A magánnyugdíj-pénztári megtakarítások adminisztratív eszközökkel kikényszeríteni kívánt államosítása minden részletében magában hordozza a harmadik Orbán-kormány politikai gyakorlatát és értékrendjét.
Az elmúlt évek gazdasági válsághelyzetében a kormány már régen letett a magyar középosztály megerősítéséről. Helyette egy szűk, néhány százezer fős új osztály megerősítésére törekszik, alapvetően politikai, anyagi függőségi viszonyokon keresztül. Az önálló, saját teljesítményében bízó, értéket teremtő, adót fizető, vállalkozó vagy alkalmazottként dolgozó polgárok helyzetének javítására – szemben az 1998 és 2002 közötti időszakkal – immár nem figyel a Fidesz. Mindenki másnak pedig a helyben járás lehetőségének kegyét kínálja a kormány, stagnáló bérekkel, az amúgy is torz és gyenge jóléti állam további torzításával és gyengítésével, és a nyomor stigmatizálásával, büntetésével.
A magánnyugdíj-pénztárak rendszere nem volt a rendszerváltás évtizedeinek legtökéletesebb alkotása. Mind a Nyugdíj Kerekasztal szakértői, mind a szakmai és piaci szereplők tudatában voltak annak, hogy az öngondoskodás formái továbbra is gyengék voltak, a pénztárak működésével voltak problémák, de mindez nem indokolta a 2010 utáni ellenreformot. Az Európai Unió igazságtalan, buta és rövidlátó hiány-elszámolási gyakorlata éveken át büntette a nyugdíjrendszereik strukturális reformja területén némi eredményt elérő közép-európai országokat. Ez sem segítette a helyzet megoldását.
A 3000 milliárd forintnyi megtakarítás elvonása ugyan nem tetszett ugyan, de ha már megtörtént, akkor államadósság-csökkentésre kellett volna fordítani minden fillért. Ezzel szemben e forrás jelentős részét felélte a saját megszorításának költségvetési sokkját kezelni kívánó Orbán-kormány. Nőtt az implicit államadósság, nem lett stabilabb semmivel az állami nyugdíj-ígérvény, és nincs egyelőre semmi remény arra, hogy a felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjrendszerünk érdemben átalakulhatna.
E lehető legrosszabb forgatókönyvet súlyosbítja a kormány új terve, amely a tulajdon-ellenes kormányzati intézkedések sorába illeszkedve a maradék 200 milliárdnyi magánnyugdíj-pénztári megtakarítást kívánja államosítani, és 2015. évi költségvetési kiigazítási célokra felhasználni. Az eredeti, múlt heti terv nem csak költségvetési fenntarthatósági szempontból lett volna nonszensz, hanem alkotmányellenes is lett volna. Akkor is, ha az új összetételű Alkotmánybíróság manapság sajnos minden joggal való visszaélést tisztára mos, saját elnökének és néhány tagjának becsületes álláspontjával szemben. A tagdíjbefizetésre mint adminisztratív paraméterre ráfogott, visszamenőleges érvényű államosítási szándék förtelmes, teljesítmény- és jogállam-ellenes intézkedés.
A törvényjavaslat beterjesztése utáni hétfőn, tegnap a kormány korrigált is. Gondolom, beszéltek egy jogásszal. Immár az a kommunikált terv – hiszen ennek jogszabályi lábát, a megfelelő törvénymódosító-javaslatot egyelőre nem látjuk –, hogy csak a január elsejét követő időszakban vizsgálják a tagdíj-fizetések elmaradását.
Ennek az a következménye, hogy az amúgy is csak zárványként működő magánnyugdíjpénztári-rendszer tagjai alkalmazkodási kényszerben lesznek megtakarításaik megtartása érdekében. Nyilván sokan alkalmazkodni is fognak, hiszen személyes érdekük is ez, pénztáraik érdeke is ez. Mindez ismét egy olyan intézkedést jelent, amellyel a kormány semmi nemzeti problémát nem old meg, a sokkal kisebb bevétel miatt a költségvetés sem lesz semmivel stabilabb, ráadásul a jogbiztonság és a tulajdonbiztonság újabb csorbát szenved, amivel a kormány leginkább a tudatos megtakarítási politikát folytató, középosztályi adófizetők bizalmát tünteti el.
Az elmúlt évek válságának eredményeképpen gyengülő magyar középosztály gyarapodási ambícióit nem tiszteli sem ez az intézkedés, sem pedig általában véve a 2010 utáni Fidesz-kormány. A versenyképességes tudásra törekvő családok oktatási szolgáltatásait épp most veri szét végleg az állam a gimnáziumok gyengítése és a magyar felsőoktatás elsorvasztása révén.
Az elmúlt évtizedekhez képest most válik felnőtté az első olyan korosztály, amely joggal gondolhatja, hogy felnőtt korában számukra nem lesz jobb az élet, mint szüleik számára, és joggal lehetnek kétségeik abban, hogy majdan megszülető gyermekeik számára milyen jövőt kínálhat Magyarország.
E fiatalok közül ma sokan érthető okokból tüntetnek az establishment ellen országszerte. Szervezetlenül, inkoherensen, vezetetlenül, de őszinte felindultsággal. E jellemzőkből semmit sem érdemes most kívülről, főleg a pártpolitika felől kritizálni, mert minden ilyen értelmetlen volna. A kimondott szavakról, gondolatokról szabad és kell véleményt mondani, akár politikusnak is.
De a 2014 őszi indulatok mögött ott van az amúgy is gyengülő, széteső magyar középosztály segélykiáltása is. Ebben jelent immár új hangot a maradék magánnyugdíj-pénztári megtakarításukat féltők hangja. Remélem, a kormány meggondolja magát, és visszavonja ezt a tervet is, az internet adóhoz hasonlóan. Ezúttal nemzeti konzultáció nélkül.
