Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Barátaim!
Sokan fogadtak volna arra, hogy mostanra el fogunk tűnni. Nem így lett. De a sok kampány közben éppen csak arra nem maradt időnk, ami valóban közösségé teszi emberek egy csoportját: megismerni egymást.
Sokan közületek önként dolgoztak, és nem kértek, nem kaptak igazán semmit. Többen vannak közöttetek, akik immár önkormányzati politikusok. Volt stratégiai beszélgetésünk, voltak fejtágító rendezvényeink, megerősödött az ifjúsági szervezetünk, helyi vezetőket választottunk. Túléltük az elmúlt évet, de előrébb nem jutottunk, van, amiben hátrébb. És ez nem jó. Mert ha továbbra is így marad, 2018 után nem lesz helyünk a magyar politikában.
Két alapvető tulajdonságunkat azonban meg kell őriznünk. Egyrészt a mozgalmi erőt. Az élő civil kapcsolatokat és azt a kezdeményezőkészséget, amelyből akciók, tüntetések jönnek létre, akár Juhász Péter, akár Vajda Zoltán, akár Büki Zoltán szervezésében. Másrészt meg kell őriznünk elszánt realizmusunkat. Hogy nem a levegőbe beszélünk, nem hamis ígéretekkel házalunk. Hogy különbséget tudunk tenni vágyaink és a valóság között – és legfőképpen: nem csapjuk be választóinkat azzal, hogy hamis ígéretekkel csábítjuk őket.