Győzelem vs. nemzeti érdek

2015. szeptember 23. 11:32 - Szigetvári Viktor blogja

Egy-egy párt, egy-egy politikus, jelen esetben Orbán Viktor politikai érdeke sokszor nem egyezik a magyar nemzeti érdekkel. Éppen ezért, amikor a menekültválság kapcsán Orbán Viktor győzelméről regélnek, érdemes leszögezni, hogy mi is volna valójában Magyarország érdeke a menedékkérők jelentette válság mostani szakaszában.

1. Érthető, ha sokakban félelmet kelt a mostani menekültáradat. Érthető, hogy még azoknak is kétségeik vannak a helyes viselkedéssel és kormányzati fellépéssel kapcsolatban, akik egyébként szolidárisak a mindenüket hátra hagyó, ideérkező menekültekkel. Egy felelős kormány feladata ebben a helyzetben nem az, hogy tovább szítsa a bizonytalanságot vagy adott esetben a gyűlöletet, hanem az, hogy megnyugtassa az embereket, és garantálja a biztonságukat.

De miközben Magyarország biztonságát garantálni kell, egy percig sem tagadhatjuk meg az emberiességi kötelességünket, a válság jelentette kihívások közepette is meg kell maradnunk embernek. Nem csak azért, hogy a jelenben ne valljunk szégyent a világ és az európai közösség más országai előtt. Nem csak azért, hogy ne a László Petrákról, a keletiben kialakult embertelen állapotokról és a röszkei rendőri fellépésről szóljanak a hazánkról szárnyaló hírek a világban. Hanem azért is emberségesnek kell lennünk, hogy bármikor el tudjunk számolni lelkiismeretünkkel.

20150912orban-viktor-a-budapesti-nagykoveti.jpg

(Fotó: MTI)

2. Minden olyan EU-s erőfeszítést támogatunk, amely csillapítani akarja a válságokat Európa határain kívül. Több pénzt kell költeni határvédelemre és nemzetközi fejlesztésre. Közösen kell küzdeni az embercsempészek ellen. És nem szabad hagyni, hogy bármely tagállamnak legyen annyi mozgástere, hogy önkényesen értelmezze a szabályokat.

Az Együtt egyetért Orbán Viktor azon felvetésével, hogy az Európai Uniónak az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket kell tennie azon országokban, ahonnan a menedékkérők érkeznek: mind Líbiában, mind Szíriában szükség van beavatkozásra, elsődlegesen gazdasági eszközökkel, de szükség esetén katonai erővel is. Ugyanakkor a magyar kormány viselkedése éppen ezt az európai törekvést nem segíti, hiszen a kívülállással, az együttműködés megtagadásával Orbán Viktorék csak megosztják, és így gyengítik Európát.

Ráadásul, amikor Magyarország nem tartja be a nemzetközi szerződéseket, amikor folyamatosan megszegi kötelezettségeit, és önkényesen határzárt rendel el, miközben meg sem próbál együttműködni Európával a probléma kezelése érdekében, akkor éppen az embercsempészetet segíti elő, hiszen az ideérkező menekülteket arra ösztönzi, hogy az ő segítségükkel jussanak el úti céljukhoz.

3. A most kialakult helyzet és a sokakban jogosan meglévő aggodalmak ellenére valójában mindannyian a kötelező kvótákban és 10-15 ezer menedékkérő magyarországi letelepítésében vagyunk érdekeltek. A menekültáradat új helyzetet teremtett Európában, ami Magyarország számára még szokatlanabb. De ehhez alkalmazkodnunk kell. Ha jönnek a határainkra, akkor akár Hot Spotokkal is, de segíteni kell rajtuk. Már csak azért is, mert az emberiesség mellett gazdaságilag sem abban vagyunk érdekeltek, hogy mindenki elmenjen tőlünk. 

Ezért is gondoljuk úgy, hogy Magyarország rosszul döntött a kvóta elutasításával, és nemleges szavazatával Orbán Viktor kormánya szégyent hozott hazánkra. A nemzet igazi érdeke az, hogy a mai brüsszeli csúcsértekezleten Orbán Viktor hozza helyre hibáját, és beszéljen végre őszintén: Magyarország nem szigetország, és a közös uniós megoldás az egyetlen megoldás. Mert a menekültügy nem pusztán rendészeti kérdés, a menedékkérők nem bűnözők, akik csak megoldandó problémát jelentenek, és akiknek nem kellene itt lenni.

Többek között ezt tartalmazta már az Együtt részletes, a józan középúton járó szakmai javaslata is, a "Több emberség, nagyobb biztonság” című dokumentum.

Nem az a bátor tehát, aki hazudik, hogy szeressék, hanem az, aki egyenesen beszél a nemzeti érdek nevében. Mert bár szokatlannak tűnik azt mondani, hogy Magyarország fogadjon be menekülteket, mert ez az érdekünk – és a kormány mindent meg is tett annak érdekében, hogy minél több magyar ember utasítsa el ezt a javaslatot –, de ez a valóság. Az igazi bátorság pedig ahhoz kell, hogy az Együtt ezt a kormány által szított negatív közhangulat ellenére kimondja és felvállalja.

komment
süti beállítások módosítása