A Fidesz lecsúszó Magyarországa

2015. szeptember 30. 11:15 - Szigetvári Viktor blogja

A Világgazdasági Fórum most publikálta az éves versenyképességi jelentését. Magyarország hátrább lépett, régiós versenytársai lehagyják. A külföldi befektetők nem jönnek, a magyar vállalkozók elhalasztják beruházásaikat. Ennek hosszú távon is lecsúszás lesz a következménye. Mindez vékonyodó középosztályt, egyenlőtlen és szegényedő társadalmat és gyengülő gazdaságot teremt. A Fidesz miatt visszafejlődik Magyarország. 140 országból a 131. helyen állunk az innováció területén.

Miközben a menekültválság kezelésében a Fidesz-kormány embertelenségétől és rövidlátásától zeng a nemzetközi sajtó, érdemes figyelni egyes új hírekre. Most a versenyképességünket érintően publikáltak új adatot. Árulkodó Magyarország elhúzódó és súlyosbodó válsága.
screen_shot_2015-09-30_at_9_44_56.png

 

Mi, az Együttben hiszünk abban, hogy versenyképesség-növelés nélkül sem gyarapodás, sem erős középosztály nem lesz Magyarországon a jövőben. Ehhez erős verseny, jól működő szociális piacgazdaság és kapitalizmus kell, amelynek igazságtalanságai ellen egy átlátható államnak kell küzdenie akár a tulajdonviszonyok, akár pedig a jövedelmek egyenlőtlensége területén. 

Lehet hülyíteni a magyarokat még éveken át azzal, hogy a mostani fideszes magyar út jó irányba visz. De sokan a lábukkal szavaznak erről, és Berlinben, Londonban vagy másutt keresnek munkát. Ha tovább esik a magyar versenyképesség ez a következő generációra is igaz lesz. És akkor lehet, hogy volt néhány szórakoztató év (már akinek az) a magyar populista jobboldal vezetésével itthon, de csak valóságtagadásban tobzódó lecsúszás lesz a vége. 

Minden józan ember tisztában van vele, hogy a magyar gazdasági modell 2007-re megfeneklett, és a magyar válságot tovább súlyosbította a nemzetközi gazdasági világválság. Ebből éppen csak kijött hazánk, amikor a Fidesz unortodox gazdaságpolitikája következett. E politika számos létező, korábban nem kezelt bajra mutatott rá, miközben fegyelmezettnek látszó költségvetési politikával teljesítettek szinte minden uniós elvárást.

Ugyanakkor a számok mögé nézve láthatjuk, hogy a magyar költségvetési egyensúly törékeny, az államadósság növekszik, és a beruházások nem erősödnek. Ráadásul friss működőtőke nem érkezik hazánkba érdemi mennyiségben. Ha nem lennének uniós beruházások, akkor még rosszabb volna a helyzet, miközben régiós versenytársaink már túl vannak a válságos éveken.

Érdemes megnézni, miért romlott Magyarország versenyképessége a Világgazdasági Fórum szerint!

Az intézményi bizalom és kiszámíthatóság az elmúlt években folyamatosan romlik. Az egészségügy és az alapfokú oktatás állapota egyre rosszabb, 140 országból már csak a 72. Idénre már a felsőoktatás és a felnőttképzés versenyképességi állapota is romlott, ami az elmúlt évek túlzó és indokolatlan forráskivonásának az eredménye.

Az innováció szempontjából az elmúlt 5 évben folyamatos lejtőn van hazánk, a magas hozzáadott értékű technológiák meghonosítása lassan halad, sőt, inkább romlik. 140 országból immár csak a 131. helyen vagyunk. Így még összeszerelő üzem sem nagyon lesz hazánkból, nem hogy modern, egészséges gazdaságú ország. 

A legsúlyosabb esést a tulajdonjog korlátozása terültén állapítják meg az elemzők. Az elmúlt években a Fidesznek számos olyan intézkedése volt, amely beruházásokat és tulajdonelemeket tett tönkre, vett el. Ez egy gyarapodni akaró országban elfogadhatatlan. Akár ha trafikról, akár ha jól működő nagyvállalatról, mezőgazdasági cégről van szó. A kutatás egyértelműen rámutat, hogy a különadók rendszere nem csak a gazdasági növekedési kilátásokat rombolja számos ágazatban, de önkényességük rontja hazánk versenyképességét is. Mind a tulajdon tisztelete, mind pedig a önkényes adóztatás területén 140 országból a 120. hely körül áll hazánk. Ez a Fidesz és Orbán Viktor bűne.

A jövőbeni gyarapodásunk szempontjából az oktatás minősége a másik terület, ahol nagy bajok vannak. 140 országból csak a 99. helyen áll a magyar alapfokú oktatás, és folyamatosan romlik a versenyképességi megítélése. Egy rossz reform után vagyunk, amely minden szempontból csökkentette a képességfejlesztés és a személyre, a helyi igényekre szabott oktatás lehetőségét. Ha így marad, pár év múlva már a 110. helyen sem leszünk. 

Az illiberális demokráciánkban a belső verseny állapota romlik, egyre inkább államkapitalista jelleget ölt, ahol kiválasztott kevesek jól járnak, a magyar és külföldi vállalkozók rosszul. A monopóliumok kialakulása és az egészségtelen piaci koncentráció ellen a Fidesz államkapitalizmusa egyre rosszabbul küzd, a tehetségek közben pedig kiáramlanak a magyar gazdaságból. 

A bankok ellen folytatott ostoba és értelmetlen háború is érezteti hatását. Miközben lépni kellett a piacfelügyeleti bűnök miatt kialakult termékek ellen, és a devizahiteleket érintően is rendet kellett rakni, a bankok ellen viselt háborúnak nincs értelme. A bankadó, a tranzakciós adó mind-mind olyan kezdeményezés, amely senkinek nem segít, az állampolgárok fizetik meg, és közben a bankrendszer biztonságát is szétveri. Jelenleg gyenge a vállalkozói kedv, a cégek nem mernek új hitelekhez nyúlni, míg a bankok maguk is fenntarthatósági bizonytalanságot észlelnek a magyar gazdaság stabilitását illetően. Ebből csak helyben járás, rosszabb esetben visszaesés lesz.
süti beállítások módosítása