A növekedésellenes állammodell ellen

2014. szeptember 25. 07:39 - Szigetvári Viktor blogja

Az 1700 milliárdos Orbán-csomag bejelentése után érdemes megválaszolni néhány adódó kérdést. Minden kiadáscsökkentés rossz és ellenzendő-e? Örülni kell-e, mindegy, milyen módszerekkel történik a költségvetési kiigazítás? Lehet-e szociális piacgazdaságot, jól működő kapitalizmust akaró politikusként kritizálni egy megszorító intézkedés-sorozatot? Ha igen, akkor miért és hogyan?

Az első és egyik legnagyobb probléma, hogy nem tudjuk, mi a valós helyzet a magyar költségvetéssel. 2010 után az Orbán-kormány felszámolta a rendszeres és részletes költségvetési tájékoztatók rendszerét, megszüntette a független Költségvetési Tanácsot, és egyes statisztikai adatok megbízhatóságát is meg lehet kérdőjelezni.

A tartós gazdasági növekedés feltételei nem adottak, kizárólag az uniós fejlesztési szteroid és a mélypontról meglóduló fogyasztás okoz mostanság érdemi növekedést. A rezsicsökkentés miatt manipulált az inflációs adat, a versenypiaci munkahelyteremtés alacsony, a működőtőke-beáramlás és a beruházási ráta sajnálatosan kicsi. Az elmúlt időszak állami tulajdonszerzései után az állam vállalat-finanszírozási terhei megnőttek, az implicit és explicit államadósság pedig a 3000 milliárdos nyugdíjvagyon felélése és a paksi hitel miatt folyamatosan növekszik.

Ezt a helyzetet a rendszerváltás-kori magyar-modell 2006-ra kialakult válságán és a világgazdasági krízisen túl már a jelenlegi Orbán-kormány idézte elő. Az előző ciklus 2011-12-es költségvetési stabilizációját rossz szerkezetű adóreform kísérte, ezek együttes eredménye pedig a magyar gazdaság lefagyása volt. Az egymást követő Széll Kálmán Tervek fontos és akár támogatásra is méltó intézkedéseinek számos eleme nem, vagy csak hiányosan valósult meg.

Ebben a környezetben értesültünk minap a 2015-18-as időszakot érintően 1700 milliárd forintnyi kiadás oldali intézkedési tervről, ami egy jókora Orbán-csomagot jelent. Az elmúlt évek költségvetési megszorításai után, és ebbe bele kell érteni a 2006-2010 közötti stabilizációs intézkedéseket is, sokkal nehezebb, szinte lehetetlen össztársadalmi kockázatok nélkül kivenni ennyi pénzt a magyar költségvetési kiadásokból. Ekkora állammérettel, ilyen jellegű szociális, gazdasági, oktatási, egészségügyi intézményrendszer és szolgáltatás-csomagok mellett az állam szerepvállalásának radikális csökkentése nélkül nincs ekkora költségvetési mozgástér. A fűnyíró-elv sokszor elhibázott alkalmazása elvezetett oda, hogy helyenként egy ilyen intézkedés után már fű egyáltalán nem maradna.

A hangos retorika ellenére a jelenlegi kormány 2011 után erélytelen volt a költségvetési megszorítások kikényszerítésében. A pontosan nem ismert indokokkal bejelentett szándékok ellenére az elmúlt évek tapasztalatai alapján reálisan adóemeléssel, az állami jövedelemelvonás növekedésével, rossz szerkezetű megszorításokkal, további egyenlőtlenség-növekedéssel, és gazdasági stagnálással, lemaradással lehet számolni.

A felesleges luxusberuházásokat nyilván le lehet állítani, de ilyenekből ekkora stabilizáció nem szedhető össze. A szürke- és fekete-gazdaság magyar gazdaságon belüli szerepének csökkentése révén van lehetőség többletbevételek generálására is, ahogyan ez – minden bevezetési nehézség ellenére – az online kasszák sikereként látszik is már.

Az állami újraelosztás mértékének csökkentése fontos, de nem lehet öncél. Az elhúzódó magyar válság várható következménye, hogy a társadalom öregedése felgyorsul, az elvándorlás növekszik, így a költségvetési feszültségek gazdasági növekedés nélkül tovább fognak erősödni. Éppen ezért indokolt a szándék az állam gazdaságon belüli szerepének átgondolására. Vannak területek, ahol lehetséges hatékonyság-növelés, és vannak továbbra is pazarló költségvetési területek. Azonban nem populizmus azt is kihangsúlyozni, hogy hazánk modernizációja szempontjából elengedhetetlen, hogy például az oktatási rendszerre több pénzt költsön a magyar költségvetés. A szociális ellátórendszerben pedig jobb, célzottabb, esetenként drágább szakpolitikai eszközökkel kell tenni az egyre nagyobb mélyszegénység csökkentése, az esélyegyenlőség biztosítása és az alsóközéposztályi dolgozó szegények stabilizálása érdekében.

A legnagyobb gond ma Magyarországon az, hogy az illiberális, pluralizmus-tagadó orbáni állammodellen belül nem teremthető stabil, fenntartható növekedési környezet, nem következhet be polgárosodás, nincs esély a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésére. A jogbiztonság nem létezik, az igazságszolgáltatás rendőri és vádhatósági ága politikai befolyásoltság alatt működik, nincs kiszámítható szabályozási környezet, és az állam túlzóvá váló gazdasági szerepvállalása hátráltatja mind a kül-, mind pedig a belföldi befektetések megvalósulását. Egy nyugati partnereitől elszigetelődő Magyarország nem kívánatos környezet.

Egy lemaradó Magyarország válságában a költségvetés nehéz helyzete csak egy tényező. Az orbáni modell megváltoztatása nélkül egy ponton túl értelmetlen minden költségvetési stabilizációs intézkedés.

süti beállítások módosítása