Szerintem Gazda Albert, a Cink főszerkesztője nem emlékszik arra, hogy jelen voltam élete első Gyurcsány Ferenc-interjúján. Most, több mint tíz évvel később, újabb hosszú beszélgetést folytatott vele. 2004-ben Gazda Albert a Világgazdaság újságírója volt, interjút készített az újdonsült miniszterrel a Sportminisztérium díszletei között. Nem sportról, hanem politikáról. Az akkori beszélgetés évekre hatással volt az újságíróra, Gyurcsány Ferencet érintően az elmúlt években értőbb füllel írt hol kritikát, hol elismerő sorokat. Most is jó interjú készült.

Az ellenzék jövője szempontjából fontos vita kezdődött el az elmúlt hetekben Gyurcsány Ferenc cikke, az MSZP tisztújítása és Bajnai Gordon döntése után. Ezt a gondolkodást viszi tovább a Cink interjúja is, az új elemekre reflektálok most én is.

Gyurcsány Ferenc újabb szövege a prófétai hevület és a tárgyszerű realizmus között ingadozik. Lehetetlennek nyilvánítja a 2018-as kormányváltást. Alkalmatlannak nyilvánít a Demokratikus Koalíción (DK) kívül minden más ellenzéki pártot az igazság akár részleges megismerésére és képviseletére. És továbbra is az egységpárt jelentette formai megoldásban keresi az ellenzék gondjainak egyetlen megoldását.

A szövegből kiderül, amit eddig is lehetett sejteni. Gyurcsány Ferenc saját megingathatatlan igazságában hívén valójában nem együttműködést, nem kompromisszumot, nem több pártból egyesülő nagyobb pártot szeretne, hanem egy balközép ellenzéki pártot. A DK-t.

Ez nyilván legitim cél. De Gyurcsány Ferenc téved. Egymás kiszorítása révén kormányváltás biztosan nem lesz. Mivel nem hisz a 2018-as győzelem esélyében, így az általa vágyott politikai konszolidációt majd egy új ellenzéki politikai status quo-ban kívánja végrehajtani, egy újabb választási vereség után, a DK vezetőjeként.

Ha nem hisz a 2018-as győzelemben, akkor miért akar összefogni? Ha szerinte csak 2022-ben lehet megszabadulni Orbán Viktortól, akkor tényleg annyira van igaza, amennyire gondolja? Tényleg nincs más út?

Azt mondja, csak ő elutasító rezsicsökkentés ügyben, minden más párt populista tévelygő. (Nem, nem így van. Például mi is káros és félrevezető hazugságnak tartjuk.) Szerinte ő és csak ő mondja a helyes irányt szövetségi politikai ügyekben, minden más párt pusztulásra ítélt, mert nem ad neki igazat. (Nem, éppen ő nem figyel a többiekre). Ő Pásztor Albert-ügyében csak egy újonnan hibázó, csetlő botló politikust lát, és aki a volt rendőrkapitányt elutasítja, az valójában az új arcokat akarja kizárni. (Nem, Pásztor Albert régen mondott és képviselt rosszat, most nem mond semmit, nem korrigált, és épp ez a baj vele.)

A 2018-as esetleges együttműködés előzetes és nyilvános ellehetetlenítése nem érdeke a baloldali választóknak, nem érdeke a kormányváltást akaróknak, és nem érdeke azoknak sem, akik már látják, a magyar válság folyamatos súlyosbodásának lehetünk szemtanúi, de nem látnak még érvényes alternatívát, sem a mi pártunkban, sem Gyurcsány Ferenc pártjában, sem pedig másban.

Nem igaz, hogy csak egy párttal lehet legyőzni Orbán Viktort. Nem igaz, hogy ezt így és most kell rendezni. És nem igaz, hogy nem lehet győzni 2018-ban. Szemben Gyurcsány Ferenc hitszerűségnek álcázott defetista realizmusával meggyőződésem, hogy le lehet váltani 2018-ban az Orbán-kormányt. Ehhez a megosztó és kirekesztő politizálási gyakorlattal kell szakítani.

A saját igazságban való megingathatatlan hit önmagában nem hogy nem baj, hanem alapvető politikusi kellék. De a másik igazságának el nem ismerése, a másik részszempontjaira való figyelem hiánya elfogadhatatlan. Gyurcsány Ferenc mostani interjújában semmi megengedőt nem mond potenciális szövetségeseire nézve. Nem vállveregetés kell, nem leereszkedés, hanem csak annak érzékeltetése, hogy tudja, a másiknak is lehet igazsága, mert pont az ilyen bonyolult dolgok nem csak fehérek vagy feketék.

A „nekem van igazam, igazodjon hozzám mindenki, és a nép pedig idővel elfogadja az igazságom” mint politikai logika nem érvényes a magyar politikai és társadalmi válság kezelése során. Persze nem lehet minden népi indulatnak megfelelni, tisztességes politika nem is akar. Egymás elfogadása, megértése és a saját alternatívák bemutatása az igazi feladat.

Az Együtt hisz politikája helyességében, törekszik újabb és újabb gondok megoldására, de fel sem merül bennünk, hogy elvitassuk mások létjogosultságát vagy részigazságait. És ennek kimondása nem gyengeség, hanem erő, amely végre nyugalmat tud teremteni idővel a hideg polgárháborúval szétvert országunkban.

Az elmúlt évtized elhibázott, hitszerű, vezérelvű politikája nem vitt közelebb nemzeti problémáink közös megoldásához. Arra alkalmas volt ez a politizálási módszer, hogy legitimációt és erőt gyűjtsön össze, de a magyar válság megoldására ezt az erőt már nem sikerült használni sem 2006-ban, sem 2010-ben.

A politizálás módszerén és tartalmán egyszerre kell változtatni. A módszer alapja a valódi együttműködésre törekvés, a pluralizmus tényleges elfogadása a demokratikus konszenzuson belül. Orbán Viktor legyőzése nem lehet egy ember saját projektje. Csak valóban sokszínű közösséggel lehet elsöpörni a Fideszt. Széles közösséget pedig nem úgy szokás szervezni, hogy „gyere, igazodj”.

Nem szabad újra és újra politikai programmá emelni egy ország működésének szintjén a zéró összegű játszmákat. Lehet kölcsönös előnyök megszerzésére építve is politikát csinálni. Ehhez több párbeszéd kell a kiábrándult polgárokkal, a megfélemlített állami alkalmazottakkal, az elvándorolt fiatal családokkal, rettenetesen leterhelt középosztályi családokkal, a cigányokkal és a mélyszegényekkel, valamint a véleményvezérekkel, értelmiségiekkel és politikusokkal. Ehhez kevesebb ítélet, kevesebb megsemmisíteni akaró kiszólás, kevesebb zsigeri válasz kell.

Egy új polgári politikai konszenzus.