(Szigetvári Viktor nyitóbeszéde a Váradi András Alapítvány Felelősen a nyugdíjakról című konferenciáján.)
Tisztelt Vendégeink, kedves Előadók, tisztelt Konferencia!
A menekültválság közepette érdemes napirenden tartani más, fontos ügyeket, amelyek jelentőséggel bírnak az ellenzéki megújulás szempontjából is.
Mi, az Együttben szeretünk az ilyen kérdésekről szókimondóan beszélni. Ezért rendez ma a Váradi András Alapítvány konferenciát a „férfi 40-nek” nevezett kezdeményezésről. Amely egészen pontosan arról szól, hogy az elmúlt években a nők számára is bevezetett, korhatár előtti, 40 év munka és gyereknevelés utáni öregségi nyugdíjat a férfiak számára is vezessük be Magyarországon.
A kezdeményezéssel korábban a Jobbik élt, de népszavazást a Magyar Szakszervezeti Szövetség akar az ügyben, és ennek érdekében jelenleg is aláírást gyűjt. A férfi 40 bevezetését támogatja a Jobbik és az MSZP, az ügyben a DK bátorsága a néma hallgatásig terjed, az LMP kivár, a kormánypárt pedig elutasítja.
Mi az Együttben nem értünk egyet a kezdeményezéssel.
Tisztelt Konferencia!
Egy megjegyzést kell tennem a Fidesz álláspontjára.
Ilyenkor szokott a habonyi-finkelsteini szöveggyártó gép indulatos és megosztó vádakat kiköpni magából, miközben a populista jobboldali fideszeseknek a szemük se rebben. Pedig ők vezették be a női 40-et, ami nyugdíjkorhatár-csökkentést jelentett. Tudom, hogy ez segített sok, keményen dolgozó nőnek, de mégis egy rosszul megtervezett intézkedésnek bizonyult.
Ha a 2018-as választási siker a Fidesztől azt követelné, hogy Orbán Viktor bevezesse a férfi 40-et is, egy óra alatt megtenné. És persze ezt „ügyes” húzásnak tekintenék sokan.
Pedig az a bizonyos sokat emlegetett 25 év egy sor ilyen "ügyes" húzással van tele. Amikor egy rövidtávú sikerért feláldozzuk a hosszú távú érdeket, a máért a holnapot, az egyik generációért a másikat.
Mi, az Együttben azt valljuk, hogy a politika nem a struccpolitika művészete. Szerintünk nem attól jobb egy politikus, hogy nagyobb népámulat közepette, szebb fejtartással és színesebb tollakkal képes a fejét a homokba dugni.
És ha van ma Magyarországon párt, amely már ki sem emeli a fejét a homokból, miközben a lopott pénzhegyek csak nőnek, akkor az a Fidesz. Így ők most inkább ne kritizálják e javaslatot és a kezdeményezőket.
Tisztelt Konferencia!
Néhány közhelyet engedjenek meg, kérem!
A magyar népesség fogy és öregedik. Az általános egészségi állapot romlik. A népegészségügyi programok nem működnek. Az egészségtudatosságnál talán csak a pénzügyi tudatosság a rosszabb.
Az elmúlt tizenöt évben sokak felnőtt életpályája súlyosabban összeomlott, mint a rendszerváltás idején. Mindez még nagyobb szegénységet eredményezett, és egyre nő az elvándorlás is. A nyugdíjba menő férfiak várható élettartama az önkizsákmányolás és a feloldatlan szorongások miatt kisebb, mint az azonos korú nőké. Kettős munkaerőpiaci válságunk egyre mélyebb: sok a képzetlen munkanélküli, és hiányzik sok képzettebb dolgozó. A bérek évek óta csökkenek vagy helyben járnak.
Innen nézve tartja az Együtt populista javaslatnak a férfi 40-et.
Nem azért, mert ne tudnám, hogy milyen sok férfi dolgozott kőkeményen 35-40 évet.
És nem is azért, mert ne tudnám elképzelni ennek terhét.
De aki ma azt ígéri, hogy a nyugdíjrendszer közös karácsonyfájára még lehet néhány színes gömböt aggatni, az egészen egyszerűen téved, és újra – az elmúlt 25 év után immáron sokadszor – mindezt generációs konfliktussá is szélesíti.
Most nem az a kérdés, hogy ki tud egy kiválasztott csoportnak több nyugdíjat, máshogyan adni. Mert valójában adni úgysem fog tudni, csak ígérni.
A kérdés most sokkal inkább az, hogy ki gyáva annyira, hogy a magyar válsággal szembe nem nézve, önmagát vaknak tettetve rossz megoldásokkal segítse az amúgy is szegényedő nyugdíjasokat, és a lecsúszás rémétől folyamatosan fenyegetett dolgozókat.
Mert van más, fontosabb feladat, amire költeni kell.
Bár van ugyan a magyar költségvetésben 300 milliárd forint évente, de nem erre kell költeni. A nyugdíjkassza többletét pedig el kell tenni a nehezebb évekre. Hiszen figyelni kell arra is, hogy 20 év múlva legyen egyáltalán egy olyan girbe-gurba fenyőtő, amit még társadalombiztosítási jellegű nyugdíjrendszernek lehet nevezni.
Tisztelt Konferencia!
A férfi 40 egy hibás termék, amelynél van igazságosabb intézkedés a magyar dolgozók és nyugdíjasok számára.
Először is. Be lehet vezetni az előrehozott nyugdíjat. Aki korábban megy el, azt kisebb, de fenntartható nyugdíjhoz juttatja. Aki pedig még rádolgozik, annak többet ad.
Másodsorban. Mivel közben sokak várható élettartama javul, így figyelnünk kell arra az igazságtalanságra, hogy másoké, főleg a férfiaké, a magyar cigányoké és a szegényeké rettenetesen alacsony. Erősebb ösztönzőket használó, kötelező népegészségügyi programok kellenek a vastagbélrák, az emlőrák, az alkoholbetegség, a tüdőrák és a szív- és érrendszeri betegségek területén. Akik kötelezően együttműködnek, azok ösztönzést kapnak a szociális rendszeren belül. Így többlet életéveket nyernek.
Harmadszor. Át kell alakítani a hosszú távú nyugdíj-megtakarítások rendszerét. A mai rendszer, ha ösztönöz is valamit egyáltalán, akkor csak a felső középosztályi csoportok számára jelent alternatívát. Ezt szélesíteni kell. Miközben el kell fogadnunk, hogy a mai magyar bérszínvonal mellett sokak számára a hónapról hónapra való megtakarítás lehetetlen. Ettől még szélesíteni kell a valóban hosszútávú megtakarítások támogatását, például évi 500 ezer forintig adó- és járulékmentes támogatással.
Negyedszer: a férfi 40-nél fontosabb a Ratkó-gyerekek és ’90-es évekbeli kényszervállalkozók számára a rászorultsági elvű minimálnyugdíj kialakítása. Ebben a társadalmi csoportban rossz megoldás volna az univerzális, feltétel nélküli alapjövedelem, de már a 2010 előtt működő, Holtzer Péter által vezetett Nyugdíjkerekasztal is tett jó javaslatokat a rászorultsági minimálnyugdíj területén, amelyet fenntartható, részben tőkefedezeti munkanyugdíjjal kell kombinálni. A rászorultsági minimálnyugdíj például ezerszer fontosabb, mint akár a férfi, akár a női 40.
Ötödször. Mi az Együttben nem értettünk egyet a nyugdíjplafon eltörlésével. Ezt vissza kell állítani. Az állami nyugdíjrendszernek az összetartó társadalom megteremtése a feladata. Nem pedig a polgárosodott, törekvő felső középosztály többletfogyasztásának finanszírozása. Ez utóbbira, éppen a többletmunka elismeréseként van számos, államilag is elismert tőke- és lakáspiaci megoldás. Szóval, vissza nyugdíjplafonnal!
Hatodszor. A férfi 40-nel szemben alternatívát jelent a munkával biztonságban eltöltött évek meghosszabbítása. Ehhez megfelelő járulékkedvezmények, a Munkatörvénykönyvet érintő változások és a nyugdíjkorhatár utáni továbbdolgozást ösztönző megoldások szükségesek. Ezen a területen a Fidesz nem hogy nem használt ki minden mozgásteret, de szinte mindent szűkített. Ezen változtatni kell!
És a végére hagytam a két legfontosabb intézkedést. Az egyik az aktív és fenntartható állami bérpolitika, a másik pedig az adó- és járulékreform.
Hiszen ma – ha a valóságról beszélünk, és ennek privilégiumát mi, józan politikusok nem hagyjuk meg jobb- és baloldali populistáknak – az emberek nem lustaságból vagy más elítélhető okból vágynak a nyugdíjra. És aki így, ezzel kritizálja a 35-40 évet ledolgozókat, semmit sem ért korunk gondjaiból.
Ma a legtöbben a nagyobb biztonság indokolt vágya miatt szeretik a férfi 40-et. Mert nem biztos a munkahelyük, és nem keresnek eleget.
A munkahelyek biztonságának érdekében tud tenni az állam, leginkább azzal, ha fenntartható, tiszta versennyel működő szociális piacgazdaságot épít, amelyben a multinacionális tőkének ugyanúgy van helye, mint a magyar vállalkozásoknak.
Nyilván el kell törölni az egykulcsos adót, és egy új adórendszerben vissza kell állítani a többkulcsos, adójóváírásos rendszert, ami igazságosabb újraelosztást valósít meg. Ezzel harmonizálni kell a járulékrendszert és a fogyasztást terhelő adókat, illetve a különadókat.
Ezen túl én meggyőződéssel hiszek a tőkejövedelmek és a vagyon adózásának bevezetésében, hiszen nincs annál progresszívebb politika, mint hogy az elmúlt évtizedek egyenlőtlenség-növekedése után az állam végre aktívan tesz a vagyonosabbak vagyonának a közteherviselésbe való jobb bevonása érdekében. De ez nem a lakótelepi lakásokat jelenti, hanem a felső 5 százalék vagyonát és jövedelmét. Ez nem kommunizmus, hanem épp a fenntartható és igazságos kapitalizmus, amit az Együtt – szemben szinte minden magyar párttal – szeret.
A bérpolitika területén pedig a szervezett munkásság önszerveződésének állami erősítésén túl aktív kormányzati intézkedésekre is szükség van. Az IMF és az OECD összes releváns tanulmánya megmutatja, hogy az elmúlt évtizedekben a gazdasági teljesítmény növekedésétől a kelleténél jobban elmaradt a bérek emelkedése, és ez a szakszervezetek gyengülése miatt is történt. Márpedig ez okozza azt, hogy a mostani, gazdasági válságoktól és munkanélküliségtől sújtott generáció úgy éli meg, jó pár évtized után ők lesznek az elsők, pontosabban, mi leszünk az elsők, akik nem élnek jobban a szüleiknél.
És ezen változtatni kell. Erősebb szakszervezetekkel, a profitot figyelő, a fenntartató piacgazdaságot elősegítő állammal, és háromoldalú megállapodásokon alapuló bérpolitikával.
E nélkül mindig csak a magyar populista jobboldal fog itthon kormányozni, mert igazságosabb újraelosztásra és tisztességesebb bérekre vonatkozó program nélkül nem szabad hatalomra kerülnie a mai ellenzéknek.
Tisztelt Konferencia!
Végezetül ebből a szempontból, a kormányzás és az ország átalakításának ellenzéki esélye szempontjából szeretném értékelni a férfi 40-kezdeményezést.
Manapság a fejlett világban vagy populisták és radikálisok jutnak hatalomra, vagy pedig józan mérsékeltek.
Angela Merkel, David Cameron politikáját kevés különbözteti meg Gerhard Schröder vagy Tony Blair politikájától. A stílus lehet más, a hangsúlyok különbözhetnek. De mindannyiukra jellemző a politikai centrum mérsékelt, józan alternatívával való elfoglalása, egy-egy új, széles választói koalíció kialakításának és összetartásának képessége és a politikai pragmatizmus. Pragmatizmus, ami nem elvtelenséget jelent, hanem a bátorságot a forradalmi tévutak helyett. Mert ma a vitázó felek egyre gyakrabban az aktuális rendszeren kívül állítanak alternatívát.
Vannak antikapitalisták, EU-ellenesek, skót Egyesült Királyság-ellenesek, francia és skandináv idegenellenesek és mások. És vannak színtiszta populisták is, akik a lehetetlent ígérik, mert persze velünk együtt ők is pontosan tudják, hogy a valóság sokszor elviselhetetlen.
De az, aki a lehetetlent ígéri, mindig kudarcot vall.
Így bukott meg gyáva kampány, rémes tárgyalási stratégia és rossz kormányzás után a Sziriza úgy, hogy rengeteg dologban volt igazuk, és indokoltan akartak küzdeni a korrupt és bemerevedett görög status quo ellen. Ugyanez vár idővel a Skót Nemzeti Párta, amely magas olajárat remélve ígért független jólétet. És ez vár a hatalom közelébe kerülő Podemosra is, Jeremy Corbynra, ha átveszi az angol Munkáspártot, Heinz-Christian Strachéra, ha hatalomra kerül Ausztriában netán, ez vár az újra erősödő lengyel jobboldali populistákra és a finn radikális jobboldalra is.
Miközben e mozgalmak között vannak, akiket nem lehet egy kalap alá venni, de számunkra, józan, középutas politikusok számára van közös tanulság.
E mozgalmak mind, kegyetlen őszinteséggel mernek beszélni a valóság azon szeletéről, amelyet a mindennapokban megtapasztalnak az emberek. E valóságismeret lehet, hogy manipulatív, de mégis őszinte kritikája korunk igazságtalanságainak.
Meg kell tanulnunk a jobb és baloldali populista pártok valóságról való beszédét. Tanulni kell tőlük, hogy képesek legyünk hittel beszélni arról, értjük a mindennapok problémáit, nem védjük a választópolgárokkal és a jobb jövő reményével szemben a szomorú valóságot.
De nem elég érteni az emberek nyelvét, hanem összetartó és gyarapodó országot kell tudni teremteni is. Ez a populistáknak nem megy.
Pedig lehet felelősnek és ambiciózusnak lenni egyszerre.
Lehet emberségesnek és kompetensnek lenni egyszerre.
Lehet jó élet ígérőnek és a versenyben hívőnek lenni egyszerre.
A választók bizalmát meg lehet szerezni rövidtávon betarthatatlan ígéretekkel. De ez csak még nagyobb passzivitásba és kiábrándultságba sodorja őket.
A progresszív, liberális-szociáldemokrata politika nem nyugodhat bele a jelen gondjaiba, mindig tudni kell változtatni, és mindig lehet is változtatni.
Lehet igazságosabb a nyugdíjrendszer, lehet jobb öregkort ígérni a ma dolgozóknak, lehet jobb béreket ígérni, de fenntarthatatlan férfi 40-et vagy évi 2000 milliárdos alapjövedelmet nem.
A mai ellenzékből nem a szolidaritás hiányzik, hanem a kormányzás képességének és a határozott vezetésnek az ígérete. A fenntartható igazságosságot teremtő változtatás képessége. A férfi 40 nem ez, hanem a könnyebb ellenállás populista sodródása.
Az Együtt arra vállalkozik, hogy változtasson. Mentesen bal- és jobboldali populizmustól, mentesen az antikapitalista és nyomorba vezető rendszerkritikától, de értve mindennapjaink tűrhetetlen igazságtalanságait.
A józan középúton járunk, büszkén a nemzetközi és magyar progresszív, szociáldemokrata hagyományra, liberális demokrataként.
Meggyőződésem, hogy idővel színtisztán ilyen, a józan középúton járó, progresszív politikával is lehet majd stabilan kormányozni Magyarországot. Mások már mind letettek erről. Vagy hatalomvágyból, vagy gyávaságból.
És bár most egy ilyen politikával önállóan nem lehet nyerni, és közben nekünk most a saját politikai keresletünket kell megteremtenünk, abban 100 százalékig biztos vagyok, hogy e nélkül, az Együtt józan középútja nélkül lehetetlen a kormányzás a mai ellenzék számára.
Az Együtt ezért nem tudja támogatni a férfi 40-et, és az ellenzék megújulása szempontjából károsnak is tartja. Csak akkor lesz jó kormánya ennek az országnak a jövőben, ha képesek leszünk a valóságról beszélni, és nem populista válaszokat adni a kihívásokra.
A férfi 40 azért rossz, mert van sokkal igazságosabb és bátrabb politika. Ez nem a józan középút politikája.
Köszönöm a figyelmet!