Szabadság és igazságosság

2017. szeptember 21. 10:35 - Szigetvári Viktor blogja

Az Együtt választmányi elnökének beszéde a párt választási programjának bemutatóján

 

Köszöntök mindenkit!

És örülök, hogy itt lehetek közöttetek. Először is hadd köszöntsem Karácsony Gergelyt és Szabó Tímeát, a Párbeszéd két társelnökét!

Sziasztok!

Néhány héttel ezelőtt, nyáron én Karácsony Gergőnek a programhirdetésén ott lehettem, és fontosnak tartom, hogy ők most itt vannak a mi programhirdetésünkön.

Sok dolog szempontjából első nekem ez a mostani választási év, választási felkészülés. Először vagyok egyéniképviselő-jelölt, és először írtam kollégáimmal együtt választási programot. Nagyon büszke vagyok rá. Köszönöm minden olyan kollégámnak az Együttben, aki segített ennek a programnak az összerakásában, és köszönöm minden olyan szakértőnek, aki akár a Haza és Haladás Alapítványban, akár a Váradi András Alapítványban segített szakértőként abban, hogy ez a program, ez a közel ötszáz ígéret összeálljon!

Ebből fogok most néhány olyat felsorolni, amely szerintem fontos, és nekem, személyesen fontos. Mert a mai rendezvény arról szól, hogy a kulcsterületeket szakértő politikusaink, önkormányzati képviselőink mutatják be. Én pedig inkább abból próbáltam szemezgetni, amelyek talán kisebbek, kevésbé jelentősek, kevésbé grandiózusak, de mégis bennük van, hogy az Együtt milyen Magyarországban hisz.

Azért az a címe a programunknak, hogy „Szabadság és igazságosság”, mert az Együtt egy szabad és igazságos Magyarországban hisz.

A szabad Magyarországon nem kell félni. A szabad Magyarországon mindenkinek joga van olyan életpályát, olyan élettársat választani, olyan tanulási pályán előre jutni, ahogyan ő ezt eldönti, és az állam ebben segít neki. Az állam ebbe nem szól bele. Lelkiismereti kérdésekbe, sem az iskolában, sem a munkahelyen nem teszi bele az orrát.

És azért hiszünk az igazságos Magyarországban, mert ma, hogyha valakinek a családjában lerobban egy szülő, valami módon tönkre megy egy nagyobb értékű használati tárgy, vagy netán egy fogyatékkal élő gyermek születik, az ma egyet jelent a szegénységgel, a mélyszegénységbe csúszással. Az Együtt egy olyan Magyarországban hisz – és vannak mások is ebben az országban szerencsére –, ahol egy ilyen helyzet, nem vezethet el a szegénységhez. Az államnak mindig segítenie kell a szegénységbe születetteket, s azokat is, akiknek ott a kockázat, hogy nem tudnak kitörni a szegénységből vagy lecsúsznak oda.

Ezért szabadság és igazságosság az Együtt programjának a címe.

img_7154.JPG

Rögtön ilyen az első ígéret, az első vállalás, amelyről szeretnék beszélni: mi egy olyan párt vagyunk, amely nagyon erősen, hazánkban szinte egyedüliként hisz a piacgazdaságban, a szabályozott versenyben, de ma Magyarországon a kölcsönzött munkaerő kizsákmányoló rendszer szerint működik. Programunkban van egy olyan vállalás, hogy megszüntetjük azokat a munkaerő-kölcsönző cégeket, amelyek kizsákmányolják a munkavállalóikat, miközben egy jól működő piacgazdaságban, amely nemzetközi termelési láncokba integrált, van helye olyan cégeknek, amelyek kölcsönzött munkaerőt alkalmaznak. De mindannyian tudjuk, hogy Gyöngyöstől Miskolcig, Békéscsabától Sopronig százezrek dolgoznak ma úgy Magyarországon, hogy éveken át mennek be ugyanoda, ugyanabba az épületbe, ugyanazon futószalag mellé, és valami csoda folytán mégis hétről hétre kötnek velük csak szerződést. Az ilyen munkaerő-kölcsönzés elfogadhatatlan egy jól működő piacgazdaságban, az Együtt ezt felszámolja, mert az a cég, amely ezen keresi meg azt a profitot, amiből fenntartja magát, az nem versenyképes. Ezek ellen küzdeni kell, ez az első ígéret, amit ki akartam emelni.

A második egy nagyon fontos dolog. Gyerekvállalásra készülök a feleségemmel, és fontosnak tartom, hogy férfiként kivegyem a részemet a gyereknevelésből, akár az Együtt által bevezetendő apahónapok révén. Azt pontosan tudjuk, hogy Magyarországon már évek óta lehetséges férfiaknak is otthon maradniuk GYES-en gyermekükkel. De az a helyzet, hogy a legnagyobb probléma ma az, hogy Magyarországon döntően a nők maradnak otthon, és a munkaerőpiacra való visszailleszkedésüket a magyar állam nem segíti. Ezért az Együtt azt javasolja, hogy ha a nő maradt otthon, akkor a férfi, ha a férfi maradt otthon, akkor a nő, három hónapig ugyanúgy kivegye a részét a gyermek első éveiből, és közben segítse élettársát, segítse házastársát, hogy visszailleszkedhessen a munkaerőpiacra. Mert ma Magyarországon sokszor a gyerekvállalás, egy vagy két vagy három gyerek vállalása, döntően a nők számára, a karriernek a teljes kidobását jelenti. Márpedig egy jól működő jóléti államban, igazságos piacgazdaságban ennek nem kell így lennie.

A harmadik dolog talán nem illik egy választási programbemutatóra: ez pedig a halál kérdéséhez kötődik. De mégis kell erről beszélnem, mert az Együtt egy olyan bátor párt, amely a határhelyzetekről, a nehéz kérdésekről is mer beszélni a programjában. Programunk mentes a populista hülyítéstől, de válaszokat ad a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésekre. Ma Magyarországon valamennyire kialakult az emberhez méltó halálnak a gyakorlata. Az eutanázia ügyében volt a Sólyom László vezette Alkotmánybíróságnak egy fontos döntése évtizedekkel ezelőtt, de mi vagyunk az első párt, amely asztalra meri tenni annak a kérdését, hogy ebben lépjünk tovább. Ahogyan az emberhez méltó születés, az emberhez méltó élet, ugyanúgy jogunk az emberhez méltó halál is. Ebben mindenki esetleg ellenállhat egészen sajnos addig, ameddig a saját családjában, saját szerettei körében nem történik egy olyan megbetegedés, amely borzasztó utolsó hónapokat és még borzasztóbb utolsó heteket eredményez egy szerette számára. Ebben a világon és Európában vannak jó megoldások. Az Együtt társadalmi vitát szeretne az eutanázia aktív és passzív formájának magyarországi kiszélesítéséről, mert az is része egy jól működő országnak, hogy biztosítjuk az emberhez méltó halál lehetőségét azoknak, akik nem kívánnak hosszan szenvedni. És természetesen úgy vezetnénk ezt be a társadalmi vita után, hogy azok az orvosok, azok a nővérek, azok az egészségügyi szakdolgozok, akik nem kívánnak ebben részt venni lelkiismereti okokból, számukra a közreműködést nem tennénk kötelezővé.

Valamennyivel, ha nem is vidámabb, de teljesen más téma, a környezetvédelem ügye. Környezetünket érintően azt fedeztük fel az Együtt-tel az elmúlt években, hogy rengeteg szőnyeg alá söpört szennyezés van ebben az országban. Baranyi Krisztina, az Együtt ferencvárosi önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselőjelöltje országos hírnévre tett szert az Illatos úti szennyezés feltárásával és a kormánnyal együttműködő felszámolásával. Azt látjuk, hogy ez van a Tiszával, ez van a Dunával, ez van Szentendrén, ez van a Szamossal, és hadd ne soroljam. Az Együtt programjában benne van, hogy a szőnyeg alá söpört, akár még a szovjet laktanyák idejéből velünk maradt szennyezéseket tíz év alatt fölszámoljuk. Ez nagyon fontos kérdés a környezetvédelmi programunkban, mert így lehet egy normális országban élni évtizedek múlva is.

A következő fontos ígéret, amelyről szeretnék itt beszélni, az alapvetően a sport világához kötődik. Ugye látjuk, hogy a sportvilágában rengeteg állami vezető, miniszter, polgármester, döntően fideszes jelent meg az elmúlt években. Sajnos ez korábban is volt. Ez csak a korrupciót, az állami érdekkijárást, az állami adófizetői forrásoknak a lopását jelentette különböző, egyébként tisztességes sportági szakszövetségekhez. Ezt betiltanánk. Nem lehetne állami vezető, miniszter, polgármester és bármi képviselő sportági szakszövetségi felsővezető. De ennél fontosabb, hogy leállítjuk a stadionprogramot, leállítjuk a teljesen pazarló, uniós forrásokat elherdáló városi sportcsarnok-építési programot. És kizárólag tanuszoda-fejlesztésre és iskolai sportcsarnok-fejlesztésre költjük ezt a pénzt, mert ezek ahhoz járulnak hozzá, hogy diákjaink ne a tornatermek előtti folyosón kell hogy futkossanak reggelente vagy esténként, amikor odajutnak, mert hát a mindennapos testnevelés a mai formájában kivitelezhetetlen.

A következő ígéret, amelyről szeretnék röviden beszélni, egy nem annyira kellemes téma, általában a szenvedélybetegségek kérdése. Kidolgozott, világszínvonalú szakértőkkel ellenőriztetett, jó programunk van, amelynek alapja dekriminalizáció. Hogy ne bűnözőnek tekintse a magyar állam azt, aki valamilyen szenvedéllyel él. Az alkoholbetegségtől a kábítószer függőségig sokkal több pénzt kell költeni erre, és nem bűnözőként, nem lecsúszott senkiként kell tekinteni az ilyen emberekre, hanem olyan emberekre, olyan honfitársainkra, akik támogatásra szorulnak. Ezt a drogpolitikán át, az alkohol betegségek kezelésén át minden szenvedélybetegségben érvényesíteni kívánja az Együtt. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy merünk róla beszélni. Legyenek akár népszerűtlen gondolatok is, például hogy a tűcsere programokat újra kell indítani, mert Magyarországon – és ez átvezet a következő ígéretre – főleg Budapesten és a nagyvárosokban az új dizájner drogok intravénás használata miatt HIV fertőzési hullám és Hepatitis fertőzési hullám tombol.

Erről végképp nem mer beszélni a mai egészségügyi kormányzat. Leállították az ingyenes szűrési programokat, és az a következő ígéretünk, következő vállalásunk, hogy ha az Együtt koalíciós kormányba kerül vagy máshogy kormányt alakíthat, mindent meg fogunk tenni azért, hogy a lappangó HIV-robbanás, a lappangó hepatitis-robbanás ellen felvegyük a harcot. Mert ma a világ már nem ott tart, és Magyarországon ebben nem teszünk meg mindent, ahol a Tom Hanks-féle filmben, ugye a Philadelphiaban láttuk, hogy egy HIV fertőzés a halálos ítélettel egyenlő. Lehet teljes értékű életet élni fertőzötten is. Ezt 25 éve Magyarországon egyébként már finanszírozzák különböző gyógyszerekkel, de senki nem tud például arról, hogy ma Magyarországon törzskönyvezett már olyan gyógyszer is, amelyet ha bevesz egy kockázati csoportba tartozó fiatal, legyen fiú vagy lány, akkor nem fog megfertőződni, hogy ha esetleg nem is védekezik szexuális érintkezés közben. Mert egy dolgot tudni kell: a ma megfertőződő magyar fiataloknak egy igen jelentős része heteroszexuális párkapcsolatban élő nő, aki nem is tud arról, hogy ennek a kockázatnak ki van téve. Erről nagyon fontosnak tartom, hogy a mi programunk mer beszélni.

Végezetül néhány olyan ígéretet szeretnék felsorolni gyorsan, és átadom a színpadot a következő beszélőnek, amely szerintem nagyon fontos egy szabad és igazságos Magyarország megteremtése érdekében.

Az egyik ilyen, hogy természetesen leállítjuk Paks 2-t, és egy tisztességesen fenntartható energiapolitikát valósítunk meg. Ma Magyarországon a megújuló energiára nem költ eleget az állam. A világ oda tart, ezt látni kell tőlünk száz kilométerre Szlovákiában, de Ausztriában is, hogy kis települések állnak össze, működtetnek helyi bioenergiából vagy gázzal működő kis erőműveket, amelyekkel helyben táplálnak be elektromos áramot, és egy decentralizált energiarendszer jön létre. Az ostoba energiapolitikával a kormány ennek a lehetőségét is elvette évtizedekre. Modernizálni és rugalmasabbá kell tenni a hálózatot, az atomenergiától való függőséget csökkenteni kell. Ez az energiapolitikánk alapja, ez a környezetet is védi, és egyébként a piacgazdaságnak, a versenynek is sokkal jobb lenne.

Szeretném kiemelni végezetül egy olyan ígéretünket, amely megint visszamegy a férfiak és a nők viszonyához a munkaerőpiacon meg a keresetek területén. Ma Magyarországon elfogadhatatlanul az a helyzet, hogy sok nő az államigazgatásban és a versenyszférában is kevesebb pénzt keres, ha ugyanolyan állásban, ugyanolyan munkát végez, mint egy férfi. Ezt az államigazgatásban egy csapásra egész egyszerűen csak be kell tiltani. A piacon pedig jól működő, háromoldalú érdekegyeztetéssel, szakszervezetekkel, munkaadókkal és az állammal együttműködve, egyszerűen ki kell irtani. Mert elfogadhatatlan, hogy legyenek olyan magyar nők, akik vezetőként vagy beosztottként dolgoznak, de ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek, mint a férfi társaik.

Ezeket a példákat akartam mondani. Ezek mind olyan programok, és az egész programunk arról szól, hogy van jövője ennek az országnak, van jövője a liberális demokrata Magyarországnak, ehhez járul hozzá az Együtt a maga liberális és modern szociáldemokrata elveivel. Erről szól a programunk.

A jövőért úgy teszünk, hogy nem éljük fel a jelenben a gazdasági lehetőségeinket, megmentjük az egészségügyet, megmentjük az oktatást, megmentjük a nyugdíjrendszert, ahol aztán végképp nincsenek populista ígéreteink, de segítünk a szegényebb nyugdíjasoknak. És itt adom át a szót egy olyan kollégánknak, aki néhány hete csatlakozott vezetőként, elnökségi tagként az Együtt elnökségébe. Vajda Zoltán, aki a magánnyugdíjpénztári megmentési folyamatnak az egyik kulcsszereplője volt, és büszke vagyok rá, hogy képviselőjelöltünk a 2018-as kampányban.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattatok!

süti beállítások módosítása