A magyarokat hülyíteni ott vannak más pártok

2015. február 14. 13:56 - Szigetvári Viktor blogja

 

Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Barátaim!

Sokan fogadtak volna arra, hogy mostanra el fogunk tűnni. Nem így lett. De a sok kampány közben éppen csak arra nem maradt időnk, ami valóban közösségé teszi emberek egy csoportját: megismerni egymást.

Sokan közületek önként dolgoztak, és nem kértek, nem kaptak igazán semmit. Többen vannak közöttetek, akik immár önkormányzati politikusok. Volt stratégiai beszélgetésünk, voltak fejtágító rendezvényeink, megerősödött az ifjúsági szervezetünk, helyi vezetőket választottunk. Túléltük az elmúlt évet, de előrébb nem jutottunk, van, amiben hátrébb. És ez nem jó. Mert ha továbbra is így marad, 2018 után nem lesz helyünk a magyar politikában.  

Két alapvető tulajdonságunkat azonban meg kell őriznünk. Egyrészt a mozgalmi erőt. Az élő civil kapcsolatokat és azt a kezdeményezőkészséget, amelyből akciók, tüntetések jönnek létre, akár Juhász Péter, akár Vajda Zoltán, akár Büki Zoltán szervezésében. Másrészt meg kell őriznünk elszánt realizmusunkat. Hogy nem a levegőbe beszélünk, nem hamis ígéretekkel házalunk. Hogy különbséget tudunk tenni vágyaink és a valóság között – és legfőképpen: nem csapjuk be választóinkat azzal, hogy hamis ígéretekkel csábítjuk őket.

 

Barátaim!

Ma új lendületet veszünk. Az a célom, hogy egy év múlva egy dolgot tudjon rólunk mindenki, akit érdekel a magyar politika. Hogy mi vagyunk az Orbán-kormány legkeményebb kritikusai. Nem csak nagy ívű beszédekkel, de a lopások és becstelenségek feltárásával.

Ha korrupciót látunk, nem érdekel minket annak a pártállása. Nem csak azt nézzük, ki lopta el a keszthelyi kikötőt vagy hány ingatlant adott el Rogán, de azt is, hogy kik szavazták meg. De a már említett elszánt realizmussal foglalkozunk a társadalmi, gazdasági és alkotmányos válság további kérdéseivel is. Mindenkinek látnia kell, hogy nem a mellébeszélés a védjegyünk.

Két évben belül erős, önálló közösséggé kell válnunk. Több beszélgetés, tagjaink képességeinek jobb kihasználása. Aktív építkezés, és ehhez nyújtott támogatás, valamint még nyíltabb belső kommunikáció. Ez így együtt fogja megerősíteni az Együttet.

 

Tisztelt Küldöttgyűlés!

Mindez azonban mit sem ér, ha nem tesszük világossá, milyen Magyarországban hiszünk. Mi a tisztességes verseny, a haladás, a szolidaritás és a szabadság mellett teszünk hitet. Ehhez bátor eszközöket használunk. Mert ha ezt nem tesszük meg, akkor 2030-ra tényleg semmi nem marad a ma ismert hazánkból. Nem lesz oktatás, nem lesz orvos, nem lesz nyugdíj és nem lesz polgárosodás. De lesz nyomor, végleg darabjaira esett politikai közösség és elvándorlók milliói. Most dől el, hogy a mai fiatal generáció lesz-e az első százötven év után, amely a szüleinél rosszabbul fog élni. A reménytelenség, a fáradtság, a szorongás, az elnyomás körülvesz bennünket.

Orbán már beletörődött ebbe. Mi nem engedhetjük meg ezt. Őszintén kell beszélnünk például arról, hogy az elmúlt években jobban nőtt az aktív korúak és a magyar cigány és nem cigány gyermekek szegénysége, mint a nyugdíjasoké.

Világosan kell beszélni arról, hogy ma egy dolgozó, középosztálybeli családnak könnyebb lecsúsznia mint korábban, és hogy több mint 4 millió szegénnyel évek óta nem történik semmi, csak rossz.

De merünk nyíltan beszélni arról is, hogy magasabb adók kellenek a felső 20 százaléknak ahhoz, hogy legyen jobb oktatás, hogy lehessen csökkenteni az áfát, és hogy a fenntartható gazdasági gyarapodás, a polgárosodás bősége érdekében csökkenteni tudjuk a járulékokat és a káros különadókat.

Modern, haladás párti politikára van szükség, kemény harcra és majd egyszer kiegyezésre. Varázstalanított beszéddel, radikális őszinteséggel, elszánt realistaként kell viselkednünk. Mert a magyarokat hülyíteni ott vannak más pártok. Az egyik nemzetállami szinten akar antikapitalizmust, a másik balra néz, de nem lát, a harmadik minden második félévben elnézést kér az előző félévért. A Fidesz és a Jobbik pedig versengve halad a populista tragédiába.

Az Együtt akkor lesz önmaga, ha elszánt, realista pártként küzd a tisztességes közéletért, a szabadságért, a versenyért, az együttműködésért és a szolidaritásért.

 

Tisztelt Küldöttgyűlés!

Csapatkapitány vagyok, aki a közösség célját tartja szem előtt.  De az elmúlt hetekben megértettem, világosabban kell beszélnem azért, hogy megismerjék gondolataim egy jobb Magyarországról, és megmutassam azt a hitet az igazságomban, amely bennem lakozik. Mert én ezért választottam az Együttet.  

Azért szeretnék az Együtt elnöke lenni, mert össze tudom tartani a közösségünket, és van erőm ahhoz, hogy tovább építsem veletek együtt.

Egy közösség megvédi a tagjait. Megvédtük Gordont, amikor támadták libákkal. Megvédtük Juhász Pétert, amikor drogos civilnek hazudta őt a Fidesz. De megvédjük Pápa Leventét is, ha majd alkalomadtán devizaspekulánsként festi őt le a hazug kormánypropaganda. Mert a percepció nem fátum, hanem megváltoztatandó körülmény. És abban kérem mindannyiótok segítségét, hogy együtt cáfoljuk a hazugságokat egymásról. Mert azt megígérhetem, hogy én nem fogok elbújni, ha bárkit közületek védeni kell.

 

Barátaim!

Ne azért szavazzatok rám, mert olyan vezetőt kerestek, aki azt fogja mondani a népnek, amit az hallani akar! Én nem az vagyok. A politika manapság a hibátlant keresi. A választókat csapják be a reménytelenség prófétái, akik a tökéletest keresik, csak hogy ne kelljen senkit találniuk.

Mindannyian tele vagyunk hibákkal. Esendőségünkkel együtt kell tudnunk vezetni közösségünket és az országot. Mert milyen párt már az, amelyik az országot akarja megváltoztatni az ellenzék meghatározó erejeként, és attól is visszariad, hogy néhányan mit gondolnak rólunk?

Mert nem csak realisták vagyunk, de elszántak is. Elszántak abban, hogy lehetséges egy jobb Magyarország a régi hibák és az örökös hazugságok nélkül.

Ha megválasztotok, azért fogok dolgozni, hogy az Együtt markáns támogatottságú, világos identitású párt legyen, amelyben helye van civilnek, Szolidaritás-aktivistának, fiatal értelmiséginek és aktív nyugdíjasnak egyaránt. Helye van mindenkinek, akinek elege lett az elmúlt évtizedek hazugságaiból.

Legyünk mi azok, akik a legkeményebben küzdenek a korrupció ellen. Legyünk mi azok, akik hülyítés nélkül, elszánt realistaként beszélnek egy nyugodtabb, gyarapodó Magyarországról!

Legyünk készen arra, hogy önállóan vagy előválasztással kialakított együttműködésben bejussunk a következő parlamentbe, és leváltsuk az Orbán-kormányt!

Ehhez kérem ma a támogatásotokat!

Köszönöm szépen a figyelmet!

 

(Szigetvári Viktor Együtt tisztújításán elmondott beszéde)

komment
süti beállítások módosítása