Szigetvári Viktor beszéde Kulcsszerepben a nők című konferencián.

Tisztelt Konferencia!

Tartalmas programon vagyunk már túl, és a politikusi vita még hátra van, így csak néhány percet kérek.

Ezúton köszönöm minden résztvevőnek, aki elfogadta meghívásunkat! És köszönöm szépen Szelényi Zsuzsának, Spät Juditnak és Pápa Leventének, hogy elkészült az Együtt javaslata a nők munkaerőpiaci szerepvállalásának erősítéséről. Köszönöm a sok egyeztetést, és köszönöm a bátorságot az új gondolatok megfogalmazására. 

Most két dologról szeretnék beszélni: a változás és a vita fontosságáról. Mert számunkra, az Együttben a változás és a vita két fontos dolog.

De előtte engedjenek meg, kérem, egy személyes megjegyzést!

Tisztelt Konferencia!

Engem gyerekként apukám ébresztett, és ő adott reggelit, mert anyukám korábban indult dolgozni. A szülői értekezletekre vagy a szülői munkaközösség találkozóira legalább fele részben az apukám járt el. Az elmúlt években úgy alakult, hogy szüleim közül inkább apukám jár vásárolni akár a szupermarketbe, akár a piacra. Tudja rendesen, hogy hol jobb a friss kenyér, hol szebb a krumpli, és azt is, hogy hol van csak ugyanaz a tucatáru, amit összeszedtek a Nagybanin. 

Anyukám egy földpadlós zalai házban született egy kis faluban, és egy országos egészségügyi intézet főigazgató helyetteseként ment nyugdíjba diplomás emberként. Kora miatt lassan nekem kell leállítanom állandóan túltengő szociális aktivitása miatt, amit Kispesten kifejt. Egyébként autót vezetni 48 évesen tanult meg, és mindig is jobban vezetett, mint apukám. Felsőfokú képzettsége egy részét munka, gyereknevelés mellett szerezte meg.

Sokfélék vagyunk.

Én például szeretek rendet rakni, de nem szeretek fürdőszobát takarítani, és a bevásárlás sem okoz gondot, miközben a portörlés untat. De csinálom, mert ebben állapodtunk meg. Politikusként az ingeimet általában magam vasalom, de örülök, ha ebben kapok segítséget a menyasszonyomtól. Ha sokat vagyok vidéken a munkám miatt, akkor nyilván sérül az otthoni munkamegosztás egyensúlya, de vásároltam azért én már be hétvégére a várpalotai Lidlben is egy szórólapozás után, úton hazafelé Veszprém mellől.

Szóval sokfélék vagyunk. És nyilván családi örökségünk nagy mértékben befolyásolja, milyen módon, milyen mértékben, milyen hozzáállással veszünk részt az otthoni munkában, és azt is, hogy én majd például milyen módon veszek részt majdani gyermekeim felnevelésében.

Vannak nők, akiket úgy neveltek és úgy szeretik, ha a család működtetéséből jobban kiveszik a részüket. De vannak rengetegen, akik számára e hagyományosnak tekinthető munkamegosztás már igazságtalannak, fárasztónak és egyenlőtlennek bizonyul. De a kibeszéletlen és feloldatlan otthoni konfliktusok néma tömegében ilyen munkamegosztási jellegű vitákat félnek kinyitni. Így marad minden a régiben, ami tönkretesz életeket, ambíciókat és családokat.

A nők munkaerőpiaci esélyeinek dolga nem csak a nők dolga. Nem csak a nők értik e problémát. Nem csak a nők tudják, hogy ezzel kezdenünk kell valamit.

Mert ma úgy van, hogy karrier és család, a hivatásban való önkiteljesítés és a gyermeknevelés összeegyeztetése a nőktől több áldozatot kíván. És ez akkor is így van, ha mi, az Együttben elfogadjuk azt is, ha valaki nőként, elvált és újraházasodott családanyaként is inkább a hagyományos szerepet választja. Mi őt sem maradinak, sem önfeladónak nem tartjuk. Csak értjük, hogy ő viszont úgy szeretne élni.

Viszont mivel látjuk és tudjuk, hogy 2015-ben már nagyon sokan máshogyan szeretnének élni, más munkamegosztást akarnak otthon kialakítani, így ebben nem csak nekünk, férfiaknak van dolgunk a nők mellett, de a politika Magyarországon förtelmesen macsó világának is. Mert a nők munkaerőpiaci helyzete nem a nők ügye, hanem mindenkié.

Nekem szerencsém van. Jó mintákat hozok otthonról. Szégyellném magam, ha a házimunkából vagy később a gyereknevelés környéki dolgokból ne akarnám kivenni a részem. Nálunk amúgy is nem a gyerek, hanem a politika időigénye miatt szokott minden borulni....

De az biztos, hogy a minták mellett fontos, hogy az állam jó ösztönzőket alakítson ki, a munkáltatóknak érdekükben álljon változtatni, hogy a nap végén a családi asztalnál feleségek és férjek, élettársak és más kapcsolatok meg tudják egymással beszélni: milyen állami, jóléti és munkaerőpiaci támogatás mellett, milyen időbeosztást, életstratégiát alakítanak ki nők és férfiak közösen annak érdekében, hogy az otthoni munkamegosztásnak ne a nők legyenek a kárvallottai.

Ezért fontos az Együtt mostani javaslata, mert a macsó magyar politika világában mi együtt tekintettünk rá erre a problémára, és közösen tettünk új javaslatokat. Mert ez nem csak a nők ügye, és nem csak nekik fontos.

Tisztelt Konferencia!

Most a változás fontosságáról engedjenek meg, kérem, néhány gondolatot!

A változás nekünk az Együttben azért fontos, mert 2014-ben megtanultuk: az ellenzéki ajánlat nem volt megfelelő. Nem volt kormányzóképes, és nem volt hiteles.

Mi, az Együttben nem más pártok személyzeti ügyeivel foglalkozunk, nem azt magyarázzuk a sajtónak, hogy ki és mikor mi és mekkora lesz, ki és miként fog mihamarabb uralkodni a másikon. Mert ez sehova sem vezet.

Nekünk az Együttben erősödnünk kell, új szervezeteket kell alapítanunk és közben kormányzóképes alternatívát kell állítanunk. Ez változás nélkül nem megy. Mindenkire kiterjedő változás nélkül pedig nem leszünk hajlandóak 2018-ban az együttműködésre. És e változás nélkül a győzelem is lehetetlen. Szerintünk másoknak is kellene változniuk az ellenzéki térfélen, de az az ő dolguk.

Csak akkor szólunk, ha a Fidesz jobboldali populizmusára mások baloldali néphülyítéssel válaszolnak.

A változásnak része, hogy elismerjük: nem szégyen tanulni. Van tudás Magyarországon civil szervezeteknél, önkormányzatoknál és állami szerveknél, illetve professzionális szakértőknél a nagy, nemzeti kihívások megoldását érintően.

Van tudás, csak ezekre a politika ritkán figyel.

Mi most arra törekszünk, hogy ellenzékben is és később kormányon is figyeljünk a szakértők, az érintettek és a civilek szavára. Miközben az értékválasztások és politikai vízió tekintetében pedig elmondjuk a magunkét, meghozzuk a magunk döntéseit.

Szerencsére tavaly óta van lehetőségünk tanulni egyes jól működő, ellenzéki önkormányzatokban is. Bár közel 70 önkormányzati képviselőnk közül csak néhányan részei a helyi közgyűlési többségnek, de ez mégis sokat segít. Ott vagyunk Szegeden, Kispesten és Zuglóban, másutt, és tanulunk.

Ott vagyunk és tanulunk a sikeres Szeged példájából, tanulunk Kispest társadalompolitikájából, tanulunk Zugló minimumjövedelem-megoldásából, amely teljesen más – szerencsére –, mint az alapjövedelem, viszont hasznos és fenntartható.

Ott vagyunk és tanulunk a szigetvári válságkezelésből, tanulunk a rezsicsökkentéssel válságba sodort Gödöllő tisztességes városvezetésétől, és tanulunk Uszkán is, e kicsi, kelet-magyarországi község gondjaiból, sikereiből, ahol polgármestert is adunk.

Mert bár Magyarországon ma nincs nagy becsülete a szakpolitikai tudásnak, de mégis, e sok, működő ellenzéki önkormányzati példából érdemes és lehetséges tanulni, pártszínezettől függetlenül.

Mi, az Együttben úgy változunk, hogy a józan középúton járást tekintjük alapelvnek. Mentesen a jobb- és baloldali populizmustól, nyitottan mások véleményére, ideológiai makacsság nélkül, de világos értékek alapján.  Hiszünk a hazában és a haladásban, a szolidaritásban és Európában.

E változásnak része a közmunkásokat érintő korábbi javaslatunk, ennek része a korrupció-ellenes csomagunk, az ügynöktörvény-javaslatunk, a nyugdíjpolitikánk, és ennek része most a nők munkaerőpiaci helyzetét érintő javaslatunk is.

Nem szégyen tanulnunk nekünk sem, és nem szégyen nyíltan elmondanunk, miben kell változnunk. Az egyenes beszédben, a populizmus elleni küzdelemben azonban nincs pardon. Mert e nélkül sosem lesz újra gyarapodó, összetartó ország Magyarország, erős középosztállyal és csökkenő egyenlőtlenségekkel.

Tisztelt Konferencia!

A változás szükségessége mellett fontos nekünk a vita is.

A magyar politikusok elszoktak a vitáktól. Hosszú monológokat szavalnak tévé- és rádióstúdiókban, mit sem zavartatva magukat a valóságtól és ellenfeleik véleményétől.

Egy vita keretében ez kevés.

Néhány hete Vona Gáborral és Schiffer Andrással vitáztam háromszáz vállalati vezető előtt. Néhányan mondták: az Együtt így legitimálja a Jobbikot. Pedig dehogy.

2015-re a magyar választók legitimálták a Jobbikot. Ezt lehet szeretni, lehet nem szeretni – és én nem szeretem –, de aki nem veszi tudomásul e tényt, az a homokba dugja a fejét.

Vitázni azért kell, hogy tisztázzunk félreértéseket, és ütköztessük megoldási javaslatainkat. Ez segít a választóknak.

Ahogyan néhány hete igenis segített sok vállalatvezetőnek a Jobbik megismerésében az, hogy Vona Gábor finanszírozhatónak tekintette a férfi40 kezdeményezést, aminél szerintem jó néhány fontosabb, igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjpolitikai megoldás létezik.

A vita azért fontos, hogy kiderüljön, ki kormányzóképes. És az ígéretek csak akkor hitelesek, ha kormányzóképesek vagyunk.

Mi, az Együttben ezért szervezünk immár hagyományosan többpárti politikai, szakpolitikai vitákat. És ezért javasoltuk 2014-ben is, az Európai Parlamenti kampány során a mindenkire kiterjedő vitát.

Mert a populizmust csak vitában lehet legyőzni. És mert a populizmust vitával kell legyőzni. Hogy elkerüljük a kilencvenes évek káros, tabusító, a valóság problémáit elrejtő politikusi és értelmiségi csapdáit.

Szóval,

jó vitát kívánok a politikus kollégáknak! És jó szórakozást a közönségnek!

Köszönöm szépen a figyelmet.