A focira költeni pazarlás

2018. március 24. 09:31 - Szigetvári Viktor blogja

A magyar állam túl sokat költ a magyar labdarúgásra. Az eredmények elmaradnak, utánpótlás nincs, a korrupció hatalmas, a stadionok üresek. Sok más indok mellett azért is kell rendszerváltó változás április 8-án, hogy ezt a bolondságot leállítsuk.

Tegnap egy gyenge válogatott verte meg a magyar csapatot. Ugyanazokat a köröket futjuk évtizedek óta: időszakos sikerek mögé rejtjük a valóságot. Nem történt kultúraváltás a labdarúgásban, tehetségeket üldöznek el, és továbbra is az uram-bátyám világ irányít mindent.

Ma Magyarország egészen egyszerűen nem tud ennyit professzionális versenysportra költeni, mert több pénz kell állami bérekre, az egyenlőtlenségek csökkentésére, lakhatásra és gazdaságfejlesztésre.

A stadionokat sorsukra kell hagyni, ha nem tudják őket piaci alapon fenntartani a klubok. A tao-támogatások rendszerét fel kell számolni, minden bűnöst bíróság elé kell állítani, és minden dokumentumot nyilvánosságra kell hozni. Az állami vállalatok sportszponzorációit be kell szüntetni, és az önkormányzati versenysport-támogatások feltételeit is szigorítani kell.

Csak a tömegsportot, utánpótlásnevelést, egyesületi működést és az olimpiai felkészülést kell támogatni. Túl sok pénz dobtunk ki már erre a felesleges pazarlásra az elmúlt évtizedben.

A versengő látványsportokat, így a labdarúgást is, tartsa el a piac. Ha a szabad piac nem tudja, akkor így jártunk. Inkább legyen több bérlakás, több munkahely és kevesebb szegény. Az Együtt ebben hisz.

 

komment

Kampánynapló 2018: 19. nap Jelöltek és viták

2018. március 08. 07:50 - Szigetvári Viktor blogja

Tegnap három fontos dolog történt velem a kampányban:

  1. Bejegyezték az Együtt listáját, így lesz hova szavazniuk azoknak, akik liberális demokrata alternatívát keresnek.
  2. Kihívtam jelölti vitára Fejér megye 5. számú választókerületének képviselőjelöltjeit.
  3. Személyesen is részt vettem a Közös Ország Mozgalom csepeli jelölti vitáján.

E három dolog valójában ugyanazzal függ össze: értjük-e valójában Hódmezővásárhely üzenetét? Értik-e a pártok, hogy mit várnak el a választók. Büszke vagyok arra, hogy az Együtt azt teszi, amit most a választók követelnek: együtt kell működni egymással az egyéni választókerületekben, a listák pedig versenyezzenek szabadon.

Az Együtt listája lesz az egyetlen olyan pártlista a szavazólapon, amelynek felén nők szerepelnek. Fontos, hogy nem csak beszélünk az esélyegyenlőségről, hanem tettekkel is teszünk mindezért. Ráadásul az Együtt listája lesz az egyetlen olyan pártlista, amely úgy ajánl szabad és igazságos jövőt, hogy közben befejezi a néphülyítést, és csak valóban betartható, hiteles ígéreteket fogalmaz meg az egyenlőtlenségek csökkentése, az oktatás reformja vagy az egészségügy átalakítása terén. Nem lesz elvesztegetett szavazat, amit az Együtt listájára adnak, ott a helye minden liberális demokratának!

Sárbogárdon, Enyingen és Baracs környékén közben tovább folyik a kampányom. Aktivistáinkkal ragasztjuk a plakátokat, folytatom az utcai beszélgetéseket, szórólapozásokat, és kihívtam vitára a helyi ügyekről és más témákról a választókerület képviselőjelöltjeit. Meggyőződésem, hogy a jelenleginél fajsúlyosabb képviselőt érdemel a Mezőföld és térsége. Olyat, aki tisztességes, nem korrupt, és közben országos figyelmet tud irányítani e sokszor elfedett, szép, magyar térségre. Családi kapcsolataim ezer szállal kötnek a választókerület déli végéhez, és sokat dolgozom azért is, hogy megszerezzem az enyingiek, táciak, seregélyesiek és sárbogárdiak bizalmát is. Egy vita remek alkalom felkészültségünk és programunk összemérésére!

Végül este ott voltam Csepelen, és megnéztem Szabó Szabolcs együttes képviselő és jelölt vitáját a többi csepeli-soroksári jelölttel. Örültem is, de el is szomorodtam. Úgy látom, csak Szabolcs és csak az Együtt érti Hódmezővásárhely tanulságát: egy jelölt kell a Fidesszel szemben, és győzni fogunk. Az LMP, a Momentum, az MSZP és a Jobbik mind-mind bonyolultabbnál bonyolultabb mondatokkal magyarázták, miért nem akarnak visszalépni. Van, aki csak akkor lép vissza, ha Jobbik is ezt teszi - pedig Jobbik nélkül is lehet sok-sok választókerületben győzni, ha a többi párt együttműködik. Nem szabad a Jobbik nagyképű arroganciájához (“ők egyedül nyernek!”) igazítani az ellenzéki stratégiát. Mások csak az önállóságban hisznek, holott az önállóság számára ott a listás szavazat, ki-ki versenyezzen ott, de egyéniben egy győztes kell.

Az Együtt továbbra is mindent elkövet azért, hogy egy-egy jelölt álljon a Fidesszel szemben 2018 áprilisában. Azok a pártok, amelyek 60-nál több egyéni jelöltet hagynak állva, a Fidesz érdekét szolgálják. Egy-két választókerületre korlátozódó helyi alkuk nem elegendőek, hiszen legalább 40 helyen meg kell állapodni. Hódmezővásárhely óta majd’ két hét telt el, és mégsem történt semmi igazából. A nagyobb pártok úgy csinálnak, mintha tárgyalnának, de valójában csak önző módon egymásra fenik a késeiket.

Pedig aki győzni akar, az valóban együtt is működik az egyéni választókerületekben. Gesztust tesz, elismeri a másikat, nem kiszorítósdit játszik, de minderre nincs fogékonyság. Aki együttműködő magyar politikát akar, az már csak ezért is szavazzon inkább az Együttre! Mert sok önző és kompromisszumképtelen párt között kell valaki, aki koalícióképes és valóban együtt akar működni a többiekkel.

komment

Kampánynapló 2018: 13. nap Sikeres ajánlásgyűjtés és világos feladat

2018. március 02. 12:30 - Szigetvári Viktor blogja

Tegnap volt a kampány 13. napja. Már nem gyűjtöttünk aktivistáimmal aláírást Sárbogárdon és környékén, mert 600-nál is több jött össze szerda estig. Csütörtök délelőtt leadtam mindent, és a professzionálisan, tisztességesen és gyorsan dolgozó hivatali munkatársak kora délután hívtak is, hogy elértem a 500 aláírást, nem számolják tovább. A mai választási bizottsági ülésen pedig képviselőjelölt leszek.

Sokan meglepődnek, hogy a szórólapomon szereplő telefonszámot én veszem fel. Köszönöm a sok tanácsot, támogatást. Sok száz emberrel személyesen is beszéltem az elmúlt napokban, és még csak most kezdődik az igazi kampány. Hideg volt, kemény volt, de a neheze csak most jön. Folytatom a munkám!

img-5601.JPG

Hódmezővásárhely tanulsága világos: le lehet győzni, ha egyszerű a választás, a környék számára van elismert, nem megosztó jelölt és jó kampányt csinál a jelölt. Én erre készülök. Biztos vagyok benne, hogy Sárbogárd, Enying, Baracs és a környék egésze számára országos ismertségemmel és kisapostagi, mély családi beágyazottságommal jó, győzelemre képes alternatíva lehetek. Arra készülök, hogy bebizonyítom, kell egy országosan is ismert politikusi karakter ezen országrész képviseletére, hogy valóban változás történjen. A korrupt nyúlketrec-bizniszéről és trafik-mutyijáról “ismert” fideszes Varga Gábor pedig verhető ellenfél.

Örülök annak is, hogy az Együtt is jól áll a gyűjtéssel. Közel 50 egyéni választókerületben állítunk jelöltet, lesz önálló listánk. Ezek nem mind látszanak a választási információs rendszerben, mert folyamatos az átfutás, de bebizonyítottuk: országos szervezettségű párt vagyunk, szinte minden megyében lesz egyéni jelöltünk. És közben (ez nagyon fontos!), semmiben nem fogjuk akadályozni a Fidesz hatalmának megtörését. Nyitottak vagyunk az együttműködésre, hajlandóak vagyunk visszalépésekre, de mindazok, akik azt hitték, feladjuk, nem tudunk jelölteket állítani, tévedtek. Liberális demokrata közösségünk politikájára vannak sokan, akik vevők, és országszerte van sok olyan jelöltünk, aki nem vesztes töredékszavazatokért száll versenybe majd, hanem képes a győzelemre is.

Bízom benne, hogy a többi ellenzéki párt is megértette Vásárhely üzenetét: egy jelölt, nagy győzelem! Ehhez kompromisszumok kellenek. De nem elég kompromisszumkésznek mutatkozni, annak is kell lenni. Ez az Együttön nem fog múlni egyáltalán.

komment

Kampánynapló 2018 8. nap: Aláírások, aláírások, aláírások

2018. március 02. 12:24 - Szigetvári Viktor blogja

Az elmúlt napok ajánlásgyűjtéssel teltek számomra, viszonylagos monotonitásban. Ezért inkább összefoglalom a hetet, hiszen szinte minden nap ugyanaz történt. Szerencsére jól állok és jól áll az Együtt, de hátradőlni nem szabad. Jövőhéten jelöltté válok Sárbogárdon és környékén.

Évek óta hallgatom, hogy mi nem is vagyunk országos párt, nincsenek is országszerte szervezeteink. Ehhez képest Mosonmagyaróvártól Debrecenig, Orosházától Salgótarjánig és Ajkáig, mindenfelé gyűjtenek pártunk aktivistái. A hideg önmagában nem zavaró, csak a sok csapadék, az esetenként vízszintes hóesés nagyon nehezítette a munkát. Ma úgy látom, hogy az Együtt több mint 14 megyében lesz jelen egyéni jelöltekkel, és Pest megyében, illetve Budapesten különösen erősen mutatjuk meg magunkat.

Mi nem értünk egyet sem az LMP, sem a Momentum stratégiájával. Ők valójában, a pávatánctól függetlenül, sehol, senkivel nem akarnak együttműködni az egyéni győzelmek érdekében, így 106 jelölt állítására törekszenek, ezzel sok, esélyes ellenzéki jelölt győzelmét fogják megakadályozni az szétoszló szavazatokkal. Szerintem ez felelőtlenség. A választók megújulást és együttműködést egyszerre várnak, és ehhez belátás, méltányosság és kitartás egyszerre kell. Éppen ezért az Együtt indul sok olyan választókerületben, ahol győzelemre esélyes egyéni jelöltje van, és remélem, ezt a Közös Ország Mozgalom kutatásai is meg fogják ott erősíteni Pécstől Ferencvárosig. Hiszek abban, hogy ha 40-43 helyen képes az ellenzék egy jelöltben megállapodni, akkor megakadályozható egy újabb Orbán-kormány megalakulása. Ez reális terv. És utána, néhány hónap rendteremtés és igazságosabb kormányzás után jöhet egy tisztességes időközi általános választás, amikor végleg legyőzzük a Fideszt. Ezért dolgozunk.

Nagyon jó tapasztalat ajánlást gyűjteni. Szerencsére sokan megismernek vidéken is, örülnek, hogy évtizedek után végre országos politikus vállalná Fejér megye ezen részének képviseletét. Van, ahol a választott választókerületem déli részén a helyben élő családomat is ismerik, szerencsére. Sárbogárd a gyűjtés központja, helyi civil segítőimmel gyűjtünk, tegnap például 75 aláírást, és ma is ezt folytatjuk. Jártam Pélpusztán és más, hátrányos helyzetű településeken. Vegyes tüzelésű kályhákkal fűtenek, ritkán jut hús az asztalra, mozgó árusoknál vásárolnak sokkal drágábban, mint bárki Fehérváron vagy Budapesten. És mégis rendezett, tiszta portákon élnek, meglepődnek, hogy egy politikus maga megy házhoz az aláírásért, és beszélgetünk egymással mindenről. Bajnok téli olimpikonokról, a tévé stúdiók riportereiről, az ATV Fórum című műsorának aktuális témáiról, és a Fideszesek feudalizmusáról, lopásairól és a félelemkeltésről.

Sajnos Sárbogárdon és környékén is van félelem, ami mindent tönkretesz. Fél aláírni nekem a pedagógus, mert félti az állását, nem ír alá az önkormányzati közalkalmazott, és fél az idős néni is a fiai, lányai, unokái miatt. Volt település, ahol többen elmondták, hogy óvodai alkalmazottaknak adtak ki fideszes íveket, hogy akkor gyűjtsék őket tele munkaidő után, másutt közmunkások törvénytelen bevonásáról meséltek szintén.

Voltam Nyíregyházán és Komlón jelölőgyűlésen, ahol helyi jelöltjeink keményen és tisztességgel küzdenek. Elképesztő tájakon autóztam a havas időben. Lassan nincs olyan szeglete az országnak, ahova ne járnék vissza rendszeresen. De a Mecsek hegyei között kacskaringózni csodálatos volt, bár szomorú. Baranya megyét leírta a Fidesz, és Komló is, Pécs is folyamatosan csúszik lefelé. Bár mindkét helyen vannak olyan hibák, amelyek gyökere 2010 előttre nyúlik vissza, de mégis, immár 8 év alatt mindkét helyen csak rosszabb lett, kiürültek e városok.

Nagy az elégedetlenség, nagy a frusztráltság mindenütt. Kormány miatt, ellenzék miatt. De együtt kell működni, és minden megváltozik. Az Együtt ennek érdekében végzi feladatát.

komment

Kampánynapló 2018 3. nap: Miért Sárbogárd és vidéke?

2018. február 20. 07:34 - Szigetvári Viktor blogja

Hétfő volt az első igazi kampánynap. Megkezdtem a gyűjtést magamnak aktivistáimmal Fejér megye 5. számú egyéni választókerületében. Felmerül a kérdés, hogy miért éppen ott?

A választókerület déli, Dunaújvároshoz közeli részéhez kötődik családom egy része. Sokat jártam, járok Kisapostag felé. Sárbogárdot, a körzetközpontot is jól ismerem. Egy helyi, baloldali civil szervezet, a FÜBE vezetőjével sokszor és sokat beszélgettem. Elpanaszolta, hogy sosem volt az elmúlt évtizedekben igazán országos figyelem a Mezőföld ezen részére. Így sosem tudott igazán fejlődni ez az országrész. A helyben élő vagy innen származó képviselők ideig, óráig kedveztek egyik vagy másik településnek, de továbbra is nagy maradt az elvándorlás, a munkanélküliség.

1718159327917118278_349549329.jpg

Ezen változtatni kell. Elfogadva helyi civil vezető barátom javaslatát, országos politikusként, a választókerületet ismerve megpróbálom a figyelmet ráirányítani hazánk e fővároshoz közeli, szép, de elfeledett részére irányítani. A választókerület leginkább a kishantosi rombolás miatt került be a hírekbe, nyilván ez egy megbocsáthatatlan bűne a Fidesznek. De nem mindenki a mezőgazdaságból él itt. Sokan ingáznak, mások közalkalmazottak − lehet értük is jobban dolgozni a jelenlegi fideszes képviselőnél, aki leginkább arról lett híres, hogy Simonka György korrupt hálózatának részeként ügyeskedett.

Az Együttnek Budapesten olyan egyéni jelöltjei vannak nyerhető választókerületekben, akikkel én nem tudnék konkurálni. Nyilván ismernek ott is engem, de egy jól beágyazott egyéni önkormányzati képviselő tapasztalata pótolhatatlan. Ugyanakkor zavar is az a tülekedés, amit részben a vesztes töredékszavazatra vadászó, vereségre játszó pártok bemutatnak itt. Sok győzelemre képes egyéni jelölt van Budapesten, és jó lenne végre, ha az Együttön kívül más pártok is tennének azért, hogy valóban egy-egy jelölt legyen minden egyéni választókerületben.

Ezért próbálok most vidéken szerencsét. Járom az utcákat, tereket, és gyűjtöm az ajánlást. Becsléseim szerint jövő hét elejére készen is leszek. Előkerült újra az olimpia-ellenes aláírásgyűjtésből megmaradt jégeralsó és az elmaradhatatlan bakancs − fontos kellékei ezek a téli gyűjtésnek.

Közel 100 aláírásnyi ívet adtunk át helyi civileknek, vállalkozóknak, pedagógusoknak, nyugdíjasoknak, akik maguk gyűjtenek, és utána mi magunk is járunk házról házra. Büszke vagyok arra, hogy tegnap az Együtt gépezete is beindult, tisztességgel dolgoznak aktivistáink országszerte, célunk az, hogy megtörjük Orbán-hatalmát, semmiképp se működjünk közre a kétharmad megteremtésében makacssággal és a visszalépések elmaradásával, és közben méltó embereket juttassunk be a parlamentbe a mi, liberális demokrata közösségünk nevében.

Most is oda indulok, kedden reggel, amikor e sorokat írom. Ez a legjobb része a kampánynak. Nagyon szeretem.

 

komment

Kampánynapló 2018 2. nap: Hó és országértékelés

2018. február 19. 07:11 - Szigetvári Viktor blogja

Szép nap volt a tegnapi, még ha hideg is. Kampánynaplóm második napja egy szép, havas reggellel kezdődött. Sajnos délre más sok hó elolvadt, de reggel még kirándultunk egyet feleségemmel a Petneházy-réten. Szikrázó napsütés, gyönyörű és érintetlen hó. A cserkészház felé kirándultunk. Sokszor jártam arra kamaszként, cserkészként húsz évvel ezelőtt. Szép emlékek ezek nekem.

Délután az Együtt vicces parkolótáblákkal és helikopter-leszállóval várta a maffiállam arisztokráciáját, amint érkeztek sorban az orbáni országértékelésre.

Én sajtótájékoztatót tartottam. Elmondtam Orbán beszéde előtt, hogy sajnos elszalasztott volt ez a most véget érő 8 év. Nem arra kapott a választóktól mandátumot a Fidesz, amit elvégzett. A magyar válság elhúzódott, és sok területen súlyosabb lett. Az általános jólét nem javult, a szociális szolgáltatásokat leépítették, az egyenlőtlenségek megosztottabbá tették a politikai közösséget, és az oktatás, az egészségügy pedig súlyosan lecsúszott.

overtekelo.jpg

Pedig lehetett volna máshogy is. Rendbe lehetett volna rakni az egészségügyet, fejleszteni lehetett volna konszenzussal az oktatást, és végre a magyar politikai háborúság is csillapodhatott volna. De nem ez történt, hiszen Orbán csak harcolni tud.

A beszédet már otthon hallgattam. Orbán teljesen elszakadt a valóságtól. Nem azért, mert feltétlenül azt gondolná, amit mond, hanem azért, mert ezt tekinti politikailag hasznosnak. Millió méter magasából nem látszik a nyomor, a munkanélküliség, az elvándorlás, a vidéki szegénység és újfeudalizmus. Pedig ez is a magyar valóság.

Az elmúlt években fejlődhetett volna jobban közös hazánk. Csökkenhetett volna az energetikai függésünk, erősödhetett volna a magyar jóléti állam. De mindez elmaradt. Maradt a gazdasági versenyképességünk lassú elvesztése Romániával és Szlovákiával szemben. Maradt az acsarkodás és a megosztó háborúskodás képzelt ellenségekkel szemben.

A nyugat nem ellensége hazánknak, hanem az a közegünk, ami nélkül nincs magyar jövő és gyarapodás. Mégis, Orbán a zsaroló és manipuláló orosz-függésre tekint példaként. Hazudik a román gázimportról, aminek a kitermelése sem kezdődött még el, így nem is segít nekünk egyelőre. Amikor pedig elfogyott a miniszterelnöki mondanivaló, rátért az ellenzékre.

Van baja a választóknak az ellenzékkel is, ez igaz. De sok bajuk van a választóknak a kormánypárttal is. Kisebbségben vannak. És legyőzhetőek, megroppanthatóak. A reális terv a Fidesz önálló kormányalakításának megtörése, és utána egy sokpárti ellenzék döntése egy új választásról, immár jobb feltételek között. Ez reális, az Együtt erről beszél.

És egy ilyen jövőben szükség van a liberális demokrata Együttre is. Sem egyéniben, sem listán nem lesz elvesztegetett a ránk adott szavazat. Ha nem lennénk ott, akkor az MSZP, a DK és az LMP csak körbeutálkozná egymást négy éven át, és 2022-ben még ugyanott tartanánk, ahol most. Ezért kell az Együtt, mert mi valóban a megújulásért, a szabadság és az igazságosság megerősítéséért dolgozunk, és mi vagyunk az egyetlenek, akik nem hazudjuk azt, hogy csak és kizárólag mi vagyunk jók. Más pártokra is szükség van, de szükség van az Együttre is azért, hogy itthon legyen valódi változás.

Ezért dolgozunk az ajánlásgyűjtés heteiben. Ha már mások nem léptek vissza a javunkra, és nélkülünk sem állapodtak meg egymással. Nincs LMP-Jobbik alku, nincs MSZP-LMP alku, és így tovább. Mások önzőznek, és nem lépnek vissza a másik javára. Ezen kell változtatni március közepéig, és nem lesz új Orbán-kormány. Mi ezért dolgozunk.

Este autóztam a városban, láttam, ahogyan csavarozgatják a villanyoszlopokra a Fidesz korrupt és erőfölényben fogant kampányának plakátjait, elefántfüleit. De legyenek bármily fölényben, mégis verhetőek. Azért nem beszélt hazánkról valójában Orbán Viktor. Mert Magyarország őt már valójában nem érdekli.

Hétfőn új nap, immár Sárbogárdon kezdem az aláírásgyűjtést.

komment

Kampánynapló 2018 1. nap: Hideg és kompromisszumképtelen kampánystart

2018. február 18. 09:57 - Szigetvári Viktor blogja

Úgy döntöttem, hogy naplót írok a választási kampány minden napjáról. Másnap publikálva, ami velem történt, ami számomra fontos volt az előző napból.

Sokféle kampányt láttam már életemben, de ezt a mostani sok szempontból különös számomra. Sosem voltam még egyéni jelölt, sosem vállaltam listás jelöltséget az első 5 név között. És sosem éreztem még magaménak egyetlen politikai közösséget annyira, mint az Együttet. Az egyetlen olyan liberális demokrata pártot, amely az együttműködés kultúráját képviselve valóban át akarja alakítani a magyar politikát, és olyan embereket gyűjtött egybe, akik sok konfliktust vállalva is képviselték igazukat a fideszes elnyomókkal szemben.

Csepelen kezdtem a napot. Szórólapoztunk Szabó Szabolcs egyéni képviselő választókerületében a piacon. Sokan gyűltünk össze, kampánystart gyanánt eljöttek kispesti, érdi, szigetszentmiklósi és lőrinci aktivistáink, önkormányzati képviselőink is. Ott volt Kispest együttes alpolgármestere, Rátkay Andrea is velünk. A fagypont közeli időben ott volt még a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és a Momentum is. Mindenki tette a magáét. Én ilyenkor leginkább szórólapozni szeretek, beszélgetni emberekkel. Megfigyeltem, hogy alig ismernek meg, ha sapkában csinálom, így kicsit fázva ugyan, de levettem a fejfedőm, és így beszélgettem érdeklődőkkel.

img_5566.jpg

Sokan kérték, hogy legyen együttműködés. És nem tudtam mást mondani nekik, mint amit hiszek ebben az ügyben: az Együtt most is a végsőkig kész az együttműködésre, mert így még most tavasszal meg lehet törni Orbán Viktor hatalmát. Az a reális terv, ha megtörjük a Fidesz abszolút többségét a tavasszal, hogy kevesebb mint fele legyen csak a parlamenti képviselőknek fideszes. Ezután ősszel már egy szabadabb rendszerben lehet új, tisztességes választást rendezni. Ehhez az Együtt már 8 helyen visszalépett, és még többre is hajlandó. Utoljára az MSZP elnöksége most pénteken szavazta le Karácsony Gergely számunkra megfogalmazott ajánlatát, amely szerint mi 6 szocialistával szemben lépnénk vissza, és ők pedig két együttes, Juhász Péter és Szabó Szabolcs javára. Sajnos, most az MSZP nem akart még megállapodni. Nem csüggedünk, akkor majd legközelebb. De mindenütt egy-egy jelölt kell.

Szórólapozás után bevásároltam a csepeli Lidlben. Csak gyümölcsöt vettem a feleségemnek kelbimbót magamnak, mert vasárnap ezt szeretnénk enni. Otthon segítettem a takarításban, felmostam, porszívóztam, port töröltem. Sajnos néhány éves porszívónk csöve most adta meg végleg magát, így dühöngve ért véget a takarítás. Délután aludtam, pihentem feleségemmel közösen. A 24. hetében van a terhességének, fiút várunk júniusra. Sok-sok új tapasztalatot hozott már eddig is ez a tél. Új érzések, új gondolatok, sok új, közös élmény. Remélem, a hátralevő időben is minden rendben lesz, ahogy eddig. Semmi mással nem ér fel a várakozás egy közös gyerekre.

Este lefekvés előtt láttam még a híreket más, demokrata pártok kampányeseményeiről. Mi januárban indítottuk el a kampányt egy sikeres, TV-közvetítéses rendezvénnyel. Most a DK, az LMP, és a Momentum tartott kampánynyitót, országértékelőt.

A DK Gyurcsány-kampányra készül, ami érthető. Ezért is lepett meg, hogy ismét előjött az ingyen gáz, ingyen áram ötlete, ami a legkisebb fogyasztók számára járna. Tudom, hogy kampány van, és tudom, hogy sokszor egyes értelmiségiek is elvárják, hogy úgymond ígérgessenek a politikusok. De azért a becsületnek és a tisztességnek is van határa. Hazánk gazdasága újra belerokkanna abba, ha a korábbi hibák után most ezúttal a gázt, az áramot vagy a vizet adnánk ingyen. Ez szociálisan sem lenne igazságos, miközben az energiaszegénység ellen tenni kell. Tisztességes önkormányzati támogatást kell bevezetni, és engedni, hogy ne lehessenek magasabbak a közszolgáltatások árai a piacinál. Hiszen épp a héten derült ki, hogy rezsicsökkentés helyett rezsidrágulást hozott a Fidesz. Amikor magas volt a világpiaci ár, akkor sajnos drágán kellett adni a gáz. Amikor olcsóbb lett, akkor a Fidesz az árcsökkenésnek csak egy részét adta át, és ebből lett a rezsihazugság. Az ingyen közszolgáltatás mint szociális támogatás egy újabb rezsihazugság lenne, ráadásul sok kárt okozna. Nem értek egyet a DK-val, néphülyítő populizmust ez, amiből csak baj lesz, újra. Felnőttnek kell nézni a választókat, és egyenesen, tisztán kell beszélni egy igazságosabb szociális támogatási rendszerről.

Az LMP Ron Werberre jellemző díszletek és grafikák között tartott országértékelőt. Sok jó gondolat elhangzott, sok normális, tisztességes politikus beszélt. Sajnálom, hogy sem közös listára, sem egyéni jelölti együttműködésre nem voltak velünk hajlandóak. Ezek után nagyon üresen kongtak számomra Szél Bernadett szavai a kormányváltásról, amit az LMP tud elhozni. Hogyan váltana egyetlen párt önállóan kormányt? Miért nem állapodott meg senkivel az LMP? Ha nem velünk, akkor akár a Jobbikkal vagy másokkal? 106 önálló jelölttel csak abban segítenek majd a Fidesznek, hogy tisztességes ellenzéki képviselők különböző pártok esélyes jelöltjeiként ne tudjanak nyerni. Nem kormányváltás lesz ebből az LMP-nek, hanem 5 helyett 7-8 parlamenti képviselő maximum. Semmi más. Ennél többre hivatottabb ez a társaság. Remélem, április előtt még néhány helyen vissza tudunk egymás javára lépni. Ahogyan mi, az Együttel visszaléptettük budaörsi és szekszárdi szervezetünk egyéni jelöltjeit. Csak egymás elfogadása és a kölcsönös tisztelet megadása után lehet szabad Magyarországot teremteni.

Esti olvasmányélményeim végére maradt a Momentum. Fekete-Győr András bevállalta és kimondta: a Momentum ellenzéki vereségre készül, ellenzéki helyzetre. Ezzel a trükkel akar kibújni az alól, hogy válaszolnia kelljen: miért indul mind a 106 helyen önálló jelölttel ezen új párt? Sok helyen meg lehetett volna velük is állapodni, lehetett volna közös listánk is, erre nem voltak nyitottak. Így viszont ők is csak esélyes, tisztességes ellenzéki jelöltek vereségét teremtik meg. Pedig együttműködés kellene.

És nem, nem veszett el 2018 tavasza. Aki politikusként csak a saját pártjában talál tisztességes embert, súlyosan téved. Sosem akarok olyan lenni, aki nem látja meg az értéket egy másik párt politikusában. Aki egypárti kormányváltásra készül most, az hazudik. Kompromisszumot kell tudni kötni. Sajnos az LMP és a Momentum most teljesen kompromisszumképtelen, a baloldali pártok pedig csak magukra gondolnak. Nem lesz ez így jó. Ha összesen 42-45 helyen tud ellenzéki jelölt nyerni az egyéni választókerületekben, akkor nem lesz újra Orbán-kormány. E 42-45 helyből már ma 12 hely ellenzéki kézben van. Csak alig 30 további választókerület kell. És van ennyi esélyes ellenzéki. Néhol együttes, néhol lmp-s, szocialista, néhol DK-s, másutt jobbikos, momentumos vagy független. Aki most tavasszal nem erre figyel, az valóban nem akar most kormányt buktatni. De aki 2022-re készül, az induljon inkább 2022-ben. Nekünk most kell megdöntenünk Orbánt, és mindez lehetséges.

komment

Szabadság és igazságosság

2018. január 15. 15:54 - Szigetvári Viktor blogja

Miniszterelnök-jelölti beszéd az Együtt küldöttgyűlésén

2018. január 13.

 

Tisztelt Küldöttgyűlés, Tisztelt Újságíró Kollégák, akik megjelentek!

Köszönöm szépen a bizalmat!

Rögtön bele is vágnék rövid beszédembe, amely alapvetően arról szól, hogy szerintem és az Együtt szerint mi 2018 tavaszának a tétje. Mi az, amiről dönthetnek a magyar választópolgárok, mert szerintünk mi vagyunk az egyetlen olyan párt, amelyik Magyarországon felnőttnek tekinti a választópolgárokat. Mi nem arról fogunk ebben a kampányban beszélni, ami esetleg tetszetős és népszerűsködő, hanem arról, amit a hazánkkal tenni kell. Mi vagyunk az egyetlen párt, amely nem fogja folytatni az évtizedek néphülyítését, nem fogunk betarthatatlan ígéreteket mondani, és mi vagyunk az egyetlen párt, amely 2018 tétjéről is felnőttként beszél.

2018 tétje az Együtt szerint – és személyesen szerintem is – az, hogy megtörjük-e az Orbán-rezsimet. Az elmúlt hetek kedvet szegő összes ellenzéki álegyeztetése és egyeztetése ellenére én személyesen is nagyon hiszek abban, hogy az Orbán-rezsimet meg lehet törni, meg lehet gyengíteni 2018 tavaszán. Lehet, hogy ebből az lesz, hogy abszolút többsége lesz egy baloldali, zöld és liberális mozgalmakból álló koalíciós kormánynak, lehet, hogy ebből az jönni ki, hogy a Fidesznek nem lesz abszolút többsége, de szerintem ez elérhető.

Mi nem az a párt vagyunk, amely furfangos módokon a kétharmad immáron harmadik alkalommal való legyártásán dolgozik. És a mai összes döntésünk arra vonatkozott, hogy az Együtt egyszerre fog a megújulás és az együttműködés érdekében politizálni, mert szerintem ez a kulcsa 2018 tavaszának.

Tisztelt Küldöttgyűlés!

Én annyit szeretnék ebben mondani, hogy mi ennek rendeljük alá összes politikánkat. Meggyőződésem, hogy a két szavazat ebben a magyar választási rendszerben remek lehetőség arra, hogy minden jó dolgot eldöntsenek a választók. Az egyéni jelölti szavazat, adják bármely, de együttműködő jelöltre, az egy népszavazás Orbán Viktorról. Én arra biztatok mindenkit, hogy olyan pártok jelöltjeire és közöttük az Együtt jelöltjeire is szavazzanak, akik együttműködnek, és leváltják az Orbán-rezsimet, de listán meg döntsenek a jövőről.

A listás választási rendszer mindig arra jó, hogy sokféle alternatíva között kell választani, és én azért vállaltam el az Együtt miniszterelnök-jelöltségét, mert van egy szélsőjobboldali párt, amelynek én még a közelségét se bírom, és van sok baloldali párt, de nincs egyetlenegy liberális demokrata párt sem Magyarországon, csak az Együtt. Csak nekünk fontos a szabadság és egyszerre, vele együtt az igazságosság. Aki az Együttre szavaz, az nem elvesztegeti a szavazatát, hanem bejuttat a Magyar Országgyűlésbe egy olyan pártot, amely a szabadság, a szabad gondolat, az önkormányzatok szabadsága, az oktatás szabadsága, a világnézeti semlegesség, a különböző szexuális kisebbségek szabad életlehetősége, a magyar cigányság felemelkedésének záloga mellett teszi le a voksát. És közben mi vagyunk azok, akik igazságos politikát is szeretnénk. Ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget, mert ezt tudom én megjeleníteni a lista második helyéről.

Amikor azt mondtam, hogy felnőttnek tekintjük a választókat, amikor a 2018-as döntés tétjéről beszélek, akkor már előbb is használtam egy fogalmat, és most is el fogom mondani. Én azt látom, hogy ma Magyarországon az összes ellenzéki párt, amelyik már miniszterelnök-jelöltet állított, úgy beszél a választóknak, őket hülyének nézve, mintha egypárti, vagy maximum a velük közös listán futó pártokkal hoznának létre kormányt. Mindenki tudja, nem kell ahhoz napi újságolvasónak lenni, hogy tudjuk: ezt a Fideszt csak egy koalíciós kormány tudja megtörni, mert a Fidesz rezsimjének, ennek az elnyomó, szabadságkorlátozó, illiberális hatalomnak a szétverése nem április 8-án ér véget, hanem akkor kezdődik az igazi harc.

Mert Orbán Viktor nem fogja könnyen adni magát, és ha meggyengítjük őt, nem tud többségi kormányt alakítani, netán többsége van a liberális, baloldali és zöld pártoknak, akkor nem egy párt fog másnap kormányt alakítani. Aki ma azt mondja, hogy nem működik senkivel együtt, nem lép vissza a másik javára egyéni választókerületekben, csak a saját listájára kell szavazni – és van ilyen, legalább két baloldali párt és szélsőjobboldal is ezt mondja, hogy csak őrájuk kell szavazni –, ezzel azt hazudják, hogy nekik 50 százaléknál több parlamenti mandátumuk lesz. Ami ugye nem lesz soha.

Én azt mondom, az Együtt azt mondja, egy rendszerváltó koalíciós kormányt kell 2018 tavaszán létrehozni. Egy rendszerváltó koalíciós kormányból viszont nem hiányozhat a szabad Magyarország gondolatának leghitelesebb képviselője, az Együtt, mert mi mondjuk azt, hogy szabadság és igazságosság egyszerre kell az Országgyűlésbe.

Ebben a koalíciós kormányban büszkén vennénk részt. Ha nem az Együtt kapja a pártok közül a legtöbb szavazatot, én alárendelem magam miniszterelnök-jelöltként annak az akaratának, aki a legtöbbet kapja, csak állapodjunk meg egy kőkemény fordulatot hozó rendszerváltó programban, amely szabadabb és igazságosabb Magyarországot teremt. Ez a választó felnőttnek nézése, ez a mellébeszélés nélküli politika. Hogy nem azt mondjuk, hogy egyedül megyünk, mindenkivel szemben állítunk jelölteket, csak a mi listánk, és majd többségünk lesz; mert ezzel hülyének néznénk a választókat. Az Együtt nem ez a párt.

Ennek a döntésnek a részeként, két hét múlva az Együtt természetesen hozzáteszi a választási programján túl azokat az árnyékminisztereket, miniszterjelölteket is, akik szerintem meg tudják változtatni a maguk területét. Ott is sok nő lesz, így fogom bejelenteni a kollégáimmal előkészítve.

Azt tudom mondani, hogy az Együtt nem egy teljes árnyékkormányt alakít; azt hiszem, egy magunkfajta pártnak nem szabad nagyképűnek lenni, nem szabad túlvállalnia magát. De be fogunk jutni az Országgyűlésbe, és tudunk olyan tehetséges férfiakat és nőket mondani, akik a maguk szakterületét bármely más ellenzékinél jobban, komoly teljesítménnyel, szaktudással, hitelességgel, becsülettel a hátuk mögött fogják képviselni, és mi ezt visszük be a rendszerváltó Magyarország koalíciós kormányába.

Én azért vállaltam a miniszterelnök-jelöltséget, hogy őket besegítsem ebbe a kormányba, és emellett megmondjuk az első 200 napnak azt a programját, amely három dolgot teljesít be: rendszerváltást hoz, megteremti a szabadságot újra, a félelmet elűzi és harmadsorban igazságos Magyarországot teremt egy erősebb jóléti állammal, egy erősebb versennyel és erősebb piacgazdasággal.

Árnyék miniszterjelöltek, de nem egy teljes kormány, emellett 200 napos program az első időszakra, hogy mi tudjuk, mit kell tenni, az Együtt tudja, hogy mit kell tenni ezzel az országgal Orbán hatalmának megtörésével, és tudjuk, hogy erre nekünk van a legjobb tervünk. Erről fog szólni két hét múlva egy rendezvényünk.

Amikor elvállaltam ezt a pozíciót, és magamnak úgy fogalmaztam, hogy Juhász Péter barátom húzni fogja ezt a listát, én pedig tolni, akkor arra a munkamegosztásra is gondolok, amely a lista elején lévő három politikus között kialakult. Péter az, aki már ellenzékből leszedte Rogán Antalt. Gyáván keresett a Fidesz más politikusokat, hogy kit indítson ellene, és közben Péter az, aki ugyanezzel az állhatatossággal fogja leszedni Orbánt. Ma egyetlenegy olyan ellenzéki politikust látok, aki együttműködést akar, megújulást akar és közben kérlelhetetlenül el fogja követni mindazt, ami Orbán Viktor leszedéséhez hozzájárul. Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb, mert a rogáni, intézményesített, kormányra került korrupciót szétveri, harcol ellene; megteszi ezt Orbán Viktorral is. És itt van Hajdu Nóra, pártunk alelnöke listánk harmadik helyén, aki nagyon fontos női egyenlőségi ügyekben jelent meg: szólásszabadság, női szabadságjogokban, akár a béregyenlőségben, akár a megalázó, nőket kiárusító honlapok elleni küzdelemben. És az Együtt listáján igenis van harminc nő az első hatvanban. Más párt nincs ilyen. Egy olyan erős és tisztességes, nem nőpolitikát, hanem nekünk, férfiaknak és nőknek és minden más identitást élő embernek az életét megkönnyítő szabad Magyarországot teremtünk, amely nemcsak a szabadságjogokról fog szólni, hanem Nóra programjában, az Együtt programjában ugyanúgy ott van a női béregyenlőség kérdése, a női szegénység, az egyedül maradó nők, a gyereküket egyedül nevelő, sajnos többségében nőknek a megsegítése. De benne vannak akár az özvegyek, akik életkoruknál fogva inkább döntően nők, akiknek az életét speciális eszközökkel, speciális nyugdíjtámogatással kell megsegíteni. Küzdelem, bátor harc a Fidesszel szemben, talán ez Péter legfontosabb dolga; Nóra részéről a nők egyenjogúságának egy határozott képviselete az Együtt színeiben; én pedig egy szabad és igazságos Magyarországról fogok beszélni.

Azt kell hogy mondjam Önöknek, hogy én általában kerülöm a magánéletemről és a személyes dolgaimról való beszédet, de amikor ezt a személyes döntést meghoztam, akkor abban két dolog billentett át abba, hogy a lista második helyéről, mégis miniszterelnök-jelöltként kell dolgoznom ebben a közösségben egy szabadabb és igazságos Magyarország megteremtéséért. Először mondom a személyes okot. Én valamivel több mint egy éve házasodtam, feleségemmel most gyereket várunk, és júniusban fog reményeim szerint megszületni első közös gyerekünk.

És bár – szemben Péterrel, aki csodálatosan mutat gyönyörű gyermekével és feleségével az egyik bulvármagazin címlapján – én nem fogok ott szerepelni, de én egy szabad Magyarországot szeretnék a fiamnak hagyni. A feleségemmel azt beszéltük meg, hogy szabad és igazságos Magyarországot szeretnénk teremteni, és ő ezért támogat a politikai hivatásomban. Mert csak mi leszünk a következő parlamentben az az erő, ami ezt bátor, kemény küzdelemmel a jövőért meg fogja tenni, és ebben azt gondolom, hogyha ezt én nem teszem meg, akkor sem a szélsőjobboldali párt miniszterelnök-jelöltje, sem az összes többi baloldali, önzőn politizáló pártnak a miniszterelnök-jelöltje nem tud olyan világot teremteni, amelyben az én fiam szabadabb Magyarországon, igazságosabb Magyarországon fog élni.

Amikor elfogadtam ezt a munkát, ezt a feladatot, akkor még az is átment a fejemen – és kérem, senki ne tekintse nagyképűségnek –, hogy sok ma a miniszterelnök-jelölt, de kevés a kormányzati tapasztalat a miniszterelnök-jelöltek között. Én büszke vagyok arra, hogy Magyarország legtisztességesebb, a haza érdekét legjobban szem előtt tartó kormányában dolgozhattam Bajnai Gordon miniszterelnök kabinetfőnökeként, államtitkárként. Ma nincs olyan miniszterelnök-jelölt ellenzéki oldalon rajtam kívül, aki látott már kormányülést. Ma nincs olyan miniszterelnök-jelölt, aki látott már közigazgatási államtitkári értekezletet. Ma nincs olyan miniszterelnök-jelölt rajtam kívül, aki látott már egy költségvetési előterjesztés előkészítést. Ma nincs egy olyan miniszterelnök-jelölt rajtam kívül, aki részt vett az Európai Unióval akár fiskális költségvetési ügyekről szóló tárgyaláson, akár politikai együttműködésről szóló tárgyaláson, beleértve akár az Európai Unión túl NATO-s vagy más szövetségeseinket. Kell ez a tapasztalat, én abban hiszek, hogy beleteszem ezt a tapasztalatomat: ezt a tapasztalatomat adom oda a magyar ellenzéki választók széles közösségnek.

Döntsenek az Együttről, ahogy döntenek, de a helyünk ott lesz a következő, rendszerváltó koalíciós kormányban, és én személyesen ezt teszem hozzá. Mert kell a tapasztalat. Közigazgatási, államigazgatási tapasztalat nélkül azt a munkát, amelyik el fog kezdődni egy rendszerváltó kormány megalakulásakor, hogy szétverjük ezt a rezsimet, államosítjuk a vagyonát, elűzzük Polt Pétert hétharmad nélkül, leváltjuk a jegybank elnökét kétharmad nélkül; mert csak így lehet rendszert váltani. Sem Pinochettel, sem más elnyomó uraságokkal nem egyeztetgetünk, hogy akkor van-e kétharmad. Radikális, liberális demokrata rendszerváltás kell, és én ehhez tudásomat, az igazgatási tapasztalatomat is beleteszem miniszterelnök-jelöltként.

Én büszke vagyok arra, hogy Bajnai Gordontól tanulhattam kormányozni. Büszke vagyok arra, hogy költségvetési politikát személyesen és közvetlenül az általam nagyra tartott Oszkó Pétertől tanultam. Költségvetési egyenlőség, a piacgazdaság tisztelete, mellette a hiánycélnak a tartása, az európai uniós, eurós perspektívának a tiszteletben tartása nélkül nincs jövő Magyarországon.

Mi vagyunk az egyetlen párt, amelyik nyíltan beszél arról, hogy fegyelmezet költségvetési gazdálkodás mellett kell növelni hol a nyugdíjat, hol a családi pótlékot, hol egyenlőtlenséget csökkentve felemelni a magyar cigányságot vagy a nem cigány magyar szegényeket. Ebben az ügyben kell tenni.

Végezetül, kérem, engedjenek meg még egy dolgot elmondani. Az Együtt az egyetlen olyan ellenzéki párt, amelynek már van terve a rendszerváltásra, és ahogy az előbb utaltam rá, ez egy radikális út; radikális, de liberális demokrata. Több jogot ad a magyar jobboldalnak, mint amennyit a Fidesz adott nekünk mostanság baloldalinak, liberálisnak és zöld pártinak. Több jogot ad a magyar szegénynek, mint amennyit a Fidesz adott. Több jogot ad a magyar meleg pároknak. Több jogot ad azoknak, akik ma magyar cigányként a teljes nélkülözésben kell hogy éljenek, az állam levonult közülük, nem támogatja céljaikat sem az oktatásban, sem az esélyegyenlőség növelésében. Mi több jogot adnánk a mai fideszes rezsimhez képest azoknak, akik rossz lakhatási körülmények között élnek. Több jogot adnánk azoknak, akik netán idős hozzátartozóik súlyos betegsége kapcsán látják a szenvedést, és elgondolkodnának az aktív vagy passzív eutanázia tisztességesebb és átláthatóbb szabályozása mellett; mert nem rosszat akarnak a rokonuknak, csak át akarják velük beszélni életük utolsó perceinek dolgát. Mi vagyunk az egyetlen párt, amely büszkén vállalja, hogy az orvosi célú marihuánát igenis legalizálni kell ebben az országban, mert ezt teszik tőlünk nyugatra más országok. Mi vagyunk az egyetlen igazi párt, amely beleírja programjába, hogy a fogamzásgátló tabletták ügyében előrébb kell lépni, és akár ingyen felírhatónak vagy minimális térítéssel felírhatónak kell lenniük, mert rengeteg dolgot megold, és csökkenti a nők és férfiak életét akár hosszú időre nehéz sorsba sodró abortuszoknak a számát.

Ezt a programot adjuk és mellette azt, hogy én igenis hiszek benne, hogy ha a választók nem adnak 50 százalékos parlamenti többséget az elnyomó Orbán-rezsimnek, akkor igenis leváltották ezt a rendszert. Ha leváltják ezt a rendszert, akkor feles többséggel is rendet lehet rakni ebben az országban. Én minden parlamenti képviselőt, aki majd bejut az Országgyűlésbe – közöttük az Együttet is – arra fogom kérni, hogy feles többséggel űzzük el Polt Pétert, akár tartoztassuk le lopás miatt Matolcsy Györgyöt. A sorsukról döntsön a bíróság. Azt én politikusként nem fogom prejudikálni. De nem a kétharmadon múlik a rendszerváltás. Hanem azon, hogy egy egyéni választókerületi megállapodásban lesznek-e győztes bátrak, az Együtt sok ilyet küld harcba, és mellette listán megjelenik a szabad és igazságos Magyarország gondolata a parlamentben.

Az Együtt ma, legyek őszinte, ha már ezzel kezdtem, ezzel is zárom, ma csak egy vastag paraszthajszállal van az Országgyűlésbe jutástól. De ezt a paraszthajszálat is le fogjuk kampányolni, nem lesznek elvesztegetett a miránk leadott szavazatok, mert bent leszünk, szabad, igazságos Magyarországért politizálunk.

Én hiszem, hogy a bátraké a jövő. Mi vagyunk az egyetlen párt, amely bátor konfliktust vállalt ellenzékben. Péter sem volt országgyűlési képviselő, én sem voltam országgyűlési képviselő, Hajdu Nóra sem volt országgyűlési képviselő, Baranyi Krisztina sem volt országgyűlési képviselő, Vajda Zoltán sem volt országgyűlési képviselő: sok olyan politikusunk van, aki szemben a nyolc éve vagy harminc éve ott melegedőkkel, egymaga meg tudná forgatni ezt az országot. Ezért fogunk bejutni a parlamentbe.

Köszönöm a bizalmat!

komment

Köszönet a szegedi Migszolnak!

2018. január 15. 11:00 - Szigetvári Viktor blogja

Tegnap, két és fél év után megszűnt a szegedi Migszol. Ők voltak azok, akik a közvetlenül leginkább érintett megyei jogú városban önkéntesként támogatták a menekülteket, menedékkérőket. Munkájuk eredményeként hazánk az emberséges arcát is meg tudta mutatni sokaknak.

A menekültválság eddig legkeményebb hónapjaiban Szeged frontváros volt. Magam is jártam ott, voltam a határ mellett, megnéztem Röszkét, és Szabó Szabolcs politikustársammal és az Együtt egyik szegedi politikusával, Dombi Gáborral jártam a határ túloldalán is. A folyamatos gyűlöletpropaganda, rasszista muszlimellenesség és félelemkeltés közepette a szegedi Migszol példát mutatott. Segítették a megfáradtakat és nélkülözőket. Sok civil, munkás, értelmiségi, fiatal és nyugdíjas tette azt, amit lelkiismerete diktált. Voltak közöttük politika közeliek is, akik háttérbe szorították párthovatartozásuk, és dolgoztak felgyűrt ingujjal a többiekkel. Békéscsabán és Gyulán találkoztam az ottani Migszollal, Szegeden nem tudtam közvetlenül segíteni. De tudom, a migszolosok országszerte azt tették, amit a magyar államnak kellett volna tennie.

Szerencse és utólag is köszönet, hogy Botka László, szocialista polgármester és a szegedi önkormányzat felelősen viselkedett a válsághelyzetben. A központi kormányzat helyett nem tudták megtenni azt, amit csak egy kormány tud tenni, de települési önkormányzatként hozzátették a magukét a civil erőfeszítésekhez.

Tudom, sokan vannak, akik nagyon mást gondolnak a menekültválságról. Még közöttük is vannak tisztességes emberek, jogos félelmekkel. Ezzel együtt az elmúlt évek abban erősítettek meg, hogy biztonságot csak úgy lehet teremteni Magyarországon és Európában, ha a menedékkérőkkel menedékkérőkként, a gazdasági bevándorlókkal gazdasági bevándorlókként bánunk, és közben nem félelmet keltünk, hanem európai együttműködésben védjük nemzeti és uniós határainkat.

A menedékkérőket be kell fogadni, akárcsak időlegesen is, kvótával és nemzetközi elosztással, míg a gazdasági bevándorlókat ki-ki maga dönti el, hogy befogadja-e vagy sem. Ha őket érintően nemleges a döntés, törvényesen ki lehet és ki is kell őket utasítani.

De tudom azt is, sokan vannak olyanok országszerte, akik szerint Orbán Viktor gyáván és embertelenül viselkedik hazánk miniszterelnökeként a menekültügyben. Eltávolít szövetségeseinktől, félelmet kelt ott is, ahol nincs baj, és közben semmit, de semmit sem tesz a valódi bajok tényleges megoldásáért. Tudom, hogy vannak, akik szerint haszontalan a kerítés. Tudom, hogy vannak sokan, akik maguk is ott voltak a Nyugatinál vagy a Keletinél Budapesten, és önként segítettek. Civilek, politikusok egyaránt. Mi, közösen Magyarország szebbik arcát mutattuk meg akkor, amikor beütött a baj.

Az Együtt csak köszönettel tartozik a szegedi Migszolnak, és rajtuk keresztül minden migszolosnak! Két és fél évnyi munkájuk hozzátett egy szabad és igazságos Magyarország megteremtéséhez, amiért mi is dolgozunk.

komment

A székelyudvarhelyi vendégszeretetről

2018. január 08. 10:12 - Szigetvári Viktor blogja

Két nap Székelyudvarhelyen nem nagy idő, de mégis segít abban, hogy újra meggyőződjem a vendégszeretetről, a nyitottságról és a pártpolitika felett mindenkit összekötő közös értékekről. Arról, ami összeköt bennünket, ilyen meg olyan magyarokat.

Baranyi Krisztinával, az Együtt környezetvédelmi szakszóvivőjével mentem ezúttal Erdélybe, mert egy immár magyar állami tulajdonú szemétlerakó szennyezi a várost és a környező völgyek településeinek vízbázisát. Az ott készült videónk megtekinthető Facebook-oldalunkon. Felszólítottuk a magyar kormányt, hogy ne csak szavakban segítsen, hanem számolja fel a szégyent, hogy magyarországi, állami profit keletkezik egy rosszul működtetett szeméttelepből az erdélyiek kárára.

szkdvrhly.jpg

De ezen fontos ügyön túl csak pozitív élmények értek. A panzióban, ahol laktunk nyitott és kedves vendégszeretet fogadott. Kávét és ellátást még akkor is kaptunk, amikor már lejárt a napi bérletünk, és beszélgetőtársaink közéletről, időjárásról, kultúráról első látásra is barátként beszélgettek velünk. Terepjárón fuvarozó civil partnereink nyolcszáz kilométer távolságban is mindenféle udvariassági kör nélkül beszélgettek velünk a hegyek és föld szeretetéről. Még az ő hangjuk is elcsuklott, amikor egy nehezen megközelíthető hegytetőn megláttuk a felhős távolban a Fogarasi-havasok hósipkáit. Pedig ők aztán sokkal többször láthatták, mint mi, e gyönyörű látványt.

szkdvhly2.jpg

Távolban a Fogarasi-havasok

Egy beszélgetőtársunk nevetve mesélte, milyen volt, amikor jobbikos “nácik” érkeztek közéjük, és mintha egy indiánrezervátumba érkeztek volna (néptánc, szőttes, bukolika kizárólag), magyarabbak akartak lenni minden ottani magyarnál. Erre megkérdezték tőlük a fórumon: “Hát, mi itten bújtattunk zsidókat is 1943-ban, mert az volt a helyes. Ti biza mit tennétek, ha ilyen helyzet adódna? Ugye kiadnátok őket... Hát ezért nem hiszünk nektek semmiben.”

(Nem is jutott semmire a Jobbik Erdélyben. Én pedig ezért nem tudok szövetségre lépni velük. Mert oroszbarátabbak a Fidesznél, gazdaságpolitikájuk versenyellenes, társadalompolitikájuk pedig szabadságellenes. Ráadásul nélkülük is meg lehet akadályozni egy új Orbán-kormány megalakulását.)

A kettős állampolgárság megadásával sok határontúli magyar identitását megerősítette Orbán Viktor. Igaz ez a színmagyar területeken és igaz a vegyes házasságokat hozó, partiumi területeken egyaránt. Nem a Fidesznek szól a lojalitásuk, csak hálásak egy fontos döntésért. Ennek ellenére látják és értik az Erdélyt is mérgező fideszes korrupciót, kiröhögik és megvetik a Fidesszel közösen lopó helyi hatalmasságokat és volt polgármestereket, vagy a titkosszolgálati világgal összegyógyult, román oligarchákat megszégyenítő, falopó magyar bűnöző-politikusokat.
Tehát reálisan látják őket is, minket is. Reálisan és nyitottan.

Semmi oka nincs annak, hogy a mai ellenzéki pártok elszakadjanak tőlük, lemondjanak róluk. Legyen bár valaki RMDSZ-es, néppárti vagy pártfüggetlen civil, mindenki nyitott az értelmes, előítélet nélküli magyarországi hangokra. Az Együtt nevében egy év alatt harmadjára jártam erdélyi vagy partiumi területen, és voltunk Szabadkán is, ahová legközelebb még most, januárban látogatok újra, politikai fórumra. Marosvásárhelyi látogatásunk pedig épp előkészületben van február elejére. Nem szavazatokért megyünk, hanem bemutatkozni tisztességgel és kapcsolatot építeni. Mert csak így lesz együttműködő, összetartó társadalmunk.

Ezért nem hiszek a szavazati jogtól való megfosztatásban sem. Mert bár jobban is be lehetett volna vezetni, és van sokkal jobb megoldás a magyar belpolitikai export felszámolására, és határontúli érdekképviselet tisztességes intézményesítésére. De egy olyan régióban, ahol zsidókat, németeket, magyarokat és másokat jogfosztottak az elmúlt évszázadban, ott nem lehet jogfosztással politizálni.

3.jpg

A völgyben Székelyudvarhely

Mi, az Együttben olyan választási kampányra készülünk, ahol egyéni választókerületekben a legjobb egyéni jelöltek javára kölcsönösen visszalépünk, de listán megmutatjuk saját politikánk igazságát. Juhász Péterrel és Hajdu Nórával közösen bevisszük közösségünket a következő parlamentbe, mert kell oda egy párt, amely nem azt mondja, amivel a leghatékonyabban lehet megtéveszteni a választópolgárokat, hanem azt, amit a hazánkkal tenni kell. Van tervünk a rendszerváltásra, a liberális demokrácia megerősítésére és a jóléti fordulatra. E politikánk része, hogy sokat és aktívan járunk határainkon túlra is. Figyelünk, és megértjük azt, ami nekik fontos.

Így megismerünk embereket, képviselünk ügyeket mások helyett is. És bemutatjuk a példánkkal, hogy lehet egymást értékes embernek tekinteni, erre alapozva politizálni a szabadság és az igazságosság pártján, sok száz kilométer távolságból, máshonnan érkezve és máshová tartva.

komment
süti beállítások módosítása