A Human Rights Watch (HRW) Magyarországról szóló e heti jelentése nem csak alkotmányos demokráciánk romlásának nyilvánvalósága miatt elszomorító. A sajtószabadság romlása, a civil szervezetek állami zaklatása, a vádhatóság és az igazságszolgáltatás függetlenségének szétverése, az Alkotmánybíróság eljelentéktelenítése, a hajléktalanság kriminalizálása és még számos fontos intézkedés keleties, illiberális országgá tették hazánkat.

Tisztelt Küldöttgyűlés, kedves Barátaim!

Sokan fogadtak volna arra, hogy mostanra el fogunk tűnni. Nem így lett. De a sok kampány közben éppen csak arra nem maradt időnk, ami valóban közösségé teszi emberek egy csoportját: megismerni egymást.

Sokan közületek önként dolgoztak, és nem kértek, nem kaptak igazán semmit. Többen vannak közöttetek, akik immár önkormányzati politikusok. Volt stratégiai beszélgetésünk, voltak fejtágító rendezvényeink, megerősödött az ifjúsági szervezetünk, helyi vezetőket választottunk. Túléltük az elmúlt évet, de előrébb nem jutottunk, van, amiben hátrébb. És ez nem jó. Mert ha továbbra is így marad, 2018 után nem lesz helyünk a magyar politikában.  

Két alapvető tulajdonságunkat azonban meg kell őriznünk. Egyrészt a mozgalmi erőt. Az élő civil kapcsolatokat és azt a kezdeményezőkészséget, amelyből akciók, tüntetések jönnek létre, akár Juhász Péter, akár Vajda Zoltán, akár Büki Zoltán szervezésében. Másrészt meg kell őriznünk elszánt realizmusunkat. Hogy nem a levegőbe beszélünk, nem hamis ígéretekkel házalunk. Hogy különbséget tudunk tenni vágyaink és a valóság között – és legfőképpen: nem csapjuk be választóinkat azzal, hogy hamis ígéretekkel csábítjuk őket.

Végtelenül felidegesített Rogán Antal tegnapi sajtótájékoztatója a bevándorlás ügyében. És nem azért, mert Jámbor Andrásék sikeresen verték szét a cinikus politikus sajtóeseményét. A Kettős Mérce és köre ügyesen mutatott rá egy arrogáns politikus hazugságára. A Sándor-palota erkélyének elfoglalásától a tegnapi hackelésig, sok-sok ilyen akcióra van szüksége az országnak.

„Ne most! Ne így!” – e két mondatban lehetne összefoglalni a magyar nemzeti érdeket a Gazprommal és így Oroszországgal kötendő hosszú távú gázár-megállapodás ügyében.

Merő félreértésből Orbán Viktor utcájába tévedt Tóbiás József tegnap, amikor Angela Merkel látogatása után a következőket írta: „A demokratikus államberendezkedés alapja tehát nem elsősorban a liberális vagy illiberális értékrend, hanem a társadalom többségének jóléte.”

Kapott ugyan savazást véleményéért rendesen, de egyetértek törökgáborelemezzel, hogy fontos beszédet mondott szombaton Vona Gábor. A politológus a radikalizmusát és a társadalmi békevágyat összeilleszteni próbáló politikust látja, én, politikusként, a részben érvényes diagnózis után a válságos állapotban levő magyar társadalmat a nemzeti érdekkel végképp ellentétes útra terelni kívánó demagógot.

Gratulálok a Sziriza győzelméhez a görögországi parlamenti választáson. Remélem, új lendületet kap a görög válságkezelés, és az évtizedes tévútra jutott ország folytatja visszatérését a valóság talaján álló társadalom- és gazdaságpolitika felé.

A mai magyar közállapotok közepette az ellenzéknek nincs oka feltételezni, hogy a kormányt jó szándék és demokratikus meggyőződés vezeti, amikor a semmiből egy alapjog újraszabályozására törekszik. A tovább putyinizálódó országunkban egyes civil szervezetek megrendszabályozására készül épp az állam, így álságos dolog egy fideszes politikus részéről annak elvárása, hogy akár a parlamenten kívüli, akár a parlamenten belüli ellenzék nyitottan álljon a tüntetések szabályait is érintő kormányzati tervek elébe.

Minden parlamenti szezonban vannak kiélezett szavazási napok. Most ennek különösen nagy jelentősége volt, hiszen egy sajnálatos betegség és egy hiányzó mandátum miatt megváltozott a kétharmad biztosításának feltételrendszere. Kiderült, hogy a Jobbik bizonyos esetekben hozzásegítette a kormánypártokat a kétharmad biztosításához Vona Gábor távollétén túlmenően is, egyes képviselők szavazási magatartásával. Ugyanakkor látszik az is, hogy Gyurcsány Ferenc hiányzó szavazata egy esetben egyedül is kétharmadot eredményezett. Most akkor vagy több ellenzéki nyúl ugrott ki (nem gondolom), vagy pedig sokan fizetik meg a volt miniszterelnök nyúlkiugratós akciójának árát, amit megtehetett volna úgy is, hogy amikor kell, szavaz, és a parlamenti patkón belülről nézi, ahogyan a Fidesszel összejátszó Jobbik lelepleződik. Sajnálatos, hogy nem ezt tette, az ellenzéki választók többet érdemeltek volna.

A magánnyugdíj-pénztári megtakarítások adminisztratív eszközökkel kikényszeríteni kívánt államosítása minden részletében magában hordozza a harmadik Orbán-kormány politikai gyakorlatát és értékrendjét.