megtéveszteni a könnyű megoldást ígérő vezetők által, akik csak identitásproblémaként tálalják a jóléti gyökerű válságot.

Ugyanezt kell megoldania a magyar liberális, polgári és baloldali ellenzéknek is. A rendszerváltás bár jó irányba és jó stratégiai célokkal indult, elveszítette legitimitását. Az érzetek és a valóság szintjén is évtizedes a teljes helybenjárás. Akik pedig előrébb jutottak, szétesett és megosztott társadalmunkban sokkal jobban féltik saját előrejutásuk gyümölcseit a náluk csak egy kevéssel szegényebbektől, mint azoktól a politikusoktól, akik valójában ellopják a javaikat és jövőjüket.

Mindezek döntően jóléti, elosztási, vagyoni kérdések, amelyek mára teljes politikai identitásokat bizonytalanítottak el. Egyre többen nem hisznek demokratikus intézményeinkben sem ennek következtében, egyre többen tesznek idegeneket és külső szereplőket felelőssé saját bajaikért, és joggal nem fogadják el a valóság gyáva megmagyarázását senkitől.

A gazdasági és növekedési modellbe vetett hitt veszett el.

Nem elit-kérdés, nem kisebbség–többség-kérdés, nem bőrszín-kérdés, nem idegen–őshonos-kérdés, nem nyugat–kelet-kérdés, és nem nemzeti–nemzetellenes-kérdés ez elsődlegesen. A gazdasági és növekedési modellbe vetett hitt veszett el akkor, amikor a világ fejlettebb országai évek óta növekedési válságban vannak. És ezekből lett mára elitellenesség, identitásválság és populista–nacionalista előretörés. Mindez megingatta hitünket jóléti rendszereinkben és társadalmi szolidaritásunk intézményeiben, legyenek azok bár generáción belüli vagy generáción túli társadalmi kapcsok. És ezekből lett mára elitellenesség, identitásválság és populista–nacionalista előretörés.

Az egy generáción belüli szolidaritás és mobilitás eszközeiben nem hiszünk: nem látjuk a tanulás feltétlen értelmét, nem látjuk a szociális támogatások értelmét, ha sokba kerül és mégsem jut, az egészségügyben nem látjuk viszont egy forintunkat sem a romló ellátásban és az alulfizetett nővérek bérében. És mindeközben nem hiszünk a generáción túli szolidaritási intézményekben sem: a maradék bizalmunk is elveszett a nyugdíjrendszerben, gyermekeinket és unokáinkat jobban szeretnénk Bécsben vagy Londonban tudni, és megtakarításaink termőre fordulásában sem reménykedünk.

Ma legalább három elő magyar generáció szorong attól, hogy az ifjabbak rosszabbul fognak élni, mint szüleik a 2000-es évek elején.

Meg fogom állítani a körhintát – sugallja Orbán Viktor

Erre Orbán Viktor választ nem ad illiberális rezsimjével, de nem is akar. Az érzetek és érzületek világában kínál álmegoldást. Identitást formál a valósággal való elégedetlenségből, megoldás nélkül. Egyre több és több hangszóróból és képernyőn sugározza nekünk: „meg fogom állítani a körhintát, meg fogom állítani a körhintát.” És mivel hangosan is mondja, látványosan is sugallja, ráadásul csak ő mond bármit is, ami alternatívát jelent, így forgunk-forgunk körbe szédülten, kiábrándultan és szétesetten.

Az általa teremtett valóság átfesti elégedetlenségeinket. A jóléti kiábrándulást és elbizonytalanodást Orbán kelet-nyugati geopolitikai játszmává stilizálja, idegenellenes háborúsággá hazudja, Európa-ellenes keresztes hadjárattá mitizálja, és politikai korrektség ellenes szájalássá provokálja.

A magyar miniszterelnök szerencsére minden ilyen félrevezető dilemmában kitartóan és következetesen a magyar nemzeti érdek szempontjából rossz oldalra tesz. Saját, szűk választói koalícióját összetartandó teremt egy szekuláris politikai vallást, amelynek temploma az éppen általa átszínezett félelmekből épül. És közben mindenkit, de mindenkit kitagad a nemzetből, aki nincs vele – ahogyan ezt a kortárs populisták mindenfelé teszik. Így épül meg Orbán kisebbsége a magyar politikai többségen belül: nyugat- és EU-ellenes, változás-ellenes, a jövőt felélő, bezárkózóan nacionalista identitás ez. Mindennek pedig a korrupció, a stróman-világ, az uralkodócsaládi gazdagodás az ára, és - persze - jóléti, újraelosztási gondjaink teljes kezeletlensége.

A jóléti bizonytalanságra kell választ adnia az ellenzéknek.

Mindezek miatt egyszerű az ellenzék feladata: a gazdasági modellválságból fakadó jogos szorongásokra kell új gazdasági és jóléti modellt kínálni Magyarország számára. Ennek meghirdetése során radikálisan szakítani kell a polgárosodást szétverő, a középosztályt gyengítő, a tisztességes vagyonfelhalmozás elől a lehetőségeket felélő két és fél évtizedes magyarországi megoldásokkal. És a tisztességes piaci verseny becsületének megteremtése közben, a magyar jobboldal igazságtalanul szűk elitpolitikáját kidobva, újraelosztással és beruházással kell segíteni az egyenlőtlenségek érdemi csökkentését, a balkáni nyomor felszámolását és a középosztály kiszélesítését.

Mindehhez megújult választói koalícióra és hiteles vezetőkre van szüksége a magyar liberális-, polgári- és baloldalnak. Ezt a Jobbikkal való bárminemű együttműködés nélkül kell megteremteni, hiszen van ehhez szükséges 2,3 millió magyar választó ebben az országban a szélsőjobboldal nélkül is.

Az előválasztás segít mindezek tisztázásában. Nem szövegírókat kell összeereszteni pártalapítványok bugyraiban, hogy kéthavi és négyhavi nyugdíjemelés-ígéretből koalíciózzanak ki háromhavit, hanem a víziók és érzelmi közösségek versenyére van szükség. Manapság kritikai ügyekkel még a korlátozott sajtószabadság feltételei között is könnyen napirendre tud kerülni egy ellenzéki politikus. De a vízióra, a pozitív programra teljes a nyilvánosság érdektelensége.

Az előválasztás a gépezet, amely hitelesíti az alternatívát.

Az egész ellenzék felelőssége, hogy az előválasztás intézményrendszerével önmagának teremtse meg azt a gépezetet, amely végre lehetőséget teremt a kormánykritika mellett a programok versenyére, bemutatására is. Egy ilyen folyamat megoldja a vezető-hiányt is, mert immár értelmes dolgokról, remélhetőleg hittel, érzelmekkel teli politikusok fognak TV-stúdiókban vitatkozni úgy, közben egymást partnernek tekintik, és a győzelemre törnek. Nem pedig elve lehorgasztott fejjel tömörülnek egy inspiráció nélküli közös listán, mint marhák a (harmadik) vágóhídon.

Az Együtt az előválasztás mellett hisz abban is, hogy könnyebb a mai ellenzéki világot egyszerre több listán megszervezni. Nem kell és nem is szabad tagadni a pluralizmust ebben. Akinek van szavazója, annak létjogosultságát nem lehet megkérdőjelezni, de ebből nem következik, hogy közös listán kell mindenkinek indulnia. Egy kulcskérdés van: 106 egyéni választókerületben 106 ellenzéki jelöltet kell állítani a Fidesszel és a Jobbikkal szemben. Én reménykedem abban, hogy az LMP is tud csatlakozni ehhez, mert rájuk is szükség van e választói koalíció felépítésében. Ha pedig ők immár inkább jobboldali, EU-szkeptikus pártként tekintenek magukra, akkor hagyni kell őket arra menni.

106 jelöltet a legjobb előválasztáson kiválasztani. Lehet, hogy számos helyen nincs erre szükség, mert a helyi ellenzéki közösségek meg tudnak állapodni egy alkalmas kihívóban. Aki nyitott szemmel figyeli a Budapesten kívüli magyar közéletet, az tudja: vannak tehetséges baloldali–liberális polgármesterek, vannak jó függetlenek, civilek és az újabb pártokhoz tartozók. Sokszor nem a párttagkönyv színe dönti el, ki tisztességes és ki nem, ki dolgozik nehéz körülmények között is a változásért és ki nem. De éppen a bénult és bezárt, régi pártközösségek kinyitását és demokratizálását hozná el az előválasztás versenye Pécstől Nyíregyházáig, Pápától Gyuláig.

Ezért örülök annak, hogy immár az MSZP is elkötelezett az előválasztás mellett. A saját választói szövetség megszervezése nélkül nem fog menni sem az új ellenzék program megteremtése, sem a kormányváltó jelöltek kiállítása.

A mai válság semmiféle naivitást nem tűr el, de szabad idealistának lenni.

Fel kell rúgni évtizedes tabukat Magyarországon a gazdasági és jóléti csapdából való kikerülés érdekében. Lehet állami tulajdonba venni kártalanítás nélkül a strómanok által ellopott vagyonokat, lehet kárenyhítést fizetni a meglopott trafikosoknak, lehet alkotmányos forradalommal felszámolni az elnyomó rezsimet, lehet nyilvánosságra hozni végre az ügynökaktákat, lehet intézményes eszközökkel elősegíteni a politikai osztály megújulását és tisztességesé válását, és lehet valódi párbeszédben közösségeket építeni helyben és országosan.

Trumptól és Orbántól nem a megtévesztés kultúráját kell eltanulnia a magyar ellenzéknek. Hanem a valós problémák észlelését az egyenlőtlenségek területén, amikből ők identitás-problémát teremtenek. Így azonban a jobboldali populisták valójában semmit sem változtatnak a tűrhetetlen és igazságtalan valóságon.

Kormányt váltani Magyarországon csak új gazdasági és jóléti modellel lehet, és ez segít megerősíteni az elbizonytalanodott és jogos félelmekkel teli identitásokat is. Ennek útja pedig a programok és vezetők versenye, a külön listákkal megújított ellenzéki tábor, és a versenyben kiválasztott 106 egyéni jelölt.

Az Együtt ezen az úton jár, és ehhez keres új szövetségeseket.

Alkotmányos forradalommal kell felszámolni az alkotmányellenesen kormányzó, illiberális Orbán-rezsimet.

Méltánytalanul kevés visszhangot kapott az Alkotmánybíróság legutóbbi határozatának lényeges, második fele. A hírekbe csak azért került be az alapvető jogok biztosa által kért alkotmányértelmezés ügye, mert Orbán Viktor és a Fidesz saját győzelmeként tekintett a határozatra. Ez természetesen hazugság volt. De az Alkotmánybíróság most ennél nagyobb bajt okozott: alkotmányellenes módon bevezette az alkotmányos identitás fogalmát a magyar alkotmányos hagyományba. Fontos tanulság ez az ellenzék számára is. Nincs más út, mint a magyar alkotmányos identitással ellentétesnek minősíteni az elnyomó Orbán-rezsimet.

Az Együtt meggyőződése szerint a még csonka Alkotmánybíróság egyik utolsó határozata szimbóluma a jogtiprás alkotmányellenes gyakorlatának. Az Együtt hisz abban, hogy csak alkotmányos forradalommal szabad leváltani az Orbán-rezsimet, amely minden független hatalmi intézményt és ellensúlyt önmaga uralma alá hajtott.

A határozat nyilvánvaló része

A mostani határozat tisztázni kívánta, hogy vannak-e jogkörei a magyar Alkotmánybíróságnak olyan esetekben, amikor a Európai Unió közösségi döntéshozatali fórumai a társulási szerződések keretein túl állapítanak meg kötelezettséget hazánkra nézve. Erre a jogtudomány mai állása és a magyarországi szakmai konszenzus szerint is csak egy válasz lehetséges: igen.

Semmi okunk hála imát rebegni az Alkotmánybíróságnak, hogy egy evidens dolgot elismert. Számos uniós tagállam alkotmány-védő bírói fóruma megtette már ezt. 

Az nem meglepő, hogy Orbán Viktor és Fidesz hazudott az Alkotmánybíróság mostani határozata kapcsán. Abból a tényből, hogy a testület kiállt hazánk osztott, de továbbra is létező szuverenitásának védelme mellett, nem következik, hogy a menekültkvóta kérdésében igaza lett volna a miniszterelnöknek.

A határozat puccsista része

Sokkal érdekesebb mindennél az, hogy az Alkotmánybíróság most önmaga meghatározta a magyar alkotmányos rendszeren belül az alkotmányos identitás fogalmát.

Miközben e fogalom természetesen létezik, és kell is róla vitatkozni, van egy probléma. Az alkotmányos identitás Alaptörvénybe írása nem kapott kétharmadot a magyar országgyűlésben 2016 őszén, a bukott népszavazás után.

Tehát a népszuverenitás letéteményeseként funkcionáló népképviseleti szerv kimondta, hogy nem kívánja beemelni szövegszerű formában az Alaptörvénybe az alkotmányos identitás fogalmát. Erre válaszul az Alkotmánybíróság most egy határozatában maga létrehozza és értelmezi ezt.

Egy alkotmányvédő testületnek jogában áll foglalkozni az alkotmányos identitás ismert problematikájával. Nem ez a baj. De az, hogy egy parlamenti szavazási vereség után, egy belpolitikailag egyértelműen megosztó, kisebbségi álláspontként képviselt jogpolitikai kérdésben hoz egy olyan határozatot az Alkotmánybíróság, amely mindenben a Fidesz és Orbán Viktor politikai álláspontját veszi át – ez így egyben elfogadhatatlan. Azt bizonyítja, ami miatt az Együtt illegitimnek tekinti az Alkotmánybíróságot: a testület feladata mostanság nem az alkotmányos egyensúly biztosítása, nem az alkotmány védelme, hanem kulcskérdésekben az orbáni, elnyomó rezsim védelme.

Mit mond a határozat az alkotmányos identitásról? 

Néhány fontos idézet:

„[64] A magyar Alkotmánybíróság az alkotmányos identitás fogalma alatt Magyarország alkotmányos önazonosságát érti, és tartalmát az Alaptörvény egésze, illetve egyes rendelkezései alapján, az Alaptörvény R) cikk (3) bekezdése szerint azok céljával, a Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban, esetről- esetre bontja ki.”

„[65] Magyarország alkotmányos önazonossága nem statikus és zárt értékek jegyzéke, ugyanakkor több olyan fontos összetevője kiemelhető példálódzó jelleggel, amelyek azonosak a ma általánosan elfogadott alkotmányos értékekkel: a szabadságjogok, a hatalommegosztás, a köztársasági államforma, a közjogi autonómiák tisztelete, a vallásszabadság, a törvényes hatalomgyakorlás, a parlamentarizmus, a jogegyenlőség, a bírói hatalom elismerése, a velünk élő nemzetiségek védelme. Egyebek mellett ezek történeti alkotmányunk olyan vívmányai, amelyeken az Alaptörvény és általa a magyar jogrendszer nyugszik.”

„[67] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország alkotmányos önazonossága olyan alapvető érték, amelyet nem az Alaptörvény hoz létre, azt az Alaptörvény csak elismeri. Az alkotmányos önazonosságról ezért nemzetközi szerződéssel sem lehet lemondani, attól csak a szuverenitás, az önálló államiság végleges megszűnése foszthatja meg Magyarországot.”

Mi következik mindebből a kvóta-vitát érintően?

Az Alkotmánybíróság megágyazott annak, hogy szükség esetén az Alaptörvény szövegén túllépve a [65]-ös pontban meghatározott ezoterikus örökségre mint alkotmányos identitásra hivatkozva „megvédje” hazánkat a kvótától.

Bár álláspontom szerint a társulási szerződéssel összhangban van az EU (jelenleg már éppen elhaló félben levő) kvóta-törekvése, de az „esetről-esetre való” kibontással az Alkotmánybíróság ki fogja bontani, miért is ellentétes a definíciószerűen meg nem határozott alkotmányos identitásunkkal a menekültkvóta.

Mi következik ebből a magyar alkotmányosság maradékára nézve?

A textualista–originalista alkotmányvédő hagyományt teljesen hátrahagyta most a testület egy kulcskérdésekben. Pokol Béla megtagadta korábbi önmagát, mert politikai érdekei úgy kívánták. Pedig az alkotmány-értelmezési vitákban is érdemes a középúton járni: a jog írott betűjétől esetenként elszakadó progresszív alkotmány-interpretációs hagyomány mellett szükség van ellensúlyként a szöveghez szigorúan hű megközelítésre is egy köztársaság egységének védelméhez.

Ettől még számos bíró az esetek jelentős részében az Alaptörvényhez fog ragaszkodni, de ha olyan kérdés következik, amely alkotmányos identitási kérdés, akkor eljön az ezotéria kora. Függően attól, hogy ki és mit gondol a nemzeti önrendelkezés, a hatalommegosztás vagy a szabadságjogok területén ezen identitás részének, a testület hozhat az írott jogon, az alkotmánybírósági határozatokon és az 1990 óta épülő köztársasági alkotmánybírósági hagyományon túllépően is határozatokat.

Nem csak egy egy új láthatatlan alkotmány ez?

Nem, bár adódik a feltételezés.

Szemben a köztársaság-ellenes és jelentős részben a populista jobboldalról fűtött Sólyom László-ellenességgel és láthatatlan alkotmány-gyűlölettel, a láthatatlan alkotmány maga nem olyan volt, mint amit most az alkotmányos identitással a Fidesz alkotmányvédő testülete megalkotott.

Szemben a korábban mások mellett Pokol Béla által is erősített téves közmeggyőződéssel Sólyom László a láthatatlan alkotmány fogalmának meghatározásakor a harmadik magyar köztársaság kezdeti alkotmányos hiányosságainak befoltozására, a normában rögzített, de egymással konfliktusban levő rendelkezések feloldására törekedett. A kulcskérdés itt az, hogy a láthatatlan alkotmánynak voltak normában rögzített alapjai. Nem egy „esetről esetre”, voluntarista módon kibontható, az írott jogon túli, annak fölérendelt valamire gondolt. 

A láthatatlan alkotmány normán és esetjogon túli, ezoterikus kiterjesztése veszélyes (lett volna) egy alkotmányos demokráciára. Sólyom László alkotmánybírósági elnökként ezt nem lépte át, felelősségének mindvégig tudatában volt, és a történelmi átmenet által megkövetelt aktivizmussal volt magyarázható ennek szükségessége. Súlyosan sajnálatos, hogy most a fideszes testület minden írott jogon és határozati joganyagon túlra nyitott ajtót, ezzel ágyaztak meg az alkotmányos demokrácia-ellenes későbbi határozatoknak. Ez a fideszes alkotmánybírósági többség alkotmányos puccsa.

Ha egy fideszes testületi többség úgy véli a jövőben, hogy az EU bármilyen, az írott közösségi jogon belüli, szuverenitási tekintetben határhelyzetet jelentő ügyben Orbán Viktor érdekével ellentétesen dönt, akkor az alkotmányos identitásra hivatkozva fogják azt alkotmányellenesnek nyilvánítani.

De más országokban is van ilyen vita, nem?

Igen, például a német alkotmánybíróság is hozott már olyan határozatot, nem is egyet, amelyben meghúzta az uniónak átadott német szuverenitás határait. De az ilyen esetekben ajánlott megoldások, a konfliktusrendezés folyamata minden tekintetben a liberális, alkotmányos demokráciák szabályainak megfelelően történt. A testület a német alaptörvény nem megváltoztatható részeire hivatkozva pontosító javaslatokat tett a szuverenitási konfliktust érintően. És éppen azért mert a jogi konfliktus határhelyzetetekre vonatkozott, a konfliktusrendezés is az európai alkotmányos párbeszéd intézményeinek keretein belül történt.

Nálunk nem így lenne. A láthatatlan alkotmány egyik legkeményebb kritikusa, Pokol Béla, most a láthatatlannál is sokkal láthatatlanabb magyar alkotmány, a parlamenti elutasítás ellenére létrehozott, a magyar Alkotmánybíróság által most kiterjesztően leírt alkotmányos identitás védelmében csak simán elküldené az EU-t oda, ahova szerinte való. 

Egyetértek Stumpf István alkotmánybíró párhuzamos véleményben elrejtett elhatárolódásának minden szavával

„[108] Éppen ebből eredően nem tartom elfogadhatónak a többségi indokolásban két bekezdéssel lejjebb szereplő megállapítást, amely szerint »az alkotmányos önazonosság védelme felmerülhet az egyének életfeltételeit, főként az alapjogok által védett magánszférájukat és személyi, illetve szociális biztonságukat, továbbá önálló döntési felelősségüket befolyásoló esetekben.« Ez a kijelentés a Német Szövetségi Alkotmánybíróságnak az indokolás által korábban idézett határozatából (BverfG, 2 BvE 2/08, 2009. június 30.) vizsgálat nélkül átemelt megállapítás, amely nélkülöz Magyarország Alaptörvényéből kiinduló bármilyen levezetést.

[109] Ugyanígy nem tudom elfogadni a többségi indokolás következő bekezdését sem: »Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország alkotmányos önazonossága olyan alapvető érték, amelyet nem az Alaptörvény hoz létre, azt az Alaptörvény csak elismeri. Az alkotmányos önazonosságról ezért nemzetközi szerződéssel sem lehet lemondani, attól csak a szuverenitás, az önálló államiság végleges megszűnése foszthatja meg Magyarországot. Az alkotmányos önazonosság védelme ennek megfelelően mindaddig az Alkotmánybíróság feladata marad, amíg Magyarország szuverenitással rendelkezik.« (Indokolás [67]) Ez a megközelítés Magyarország alkotmányos önazonosságát tulajdonképpen elszakítaná az Alaptörvény szövegétől, egyfajta láthatatlan Alaptörvényt hozna létre, amelyet az Alkotmánybíróságnak – bizonytalan módszertan szerint értelmezett, akár külföldi jogi importcikkekkel megtöltött tartalommal – az Alaptörvénytől függetlenül védenie kellene. Ez Alaptörvénysértő lenne. Határozott álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak Magyarország alkotmányos önazonosságát az Alaptörvényből kiindulva, ahhoz hűen, az abban meghatározott keretek között kell érvényesítenie.”

Már csak azt nem értem, hogy egy ilyen fontos kérdésben ezt miért egy párhuzamos véleményben kell elrejtenie Stumpfnak, és hogy egy ilyen jogtipró határozat után mi maradása van még egy ilyen, politikai kiszolgálóvá enyészett testületben.

Mi következik mindebből az ellenzék számára?

Egyrészt ez az alkotmánybírósági határozat is fényesen igazolja, miért nem szabad legitimnek tekinteti a mostani testületet, a kisebbségben levő bírók tisztességének el nem vitatása mellett. Ugyanebből következik, hogy semmi értelme nincs egy ilyen, alkotmányellenes határozatokat kiadó testületbe új tagokat választani. Különösen ellenzéki támogatással.

Fontos történelmi tanulság, hogy minden kiegyensúlyozott alkotmány-védő testület jobb, mint bármely egyoldalú. Hiszen egy, a magyar jogfilozófiai hagyományok széles körét megfelelően reprezentáló testületen egy ilyen határozat nem mehetett volna át. De a Fidesz a jelölési folyamat korábbi konszenzusosságának felrúgása után nem erre törekedett, hanem kizárólag saját politikai véleményének pluralizmustagadó testületi képviseletére. Ezt a négy új alkotmánybíró megválasztása után is fenn tudták egyébként tartani.

A negyedik magyar köztársaság jövőbeni megteremtése szempontjából minden ellenzéki számára tanulság, hogy csak olyan rendszert szabad létrehozni, amely tiszteli a magyarországi politikai és jogfilozófiai vélemények pluralizmusát. Egy ilyen elvek szerint összeállított testületben egyaránt van helye a Schanda Balázs-féle konzervativizmusnak, a Sólyom László-i hagyománynak és a liberális, progresszív, baloldali megközelítéseknek.

Az Orbán-rezsim alkotmányos forradalommal történő felszámolása szempontjából pedig világos érvet kínál a mostani határozat. Az ellenzék számára innentől nem maradt más út, mint a magyar alkotmányos identitással ellentétesnek tekinteni az illiberális Orbán-rezsimet. Hiszen e rendszer gyakorlata tagadja a hatalommegosztás elveit, rombolja a vallásszabadságot, nem ismeri el valójában a bírói hatalmat, és nem tiszteli a közjogi autonómiákat.

Bár én személyesen azt gondolom, hogy a liberális, alkotmányos demokrácia helyreállítása érdekében nem kell tisztelni egy elnyomó hatalom jogtipró rendelkezéseit, de az Alkotmánybíróság mostani, puccsista határozata éppen a saját rendszerén belül nyitott ajtót az Orbán-rezsim felszámolása felé. Hiszen mostantól a valódi alkotmányos identitásunk szerinti liberális demokrata rend helyreállítása is a fideszes Alaptörvény előtti, az írott jogon kívüli aktus. Éppen úgy, ahogyan azt saját rezsimje védelme érdekében a Orbán-rendszer Alkotmánybírósága is rendezni kívánta ezt mostani határozatában.

A nacionalista populisták világszerte tapasztalható előretörésének időszakában nem szabad naivnak lennie a liberális demokratáknak. Alkotmányos forradalommal kell felszámolni az alkotmányellenesen kormányzó, illiberális Orbán-rezsimet, és ennek részeként hivatalból meneszteni kell a rendszerváltás pillanatában a testület tagjait.

Ironikus, hogy ennek mindeddig hiányzó alapjait éppen Pokol Béláék teremtették meg, és csak Stumpf István látott át a szitán.

Sajnos úgy látszik, hogy egyes magyar ellenzékiek félreértik Donald Trump győzelmét. Felszabadításként élik meg, hogy hát akkor mindent, de mindent lehet mondani – ez a politika. Legfeljebb kihátrálunk belőle majd kormányon. Ennek eredménye, hogy az elmúlt héten az LMP 300 ezer forintos minimálbért és bérszínvonalhoz igazított nyugdíjemelést követelt, az MSZP pedig újra 13. havi nyugdíjat.

Nyílt válaszlevél Schiffer Andrásnak az LMP alkotmánybíróságot érintő döntéséről

Tisztelt Ügyvéd Úr! Kedves András!

Érdeklődéssel olvastam blogbejegyzésed a Reflektor-blogon, amelyben a Lehet Más a Politika (LMP) alkotmánybíró-választási döntését kívántad megindokolni. Fontosnak és a demokratikus konszenzuson belül értelmezhetőnek tartom ezt a vitát. Döntően nem is a politikai alkufolyamat megítélése vagy a megválasztott bírók személye miatt, hanem az alkotmányos, liberális demokrácia magyarországi helyreállítása szempontjából.

Mielőtt kifejtem, miért tartom értelmetlennek és károsnak az LMP által megkötött politikai megállapodást, két bevezető megjegyzést kell tennem, amelyek az elmúlt napok vitájának stílusára vonatkoznak.

Egyrészt elfogadhatatlannak tartom azt politikai mentalitást, amely alapján a demokratikus politikai pluralizmus tiszteletének teljes hiányáról tett tanúbizonyságot az LMP döntését kritizálva a Demokratikus Koalíció (DK) Schanda Balázs megítélését érintően. Sosem lesz Magyarország normális ország, ha nem vesszük mi, különböző értékrendet valló demokrata politikusok tudomásul, hogy közös hazánk éppen attól válik értékesebbé és élhetőbbé, ha a sajátunkéval homlokegyenest szembenálló, de demokrata politikai álláspontokat is méltányosan tudjuk megvitatni, azok erkölcsi alapját nem azonnal kikezdve, nem a teljes erkölcsi és politikai megsemmisítés szándékával fellépve. Mert miközben én erkölcsfilozófia és alkotmányjogi szempontból szinte semmiben nem értek egyet Schanda Balázs nyilvánosan megismerhető álláspontjával, de közben demokratának, konzervatív, keresztény alapokon álló demokratának tartom őt.

A DK által megfogalmazott kritikák számos esetben összekeverték azt a tényt, hogy Schanda meggyőződése ellentétes a DK politikai értékrendjével, és azt, hogy a Schanda által képviselt meggyőződésnek volna-e egyáltalán helye egy bármikori magyar alkotmánybírósági kisebbségben. Én úgy gondolom, hogy Schanda Balázsnak volna helye akár a majdani Negyedik Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságában, függetlenül attól, hogy akár a női önrendelkezés, akár a házasság jogát illetően homlokegyenest más álláspontot képviselek.

Ráadásul a DK folytatólagosan hazug módon hivatkozott nyilatkozataiban Schanda Balázsnak a jelenlegi egyházügyi törvényhez való viszonyáról, hiszen tényszerűen csak az igaz, hogy neki a kereszténydemokraták által előkészített változathoz volt köze, amelyet a Fidesz, úgy ahogyan volt, kidobott. A jelenlegi szégyenletesen alkotmányellenes és vallásszabadság-korlátozó egyházügyi szabályozás nem Schanda Balázs szüleménye. Ráadásul az erkölcsi megsemmisítés célját a pluralizmus-tisztelet mindenféle igénye nélkül a DK úgy vitte tovább Schanda Balázs esetében, hogy a korunk Katolikus Egyházát érintő legsúlyosabb belső válság, a papi pedofília ügyét rá nézve hátrányosan hozta összefüggésbe előéletével. Pedig szemben a DK interpretációjával Schanda álláspontja ezügyben, amelyet a Magyar Kurírban fejtett ki világos, kritikus beszéd, nem pedig a mocskos bűnök relativizálása. És ez akkor is így van, ha hívő keresztényként kötelességének érezte felhívni a figyelmet arra, hogy az egyházában megjelentő mocsok leleplezése és eltakarítása közben figyelni kell arra is, hogy ne essenek a kritikusok az általános és előítéletes egyházellenesség csapdájába, legyenek bár ateisták vagy mások. (Apró önéletrajzi megjegyzés, hogy a DK házi bloggerei az Együtt elé is azt a dilemmát hazudták, hogy aki nem ítéli alkalmatlannak Schandát, az maga is pedofilmentegető. Ugyan, kérem!)

Másodsorban jeleznem kell, hogy szégyenletesnek tartom az LMP és a DK közötti vita számos állítását. A pluralizmus tiszteletének és egymás legitimitása elfogadásának teljes hiányáról árulkodik, amikor két demokrata politikus egymást olyan stílusban becsmérli, ahogyan az közöttetek megtörtént. A DK-val lehet és kell is vitatkozni, de demokratikus elkötelezettségüket ugyanúgy nincs joga senkinek kétségbe vonni, ha önmagára mint tisztességes politikusra akar gondolni, mint ahogyan nem kell kollaboránsnak és árulónak tekinteni mindenkit, aki nem pont ugyanazt az álláspontot foglalja el, mint amit aktuálisan a DK és bloggerei elfoglalnak. Különösen Eörsi Mátyás kormánytámogatással való jelölése, és Gyurcsány Ferenc külügyminisztériumi felkészítői után.

Kollaboránsozni vagy ÁVH-zni, akkor már pontosan, szépen, ha kérhetném. De leginkább sehogy!

Szerencsére a demokratikus politika már csak olyan, hogy egyikünk sem birtokolja az erkölcsi zsinórmértéket kizárólagosan, maximum csak véleményezni tudjuk egymást. De ebbe nem fér bele sem az, ha az ÁVH örökösének nyilvánítja az LMP a DK-t, hiszen nem azok, és az sem, ha Schiffer Andrást és az LMP-t kollaboránsnak bélyegezi a DK. Az erkölcsi megsemmisítésre törekvő politika beszédmód demokraták között tűnhet ugyan taktikailag célszerűnek, de valójában mindannyiunkat gyengít, mert képtelennek mutatkozunk arra, hogy inkább érzelmi avagy racionális érvekkel mutassuk ki véleménykülönbségeinket, és helyette a teljes erkölcsi megsemmisítés fegyverzetét öltjük magunkra.

Szemben a DK által hangozgatott kollaboráns- és áruló-váddal, az LMP a demokratikus konszenzuson belül hozott döntést az alkotmánybírák ügyében. Mindez következhet az LMP mindeddig nyilvánosan képviselt politikai álláspontjából, aktuális reálpolitikai mérlegelésből, egy elérni kívánt hatalompolitikai szándékból, de nem árulás. Akkor sem, ha nem értek vele egyet egyáltalán.

Az LMP döntése

Az LMP rossz döntést hozott az új alkotmánybírák megválasztásakor. Legitimitást biztosított egy illegitim, alkotmánytipró testületnek. Matematikailag megalapozatlanok mindazok a reálpolitikai várakozások, amelyek a kibővített testület véleményének érdemi átalakulását várják. Ráadásul a megválaszott személyi kör sem ér fel azokhoz a célokhoz, amelyeket velük szemben az LMP támaszt. Aki nem jobboldali vagy fideszes vagy LMP-s, az semmilyen formában nem láthatja magát képviselve ezen alku eredményében – így kirekesztő a döntés. Az önmagára immár jobboldali szavazókat is integrálni kívánó pártként gondoló LMP politikai céljait sem szolgálja mindez, és a magyar politikai sokszínűség minimális tiszteletéről sem árulkodik.

Súlyosan hibás politikai számításon alapul az LMP döntése, és káros minden későbbi magyar demokratikus kibontakozás esélye szempontjából, mert arról árulkodik, hogy az LMP saját identitáspolitikai céljait a Fidesz illiberális rezsimjén belül elé helyezi a rendszer elsöprésének mint politikai célnak. Lényegét tekintve azért nem tudok semmilyen formában egyetérteni a párt álláspontjával, mert alkalmazkodó, a rendszert belülről megváltoztatni akaró rendszerváltó stratégiáról árulkodik, miközben az Orbán-rezsimet csak kívülről megszüntetve lehet és kell felszámolni.

Az Együtt álláspontja

Az Együtt több mint egy éve illegitimnek tekinti az Alkotmánybíróságot. Szemben a bennünket más ellenzéki pártokkal összemosó LMP-s kritikával, mi jó ideje semmilyen formában nem tekintjük érvénynek és jogszerűnek az Alkotmánybíróság mint testület működését, döntéseit jogtiprónak és sok esetben nyíltan alkotmányellenesnek tartjuk. A jelölési folyamatban nem vettünk részt, képviselőink nem szavaztak.

Orbán Viktor rendszerében az Alkotmánybíróság a főhatalom alárendeltje, nem ellensúlya. Így funkciója is az, hogy a lényegi kérdésekben apologétája legyen a rendszernek, nem kritikusa. Ez akkor is így van, ha nagy ritkán alapjogi kérdésekben kritikával él az Alkotmánybíróság a jelenlegi magyar politikai status quoval szemben, mert ezek sosem a főhatalom megszerzésének és megtartásának kérdéskörét érintő kritikák. Tiszteletreméltó néhány jelenlegi és korábbi, kisebbségben levő alkotmánybíró törekvése a jogpozitivista és köztársasági alkotmányos hagyomány testületen belüli képviseletére, de e viselkedés heroizmusának alélt tiszteletétől távol tartanám magam. Erkölcsileg és politikai célszerűségi szempontból is tévesnek tartok minden olyan önfelmentő kisebbségi alkotmánybírói magyarázatot, amely a rendszeren belülről kíván ellensúlyt képezni, és ezzel igazolja saját politikai viselkedését. Mindezzel valójában csak legitimálnak valami olyat, amit alkotmányos, liberális demokrácia szempontjából nem volna szabad sem jobb, sem baloldaliként, sem liberális értékrendűként, sem zöldként, sem konzervatívként támogatni.

Ezt az Alkotmánybíróságot és Orbán rezsimjét nem lehet és nem is kell belülről megváltoztatni. A nép maga fogja leváltani és megszüntetni a rendszert, amennyiben a választók szükséges mértékű támogatását maga mögött tudva egy demokrata ellenzéki választói koalíció elsöpri majd az illiberális, alkotmánytipró és elnyomó rendszert.

A rendszerváltás poltikai aktus, így jogon kívüli. Ez a mai Alkotmánybíróság ex officio fogja elveszíteni mandátumát abban a pillanatban, hogy egy olyan, új Országgyűlés és kormány alakul, amely közvetlen demokratikus felhatalmazással a háta mögött az Orbán-rezsim eltörlésére kért mandátumot. Ez a rendszerváltás nem lesz jogfolytonos, és Polt Péter ugyanúgy el fogja azonnal veszíteni hivatalát, mint Matolcsy György vagy mások. Új rendszert, új alkotmányos kereteket kell alapítani, és azokon belül a régi status quo vezetőinek nincs maradásuk, hiszen őket mint rendszert a nép leváltotta.

Tanulni kell ehhez saját rendszerváltásunkból és a világ más rendszerváltásainak tanulságaiból. Miközben visszatekintve is helyesnek tartom az 1989-1990-es magyar rendszerváltás jogfolytonos és tárgyalásos jellegét, semmilyen formában nem tekintem ezt kizárólagosan lehetséges mintának az Orbán-rezsim leváltására. Az LMP politikai stratégiája egy jogfolytonos és tárgyalásos Orbán-utáni rendszerváltási szándékról árulkodik. Ezzel szemben az Együtt szerint alkotmányos forradalomra, és jogon kívüli legitim, demokratikus, a nép felhatalmazását bíró politikai aktusra van szükség egy új, plurális, alkotmányos és liberális demokrácia megteremtéséhez Magyarországon Orbán szabadságkorlátozó, az államot fogjul ejtő, haveri kapitalizmust és teljes járadékvadászatot megvalósító rendszere után.

Szabad-e egyáltalán alkut kötni velük?

Úgy gondolom, hogy Orbán-rezsimjével csak akkor szabad alkut kötni, ha annak következménye egyértelműen segíti a magyar liberális demokrácia újbóli megerősítének esélyét. E tekintetben az Alkotmánybíróság többségi viszonyainak teljes átalakítása vagy a parlamenti választási rendszer szabaddá és tisztességessé tétele ilyen kérdések volnának. Ezekben alkut lehetne kötni a rezsimmel.

Az LMP mostani döntése nem szolgálja ezen célokat.

Jó alku köttetett-e?

Ha puszta tranzakcionális kérdésként tekintük e politikai alkura, akkor a köztársasági célok elérését nem szolgálja az LMP mostani megállapodása. E tekintetben érthetetlen a döntés, hiszen semmivel sem leszünk közelebb újabb különvéleményeket megfogalmazó bírák megválasztásával hazánk újra-demokratizálásához, viszont a döntéssel az LMP legitimitást biztosított egy nem legitim, alkotmánytipró, rendszer-apologéta testületi többségnek.

A Reflektor-blogon kifejtett álláspont alapján az a reálpolitika jellegű megfontolás mozgatta az LMP-t, hogy az új bírák esélyt teremtenek a fékeken és egyensúlyokon alapuló liberális alkotmányos demokrácia magyarországi megerősítésére. Ez illúzió, és ezért téves a párt döntése.

Soha 2010 óta egyetlen egyszer sem döntött úgy a Orbán Viktor önszántából lényegi, hatalompolitikai kérdésben, amellyel magát külső, független, autonóm szereplőknek szolgáltatta volna ki. Nincs semmi okom feltételezni, hogy szemben az LMP optimizmusával, ne az lenne inkább az igazság, hogy a miniszterelnök saját hatalmi szerkezetének bebiztosítását szolgáló alkut kötött most is. A miniszterelnök felmutatta közben, hogy ha szükséges, akkor a Jobbik helyett az LMP-vel is tud kétharmadot teremteni a parlamentben, leértékelve ezzel a szélsőjobboldali párt alkupozícióját az elmúlt hónapok alkotmánymódosítási játszmája után.

Ismerve a jelenlegi Alkotmánybíróság kulcshatározatait, látva az új bírákat nem igaz az LMP azon feltételezése, hogy bármi jóra érdemi esélyt teremtene a mostani döntés. A legtöbb, amit remélhetünk, hogy néhány alapjogi kérdésben, amely hatalompolitikailag nem érinti Orbán-rezsimjének alapját, a Paczolay Péter vagy Lenkovics Barnabás által vezetett dicstelen testületek eseti, pozitív hagyományát követve megengedőbb, alapjog-védő határozatok fognak születni. Ehhez az is szükséges lesz, hogy a Fidesz jogállami alapokon álló belső kisebbsége se értsen egyet Orbán aktuális túlterjeszkedő szándékával, és az állampárt hatalmi frakciói politika küzdelmüket az Alkotmánybíróság feletti személyi kontroll gyakorlásán keresztül játszák le egyes befolyásolható bírák bevonásával. Bár immár ennek az esélye is sokkal kisebb, mint a Paczolay-féle testület idejében, hiszen ahhoz az időszakhoz képest sokat romlott a testület személyi összetétele.

A választási rendszert, a fékek és egyensúlyok rendszerét, a véghajtóhatalom korlátozását vagy fontos, fideszes szimbolikus ügyeket érintően eddig is és ezután is többsége lesz az orbáni álláspontnak a testületen belül, amelyet sem konzervatív, sem jobboldali jelzővel nem érdemes illetni, és maximum rezsimhűnek lehet nevezni.

Mindezek alapján nem gondolom, hogy – Magyari Péter megfogalmazását átvéve– „[a] legcsúnyább alku is jobb, mint a teljhatalom”. Mert bár lehetséges olyan tranzakcionális alku egy elnyomó rezsimmel, amely érdemi, stratégiai jellegű, pártpolitikai érdekek feletti hasznot hajt, de ehhez szükséges a rendszert gyengítő, világosan érzékelhető ellentételezés. A Fidesz számára irreváns volt a 11 taggal működő Alkotmánybíróság, és el tudták volna gond nélkül viselni azt is, hogy elnök nélkül, később csak 8 taggal működjön a testület. A most megkötött megállapodással ők jártak jól mind legitimitási szempontból, mind pedig a hatalmi biztosítékok tekintetében

Egy jó alku egy teljhatalommal jobb, mint a teljhatalom, de egy haszontalan alku rosszabb, mint a teljhatalom, mert legitimál valami olyat, ami nem méltó a legitimálásra. Márpedig jó alku most nem köttetett. A Fidesz most nem kötött látható kompromisszumot. Inkább csak megengedte, hogy az LMP téves politikai mérlegelése miatt belelépjen egy csapdába, amivel hasznot hajt a Fidesznek.

Az új bírák és Sólyom László öröksége

A mostani döntés kapcsán fontos kérdés a rendszerváltó alkotmánybíróság tiszteletreméltó örökségének ügye. Én nem gondolom, hogy akár a most megválaszott négy bíró, akár az így kiegészült testület bármilyen szempontból is egy lapon volna említhető a Sólyom–Kilényi–Zlinszky–Lábady és társaik féle testülettel. Miközben számos viselkedési és döntési kérdést illetően kritikusan szemléltem Sólyom László köztársasági elnöki időszakát, addig a demokratikus köztársasági hagyomány szempontjából fontos örökségnek tekintem a Sólyom-alkotmánybíróság munkáját. Míg akár a Magyar Gárda, akár a melegek jogegyenlőségének kérdésében a köztársaság pluralizmusát és érdekeit nem tisztelő módon, érzéketlenül viselkedett Sólyom László elnökként, addig alkotmánybírósági elnöksége, az irányítása idején meghozott határozatok jogfejlesztő és hagyományteremtő gyakorlata fontos példa minden későbbi magyarországi liberális demokrata kibontakozás szempontjából.

Ezzel együtt a mostani személyi döntések méltatlanok a köztársasági örökséghez. Előéletét és nyilvánosan hozzáférhető szakmai minőségét tekintve maximum Schanda Balázs fért volna be a rendszerváltó testületbe. Ott is számos erkölcsfilozófiai és szabadságjogi kérdésben inkább a kisebbségben levő bírákkal tartott volna.

A többieket illetően egyetértek a Kettős Mérce blog szerzőjével, akinek álláspontja szerint ugyan Marosi Ildikó tisztességét megkérdőjelezni nem lehet, de korábbi döntései számos kérdésben aggodalomra is okot adnak. Míg Szabó Marcell – szemben az LMP érvelésével – semmilyen formában nem tekinthető a ökopolitikai gondolat bátor alkotmánybírósági letéteményesének, hiszen az elmúlt években inkább gyáva, akkommodatív viselkedésről tett tanúbizonyságot, semmint hogy például Paks2 ügyében harcosan képviselt volna bármilyen karakteres álláspontot a magyar nyilvánosságban.

Horváth Attila pedig tovább fogja rombolni az amúgy is méltóság nélküli testület tekintélyét. Ennek oka nem a konzervatívnak tekintett meggyődődése, hiszen azzal semmi gond nem volna, hanem a pártpolitikailag jelentőséggel bíró kérdésekben elfoglalt, jól dokumentált véleménye. Aki Horthy Miklós szobrának festékkel való leöntése, a 2006 őszi szégyenletes események vizsgálata, a Ságvári Gimnázium névváltoztatása ügyében minden esetben pártpolitikai szempontok szerint értelmezhető, egyoldalú álláspontot foglalt el, attól nehezen remélhetjük az LMP által elvárt függetlenséget. Ráadásul a magyar jobboldali, nemzeti hagyományt is sokan méltóbb módon képviselték bármely korábbi alkotmánybírósági testületben vagy akár még a jelenlegiben is nála.

A sólyomi örökség politikai tekintetben nem egyoldalú és nem kirekesztő. Az immár négy új bírával kiegészült Alkotmánybíróságban nincs egyetlen olyan tag sem, aki a nem jobboldali magyar polgárok véleményét, erkölcsi meggyőződését képviselné saját meggyőződéséből fakadóan. Nem találhat magának tetsző álláspontot egy, a fokokozatos jogkiterjesztésben hívő meleg nő, nem találhat magának a szociális jogok elismerését remélő baloldali, de nem találhat a fenntarthatóságot és a zöld gondolatot magáénak valló polgár sem, aki számára sem Paks2, sem a természeti örökség megkárosítása nem elfogadható.

Az LMP szavazataival kiegészített Alkotmánybíróság nem képviseli a sólyomi örökséget, nincs tekintettel annak pluralizmus-tisztelő és köztársasági hagyományára. A matematika ma érvényes szabályai szerint pedig az immár 15 fős testület lényegi kérdésekben semmit sem tudna helyreállítani a sólyomi alapjogi örökség bármely eleméből, ha egy ilyen döntés érdemben sértené Orbán Viktor személyes hatalmi érdekeit.

Az LMP döntése a demokratikus kibontakozás szempontjából

Közismert tény, hogy az LMP önálló úton kíván járni, ennek megítélése a választók feladata. A párt mostani döntése nem szolgálja az Orbán-rezsim korlátozását és leváltását, sőt, legitimálja a rendszert. Ennél is súlyosabb probléma, hogy egy olyan döntést támogatott a párt, amely kizárólag jobboldali embereket juttatott a testületbe, így bár az LMP-nek akár lett is volna lehetősége más szellemiségű bírákról alkudni, ennek elérését irreálisnak tartva, inkább alkalmazkodott a párt a reálisan lehetséges személyzeti szempontokhoz. A rendszer belülről való megváltoztatása pedig szükségtelen és értelmetlen illúzió. Ráadásul akadályozza az illiberális rezsim alkotmányos forradalommal történő, nem jogfolytonos, demokratikus eltörlését.

Az LMP döntésének számomra az a legfontosabb és legszomorúbb személyes tanulsága, hogy immár kevésbé tudok hinni abban, hogy liberális demokratikus köztársasági körülmények között saját pártpolitikai érdekein felülemelkedve tudna plurális testületet létrehozni politikai alkuval az LMP egy új parlamentben.

Látva a vita stílusát, mindez arra utal, hogy az LMP antiliberális indíttatása, amely lényegileg helyi szembe a pártot az 1990 és 2010 közötti időszak örökségének több, valójában az Együtt álláspontja szerint megőrzendő elemével, egyre nehezebben átléphető árnyék a párt mögött. Az elmúlt egy hét után én személyesen kevésbé tudok hinni abban, hogy az általam vitapartnerként tisztelt Schiffer András képes volna az Orbán-rezsim elsöprése után egy olyan új, köztársasági Alkotmánybíróság felépítésében részt venni, amely méltó módon tükrözi a köztársaság érdekét és hazánk heterogén véleményklímáját.

Nem csak az a baj, hogy legitimitást adott a testületnek az LMP egy szerintem téves kalkulációban. Nem csak az a baj, hogy egy sokmillió magyart semmiben nem képviselő testületről próbálja elhitetni most az LMP, hogy nekünk is jó. Hanem az is baj, hogy a schifferi kritikai indulat kiegyensúlyozatlansága megingatta a hitemet abban, hogy bármikor is képes lesz-e Schiffer András kilépni a saját komfortzónájából az általa sokszor persze joggal kritizált hagyományos magyar baloldal és liberális közösség felé egy élhető, plurális köztársaság újrateremtése érdekében.

Márpedig a Negyedik Magyar Köztársasághoz mindannyiunknak ki kell lépnünk komfortzónánkból, és el kell fogadnunk egymást egy nemzethet tartozónak, ha valóban tudunk liberális demokraták lenni egy közösségben.

Tisztelettel: Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke

(Megjelent a reflektor.blog.hu oldalon.)

Az elmúlt időszakban új keletű bizonyossággá vált a demokrata ellenzéki táboron belül, hogy a Fidesz-kormány leváltása nem lehetséges a Jobbikkal való választási együttműködés nélkül. Indokként a széttöredezett ellenzéket, a kevés szavazót és a választási rendszert szokás felhozni. Reálpolitikai érvként pedig azt, hogy akár rájuk is szabad szavazni, ha ez megdönti az Orbán-rezsimet.

Szerintem ez teljes tévedés. Elvileg elfogadhatatlan, reálpolitikailag pedig szükségtelen a választási együttműködés a Jobbikkal. Ez nem segíti a nem nacionalista választói tábor kiszélesítését, és nem eredményez több Orbán-váltó parlamenti mandátumot sem. Már önmagában a Jobbikkal való választási együttműködés szükségességéről való beszédet is károsnak tartom az Orbán-rezsim előremutató leváltása szempontjából, mert félreérti a választási rendszert, a választókat és a centrista, liberális és baloldali erők előtt álló politikai kihívást.

Mindenki csak veszít vele 

A Jobbik 2014-re a korábbiaknál földrajzilag országosan kiegyensúlyozottabb támogatottsági szerkezetű párttá vált. Támogatóinak értékvilága ugyan továbbra is radikális, de nem kizárólag szélsőjobboldali. Számos kérdésben mérsékeltebbek a fideszeseknél. Megnőtt a rendszerrel, a piacgazdasággal, a gazdasági- és szociális helyzetükkel, várakozásaikkal elégedetlen középosztályi választók aránya a Jobbik táborán belül. A párt erősödött ugyan Nyugat-Magyarországon, de a modernizációs központokban, és különösen a központi régióban nem hogy áttörni nem tudott, inkább csak a korábbi táborát tudta stabilizálni. A 2014 óta eltelt időszakban a Jobbik támogatottsága ingadozott, nem látszik erősebbnek a 2014-es helyzetnél. Reális célja lehet a pártnak egyes, a Fideszből kiábrándult választók megszerzése, és a fiatal szavazók körében a rendszerkritikus hangúak megszervezése. Feléjük immár taktikai érdekből nem is cigány-ellenes, nacionalista hangon beszél a párt, hanem nemzeti technokrata hozzáállással, pragmatikus problémavezéreltséggel és megoldás-látszatokkal.

A valóságban a Jobbik küzd saját tábora szélsőségességével. A radikális választók tudják, mit keresnek, tudják, mit akarnak hallani, és számukra részben kénytelen is fenntartani a nacionalizmuson túl rendpárti, az etnikai jellegűként dekódolt hazai feszültségek élezésére épített politikát a Jobbik. Közben, szemben azzal az értelmiségi közhellyel, hogy a Jobbik már minden falu minden egyedülálló idős nénijének felvágta már az összes hátralevő télre való tűzifát, az igazság az, hogy bár a pártnak van szervezett bázisa, és ez versenyképes a nagyvárosok alatti települési körben a nagyobb pártokkal, de a hálózatépítés számukra is nehézségekkel teli. Ennek oka ugyanaz, mint másoknál: az elvándorlás, és a félelmet, elnyomást hozó helyi fideszes függés.

A Jobbik maga semmilyen formában nem érdekelt egy széles együttműködésben. Számukra politikai hitelességük feláldozását jelenti a Fideszével azonosan károsnak tekintett baloldalinak hívott politikai világgal való együttműködés. A mai Jobbik inkább várakozik tovább ellenzékben az Orbán-rezsimben, semmint hogy együttműködéssel váltsa le a rendszert. Sok Jobbik-szavazó számára e két nagy politikai csoport egyaránt a legyőzendő régi status quot jelenti, akikhez még csak közel sem szabad lépni. Ennek rövid távon persze következménye, hogy mindaddig, amíg a Fidesz nem omlik össze, ebben a választási rendszerben a Jobbik legfeljebb blokkoló kisebbség lehet a Parlamentben.

Velük szemben egy, a saját kihívásait megoldó liberális és baloldali ellenzék könnyebben válhat kormánytöbbséget alkotni képes parlamenti erővé önállóan, a többségi jellegű választási rendszerben. A másik oldal felől nézve a nyílt együttműködés a Jobbikkal a liberális demokrácia hívei számára meggyőződésbeli okokból kizárt. A párt hazánk geopolitikai kihívásait félreérti, a szegénységet és a megosztottságot rosszul kezeli, és folyatja a Fidesz nemzeti jellegű, bezárkózó válságkezelési megoldásait. Ezt egészíti ki a gyűlölet öncélú felkorbácsolása, amit a trumpi sikertől megrészegülve nyilván a valóságról való bátor beszédként értelmeznek önmaguk számára. Pedig csak a megoldásra váró jövedelemegyenlőtlenséget, elbizonytalanodást és félelmet használják ki hitelesnek ható módon, megoldások nélkül.

A Fideszen kívüli politikai világ teljes és nyílt együttműködése feloldhatatlan értékkonfliktusokat jelentene, összezavarná a választókat, és számos csoportot el is idegenítene. Ebben az esetben is igaz volna az a közhely, hogy a politikában a szövetségkötés önmagában nem eredményezi különböző szavazótáborok összeolvadását. Aki a Jobbikot a Fidesz zsákutcás politikájának folytatójának látja, nem tud együttműködni a párttal. Egy ilyen út teljes hitelességi és későbbi szavazatszerzési csődöt jelentene. 

Mandátumok is elvesznek 

Segítené-e az Orbán-rezsim leváltását, ha egy 106 egyéni választókerületre kiterjedő ellenzéki együttműködésbe a Jobbikot is bevonnák a további ellenzéki pártok? Könnyebb lenne-e a mandátumszerzés, ha a felek a politikai törésvonalak felett átívelő döntéssel nyíltan arra jutnának, hogy számos egyéni választókerületben nem indítanak egymás ellen jelölteket?

Nem, nem lenne könnyebb, inkább nehezebb volna, nem segítene.

Közös listát és közös egyéni jelölteket még a Jobbikkal való szükségszerűnek nyilvánított együttműködés legfőbb pártolói sem akarnak.

Ha egymás javára való visszalépésekkel és külön listákkal kívánná a Jobbikot is magába foglaló ellenzéki együttműködés segíteni a mandátumszerzést, akkor az országoslista-állítás, a kampányfinanszírozás és a helyi jelenlét fenntartása is aránytalanul nehézzé válna a résztvevők számára. És amennyiben politikai retorikai eszközökkel pedig még kísérletet is tennének a választók vállára nehezedő morális teher csökkentésére, és megmagyaráznák a Jobbikra is való szavazás Orbán-ellenes értelmét, akkor sem következne mindebből automatikusan több mandátum.

Számos olyan egyéni választókerület van, ahol mostanra hárompólusú politikai viszonyok stabilizálódtak. Igaz volt ez már 2010-ben is, de 2014-re végképp. Márpedig egy hárompólusú egyéni választókerületben körülbelül azonos szintű a liberális demokrata ellenzék, a Jobbik és a Fidesz tábora. Szinte kizárt, hogy ilyen területeken olyan mértékű szavazói átalakulás menjen végbe, hogy ne éppen abban volna a Jobbik is érdekelt, hogy legyen egy olyan harmadik szereplő az egyéni választókerületi versenyben, aki a többi szavazó lekötése révén a szélsőjobboldali jelölt számára 30-35 százalékos relatív szavazatszinten biztosítja az egyéni mandátumszerzést. Ha egy ilyen választókerületben a liberális demokrata ellenzék nem indítana egyéni jelöltet, akkor szavazói szétszavaznának a Fidesz és a Jobbik között, jelentős részük pedig otthon maradna. A taktikai jellegű átszavazásnak mindenképp komoly politikai költsége volna az átszavaztató oldalán.

A veszprémi és ajkai–tapolcai időközi választások éppen azt bizonyították, hogy a Jobbik nem érdekelt az ilyen típusú választókerületekben a duális versenyben, hiszen a győzelemhez szükséges 40-50-es szintre nehezen tudják felvinni a szavazati százalékukat. A választási adottságokat elemezve, figyelemmel a 2016 őszi népszavazás szavazat eloszlási mintázataira is, beazonosítható a 106 egyéni választókerületből 10-15, ahol a Jobbiknak reális esélye lehet akár a győzelemre is. Ezeknek azonban csak a kisebbsége olyan, stabilan, évtizedek (évszázadok) óta jobboldali országrész, ahol minimális a progresszív, liberális, baloldali politika beágyazottsága, tehát kétpólusú Fidesz–Jobbik verseny várható. De Pest megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye vagy Bács-Kiskun megye egyes részein – ahol történelmileg nagyon alacsony a liberális demokrata mozgalmak támogatottsága – a Jobbik jelenlegi támogatottsági szintjén nehéz elképzelni, hogy képesek lennének fej-fej melletti, kétpólusú versenyben, 15 százalékos átlagos támogatottság alatti liberális demokrata ellenzék mellett megszerezni a mandátumot. Ha mégis, akkor e cél eléréséhez éppen nem arra van szükség, hogy Budapestről postázott szórólapon megüzenjék az ellenzék túlsó végéről, hogy akkor mi is volna a választók helyben rendelt feladata, helyénvalónak tekintett taktikai szavazói viselkedése.

Mindebből következően megállapíthatjuk, hogy az egymás javára történő, reálpolitikai megfontolásúnak szánt jelölt-visszaléptetés (amit ugyebár lehetetlen letagadni) káros a Jobbik mandátumszerzési esélyeire nézve, és mindkét fél számára komoly politikai költséggel jár. Ahol hárompólusú a verseny, ott éppen ez kell a Jobbiknak is, ahol pedig kétpólusú a Fidesz–Jobbik szempontjából, ott pedig a választók is ki tudják találni, mely jelöltbe kell beleálmodniuk a helyi változás esélyét, ha a Jobbik jól politizál.

Van más út

A liberális demokrata ellenzék a mai, többségi választási rendszerben széttöredezettsége ellenére is közelebb áll a Fidesz abszolút többségének megtöréséhez és legyőzéséhez. A szavazótábor bővítését versenyben kiválasztott, közös miniszterelnök-jelölttel, külön listákkal és előválasztási versennyel lehet biztosítani. Egy ilyen stratégia pedig inkább közelebb hozza egyes hárompólusú egyéni választókerületek megszerzésének esélyét is, a Jobbikkal való együttműködés nélkül, természetesen. Ezért is képviseli ezt az Együtt. A szavazók Jobbikra történő taktikai szavazásra való rábeszélése helyett ugyanezt a politikai erőfeszítést a liberális demokrata politika bátor megújítására kell felhasználni.

A társadalmi egyenlőtlenségek csökkentéséről, a biztonságérzet megerősítéséről, a jövedelmi válság fenntartható kezeléséről és a liberális demokrácia radikális eszközöket is igénylő helyreállításáról, a hideg polgárháború befejezéséről kell beszélni inkább. Szembe kell fordulni az elmúlt évtizedek néhány politikai tabujával a megújulás érdekében akár az igazságtétel, akár az oktatási reform, akár pedig középosztály megerősítése területén. Versenyben hitelesített, új, harcedzett helyi és országos kihívókkal minden pesszimizmussal szemben lehetséges a liberális demokrata tábor bővítése.

Mi, az Együtt részéről a megújulás listájának megszervezését tesszük hozzá a győzelemhez. És bátorítunk mindenkit 106 egyéni jelölt előválasztással hitelesített indítására, hogy ne egymástól és a győzelemtől vegyenek el szavazatot helyi politikusaink. Várjuk, hogy más ellenzéki pártoknak milyen, kidolgozott terveik lesznek a 2018-as győzelemre. Szerintünk a változatlanság és a 2014-es kudarc megismétlésének útja nem jó terv. 

És utána mi következik? 

A Jobbikot a magyar választók legitimálták, így legitimációs vitát róluk folytatni felesleges. Ráadásul a nép véleményét lenéző elitizmus is. Mivel ők magukat nem mondják olyan pártnak, amely osztja a liberális demokrácia alapelveit, így identitássértő módon felesleges minden politikai együttműködés velük a választások során. Normalizálni sem kell őket, engedni sem szabad ezt. Sokkal fontosabb a valós problémák empatikus megértése, a jövedelemelosztási igazságtalanságok és más félelmek megválaszolása. Mindebben kulcsfontosságú a nehezen elviselhető jelenkori valóság bátor megváltoztatásának képviselete. 

A Jobbikkal egy új köztársaság parlamentjében együtt lehet működni bizonyos döntéseknél. Az új politikai rendszer kialakításába mint legitim pártot be kell őket vonni a Fidesz leváltása után, hiszen részei a magyar pluralizmusnak. Az illiberális Orbán-rezsim leváltásához azonban sem a választások előtt együttműködő partnerként nem szükségesek, sem pedig magához a rezsim megtöréséhez.

Utóbbi, demokrata módon végrehajtott alkotmányos forradalommal önmagától végbemegy. A kormányváltás tényével megszűnik Orbán Viktor illibeárlis alkotmányos rendszere, tisztviselőinek mandátuma önmagától megszűnik az új köztársaságban. Ehhez csak az kell, hogy erre kérjen felhatalmazást egy liberális demokrata választási együttműködés, amelynek milliók jogos bizonytalanságára és félelmeire is empatikus, hiteles megoldást kell ajánlania. A rezsimváltás után pedig egy új köztársaság alapítása, amelynek − szemben a Fidesz rendszerével − tekintettel kell lenni hazánk plurális politikai közösségére. A kulcskérdéseket érintő nemzeti egység megteremtése lehet csak a cél egy új rendszer alapításánál, aminek véghezvitele sokáig eltart majd.

Mindennek alapja a változás, amely csökkenti az egyenlőtlenségeket, növeli a biztonságot, és nyugatias együttműködéssel biztosítja a magyar politikai nemzet megerősödését.

Az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ügyében a Fidesz gyáva és kétszínű politikát folytat. A kezdeti támogatás helyett most az egyezményről leválasztják átmenetileg a nemzeti hatáskörbe tartozó kérdéseket, minden mást a későbbi ratifikációra halasztanak. Az Együtt támogatja a CETÁ-t, mert jobb a magyar nemzetgazdaságnak, mint a mai helyzet. Ezért nem támogatjuk a Fidesz javaslatát. A globalizációval számos gond van, de ezek megoldása az együttműködés, nem a nemzeti elzárkózás. Abból csak szegénység lesz.

Szigetvári Viktor beszéde az Együtt III. küldöttgyűlésén 

Köszönöm szépen Juhász Péter beszédét.

Büszkék lehetünk arra a kitartó korrupció-ellenes harcra, amellyel segíti az Együtt munkáját. Biztosíthatom teljes szolidaritásunkról.

Amiben tudjuk, segítjük tovább, hiszen őt azért támadják becstelen módon, mert volt bátorságra arról beszélni, hogy Orbán Viktort, a leggazdagabb magyart nem az ország érdekli, hanem az, hogy Orbán Ráhelnek újabb szállodákat tudjon venni Mészáros „Stróman” Lőrinc, és Tiborcz István, a miniszterelnök veje pedig még több túlárazott ledes lámpát tudjon szállítani uniós pénzből fideszes önkormányzatoknak.

Sok erőt és kitartást kívánok neked, Péter! 

Tisztelt küldöttgyűlés, kedves barátaim!

Egy héttel vagyunk Orbán Viktor gyűlöletkeltő, Európa-ellenes és figyelemelterelő népszavazása előtt, és másfél évvel a 2018-as parlamenti választások előtt.

Jövő vasárnap Orbán Viktor kudarcot fog vallani, és ehhez az kell, hogy ne menjünk el szavazni. 

Arról szeretnék ma beszélni, hogy mit gondol az Együtt a népszavazásról és a 2018-as győzelem útjáról.

Kedden a Móricz Zsigmond körtéren kampányoltam az Együtt újbudai aktivistáival azért, hogy minél kevesebben menjenek el szavazni ezen a népszavazáson. Már éppen indultam volna tovább, amikor odalépett hozzám egy korombeli apuka, kislánya kezét szorongatva. Egy szomorú történetet akart elmesélni nekem, miközben elvette szórólapunkat.

Kislánya alsótagozatos általános iskolás, és néhány hete volt az évkezdő szülői értekezlet. Szeptemberben új osztálytárs érkezett az immár negyedikes, budai osztályközösségbe. Budapesten belüli költözés miatt egy olyan lánnyal bővült az osztály, akinek édesanyja magyar értelmiségi, apukája pedig 20 éve hazánkban élő és dolgozó, muszlim származású diplomás mérnök.

A szülői értekezleten az államosított oktatás aktuális és konkrét nehézségeinek immár szokásos áttekintése után szót kért az egyik szülő, és aggodalmának adott hangot, mert szerinte, ahogyan fogalmazott, az „arab kislány” rontja a gyerekek biztonságát, és „bármi történhet”.

Mondhatta volna azt is, hogy „ne kockáztassunk”.

E borzalmas plakátok figyelemelterelő munkájának az eredménye, hogy egy budai általános iskolában a negyedikes osztályfőnöki eligazításon egy középosztálybeli magyar anyuka azért látszik aggódni, hogy egyik reggel nehogy öngyilkos bombamellényben sétáljon iskolába az uzsonnásdoboza és kezére kötözött tornazsákja mellett az új kislány, aki lehet, hogy csak Petőfi Sándorról vagy Toldi Miklósról és a 1848-49-es magyar szabadságharcról akarna inkább tanulni félig arab származású magyar diákként.

Orbán Viktor megmérgezte Magyarországot.

Sokan inkább félnek ma a tornazsákos kislányoktól és szüleiktől, mint attól, hogy Orbán Viktor, a leggazdagabb magyar csak azért csinálja mindezt, hogy Mészáros „Stróman” Lőrinc újabb szállodát tudjon vásárolni Orbán Ráhelnek, és Tiborcz István, Orbán Viktor veje pedig uniós pénzből még több túlárazott ledes lámpát tudjon szállítani fideszes önkormányzatoknak. 

Hiszen egy dologban biztosak lehetünk: az elmúlt egy évben a magyar miniszterelnököt nem érdekelte egyáltalán a magyarok fenntartható biztonságának növelése, nem érdekelte a menekültválság miatt elengedhetetlenné vált társadalmi párbeszéd higgadt lefolytatása, nem érdekelte a megerőszakolás, vallási és politikai diszkrimináció elől menekülők emberséges támogatásának erkölcsi kötelezettsége, és nem érdekelte az sem, hogy nemzetközi szövetségeseink sok jó javaslatot tettek annak érdekében, hogy közös hazánk, Európa nagyobb biztonságban legyen. 

Nem. A magyar miniszterelnököt inkább az érdekelte, hogy hazudjon Londonról, hazudjon Stockholmról, hazudjon Angela Merkelről, hazudjon a római pápáról, hazudjon az Egyesült Államokról és az Európai Unióról, hazudjon a csepeli önkormányzati bérlakásokról, hazudjon a magyar cigányok segélyeiről, hazudjon az ellenzéki önkormányzatok uniós összjátékáról, hazudjon az európai terrorcselekményekről, hazudjon a jó megoldás részét képező kvótáról, és hazudjon a kerítésről.

Mindezt csak azért – de szerintem már tudjátok a választ –, hogy Mészáros „Stróman” Lőrinc, Orbán Ráhel és Tiborcz István tovább gazdagítsa az ország leggazdagabb emberét, Orbán Viktort. 

A 10 milliárd forintos gyűlöletkampány hatása sajnos akkor is velünk marad évtizedekre, ha jövő vasárnap Orbán Viktor kudarcot vall.

Mert kudarcot fog vallani, és ebben mások mellett az Együtt, a MOMA és a PM közös, beintős kampányának is lesz szerepe.

Örülök annak, hogy mostanság, amikor fájdalmasan sok hírt lehet hallani ellenzéki politikusok és a Fidesz együttműködéséről, akkor mi, Bokros Lajossal és Karácsony Gergellyel össze tudtunk hozni egy együttműködést.

Mert együttműködés nélkül nincs siker, együttműködés nélkül nincs változás, együttműködés nélkül nincs győzelem.

Közös óriásplakát kampányunk Pápától Nyíregyházáig folyik. Aktivistáink az utcán vannak, és egyszerre beszélünk a magyar miniszterelnök lopott vagyonáról, és a menekültválság emberséges és biztonságteremtő megoldásáról.

Mert azért azt ne feledjük el. Csak jobb megoldás van annál a menekültválságra, mint amit Orbán Viktor tesz.

A pozsonyi uniós csúcs után hazugságspirálba keveredő magyar miniszterelnök másfél éve nem tesz mást, mint ellehetetlenít minden közös biztonságteremtő akciót az Unióban, önkényesen intézkedik, és ezzel más országokra rakja a terhet, miközben Vlagyimir Putyinnal összekacsintva nemcsak hazánkat sodorja Európa-ellenes céllal keletre, de közben a mai EU szétverésén is dolgozik, hogy legyen mire innia a Kremlben Orbán Viktor oroszországi üzleti partnerének. 

A gyűlöletkampány hatása velünk marad.

Orbán ellehetetlenítette az értelmes társadalmi válságkezelést, mert sokan joggal ijedtek meg.

Számukra ismeretlen, bizonytalanságot okozó helyzet az, ami történik. A Fidesz az ő félelmeiket inkább erősítette, semmint feloldotta. Pedig van megoldás.

Előítéletek helyett szabályok. Plakátok helyett menedék. Nacionalizmus helyett együttműködés. Indulatok helyett józan megoldások. Szélsőség helyett középút.

Éppen ezért kérjük, közösen partnereinkkel, hogy mindenki maradjon otthon jövő vasárnap, mert ez a legegyszerűbb módja annak, hogy Orbán Viktornak üzenjünk. Hazug kérdés nem érdemel választ.

Orbán jövő vasárnap kudarcot fog vallani, és ehhez kell, hogy otthon maradjunk. Nem tehet meg mindent ezzel a néppel, és jövő vasárnap ő is meg fogja tanulni ezt!

Kedves barátaim!

Érdemes világossá tenni most, ezekben a nehéz heteken, hogy a sokszínű és nyitott közösségek erősebbek, és ügyesebben veszik az eléjük kerülő akadályokat.

Azok a sokszínű közösségek, ahol több nő, több kisebbségi származású kerül vezető pozícióba, jobb döntéseket hoznak, mert a közösség tagjai könnyebben látják önmagukat viszont a vezetők döntéseiben. 

Egy sokszínű, nyitott Magyarország erősebb ország lesz.

Valaki vagy hidakat épít, vagy kerítést. Ebben nincs más út. És az Együtt hidakat szeretne építeni, összekapcsolva azokat, akiket a politika szétválasztott.

Látjuk, hogy vannak, akik kacérkodnak ellenzékiként a másik úttal. Látjuk, hogy vannak, akik nem mernek mostanság egyenesen beszélni. Erre is alkalmas ez a gyűlöletkeltő népszavazás. Hogy elváljon a tüdő a májtól.

Vannak akik úgy csinálnak, mintha nem is lenne népszavazás, vannak, akik minden nap mást mondanak.

De legalább ez is kiderült, ahogyan aggasztó azon hírek sora is, hogy önkormányzatokban hogyan működnek együtt egyes ellenzékiek saját pártjukat is elárulva a Fidesszel.

Pedig a 2018-as győzelem lehetséges, de nem így.

Kedves barátaim!

2018-ban politikai fordulatra van szükség.

Az ellopott közvagyont államosítással vissza kell szerezni, a Fidesz által megsegített korrupt vállalkozókat büntetőadókkal kell sújtani, a régi rezsimmel minden folyamatosságot meg kell szakítani, és tisztségviselőik automatikusan elveszítik minden pozíciójukat a kormányváltás után.

Igazságtételre, kárenyhítésre van szükség trafikosnál, megalázott nyugdíjasnál, juttatásától megfosztott tűzoltónál, rendőrnél és magán-nyugdíjpénztári tagnál.

Meg kell állítani az egyenlőtlenségek növekedését, és fenntartható gazdasági növekedést kell teremteni.

Egyszerre kell felszabadítani a magyar oktatást a politikai elnyomás alól, és teljes szemléletváltással, valamint több pénzzel segíteni a tudás terjesztését és a képességek fejlesztését.

A 2018-as győzelemhez vissza fogjuk szerezni azok bizalmát, akik az elmúlt évtizedekben csalódtak a politikában.

Jogos kritikáikat elfogadva kérjük őket, ne elforduljanak a közélettől, hanem vegyenek részt velünk annak megváltoztatásában, mert csak együtt érhetünk célhoz.

Néphülyítéstől mentes, új politikai kultúrát képviselünk: tettekkel harcolunk a korrupció ellen, tiszteljük a szakértelmet, és új vezetőket ajánlunk a választópolgároknak, mert csak így érhető el a győzelem.

Az Együtt ahogy eddig is, ezután is mindent a 2018-as győzelemnek rendel alá.

Ezért hozunk ma határozatot a győzelem általunk képviselt útjáról.

Személyesen abban hiszek, ezt fogom ma is képviselni, hogy a változást akaró polgárok számára lehetővé kell tegyük, hogy önállóan szavazzanak az Együttre, mert meg kell szerveznünk és képviselnünk kell a megújulás erőit.

És közben, ahogyan eddig is, ezután is küzdenünk kell az előválasztásért mint az együttműködés megteremtésének eszközéért, mert ez egy kiváló eszköz arra, hogy az ellenzéki jelölteket versenyben válasszuk ki.

Ez hitelesít, és új szavazókat hoz.

Kedves barátaim!

A politikus nem elfut, hanem küzd, harcol és győz. Az Együtt küzdeni, harcolni és győzni fog.

Ha kisebbségből kell többséget csinálni, akkor úgy.

Ha újabb és újabb együttműködéseket kell létrehozni, ahogyan most mi most példát mutattunk a népszavazási kampányban, akkor úgy.

A törésvonalak nem a pártok között húzódnak. A megújulást sokan képviselik sok magyar pártban. Nem a párttagkönyv színe dönti el, ki a jó ember, ki a rossz, ki az, aki megalkuszik a Fidesszel és ki nem, ki az, aki feladja a győzelem reményét és ki nem.

Az Együtt kötelessége a megújulás erőinek megszervezése – ez elől nem elfutunk, hanem küzdünk, harcolunk az előválasztásért, az új politikai kultúráért.

Orbán Viktor politikája a rossz ösztönökre játszik rá, ennek leple alatt gazdagszik.

De lesz még Magyarország  boldog, békés, együttműködő, nyugatias ország, amelyben helye van a fél arab magyar kislánynak, a magyar cigánynak és a középosztályi családoknak egyaránt.

Boldogságot teremteni sokkal nehezebb, mit gyűlöletet kelteni. De mi, az Együttben a nehéz kihívásokat szeretjük. Nem elfutunk, hanem küzdünk a 2018-as győzelemért, és egy új Magyarországért.

Köszönöm szépen a figyelmet!

Mielőtt teljesen úrrá lenne rajtunk a Fidesz által keltett gyűlölet, érdemes figyelni, mi történik a minket körülvevő világban. Párizs, New York és London polgármesterei közös nyilatkozatban állnak ki az emberség, a biztonságteremtés és a menekültválság sikeres megoldása mellett.

Bátor őszinteséggel kell beszélni az együttélési konfliktusokról, az előítéletekről, a jogos félelmekről. De ezeket nem szítani kell, hanem lépésről lépésre csillapítani. Erre válasz Bill de Blasio, Anne Hidalgo és Sadiq Khan minden gondolata. Közülük kettőt a múlt héten hallottam beszélni fontos kérdésekről Montreálban. Megerősítették bennem, amit eddig is gondoltam: nem elmérgesíteni kell a gyűlöletet, hanem figyelemmel, szabályokkal és empátiával kell megőrizni kultúránk alapértékeit úgy, hogy közben csökkentjük társadalmaink szorongásait.

Manapság, amikor a Fidesz iszlámellenes, rasszista, embertelen és együttműködésre képtelen politizálással kelt egyre nagyobb félelmet, látnunk kell: van egyszerű, pozitív, tisztességes és optimista alternatíva is. Nyíltan kell beszélni jogos aggodalmainkról, és közben erkölcsi és célszerűségi szempontból egyaránt mint lehetőségre kell tekinteni a menekültválságra.

A Fidesz azért lehetetlenít el minden társadalmi párbeszédet, mert a tudatosan szított gyűlölet és félelem mögött nyugodtabban szeretne Lőrincnek, Ráhelnek, Andynek és Voldemortnak lopni még többet. Puszta figyelemelterelés el. Még csak biztonságot sem akarnak teremteni a maguk módján sem.

Aki hajlandó elfogadni közös értékeinket, annak a maga sokféleségével együtt helye van közöttünk nyugaton, Európában és Magyarországon. Hazánk jobb ország lesz azáltal, ha nem bezárkózik, hanem nyitottá válik azokra, akik békében akarnak velünk együtt élni.

Boldog Magyarország csak egy nyitott és a démonaival leszámoló Magyarország lesz.

Lázár János kioktatta a makói plébánost, aki az emberség nevében mert megszólalni saját püspökkarának hallgatásával szemben. Majd pedig új Trianonnal riogatott a főminiszter a népszavazás kapcsán. Amikor az emberek jogos aggodalmait kezeletlenül hagyó, sőt, súlyosbító, tolvaj Fidesz kioktat egy katolikus papot, az minden rezdülésében erkölcsi szégyen.

Szigetvári Viktor beszéde az Együtt Országos Politikai Tanácsának 2016. szeptember 3-i ülésén.

Tisztelt Országos Politikai Tanács! 

Egy nap híján egy hónap múlva népszavazás lesz Magyarországon. Kampányba kezdett az Együtt, mert erkölcsi kötelességünknek tartjuk, hogy szembeszálljunk a Fidesz néphülyítésével és gyűlöletkeltésével.

A legegyszerűbb megoldást, a távolmaradást kérjük mindenkitől. Mert Orbán Viktor hazug kérdése nem érdemel választ.

A Fidesz nem a menekültválságot akarja enyhíteni, nem egy jobban működő Európai Uniót akar, nem biztonságot akar, hanem milliárdokért hazudnak nekünk a saját pénzünkből Európáról, hazudnak a menekültválságról, és hazudnak hazánk kötelességeiről is, hogy közben tudjanak lopni, és ne figyeljünk az oktatás, az egészségügy és a munkaerőpiac válságára.

Ez egy Európa-ellenes népszavazás. A magyar gyarapodás és polgárosodás garanciáját jelentő tágabb közösségünk, az Európai Unió elfogadottságát rombolja módszeresen a Fidesz.

Azokról nem szokás hazudni, akik gazdasági növekedésünket biztosítják. Annak nem szokás a rossz hírét kelteni, ahová Szent István királyunk óta folyamatosan törekszünk, egyre közelebb és közelebb. Egy olyan államszövetséget nem szétverni kell, amely éppen abban segít, hogy Magyarország békében lépjen túl több évtizedes válságán, és képes legyen végre újra polgárosodni.

Az Együtt a kezdetektől fogva a józan középúton járva beszél a menekültválságról. Bár ellenfeleink saját erkölcstelenségükből úgy menekülnek ki nap, nap után, hogy minket naivitással és valóságismeret-hiánnyal vádolnak, mi pontosan tudjuk mi vesz minket körül. Ráadásul erről bennünket nem Putyin ügynökei tájékoztatnak.

Az Együtt nem migránsellenes, hanem gyűlöletellenes. Az Együtt nem kvótaellenes, hanem kerítésellenes. Az Együtt nem fogadna be mindenkit és mindenhonnan ellenőrzés nélkül, hanem biztonságot és nyugalmat teremtene. Az Együtt nem szétverné Európa terror ellenes küzdelmét, hanem megerősítené az együttműködés révén.

Közös határőrizet, közös kiutasítási politika, közös menekültelosztási kvóták, és közös segélyezési politika. Előítéletek helyett szabályok. Plakátok helyett menedék. Indulatok helyett józan megoldások. Csak jobb és tisztességesebb alternatívája van annak, amit most a Fidesz tesz a hazánkkal.

Tisztelt Kollégák!

Örülök annak, hogy arról számolhatok be, hogy jó partnerekre találtunk a népszavazási kampányunkhoz. Közel 20 millió forintból közös plakátkampányba kezdtünk a Modern Magyarországért Mozgalommal és a Párbeszéd Magyarországért Párttal. Velük nem mindenben gondolkodunk ugyanúgy, de ugyanazzal a bátorsággal szállunk szembe a Fidesszel, és együttműködve kampányolunk. Ott leszünk az utcákon, tereken az elkövetkező hetekben vidéken és Budapesten.

A világban új együttműködések, új törésvonalak, új koalíciók jelennek meg mostanság. Bár továbbra is lehet tudni, hogy ki baloldali, ki liberális, ki centrista, ki konzervatív vagy jobboldali, de nem ezek azok a törésvonalak, amelyek alapvetően meghatározzák az új politikai együttműködéseket.

Több dolog köti össze Barack Obamát, Theresa Mayt, Angela Merkelt, Matteo Renzit vagy Justin Trudeaut, mint ami elválasztja őket.

Szélsőség helyett középút. Nacionalizmus helyett együttműködés. Bezárkózás helyett nyitottság. Populizmus helyett megoldások. Régi zsákutcák helyett új irányok.

Ez kapcsolt össze minket a MOMA-val és a PM-mel, amikor a bojkott mellett kampányolunk közösen, és felhívjuk sokak figyelmét arra, hogy a gyűlöletkeltő és néphülyítő Fidesz csak eltereli a figyelmet.

Mert stadionokban nem lehet beteget gyógyítani. A budapesti olimpiától nem lesz jobb a magyar szakképzés. Az alacsony bérek, a munkaerőhiány és a munkanélküliség hármas válságát Tiborcz István, Mészáros Lőrinc, Garancsi István hármasa nem fogja megoldani. Mert a strómanokat azért tartják, hogy lopjanak, nem azért, hogy a köztársaság válságának megoldásán dolgozzanak.

A közös kampány mintája annak, hogy az ellenzék képes együttműködni, ha ugyanaz a célunk, és mindegyik résztvevő tiszteli egymást, és senki sem árulja el a másikat vagy a közös célt.

Szorosan együttműködni mi, az Együttben csak azokkal tudunk és akarunk, akik győzni akarnak 2018-ban, és nincs semmi csábítás, ami ebben őket eltántoríthatja. Ennek érdekében önálló politikát folytatunk, tanulva az elmúlt évekből. Szövetségre csak azokkal léphetünk, akik értik az új politikai korszellemet. Most is ezt tettük.

Mi egy, a józan középúton járó, önálló, kőkemény, cselekvő politikához keresünk szövetségeket. És meg is fogjuk őket találni pártok és civilek körében annak érdekében, hogy új politikával legyen leváltva az Orbán-rezsim, és az utána következő demokratizálás és politikai fordulat valóban megtörténhessen.

Ez csak még több változással lehetséges, mert nagyobb szabadság és több szolidaritás csak így lesz Magyarországon. Ez csak demagógiától mentesen lehetséges, hitelesen beszélve, a szakértőkre hallgatva. Ez csak nyugatra fordulva lehetséges, a kelettel legfeljebb csak üzletelve. Ez csak Európában lehetséges, ahol Magyarországnak csak akkor van jövője, ha nem felhergelt indulatokban fuldokolva fogyunk el évtizedről évtizedre, hanem másokat befogadva, önmagunk megosztottságait csillapítva jobb arcunkat mutatjuk a világnak.

Változás. Hitelesség. Nyugati fordulat. Európa.

A néphülyítő és gyűlöletkeltő népszavazás érvénytelenné tétele ennek az útnak az első lépésre. Nagyon örülök, hogy az Együtt másokkal együttműködve küzd most e célok eléréséért.

Köszönöm a figyelmet!